VASI VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZRT.

Kedvencekhezcégadatok változtatása

VASI VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZRT.

Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

Rövid leírás:

A Vasi Volán Zrt. honlapja 2003-tól érhető el a világhálón. Közel hat esztendő elteltével elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy tartalmában és megjelenésében is megújult felületen tegyük elérhetővé mindazt, amit társaságunkkal kapcsolatban a legfontosabbnak gondolunk. A honlap kialakítása során kettős cél vezetett bennünket. Egyrészt rendkívül fontosnak gondoljuk a folyamatos aktualizáltságot, mert azt valljuk, hogy a neki szánt szerepet csak így tudja betölteni, másrészt arra törekedtünk, hogy az ide látogató a lehető legkönnyebben lelje meg a számára fontos információkat. Hogy mindez mennyire sikerült, ezt Ön is meg tudja ítélni. A menetrendi információk mellett, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam egyéb szolgáltatásainkat (Utazási Iroda, Autómentő, Autóbuszreklám, MAN szerviz), melyek ebben a pillanatban talán nem, de a későbbiekben segítségére lehetnek.

Részletes leírás:

1949. április 1-jén alakult meg a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat Szombathelyi Főnöksége a Vasút utca 13. szám alatt, amely Pogány László vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben, Vas megyében kevés helyközi járat közlekedett, mivel a MÁV-nak megyénk területén épült a legsűrűbb vasúthálózata. Helyi járatos autóbusz-forgalom is csak Szombathely városában volt ekkortájt. 1954. novemberében a Vas megye napilap már arról tudósított, hogy az ?Autóbuszközlekedési Vállalat - amely az autóbuszjáratokat és a taxiközlekedést intézi - eddig a zalai kirendeltséghez tartozott, most pedig a győriekhez." Az új elnevezés 61. sz. AKÖV Szombathelyi Főnöksége lett, amelyhez az autóbusz-közlekedésen kívül a teherfuvarozást és taxi-közlekedést is irányította Vas megyében. 1957. április 1-jén alakult meg a szombathelyi székhelyű 65. sz. AKÖV, amelynek járműparkja ekkor 63 tehergépkocsiból, 39 taxiból, 10 Ikarus 30-as és 10 ?fakarusz" autóbuszból tevődött össze. A vállalat legfőbb problémája - ahogy arról a helyi sajtó is tudósított - még mindig a teljes önállóság hiánya, a Győrhöz tartozás kérdésköre volt. 1962. január 1-jén - az egy megye egy vállalat elve alapján - megszületett a 17. sz. AKÖV vállalat, amely ettől kezdve a korábbinál lényegesen nagyobb önállósággal bonyolította Vas megye helyi járatos, távolsági, hivatásforgalmi, és különjárati közlekedésének irányítását. 1970. szeptember 1-jétől a 17. sz. AKÖV új neve Volán 17. sz. Vállalat lett, melynek Szombathelyen üzemigazgatósága, Körmenden és Sárváron főnöksége, Celldömölkön, Kőszegen, Szentgotthárdon és Vasváron pedig kirendeltsége működött. Ebben az esztendőben kiemelkedő eredményeiért a cég elnyerte a ?Kiváló Vállalat" címet. 1985. október 25-étől a vállalat a Vasi Volán nevet kapta, s teljes gazdasági önállósággal bírt. A 80-as évek derekától a változó környezeti, gazdasági feltételek egyre komolyabb kihívást jelentettek. ....

Vélemények

  • busz

    Rating 44/5
    JutkaJutka

    A megyében biztosítja a tömegközlekedést. A buszok szerintem átlagosan felszereltek, vannak köztük jobb és rosszabb minőségűek is. A menetidőt azonban a buszvezetők nem mindig tartják be. Vannak, hogy kimaradnak járatok, késnek, vagy éppen előbb elmennek. Ezzel nagy bonyodalmat tudnak okozni az utasok számára.12/24/2009 12:31:16 AM

    Címkék: busz
    Ezt megosztom: FacebookTwitter

Írj véleményt

Kulcsszavak:

járműjavítás, személyszállítás, autóbusz közlekedés, idegenforgalmi szolgáltatás, utazási iroda, autómentés, autómentő, autóbuszreklám, man szerviz, menetrend információk, menetrend, nemzetközi járat