CIVIL


121 találat CIVIL kulcsszóra

  • EGRESSY BÉNI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, FŐ TÉR 5
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Színházterem - 400 férőhely Klubterem - 150 férőhely Előcsarnok - Kiállítások, fogadások, bálok, tá;ncos rendezvények. Tanácskozóterem - 30 férőhely (oktatási célokra)


  • TESSEDIK SÁMUEL ANYAOTTHON
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, BERENTE ISTVÁN U. 11.
    Rating 44 csillag 9 vélemény alapján

    A Tessedik Sámuel Anyaotthon 2006. január 1.-től új épületben folytatja szociális tevékenységét. Az épületben 40 fő elhelyezéséről tudunk gondoskodni, úgy hogy önálló lakásokban teljes családokat is el tudunk helyezni. Kisebb lakrészekben egyedülálló édesanyákról gondoskodunk.


  • ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT
    FEJÉR, 2422 MEZŐFALVA, PETŐFI SÁNDOR U. 4.

    Ezúttal nem egy facsoportot vagy egy folyót védelmezünk, hanem önmagunkat - az országot. Elhatároztuk, hogy pártot alakítunk, a védtelenek védelmében, a közöny és a beletörődés ellen. Célunk az életformák gazdag változatosságának fenntartása, a megsebzett bolygó sebeinek gyógyítása, az emberi együttélés mély válságából kivezető utak felkutatása. A jólét illúziójáért túlságos árat fizettünk. A globális társadalmi és környezeti válság katasztrofális következményei országunkat is egyre súlyosabban érintik. A természet kifosztására alapított -régi jó világnak- örökre vége. A politikai üzem működését azonban ez mintha nem érintené: a pártok vetélkedése más érdekek körül forog. Demokráciánk inkább képmutató, mint képviseleti, inkább részvétlen, mint részvételi. Közintézményeink tekintélye s a beléjük helyezett bizalom tizenöt évvel az első szabad választások után a mélypontra jutott.


  • ESZA TÁRSADALMI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT.
    1134 BUDAPEST, VÁCI ÚT 45. "C"

    Ügyfélszolgálatunk hívható hétfőn és szerdán 9:00 - 17:00 kedden és csütörtökön 9:00 - 16:00 pénteken 9:00 - 14:00 Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. gazdaságilag a stabil, szakmailag az egyik legsikeresebb pályázatkezelő szervezet. A Társaság egyaránt kezel hazai állami támogatásból, valamint európai uniós pénzből finanszírozott pályázatokat is. Feladatainak komplexitásából adódóan és az éves szinten kezelt 25.000 darab támogatási szerződéssel (melyből 13.000 darab az új, tárgy évben kötött szerződés) a legnagyobb pályázat kezelő szervezet, amely a Megbízói által hozott pályáztatási és pályázati döntéseket végrehajtja.


  • EU- PANNON FEJLESZTÉSI IRODA ALAPÍTVÁNY
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9141 IKRÉNY, VASÚTSOR U. 6.

    Győr és a Nyugat-Dunántúli régió felzárkóztatásának elősegítése az Európai Uniós fejlettséghez, kiemelten a térség önkormányzatainak, vállalkozásainak és civil szervezeteinek a fejlesztése; Az Európai Uniós pályázati lehetőségek széleskörű megismertetése és kihasználásának támogatása; A város és a régió lakói életminőségének javítása, ehhez a források felkutatása és kihasználása; Az Európai Uniós projektmenedzsment és pályázatkészítés kultúrájának meghonosítása és hatékonyságának fokozása; Fórum biztosítása a szakmai problémák megvitatásához. Az Alapítvány céljai megvalósítása érdekében tevékenységi körét két jól elhatárolt szegmensre osztotta, éspedig: non-profit ágazat: Helyi Vidékfejlesztési Irodák működtetése profitorientált ágazat: Pályázati és gazdasági tanácsadás, projektmenedzsment, képzések, holnapfejlesztés és üzemeltetése, PR-marketing Mindkét ágazatot egymástól elkülönült, jól képzett és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek alkotják.


