CIVIL SZERVEZETEK


25 találat CIVIL SZERVEZETEK kulcsszóra

  • SALGÓTARJÁNI CIVIL KEREKASZTAL
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, KASSAI SOR 2.

    Célkitűzések, megvalósítandó feladatok - A Civil Fórum taglétszámának növelése. - A civil szervezetek közötti kapcsolatrendszer további erősítése. - Az önkormányzat és a civil szervezetek közötti partnerség érdembeli tartalommal való megtöltésének folytatása. - A SCK honlapjának működtetése, tartalmi gazdagítása az információ áramlásának hatékonyabbá tétele céljából - A közéleti szerepvállalás további erősítése. - A vállalkozói szférával való kapcsolat erősítése. - A létrehozott alapítvány alaptőkéjének növelése, működésével a civil szervezetek segítése. - Civil elismerési forma kidolgozása, amelyet olyan civil szervezet, személy, támogató kaphat, aki legtöbbet teszi a civil közéletben.


  • SZIGLIGET KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    VESZPRÉM, 8264 SZIGLIGET, KOSSUTH L. U. 54.

    A Polgármesteri Hivatal, Szigliget közigazgatással foglalkozik. A táj szépsége, derűje, múltja és jelene, az itt élő emberek vendégszeretete különleges vonzerőt jelent, hogy aki nem látta, megismerje, s aki járt már itt, visszatérjen. Szigliget helyén a miocén korban még tenger, majd később a Turáni-tó egy része hullámzott. A tóba ömlő folyók megváltoztatták a víz jellegét édesre, de emellett nagymennyiségű hordalékot is raktak le, ezáltal lassan feltöltve a medret. A harmadkor végén, az úgynevezett pliocén korban hatalmas bazaltvulkánosság lépett fel területünkön, amely ekkorra már szárazföld volt. Ez a geológiai jelenség hozta létre a Tapolcai-medence bazaltkúpjait, köztük Szigligetet is. A kitörés alkalmával láva, vulkáni hamu, valamint törmelék került a felszínre, és alkotott bazalttufa-réteget....


  • ZAMÁRDI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
    SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, SZABADSÁG TÉR 4.

    Településünk a Balaton déli partján, Siófok és Balatonföldvár között található. Könnyen megközelíthető közúton és vasúton egyaránt. Területe kb. 10 km hosszan érintkezik a Balaton vizével, ez egyedülálló az üdülőhelyek között. Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadás: Hétfő: 12.45 - 16.00 óráig Szerda: 8.00 - 16.00 óráig (12.00 - 12.30 ebédidő) Péntek: 8.00 - 12.00 óráig Csákovics Gyula, polgármester fogadónap: szerda: 8.00 - 12.00 óráig Erdősné Matyikó Zsuzsanna, alpolgármester Dr. Kovács Tamás, jegyző fogadónap: szerda: 8.00 - 12.00 óráig


  • FIATALOK RÁKOSMENTÉÉRT EGYESÜLET
    1174 BUDAPEST, XVII. KERÜLET, BERZSENYI UTCA 7.

    A Fiatalok Rákosmentéért Egyesület egy hivatalosan bejegyzett, fiatalokból álló, XVII. kerületi civil szervezet, amely 2009 novemberében tartotta alakuló ülését. Alapítói 20-as éveikben járó fiatalok. Célunk, hogy helyi közérdekű feladatok elvégzésével és felvállalásával segítsük a kerületben lakók életét, elvégezzük azokat a munkákat, amelyekkel más szervezetek nem foglalkoznak. Honlapcím: http://www.firemozgalom.hu


  • KÖLESDI KÖZÉLETI EGYESÜLET
    TOLNA, 7052 KÖLESD, KOSSUTH TÉR 12.

    Közhasznú társadalmi szervezet


  • KÖRICS EUROCONSULTING
    1053 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS U. 1.

    Hosszas és átgondolt előkészítő munka után 2003-ban alakult a Körics Euroconsulting. A Körics Euroconsultingot két magánszemély, Dr. Kőrösi Koppány és Dr. Gyorgyevics Benedek alapították 2003-ban. Tevékenységét a magyarországi önkormányzatok európai uniós pályázatok fogadására való felkészítésével kezdte. Indulásunk idején Budapest XIII. kerületében, 30 négyzetméteren három munkatárssal tevékenykedtünk.


