VÁLYI PÉTER SZAKKÉPZŐ ISKOLA
csillag 2 vélemény alapján
- DEÁK F. U. 6-8.
7090 TAMÁSI, TOLNA
GEO : 46.629364 , 18.279878
Telefon : (74)471-127
E-mail : Üzenet küldésewww.valyip.hu
Rövid leírás:
Tamásiban Kindl Vilmos rk. elemi iskolai igazgató szervezésének köszönhetően 1920. szeptemberében indult az Iparos Tanonciskola.
Részletes leírás:
Néhány éves szünet után 1955. szeptemberében folytatódott az ipari tanuló oktatás. Önálló épületet 1969-től, míg szervezeti önállóságot 1973-tól nyert az 518. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Vályi Péter nevét pedig 1989-ben vettük fel. 2000. év elejétől mint Vályi Péter Szakképző Iskola illetve 2005 augusztus 1.-től Vályi Péter Szakképzőiskola és Kollégium néven működik intézményünk. 2002. tavaszán átadásra kerültek a címzett állami támogatásból felújított, kibővített iskolaépületeink, színvonalas körülményeket biztosítva a régió szakképzéséhez.
Vélemények
véleményem
PeLaIde jártam 4 évet iskolába. Első évben sajnos 3 épület között kellett vándorolnunk mert még nem volt kész a felújítás. De 2. tanévtől birtokba vehettük a teljesen felújított 2 szárnyból (egyenként 4 emeletes) és egy hatalmas aulával. Emellett teljesen új fiú kollégium lett az iskola háta mögött és szintén teljesen új sportcsarnokkal, ahol foci mellett még kézilabda, röplabda és kosárlabda is játszható versenyszerűen. Rengeteg szakmát lehet tanulni. Érettségi is szerezhető és érettségihez kötött szakmai is elvégezhető ugyan itt.12/17/2009 3:58:36 PM
iskola szakközép vályi péter szakmunkásvélemény
pinta06Nemrég felújított épületben a régi szakmákat is megtartva, de új szakmákkal is bővítve minden évben a kínálatot szakképzés folyik ebben az intézményben. Délutánonként tanfolyamok is vannak. A régi szakmunkásképző isntézet mellett szakközépiskolai oktatási is folyik már évek óta.12/26/2007 2:52:21 PM
iskola középiskola szakképzés vályi péter
Kulcsszavak:
iskola, oktatás, szakképzés, szakmunkásképzés, ecdl start, ecdl plusz, internetes oktatás, felnőttképzés, felnőttképző, fel nőtt iskola, továbbképző