  • HÉLIOSZ ALAPÍTVÁNY
    1087 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KÖRÚT 76

    A drogprobléma mindannyiunk ügye. Nem kerülhetjük ki, nem mehetünk el mellette, mert egy idő múlva nem lesz hely hova kitérni előle, egy idő múlva nem tudjuk majd merre fordítani a tekintetünk, hogy ne ütközzünk bele. Észak-Amerika és Nyugat-Európa társadalmainak intő példája arra figyelmeztet mindnyájunkat, hogy gyerekeink jövője, utcáink biztonsága, kultúránk szinte minden lényegi eleme, de még a társadalombiztosításunk stabilitása is komoly veszélybe kerül, ha nálunk is ugyanúgy elharapódzik a drogjelenség, mint náluk. Mára már világossá vált mindenki számára, hogy a drogfogyasztás riasztóan növekvő statisztikáinak megfordításához nem elegendő az, ha pusztán a kormányok és más hivatalos szervek, továbbá néhány tiszteletreméltó egyén megszállott munkájára hagyatkozunk. Nekik is hathatós segítségre van szükségük, és ez a segítség nem más, mint az, hogy az ország állást foglal a drogok kérdésében.


  • NÓGRÁD MEGYEI CIVIL SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT - SALGÓTARJÁN
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, FŐTÉR 5.

    A Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központ működtetője a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete. Az egyesület klasszikus tevékenységének célja elsősorban a mozgáskorlátozottak érdekvédelme, érdekképviselete. Támogatja, szervezi és elősegíti a munkaerőpiacon a hátrányos helyzetű rétegek képzését és foglalkoztatását. Az egyesület gyógyító-egészségügyi rehabilitációs tevékenységet is folytat, segíti az egészségmegőrzést, a betegség megelőzését, elősegíti a mozgáskorlátozottak pihenését, üdülését, szabadidejük kulturált eltöltését. A lakásakadálymentesítési és fogyatékossági támogatás ügyintézése mellett esélyegyenlőségi napot, illetve fórumokat, sportrendezvényeket, hátrányos helyzetű gyermekek számára táborokat, gyógyfürdőjáratokat, kulturális rendezvényeket szervez.


  • SALGÓTARJÁNI CIVIL KEREKASZTAL
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, KASSAI SOR 2.

    Célkitűzések, megvalósítandó feladatok - A Civil Fórum taglétszámának növelése. - A civil szervezetek közötti kapcsolatrendszer további erősítése. - Az önkormányzat és a civil szervezetek közötti partnerség érdembeli tartalommal való megtöltésének folytatása. - A SCK honlapjának működtetése, tartalmi gazdagítása az információ áramlásának hatékonyabbá tétele céljából - A közéleti szerepvállalás további erősítése. - A vállalkozói szférával való kapcsolat erősítése. - A létrehozott alapítvány alaptőkéjének növelése, működésével a civil szervezetek segítése. - Civil elismerési forma kidolgozása, amelyet olyan civil szervezet, személy, támogató kaphat, aki legtöbbet teszi a civil közéletben.


  • TÉRSÉGE KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉÉRT EGYESÜLET - SZABADSZENTKIRÁLY
    BARANYA, 7951 SZABADSZENTKIRÁLY, HALÁSZ UTCA 4.

    Küldetésünk: A PTKE civil szervezeteként arra törekszik, hogy régiónkban a közösségi közlekedés történelmi emlékeit megőrizze, felidézze, az érdeklődők elé tárja. Célunk továbbá a régió közösségi közlekedési problémáira civil ötleteken alapuló, de szakmailag helytálló megoldásokat nyújtani. A PTKE pártpolitikailag és felekezetileg független társadalmi szervezet. Politikai pártokat és azok jelöltjeit nem támogatja, pártoknak anyagi támogatást nem nyújt. Közvetlen pártpolitikai tevékenységet nem folytat, országgyűlési képviselői jelöltet, megyei, fővárosi önkormányzati választásra jelöltet nem állít.


  • SZIGLIGET KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    VESZPRÉM, 8264 SZIGLIGET, KOSSUTH L. U. 54.