  • BÉRLET KFT.
    CSONGRÁD, 6721 SZEGED, JUHÁSZ GY. U. 36/A.

    A www.segitek.hu honlapon reklámozhatja magát a következő menüpontokban: - Állat, Növény, - Bankinfo, -Civil szervezetek, -Egészség, -Építőipar, -Gyártás, -Kereskedelem, -Lakberendezés, -Művészet, -Oktatás, -Szabadidő, kúltúra, -Szállás, - Szolgáltatás, -Termékkínálat, -Turisztika Látogawsson el honlapunkra!


  • ADONY VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
    FEJÉR, 2457 ADONY, KOSSUTH L. UTCA 4

    aljegyző, ügyfélszolgálat, polgármester, adóügy, anyakönyvvezetés, okmányiroda, építésügy, szociális ügyintézés, jegyző, civil szervezetek


  • "ESÉLY" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNYA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS ÚT 2.

    A Közalapítvány célja Szociális tevékenység, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.


  • Ügyeleti telefon: 06 30 621 2222 E honlap nem csak a több ezer budapesti és környékbeli polgárőrnek, és a BPSZ tagságát jelentő 75 egyesületnek készült, hanem mindenkinek, aki érdeklődik az ország legnagyobb civil szervezete, a polgárőrség iránt, amelynek tagjai társadalmi munkában, szabadidejüket feláldozva, ingyen és bérmentve dolgoznak a közrendért, közbiztonságért, a bűncselekmények megelőzéséért. A magyar közbiztonság és bűnmegelőzés már nem képzelhető el a Polgárőrség nélkül. Ezt nem mi mondjuk, hanem rólunk mondják rendőrök, tűzoltók, önkormányzati vezetők és nem utolsó sorban a lakosság többsége. Együttműködő partnereink révén napi munkánk része a bűnmegelőzés, a közlekedésbiztonság, a gyermekek védelme, környezetvédelem, körözött járművek felderítése és még sok minden más! Ismerje meg Ön is a polgárőr mozgalmat, honlapunk ehhez is segítséget nyújthat!



  • BUDAPESTI SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 9-11

    A Fővárosi Szociális Alapítvány 1995. szeptember 1-jén kötött szerződést az Európai Közösség PHARE Programjával, Regionális Szellemi Forrás-központ létesítésére és működtetésére. A pályázatot támogatta a Szociális Szakmai Szövetség és a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége.


  • NOVIRING KFT.
    1112 BUDAPEST, TÖMÖS UTCA 11-13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    nonprofit, nonprofit szervezetek, civil, közhasznú, alapítvány, egyesület, társadalmi szervezet


  • A Szövetség célja és feladata: gyakorlati segítségadás a belföldi és Európai Uniós forrásokból származó szakmai és tapasztalati információk közvetítésével, a pályázati tanácsadás és a pályázatírói képesség - képzések keretében megvalósuló - növelésével, a pályázati figyelő szolgálat működtetésével, a társadalmi integráció megvalósulását inspiráló önálló szövetségi programok folyamatos teljesítésével, a szociális feladatok vállalásában elkötelezett civil szervezetek fontosságának tudatosítása az állam közigazgatásában szolgáló szakpolitikusokkal.


  • SZINDBAD KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KHT.
    VESZPRÉM, 8100 VÁRPALOTA, HONVÉD U. 1.

    A Szindbád Kulturális és Szolgáltató Kht. - Várpalota rendezvényszervezésel foglalkozik.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, ALGYŐ
    CSONGRÁD, 6750 ALGYŐ, KASTÉLYKERT U. 40.

    A Polgármesteri Hivatal, Algyő közigazgatással foglalkozik. Algyő neve először Villa Geu névalakban az 1138-ban íródott dömösi prépostság adománylevelében szerepel. Az eredeti oklevél elveszett, és csak Károly Róbert király 1329-es átiratában maradt korunkra. Bár ez a falu első írásos említése, a település jóval korábbra vezetheti vissza eredetét. A honfoglaláskor már nagy valószínűséggel lakott hely volt, birtokosai a vezérlő fejedelmi törzs tagjai. A teleülés határában 1973-76 között jelentős honfoglalás kori temetőt tártak fel, mely az új hazát kereső magyarság első generációjának megtelepedését bizonyítja ezen a tájon. A pogány rítus szerint eltemetett közösség tagjai egykor a közeli Tisza gázló felügyeletét és védelmét látták el.


