TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA

Kedvencekhezcégadatok változtatása

TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA

Rövid leírás:

Az öregdiák találkozót szervezők hivatalos honlapja : http://www.bikszadi.hu/. A történeti visszapillantásnak, a megtett út értékelésének, minden intézmény életében nagy jelentősége van. Iskolánk, amely hosszú évek egyre sürgetőbb felújítási szándéka után végre a mai követelményeknek is megfelelő átalakításon ment keresztül, újjászületett. Újjászületett világos termeivel, tágas folyosóival, megújult modern felszerelésében, külső képében úgy, hogy mintegy 130 éves épület eredeti stílusjegyeit is igyekezett megőrizni. Ugyanakkor két évfordulóról is megemlékezünk: 90 éve került sor intézményünk közvetlen elődje, a Női Felső Kereskedelmi Iskola megnyitására, mely 75 éve vette fel Teleki Blankának, a magyar oktatásügy jeles alakjának nevét. A XIX. Század második felében a gazdasági, társadalmi fejlődés eredményeként mind égetőbb szükséggé vált a nők bekapcsolódása a közéletbe, szellemi felzárkózása - bár ekkor még meglehetősen szűk szakmai skálán, - alkotó tevékenysége.

Részletes leírás:

A Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában a szakmai oktatás iskolarendszerű nappali és felnőttképzés keretében történik 1, 1, 5, vagy 2 éves időtartamban. Az iskolarendszerű képzés a nappali tagozaton 22 éves korig az első szakképesítés megszerzése esetén az államilag finanszírozott képzés keretében ingyenes, 22 éves kor felett térítési díjas. A térítési díj összege nappali tagozat esetében (5 napos oktatás) 72.000, -Ft/tanév. Felnőtt oktatás esetén (3 napos oktatás) 43.000, -Ft/tanév. A nappali tagozaton az órarend szerinti tanítás általában a délelőtti és kora délutáni órákban van heti 5 napon. A felnőttoktatás keretében általában 15.30-tól 19.30-ig tart az oktatás hetente 3 napon keresztül. Az iskolarendszerű képzésben nappali tagozaton résztvevő tanulót az állami juttatásokon kívül a következő kedvezmények illetik meg a Belvárosi TISZK-ben: . ösztöndíj - a Belvárosi TISZK tagiskoláinak diákjai számára 100000, - forintos szakmai ösztöndíj pályázati lehetőséget biztosít, . karrier- és életpálya-tervezés, illetve tábor - a sikeres munkavállalónak ma már nem elég, ha rendelkezik a megfelelő szakmai végzettséggel. Ahhoz, hogy karriert építhessen, rendelkeznie kell különböző más, nem szakmai jellegű kompetenciákkal is, pl. önmenedzselés, álláskeresési és interjú technikák, önéletrajz és motivációs levél írása, stb. A felsorolt tevékenységek elsajátításához kaphatnak segítséget a nálunk tanulók a pszichológiai szaktanácsadás keretében a pszichológustól, a prevenciós tábor esetében pedig HR tanácsadóktól. A felnőttképzés az esti és levelező tagozaton korhatár nélküli és térítési díj fizetés köteles. A tanuló és az iskola között a oktatás ideje alatt tanulói jogviszony jön létre.

Kulcsszavak:

felnőttképzés, felnőttoktatás, iskola, középiskola, közgazdaság, nyelvoktatás, oktatás, teleki blanka közgazdasági, szakközépiskola, közgazdasági szakközépiskola, közgáz, gimnázium, felsőoktatás, éretségi, külkereskedelmi üzletkötő, marketing, reklámügyintéző, számviteli ügyintéző, pénzügyi ügyintéző, pénzügyi számviteli ügyintéző