VETESFORGO.HU - NAGYVÁTHY JÁNOS GAZDAKÉPZŐ EGYESÜLET

Kedvencekhezcégadatok változtatása

VETESFORGO.HU - NAGYVÁTHY JÁNOS GAZDAKÉPZŐ EGYESÜLET

Rövid leírás:

A Vetésforgó portál a mezőgazdaságról közvetít ismereteket, képes, mozgóképes és olvasható formában.

Részletes leírás:

A befogadó falu 120 kilométerre a Fővárostól. Az embereknek azt mondták, hogy a rászorulók kapnak egy házat, egy kis kertet. A megsegítettek nem lógnak ki a sorból: itt mindenki szegény, az is, aki kap valamit, és az is, aki nem kapott soha semmit. Megújuló erőforrások A természeti erőforrások határozzák meg az emberi lét minőségét. Prioritásuk történelmünk konstans jelensége, de abszolút hasznosságuk az utóbbi száz évben gyorsuló ütemben nőtt, vagyis e javak egyre értékesebbek lesznek. Pálinka A Városháza park több száz csapjából pálinka folyt május első hétvégéjén. Elmentünk és megnéztük, mivé lettek az Édenkert gyümölcsei! Élelmiszertörténelem A mezőgazdaságé talán a világ leghosszabb története. A kezdete az Édenkert homályába vész, a jelene politikai viharokat kavar, a jövője pedig bizonytalan. Nem csak gyap-juh? A juhtejből készült termékek karakteres ízűkkel jól megkülönböztethetőek a tehén vagy a kecske tejéből készült sajtoktól, túrótól, savanyított tejkészítményektől.

Kulcsszavak:

egyesület, szervezet, mezőgazdaság, portál, tanácsadás, agrárinformációs rendszer