  • NIOK ALAPÍTVÁNY
    1024 BUDAPEST, MARGIT KRT. 43-45. IV/3

    A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány célja, hogy a civil társadalom Magyarországon a nonprofit szervezetek munkája által erősebbé váljék, és kialakítson egy háttérbázist, mely a nonprofit szervezetek hosszú távú működését segíti elő.


  • CIVIL SZERVEZETEK FEJÉR MEGYEI SZÖVETSÉGE NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BÉLA KIRÁLY TÉR 1.

    A Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége (CISZ) 1999 januárjában alakult meg 32 tagszervezettel a Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) jogutódjaként. 2006. májusáig 91 tagszervezetet regisztráltunk. A Fejér Megyei Bíróság 2001 júliusában szövetségünket közhasznú szervezetté minősítette.


  • INFINITY PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT.
    1146 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 1/C.

    INFINITY - pályázatfigyelés, pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázati partner keresés


  • SÜTTŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2543 SÜTTŐ, TEMPLOM TÉR 9.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • BONYHÁD VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, SZÉCHENYI TÉR 12.

    A Tolnai Dombvidékhez tartozó Völgységben feltárt régészeti leletek ("bonyhádi balta", kelta agyagedények, bronzkori fegyverek, római pénzek, avar sírok) bizonyítják, hogy e térség évezredeken át vonzotta a különböző ókori népeket. A letelepedés folyamatossága a magyar államalapítás óta töretlen. A Bonya ("Bucna") nemzetség nevét őrző település és közvetlen környékének jelentősége a középkorban már számottevő (XIV. század Szent Iván apátsági monostor az Óhegyen XV. század "Zerdahel" és "Széplak" mezőváros). Átmeneti megtorpanást - az elnéptelenedéssel fenyegető - másfél évszázados török uralom (1543-1687) jelentett. Bonyhád fejlődése a XVIII. században lendült fel. A gyér magyar és rác (szerb) családok mellé több hullámban érkeztek a németországi (főleg Fulda környéki) később egységesen "sváb"-nak nevezett rajok, majd a Magyarországból és Galíciából beszivárgó zsidók.


  • VASUTAS EGYETÉRTÉS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, FARAKTÁR UTCA 67

    civil szervezetek, szabadidőközpontok, művelődési intézmények, művelődési központok, színház, voke, művelődési ház, étkezés, kultúra, temi, művelődési házak, kultúrházak, szabadidő, színházak,


  • ABAÚJ-ZEMPLÉN ÉRTÉKEIÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, Dózsa György u. 11.

    A Tisza és a Hernád folyók által közrefogott szűkebb hazánk Magyarország természeti és kulturális, valamint gazdaságtörténeti értékekben egyik leggazdagabb területe. Kevés hazai táj rendelkezik akkora változatossággal, mint a Zempléni-hegység, Hegyalja, Bodrogköz és Hernád-völgy táj együttese. A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyektől a zárt középhegységi erdőkig a legtöbb tipikus magyarországi élőhely, mediterrán jellegű növény és állatfajoktól a magashegységekre jellemzőkig a hazánkból ismert fajok többsége megtalálható a térséget alkotó kistájak területén. Számos faj teljes magyarországi állománya, még több állományának legjelentősebb része itt található. Mindezekhez kapcsolódik számos országos vagy regionális jelentőségi kulturális zarándokhely. Ugyanakkor a lakosság, és ami ennél sokkal nagyobb probléma, a helyi döntéshozók, gazdálkodók nem rendelkeznek elégséges ismerettel, információval ezen értékekről.


  • PINTÉR EDINA GYÖRGYI DR
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 15

    civil szervezetek, cégügyek, székhelyszolgáltatás, munkajogi ügyek, büntető ügyek, peren kívüli ügyek, családjogi ügyek, polgári per, ingatlanügyek


  • AJKA ÉS TÉRSÉGE CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, SPORT UTCA 25

    szabadidő, szövetség, egyesület, modellezés, étkezés, szolgáltatások, modellkészítés, hobbi, tömegsport, sportok


  • EXPRESS-PROFIT GTSZ KFT.
    2100 GÖDÖLLŐ, BLAHÁNÉ ÚT 72.

    Teljes körű kreatív könyvelés társas vállalkozások és civil szervezetek részére, rugalmas kollégákkal egy családias hangulatú könyvelőirodában garanciával.