WISDOM

Kedvencekhezcégadatok változtatása

WISDOM

Rövid leírás:

A Wisdom zenekar 2001. őszén alakult azzal az elképzeléssel, hogy egy kicsit visszahozzuk azokat az időket, amikor még egy-egy rockkoncert élményszámba ment, és a zenészek maguk is hatással voltak a közönségre a kinézetükkel, hozzáállásukkal és zenéjükkel.

Részletes leírás:

Zenénk (wisdommetal) a tradicionális heavy/power metal vonal hatásaiból épül, melyben nagyon újat ma már nem lehet alkotni, de nagyon jót igen. Erre törekszünk, és ezt mindig szem előtt tartjuk. Figyelünk arra is, hogy szövegeinknek mély, elgondolkodtató tartalma legyen. Tulajdonképpen a dalainkhoz tartozó bölcsességekkel az egész Wisdom koncepció erre épül. 2002. márciusában egy három dalos promóciós felvételünk készült, mely elindított minket a rögös úton. Egyik kiemelkedő lehetőségünk volt ezidőtájt, hogy a 2003. évi Summer Rocks Fesztivál keretében koncertet adhattunk az Iron Maiden előtt a Kisstadionban. Később több külföldi zenekarral is felléphettünk, U.D.O., Saxon, Doro, Dionysus előtt kaptunk lehetőséget. A Wild magazinnal kötött megállapodásunk eredményeképpen számos Motoros Találkozón vettünk és veszünk részt. 2004. júniusában a HammerWorld magazin mellékleteként megjelent a bemutatkozó EP-nk, mellyel országszerte ismertté vált a Wisdom név.

Idegen nyelvű leírás:

Wisdom was formed in the fall of 2001 with the goal of bringing back the good old days when a rock-concert was looked forward to as a real big experience, and the outlook and the attitude of the musicians and the music they played was intended to impress the audience. Our music (wisdommetal) is composed of the elements of heavy/power metal, in which it is next to impossible to come up with something brand new, but it is still possible to create something superb. This is our basic conception and principle we follow and try to stick to. We pay great attention to write meaningful and thoughtful lyrics. The whole conception of Wisdom is based upon our drive to share wisdom with our audience through our music. In March 2002 we made the first steps on the bumpy road the lay ahead of us when three of our songs were studio-recorded for promotional purposes. In 2003 we were honoured with the opportunity to give a concert before Iron Maiden.


Kulcsszavak:

szórakoztatás, zene, koncert, rock banda, rockkoncert, szórakozás