    A Polgármesteri Hivatal, Szigliget közigazgatással foglalkozik. A táj szépsége, derűje, múltja és jelene, az itt élő emberek vendégszeretete különleges vonzerőt jelent, hogy aki nem látta, megismerje, s aki járt már itt, visszatérjen. Szigliget helyén a miocén korban még tenger, majd később a Turáni-tó egy része hullámzott. A tóba ömlő folyók megváltoztatták a víz jellegét édesre, de emellett nagymennyiségű hordalékot is raktak le, ezáltal lassan feltöltve a medret. A harmadkor végén, az úgynevezett pliocén korban hatalmas bazaltvulkánosság lépett fel területünkön, amely ekkorra már szárazföld volt. Ez a geológiai jelenség hozta létre a Tapolcai-medence bazaltkúpjait, köztük Szigligetet is. A kitörés alkalmával láva, vulkáni hamu, valamint törmelék került a felszínre, és alkotott bazalttufa-réteget....



  • ZAMÁRDI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
    SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, SZABADSÁG TÉR 4.

    Településünk a Balaton déli partján, Siófok és Balatonföldvár között található. Könnyen megközelíthető közúton és vasúton egyaránt. Területe kb. 10 km hosszan érintkezik a Balaton vizével, ez egyedülálló az üdülőhelyek között. Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadás: Hétfő: 12.45 - 16.00 óráig Szerda: 8.00 - 16.00 óráig (12.00 - 12.30 ebédidő) Péntek: 8.00 - 12.00 óráig Csákovics Gyula, polgármester fogadónap: szerda: 8.00 - 12.00 óráig Erdősné Matyikó Zsuzsanna, alpolgármester Dr. Kovács Tamás, jegyző fogadónap: szerda: 8.00 - 12.00 óráig


  • KÖLESDI KÖZÉLETI EGYESÜLET
    TOLNA, 7052 KÖLESD, KOSSUTH TÉR 12.

    Közhasznú társadalmi szervezet


  • CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA
    BARANYA, 7624 PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR 17.

    A ház a XIX. század elejére tehető építésétől kezdve az 1952-es államosításáig gazdag polgári családok tulajdonában állt. E közel százötven év alatt négy fázisban alakult át és nyerte el mostani formáját a legutolsó nagyszabású 1923-as felújítása után.


  • GEO-ÉP MÉLYÉPÍTŐ KFT.
    1111 BUDAPEST, KENDE U. 14.

    Társaságunk a GEO-ÉP Mélyépítő Kft gépi földmunka végzésére és a vele összefüggő szállítási feladatok ellátására specilizálodot


  • HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
    1143 BUDAPEST, STEFÁNIA U. 34.

    A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.


  • GAZELLA KIADÓ KFT.
    1132 BUDAPEST, Teréz körút 36.

    Pályázatok, pályázati felhívások, pályázatírás. Magyar és EU pályázati kiírások. Beadás előtti pályázatok, pályázatkereső adatbázissal!


  • ZMPPE EGYESÜLET
    ZALA, 8912 NAGYPÁLI, ARANY JÁNOS UTCA 26.

    Célja, hogy a zalai polgárokat egységre hívja, felkeltse és növelje az összetartozás érzését, a térség nemzeti keresztény értékeinek, hagyományainak megőrzését és ápolását és ezen alapon a közös jövő felépítését határainkon innét és túl.


  • TITUS HITÉLETI ALAPÍTVÁNY
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4516 DEMECSER, KÁLVIN TÉR 1.

    Az Alapítvány általános célkitűzése: gyermekek, fiatalok és felnőttek hitre segítésével, lelki ébresztésével hozzájárulni a térség lelki és erkölcsi megújulásához protestáns lelkülettel. Tov'bbi elérhetőség: Mobil: 30/9726-082


  • KÖRICS EUROCONSULTING
    1053 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS U. 1.

    Hosszas és átgondolt előkészítő munka után 2003-ban alakult a Körics Euroconsulting. A Körics Euroconsultingot két magánszemély, Dr. Kőrösi Koppány és Dr. Gyorgyevics Benedek alapították 2003-ban. Tevékenységét a magyarországi önkormányzatok európai uniós pályázatok fogadására való felkészítésével kezdte. Indulásunk idején Budapest XIII. kerületében, 30 négyzetméteren három munkatárssal tevékenykedtünk.


