VÉ LAKÁSGALÉRIA ÉS MŰHELY

Kedvencekhezcégadatok változtatása

VÉ LAKÁSGALÉRIA ÉS MŰHELY

Rövid leírás:

Nevem Vaád Éva. Budapesten születtem. Itt jártam általános iskolába, majd gimnáziumba. 30 év elteltével Érdre költöztünk.

Részletes leírás:

Két felnőtt fiam és egy lányom van. Mindig a művészetek közelében éltem. Édesapám, Vaád Ferenc költő, újságíró, színikritikus volt. Kislány korom óta nagy hatással voltak rám művészbarátai, kortársai. Első vereseimet 15-16 éves koromban írtam. Ekkor kezdtem el festeni is, országos kiállításokon is részt vettem akkoriban. Amikor gyermekeim megszülettek, szinte teljesen félretettem a festékeimet, ma sem értem pontosan, hogy miért! 28 évig egy tervező vállalatnál dolgoztam műszaki rajzolóként. Majd a vállalat felszámolásakor terápiás célzattal újra festeni kezdtem. Nagy szerencsémre ezidőtájt találkoztam a Poly-Art Alapítvánnyal, mely az érdi művészekért jött létre. Részt vehettem az alapítványi tárlatokon és több önálló kiállítási lehetőséget is kaptam. Egyre többet festettem, a pasztellt is megszerettem. Időközben otthonomban megnyitottam a "VÉ" Lakásgalériát, ahol saját munkáimon kívül az érdi művészek alkotásait is bemutatom.

Kulcsszavak:

grafika, kerámia, képzőművészet