ZALA-LAP KIADÓI KFT.
- KOSZTOLÁNYI TÉR 6.
8900 ZALAEGERSZEG, ZALA
GEO : 46.842221 , 16.848684
Telefon : 92/510-850
Fax : 92/599-353
E-mail : Üzenet küldésewww.zalamedia.hu
Rövid leírás:
Több olyan ügy van, amelyben előbbre kívánnak lépni. Igaz, megoldásukról a kormányzat határoz, ők csak javaslatot tehetnek, illetve regionális szinten igyekeznek befolyást gyakorolni a döntésekre. Ilyen például a Lendva-Rédics vasútvonal felújításának kérdése, amelyben azt szeretnék, hogy a rekonstrukciót minden oldalról támogassák.
Részletes leírás:
A vevő már 2007. július 20-án, a szerződésben vállalt 2007. augusztus 31-i határidő előtt kifizette a Zalabaromfi teljes vételárát. 2007 júniusában a korábban 8 milliárd forintos adóssággal küszködő (addig a Carnex-cégcsoporthoz tartozó) Zalabaromfi Zrt. hitelezői választmánya elfogadta a Dale konzorcium ajánlatát, amely több mint 1, 2 milliárd forintot ajánlott a cégért, annak öt telephelyével, eszközeivel együtt. A vevő vállalta az üzem működtetését, a mintegy 700 alkalmazott továbbfoglalkoztatását, valamint még júniusban teljesítette a vételár 20 százalékának megfelelő foglaló megfizetését. A megújulás biztosítására három részvénytársaságot hozott létre: a D.F. Invest Zrt. a vagyonkezelői, a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. a kereskedelmi, a Dale-Food Zalabaromfi Zrt. a cég működtetési feladatait látja el. A Zalabaromfi új tulajdonosi köre a sikeres működés gazdasági hátterének biztosítására az első lépéseket már megtette: jelentős, új beszállítói szerződések megkötésén dolgozik.
Kulcsszavak:
hirdetés, hirdetés és reklámszolgáltatás, lapkiadó, marketing, média, reklám, reklámtervezés, szervezés, kivitelezés, újság és folyóirat, hír, hírek, új, újdonság, friss, zala, zalaegerszeg, nagykanizsa, keszthely, héviz, régió, vidék, megye, magyarország, zalamédia, online, news, new, county, hungary, media
