TAMÁSI KONCERT-FÚVÓSZENEKAR

Kedvencekhezcégadatok változtatása

TAMÁSI KONCERT-FÚVÓSZENEKAR

Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

Zenekarunk ma több, mint 50 tagú, 23 éves átlagéletkorral. Repertoárunk a legszélesebb közönségigényt kielégíti, a klasszikus fúvós muzsikától a mai modern feldolgozásokon keresztül a bigband stílusig mindent magában hordoz.

Részletes leírás:

1962-ben néhány tamási polgár elhatározta, hogy létrehoz egy akkor még ritkaság számba menő úttörőzenekart. Az ötletet hamarosan tett követte. A Kop-Ka Áfész elődje, a földműves szövetkezet támogatásával sikerült hangszereket vásárolni és Hemerle Jánost megnyerni az együttes vezetésére. A kis csapat a szigorú János bácsi keze alatt hamarosan megismerkedett a zenélés alapjaival és elkezdte sok évig tartó sikeres útját. Az akkor még nagyközség Tamásinak minden jelentős eseményén muzsikáltak. Jutalomutazáson vettek részt több alkalommal Csillebércen. Játszottak a Beloianisz hajón a Balatonon. Gyakori vendégek voltak a környező településeken megyénk városaiban, falvaiban. Sok-sok versenyen megmérették tudásukat. 2005. augusztusában, újra sikerült a zenekart egy nagyobb megmérettetés elé állítani. Hazai koncert-túrát szerveztünk, melynek keretében bemutatkoztunk a miskolci és a hajdúszoboszlói közönségnek is.Az út során jutott idő kirándulásokra, de legnagyobb hangsúlyt a csapatépítés kapta.

Vélemények

Írj véleményt

Kulcsszavak:

szórakoztatás, zene, fúvószenekar, verseny, fellépés, koncert, zeneker