CSILLAGÁSZATI KUTATÁS


7 találat CSILLAGÁSZATI KUTATÁS kulcsszóra

  • az MTA Csillagászati Kutatóintézetének budapesti részlege


  • BAJA ASTRONOMICAL OBSERVATORY
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA,

    Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete és a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének Csillagászati külső tanszéke.


  • KISKUNHALASI CSILLAGÁSZATI OBSZERVATÓRIUM
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KOSSUTH U. 43.

    Városunk csillagvizsgálója 1983 vége óta nyújt lehetôséget az égbolt csodáival való találkozásra a csillagászat iránt érdeklôdôk számára. Dr. Kulin György professzor október 4-én adta át a Balogh István által megálmodott, létrehozott csillagvizsgáló obszervatóriumot.


  • VEGA CSILLAGÁSZATI EGYESÜLETE
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, BERZSENYI U. 8.

    Az első, kimondottan csillagászattal foglalkozó egyesület Magyarországon a Stella Csillagászati Egyesület volt, amely az 1920-as években alakult és a nagy gazdasági világválság hatására lehetetlenült el működése (1932-ben megszűnt).Több zalai tagja volt a Stella Egyesületnek. Később a Természettudományi Társulaton belül szerveztek Csillagászati Osztályt, majd 1944-ben Csillagászati Alosztályt, ennek tagjai között is találhatunk zalai tagokat(pl.Vladár Endrét).


  • CSILLAGÁSZATI NYÁRI EGYETEM
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOSSUTH U. 106.

    A csillagászati ismeretek oktatása főleg a fizika és földrajz szakos tanárokra hárul. A tanárképzés során csupán egy félév jut a csillagászati ismeretek elsajátítására.


  • EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM CSILLAGÁSZATI TANSZÉK
    1117 BUDAPEST, PÁZMÁNY PÉTER SÉTÁNY 1/A.

    Kutatási témák Égi mechanika Szoláris és asztrofizikai magnetohidrodinamika Galaktikus csillagászat Kozmológia csillagászat


  • ELTE FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET CSILLAGÁSZATI TANSZÉKE
    1117 BUDAPEST, XI. PÁZMÁNY PÉTER SÉTÁNY 1/A.

    ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet Csillagászati Tanszéke-egyetem és főiskola, képzés, kutatás, oktatás.