VENUS EGYÜTTES

Kedvencekhezcégadatok változtatása

VENUS EGYÜTTES

Rövid leírás:

Az új formáció lassan koncerteken is megmutatja magát, és a boltokba került a Venus harmadik nagylemeze, ismét nagy szükség lesz az értő fülekre és szívekre. hallgassátok!

Részletes leírás:

Tavaly ősszel, miután a zenekar egykori énekese, frontembere új utakat választott és szólókarrierbe kezdett, úgy tűnt, hogy véget ér a Venus története. Három és fél év tündöklés után szétszéledt az a csapat zenész, aki egykor azt érezte: ahogy a barátságuk, úgy a közös zenélés is hosszú-hosszú évekre szól. Illetve azért akadt barátság, amelyik túlélte a szakmai zűröket. Andi, Stofi és Eto továbbra is összejártak, elmentek egy-egy koncertre, meghallgatták kedvenc lemezeiket, aztán, hónapokkal később előkerültek a hangszerek is.Úgy gondolták, leugranak a régi próbahelyre, "örömzenélni" ami aztán annyi örömet és felszabadultságot hozott, hogy a több hónapi szomorúság és töprengés után pillanatok alatt megszületett bennük az újrakezdés gondolata. Sok átzenélt délután, lázasan lelkes beszélgetésekkel teli éjszaka után meghívták maguk mellé régi jó barátjukat, Picure-t (Vellai Tamás), akivel még a Lazy Bones-ban zenéltek együtt. A dobos boldogan, és a régi lendülettel ült be a hangszer mögé.

Kulcsszavak:

szórakoztatás, szórakoztatóipar, zene, együtes, tánc, koncert, album