UNIÓ COOP SZÖVETKEZETI ZRT.
csillag 5 vélemény alapján
- KOSSUTH U. 1.
3525 MISKOLC, BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
GEO : 48.102715 , 20.781471
Telefon : 46-508-596
Fax : 46-327-609
Rövid leírás:
Az Unió Coop Rt. 2002-ben alakult. Gyakorlatilag egy szövetkezeti tulajdonú társaság. Az Unió Áfész alapította. Az Unió Áfész 1977-ben alakult, a volt miskolci járás területén 3 szövetkezet egyesülésével, Nyék, Bőcs és a miskolci szövetkezet egyesülésével. Így jött létre akkor az ország egyik legnagyobb szövetkezete. Az évek múltával folyamatosan fejlődött a cég. A rendszerváltást követően a szövetkezeti mozgalom egy átalakulási folyamaton ment keresztül, és a tulajdonosi akaratnak megfelelően a szövetkezetből részvénytársaságot alakítottunk, és a volt szövetkezeti tagok, akik meg akarták tartani a tulajdonukat, a részvénytársaság tulajdonosai lettek. Jelen pillanatban a társaságnak több mint 600 magánszemély a tulajdonosa. 107 boltot üzemeltetünk a megye területén. A dolgozói létszámunk meghaladja az 1300 főt.
Részletes leírás:
Kiskereskedelmi tevékenységgel foglalkozunk, melyben az élelmiszer a fő profil. Menet közben a szövetkezeti rendszer teljes átalakuláson ment át és egy központi beszerzői rendszer alakult ki, ami 5 régiót fed le. Nagykereskedelmi tevékenységet végző cégcsoport és egy országos szervezet is kialakult, mely az országos beszerzési és a láncirányítással kapcsolatos feladatokat látja el. Ez a láncirányítás azt jelenti, hogy egy franchise rendszerben működő Coop üzletlánc létezik, ami nem teljesen ugyanolyan, mint egy multilánc. Nagyon sok olyan elem van, amit kötelezően be kell mindenkinek tartania, de a Coop lánc annyiban tér el a többiektől, hogy a helyi sajátosságok figyelembevételénél és a helyi választék kialakításánál nagyobb teret enged. A környéken termelő vállalatoktól mi nagyobb részarányban vásárolhatunk portékát, mint esetleg egy más lánc. Azok, akik itt termelnek, azok a mi beszállítóink is egyben. Annyiban vagyunk mások, mint a multik, hogy mi gyorsabban tudunk reagálni bizonyos helyzetekre. Azzal, hogy itt a helyi szállítókkal jó kapcsolatban vagyunk, egy-egy akciót és mindenféle piaci rezdülést nagyon rövid idő alatt le tudjuk reagálni. Tekintve, hogy itt a beszállítói kör jelentős részben helybéli vagy nincs messze tőlünk a kontaktusunk nagyon jó velük, ami megkönnyíti a piaci rezdülések követését.
Vélemények
Búza téri Árucsarnok
Andras70Korábban elsősorban a Intersparban és az Auchanban vásároltam, és csak az utóbbi hónapokban "tévedtem" be az Árucsarnokba. Pozitívan csalódtam! Rengeteg terméktípusban versenyképes áron adnak jó minőséget, sok a magyar áru, és ami még nekem szintén fontos, az üzlet közel van az otthonomhoz (nincs autóm). Magyarként szorítok a Coop üzletlánc további sikereiért!11/19/2011 12:45:16 PM
miskolc árucsarnok unió coopvélemény
00000Én már régóta járok a coop üzleteibe vásárolni, sőt a gyakorlatomat is ott töltöttem.De nem értem azt hogy, ha ez egy nagyon jó hírű magyar cég miért nincs annyi eszük hogy kereskedelmi végzettségű embereket foglalkoztassanak.Vagy manapság a kereskedelmi cégek úgy gondolják hogy ezt a munkát bárki meg tudja csinálni!Hát milyen világban élünk ha a szakképzett kereskedők helyét mások foglalják el.Úgy gondolom hogy nem vagytok különbek a külföldi multiktól!!Titeket sem érdekel milyen embert foglalkoztattok.Bár tudom hogy ez úgysem jelenik meg de tudom hogy valaki elolvassa,és bár nem fogja érdekelni mert miért is érdekelné a céget egy szakképzett eladó véleménye?!Akinek a helyét mások foglalják. De legalább elmondtam a véleményem!Úgyhogy ennyit tudok üzenni a cégnek:F... Y....E...!!!!!7/29/2011 8:38:17 PM
Kedves unio coopmunkahely keresés
Huszár TamásHallomásokból, leírásokból és gyakorlatból nagyon jól ismerem ezt az Unió Coop Rt.-ét. Én is voltam kereskedő, de sajnos most munkanélküli vagyok. Betöltöttem eladó, üzletvezet-helyettes, üzletvezető beosztásokat Tiszaújvárosban és a poldári Pnny Merket-ben. Itt 5 évig, mint üzletvezető. Nagyon szeretnék egy ilyen jó hírű Rt.-nél bármilyen munkakörben dolgozni. Tisztelettel: Huszár Tamás. Tiszaújváros.1/27/2011 11:08:10 AM
eladó pénztáros üzletvezetőa jó szomszéd :D
Mózes AndreaRendszeresen, szinte minden nap Coop-ba vásárolok, mivel ott van az iskolám mellett a bolt, reggelenként szinte mindig betérek:) Mindig van akció, és az árak is középkategóriába tartoznak, a kiszolgálással is meg vagyok elégedve.12/21/2009 11:06:12 AM
coopUnió Coop
Kovács TiborEz egy magyar kereskedelmi vállalat.Előnye, hogy üzletei a belvárosban találhatók így nem kell sokat utazgatni. Áraik középkategóriásak, midig van náluk akció, a minőség is megfelelő (elsősorban magyar).Én rendszeresen vásárolok náluk élelmiszert.Másoknak is ajánlom.12/14/2009 11:08:03 PM
kereskedelm
Kulcsszavak:
üzletlánc, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, élelmiszer, élelmiszer üzlet