  • GYOR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY
    GYOR-MOSON-SOPRON, 9024 GYOR, BEM TÉR 15.

    A közalapítvány vagyonának kezelésérol és felhasználásáról az Alapító Okiratban és a Szervezeti és Muködési Szabályzatban meghatározott módon a kuratórium gondoskodik. A kuratóriumi tagok száma az alapításkor: 13 fo.


  • SZOKOLYAI BAPTISTA GYÜLEKEZET
    PEST, 2624 SZOKOLYA, DÓZSA GY. U. 3

    A Szokolyai Baptista Gyülekezet plántálása 1890-ben kezdődött meg Lakati Istvánné lakásán. Ezután többhelyütt gyűltek össze a közösségre vágyó testvérek. Második összejöveteli helyük Tóth Andrásné Szórágy Mária Fő úti lakásában volt.


  • "ESÉLY" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNYA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS ÚT 2.

    A Közalapítvány célja Szociális tevékenység, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.


  • DIÓSGYŐRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, PUSKÁS TIVADAR U. 1.

    A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.


  • BUDAPESTI SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 9-11

    A Fővárosi Szociális Alapítvány 1995. szeptember 1-jén kötött szerződést az Európai Közösség PHARE Programjával, Regionális Szellemi Forrás-központ létesítésére és működtetésére. A pályázatot támogatta a Szociális Szakmai Szövetség és a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége.


  • CIVIL REGIONÁLIS TÁRSULÁS
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, JUBILEUM TÉR 1/A

    Civil Regionális Társulás, JNSZ Megyei civil szervezetek egyesülete


  • UNITED WAY
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, SZENT BORBÁLA TÉR 1.

    Nonprofit tanácsadás szervezeti, programtervezési, pályázati, gazdálkodási, jogi kérdésekben. Képzések, szakmai tanácskozások, konferenciák szervezése Nonprofit információk gyűjtése és továbbítása főként elektronikus formában Kiadványozás, a Civil Figyelő havi kiadvány gondozása


  • NOVIRING KFT.
    1112 BUDAPEST, TÖMÖS UTCA 11-13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    nonprofit, nonprofit szervezetek, civil, közhasznú, alapítvány, egyesület, társadalmi szervezet


  • CANOR INTERNATIONAL KFT.
    1125 BUDAPEST, NÓGRÁDI UTCA 8.

    project, architects, plants, építőipari tervezés és szervezés, environmental, beruházás, quantity, structure, building, belsőépítészet, facility, surveying, engineering, architecture, tervezés,


  • SZINDBAD KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KHT.
    VESZPRÉM, 8100 VÁRPALOTA, HONVÉD U. 1.

    A Szindbád Kulturális és Szolgáltató Kht. - Várpalota rendezvényszervezésel foglalkozik.


  • A Szövetség célja és feladata: gyakorlati segítségadás a belföldi és Európai Uniós forrásokból származó szakmai és tapasztalati információk közvetítésével, a pályázati tanácsadás és a pályázatírói képesség - képzések keretében megvalósuló - növelésével, a pályázati figyelő szolgálat működtetésével, a társadalmi integráció megvalósulását inspiráló önálló szövetségi programok folyamatos teljesítésével, a szociális feladatok vállalásában elkötelezett civil szervezetek fontosságának tudatosítása az állam közigazgatásában szolgáló szakpolitikusokkal.


  • Alapvető alapítványi célunk nem változott. Legfontosabb továbbra is a rászoruló gyermekek segítése. Élelmiszerek, ruhák, játékok, családjaik részére műszaki cikkek, stb. Minden, amire egy gyermekes háztartásban szükség lehet. Elhatároztuk egy gyermekváros felépítését. Itt gyermekes családokat helyeznénk el mindaddig, míg életük stabilizálódik és magasabb szinten tudnak berendezkedni a világban.


  • CIVIL SZERVEZETEK FEJÉR MEGYEI SZÖVETSÉGE NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BÉLA KIRÁLY TÉR 1.

