VÁCIKAI CERBERUS ÁLLATMENHELY ALAPITVÁNY

1999. január elsejével életbe lépett a régen várt Állatvédelmi Törvény, amely önmagában természetesen még nem oldja meg az állatvédelem problémáit; annak végrehajtási utasításait is ki kell dolgozni, s azokat be is kell tartatni. Ez azonban nem megy máról-holnapra. Országszerte nagyon sokat lehet és kell tenni társadalmi összefogással és egyéni kezdeményezéssel. Ha mindenki a maga területén, környezetében fokozott figyelmet fordít az állatvédelemre, akkor lehet sikeres eredménye mindennek. Közismert, szomorú tény, hogy az utcákon, parkokban vagy külterületeken járva egyre gyakrabban találkozhatunk gazdátlanul kóborló, netán beteg állatokkal, elsősorban kutyákkal. Legtöbbjüket felelőtlen emberek dobták ki, nem számolva a következményekkel. Ez nem csak az állatokkal szemben lelketlenség! A kóbor kutyák beoltatlanok, megbetegszenek és fertőzéseket terjeszthetnek, éheznek és károkat okozhatnak. Minderről nem ők tehetnek, hanem lelkiismeretlen gazdáik!

Alapítóként saját tanyámat áldoztam erre a célra. Nem tudtam tétlenül nézni szegény kidobott állatokat, ahogy étlen-szomjan kóborolnak az utakon, a továbbsiető emberek között. Sokan talán nem is szívtelenségből mennek el mellettük, egyszerűen rettegnek egy kóbor állat elhelyezésével járó problémáktól. Nem kell szépítenünk a dolgot, az állatvédelem nem ér ott véget, ha összeszedjük a kóbor kutyákat, ott kezdődik igazán! Először is egy állatorvosi kontrollon esnek át, majd 14 napos karantén-megfigyelésre van szükség az esetleges lappangó betegségek kiderítésére. El kell végezni a menhelyre kerülő állatok féregtelenítését, egyéb parazitamentesítését, védőoltását, és végül, de nem utolsósorban ivartalanításukat a további szaporulat elkerülése érdekében. Ezek után, ha egészséges a kutyus, akkor lehet csak új gazdit keresni számára. Mindez bizony nagyon sokba kerül, mind anyagiakban, mind idő- és energia ráfordításban. Mint állatvédő, környezet- és természetvédő közhasznú alapítvány, felvállaltuk ezt a sok-sok nehézségbe ütköző, ma még semmilyen állami támogatással nem segített feladatot: összegyűjtjük ezeket a szerencsétlen sorsú kutyusokat menhelyünkön, gondoskodunk róluk és megpróbálunk még egy esélyt adni számukra az életben maradáshoz, az otthonra találáshoz. Tömegével érkeznek az újabb és újabb árvák, fáj a szívem, hogy anyagi korlátok miatt nem tudjuk mindet befogadni. Ahhoz, hogy folyamatosan biztosíthassuk elhelyezésüket, kezelésüket, táplálásukat, az anyagi körülmények pozitív megváltozására lenne szükség! Kérek mindenkit, aki olvassa e sorokat, gondoljon arra, hogy ha csak kevéssel is, de minél többen támogatják alapítványunkat, az összességében nagyon komoly segítséget jelent. Jómagam korábban négy évig egy másik menhelyen voltam a kutyák lelkiismeretes megmentője, gondozója, de úgy gondolom, hogy a saját alapítványunkban eredményesebb munkát végezhetek.