    A Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége (CISZ) 1999 januárjában alakult meg 32 tagszervezettel a Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) jogutódjaként. 2006. májusáig 91 tagszervezetet regisztráltunk. A Fejér Megyei Bíróság 2001 júliusában szövetségünket közhasznú szervezetté minősítette.


  • INFINITY PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT.
    1146 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 1/C.

    INFINITY - pályázatfigyelés, pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázati partner keresés


  • BONYHÁD VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, SZÉCHENYI TÉR 12.

    A Tolnai Dombvidékhez tartozó Völgységben feltárt régészeti leletek ("bonyhádi balta", kelta agyagedények, bronzkori fegyverek, római pénzek, avar sírok) bizonyítják, hogy e térség évezredeken át vonzotta a különböző ókori népeket. A letelepedés folyamatossága a magyar államalapítás óta töretlen. A Bonya ("Bucna") nemzetség nevét őrző település és közvetlen környékének jelentősége a középkorban már számottevő (XIV. század Szent Iván apátsági monostor az Óhegyen XV. század "Zerdahel" és "Széplak" mezőváros). Átmeneti megtorpanást - az elnéptelenedéssel fenyegető - másfél évszázados török uralom (1543-1687) jelentett. Bonyhád fejlődése a XVIII. században lendült fel. A gyér magyar és rác (szerb) családok mellé több hullámban érkeztek a németországi (főleg Fulda környéki) később egységesen "sváb"-nak nevezett rajok, majd a Magyarországból és Galíciából beszivárgó zsidók.


  • TOLNA MEGYEI CIVIL SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, SZENT ISTVÁN TÉR 10.

    A Mentálhigiénés Műhely 2003. április 1-je óta folyamatosan működteti a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központot


  • KÖMLŐDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2853 KÖMLŐD, PERCZEL MÓR U. 26.

    Mindenkit nagy szeretettel várunk gyülekezetünkbe. Látogassák alkalmainkat, átutazóban ne felejtsék el megtekinteni a parókia épületében lévő emlékmúzeumot. Az egyre népesedő település lakói református gyülekezetet formáltak, melyhez már az 1600-as évek közepétől jöttek jeles prédikátorok és néptanítók. A gyülekezet első prédikátorainak egyike Ráczkevei János.


  • KATOLIKUS EGYETEMISTÁK ÉS FŐISKOLÁSOK EGYESÜLETE
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, DÓM TÉR 15.

    A KEFE alapvető feladata a társadalom felé nyitott és felelős értelmiségi identitás kialakítása, az eljövendő keresztény értelmiségi réteg szellemi és kulturális fejlődésnek elősegítése. A célunk tehát, hogy a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói között kifejtett tevékenységekkel hozzájáruljunk a katolikus értelmiség megerősödéséhez.


  • CARPE DIEM REKREÁCIÓS ÉS ÁLTALÁNOS KÉPZÉSI ALAPÍTVÁNY
    FEJÉR, 2458 KULCS, DEÁK FERENC ÚT 56.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány Egészségmegőrző, egészségügyi rehabilitációs és kreatív szabadidős tevékenységeket támogatunk. Minden évben megrendezésre kerül a Nyári Dunai Vízitáborunk.


  • VESZPRÉMI CIVIL HÁZ
    8200 VESZPRÉM, KOSSUTH U. 10.

    Települési önkormányzatok és a civil szféra hatékony együttműködésének elősegítése - A régióban található civil szervezetek adatbázisának működtetése


  • FILLARI TEAM BUDAÖRS
    PEST, 2040 BUDAÖRS, KOMÁROMI UTCA 21.

    A Fillari Team Budaörs - Mountainbike Sportegyesület közhasznú szerveződés, mely 2006-ban kezdte meg működését. Feladatának, a hegyikerékpározás népszerüsítését és az utánpótlás nevelést tekinti. Célja a Budaörs és környékén élők bevonása a hegyikerékpározás világába, továbbá az eredménycentrikus élsport megteremtése. ügyvezető: László Dávid elnök: Schmeisel Szabolcs junior team vezető: Bojkó Balázs Tagok száma: 25 fő Kiemelt támogatóik: Metodus Kft, FoxAutorent, Euroflow zRt, BikeArt center


  • CIVIL HÁZ KAPOSVÁR REGIONÁLIS NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZENT I. U. 14. I.EM.13.

    Civil hírek a dél-dunántúli régióban és szerte az országban


  • CIVIL HÍRADÓ
    1148 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 52.

    A Civil Híradó információszolgáltatással foglalkozik.


  • KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    BARANYA, 7300 KOMLÓ, VÁROSHÁZ TÉR 3.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A város, amelyet most az interneten megkeresett, Baranya megye második legnagyobb városa a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében. A fiatal város történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza, hiszen a II. századból származó római kori leletek kerültek napvilágra a város építése során. Az egykori falu létezéséről egy 1256. évi oklevél tudósít Villa Complov néven említve. A település jövője szempontjából jelentős esemény az 1812-es esztendőhöz kötődik, amikor a Komlót körülvevő dombok egyikén kőszenet találtak. A komlói szénbányászat atyja Jánosi Engel Adolf 1898-ban nyitotta meg az első igazán jövedelmező függőlegesen mélybe hatoló aknát, amelyet feleségéről Anna-aknáknak nevezett el.


  • ÓTEMPLOMI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, VASÚT UTCA 10.

    Tessedik kezdeményezésével és irányításával indul el a negyedik templom építése 1786-ban. Nem egészen két év alatt épült fel az ország egyik legnagyobb evangélikus temploma. Tervének minden mozzanata ellenállásba ütközött, sem a városi vezetők, sem a gyülekezet vezetése nem hitte el, hogy többletterhek nélkül megvalósítható az építkezés.


  • TIT JURÁNYI LAJOS EGYESÜLET
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR 8.

    A TIT Nyelviskola ajánlatában minden korosztály számára kínálunk lehetőséget nyelvtudása fejlesztésére, bővítésére. A TIT Jurányi Lajos Egyesület az 1841-ben alapított királyi Magyar Természettudományi Társulat és a jogutód Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) önálló megyei egyesülete. Működési területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az Észak-alföldi Régió. Vannak rendszeres, az országot átfogó tevékenységei (pl.: tehetséggondozás, nyári egyetem: ? A tudás társadalma ? konferencia sorozat, pedagógus továbbképzések, felnőttképző tanfolyamok). A régióban a TIT Jurányi Lajos Egyesület kezdeményezésére és koordinálásával 1998-tól működik a TIT Északkeleti Regionális Tanácsa hat megye ? két régiót átfogó - TIT szervezeteinek együttműködésével.


  • TEGYÜNK A JÖVŐNKÉRT KÖZÉLETI EGYESÜLET
    PEST, 2045 TÖRÖKBÁLINT, BAJCSY ZS. U. 8.

    A törökbálinti bevásárlóközpontban az országban az elsők között létesültek hipermarketek. A település dinamikus fejlődésnek indult, egyik legszebb részén, Tükörhegyen közel 300 új családi ház épült.


  • HÁTORSZÁG EGYESÜLET
    BUDAPEST,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ön is támogathatja adója 1%-val az itthoni és a határon túl élő nehéz sorsú gyermekeket! A közhasznú egyesületet alapító pedagógusok a hátrányos helyzetű gyermekek előre jutását tűzték ki célul.


  • CIVIL KÖZPONT
    PEST, 2225 ÜLLŐ, PESTI ÚT 124.

    A Kht. fő tevékenysége a rehabilitációs célú foglalkoztatás Küldetés: A sérült emberek valós, tényleges társadalmi integrációjának elősegítése, kirekesztődésük megakadályozása sokirányú, komplex szolgáltatás nyújtásával és az érintettek aktív közreműködésével.


  • PRACSYS KFT.
    1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 77-79

    Cégünk informatikai és számítástechnikai szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.


  • SZELLEMI ERŐFORRÁS BT.
    1141 BUDAPEST, MOGYORÓDI ÚT 114.

    A Szellemi Erőforrás Bt. egy családi vállalkozás, amit az élet hívott létre. Mentális betegként, leszázalékolva a nehéz megélhetési körülmények ellen kerstünk gyógyírt.


123