CUKRÁSZÜZEM


99 találat CUKRÁSZÜZEM kulcsszóra

  • KÁRPÁTI PÉKSÉG ÉS CUKRÁSZÜZEM - KÁRPÁTI KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, JÓZSEF A. U. 49.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Cukrászat, pékáru, pékség, sütöde.


  • GARA CUKRÁSZDA
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 11-15.
    Rating 33 csillag 6 vélemény alapján

    Gara Gyula cukrászdája. 1960-ban köteleztem el magam a cukrászat mellet, hisz nyolc gyermekes családban nőttem fel, így csak ritkán jutottunk édességhez. Elhatároztam hát, hogy cukrász leszek. Neves szakemberek mellé kerültem, ahol az édességek elkészítésének csínjai mellett szakmai tanácsokkal is elláttak. Ezt követően sikeres vizsgát tettem, majd versenyeken való megmérettetések következtek, melyeken sikerült elismeréseket elérnem. Szakmailag a mestercukrász cím elnyerése fordulópontot jelentett életemben, hisz ekkor határoztam el, hogy saját cukrászdát nyitok.


  • MUSKÁTLI CUKRÁSZDA
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KOSSUTH U 47/A
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    torta, vendéglátóhely, cukrászda, süti, rétes, cukrászipar, sütemények, jégkrém, csokis sütemény, palacsinta, dísztorta, sós sütemény, cukrásztermék, édesipari termék, cukrászdai vendéglátás, tejszín,


  • NAPSUGÁR CUKRÁSZÜZEM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, SZÉCHENYI ISTVÁN UTCA 43
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    édes teasütemény, sütemény, cukrásztermék, cukor, cukrászipari termék, cukrászati termék, desszert, édesipari termék, csokis sütemény, aprósütemény, cukrászdai vendéglátás, jégkrém, cukrászsütemény,


  • HORVÁTH CSABA CUKRÁSZÜZEM
    ZALA, 8360 KESZTHELY, GEORGIKON U. 1.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Üzemünk 1958 óta folyamatosan működik. Termékeinket vevőink megelégedésével állandó és jó minőségben forgalmazzuk. Vállalunk különleges kívánságokat és egyéni kéréseket, valamit esküvői rendezvények lebonyolítását.


  • SHAMROCK KÁVÉ ÉS SZENDVICSBÁR
    1139 BUDAPEST, TEVE U. 1/D.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Olyan találkahelyet kínálunk az Árpád híd nyüzsgő környezetében, ahol az egészséges ételek és italok fiatalos dinamizmussal és laza eleganciával ötvöződnek. Ha nem volt időd otthon reggelizni, kezdd a napodat nálunk egy frissen készített gyümölcslével. Ha egy rohanó hétköznap kellős közepén egy könnyű ebédet szeretnél elfogyasztani, ízletes salátákkal, friss szendvicsekkel és finom süteményekkel várunk. Ha a közeli irodákban dolgozol, gyere be hozzánk és töltődj fel egy fenséges kávékölteménnyel, miközben kedvenc napilapodat, magazinodat is megtalálod nálunk. Vagy ha csak szeretnél egy jót beszélgetni egy gőzölgő kávé mellett, nálunk azt is megteheted, közel tizenöt féle olasz kávékülönlegességből választhatsz.


  • HALÁSZ CUKRÁSZÜZEM SZERENCS - HALÁSZPRODUKT KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, BÉNYEI ÚT 7/A
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az 1987-ben alapított családi vállalkozást jelenleg a fiatal generáció vezeti. A tradicionális termékeink közül a legkedveltebb, és a leghíresebbek a házi recept alapján készülő sajtos pogácsa, eszterházi torta, csoki torta, krémesek. A dinamikus, fiatalos szakmai csapatunk folyamatosan jár cukrászkiállításokra, bemutatókra, versenyekre. A cukrászüzemünk ritmusát, lendületét adja, hogy jelenleg 3 autóval kb. 40-50 km-es körzetben 35 üzletbe szállítjuk a termékeinket. Elvárás velünk és magunkkal szemben is a folyamatos termékfejlesztés, terméklista bővítése. A kiépített vevőkörünk bízhat a hagyományos sütemények mellett az új ízekre, új termékekre. A cukrászüzemünkben, a Bényei u. 7/a. sz. alatt várjuk Önöket szeretettel.


  • SZÁRLIGETI CUKRÁSZÜZEM
    FEJÉR, 2067 SZÁRLIGET, ADY E. U. 35.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Tortafutár szolgálat. Torták, sütemények házhoz szállítása.


  • MARÓDI CUKRÁSZDA
    PEST, 2192 HÉVÍZGYÖRK, KOSSUTH LAJOS UTCA 21
    Rating 55 csillag 6 vélemény alapján

    cukrászüzem, cukrászda, fagylaltozó, fagylalt, vendéglátó üzlet, sós sütemény, palacsinta, tortarendelés, fagyizó, cukrászati kompozíció, cukrászipar, rétes, édesipari termék, sütemény, piskóta,


  • CUKRÁSZÜZEM 141.SZ.
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, EGRY JÓZSEF UTCA 22
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    cukrászat, süteményesbolt



  • RÓZSA CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, RÁKÓCZI ÚT 18.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    cukrászat, cukrászda, édesipar, édesség, kávé, tea, kávézó, presszó, vendéglátás, vendéglátóipar, vendéglátóipari, egység


  • BREITENSTEIN CUKRÁSZDA
    7654 BÓLY, ADY ENDRE UTCA 5

    További telefonoszámunk:69-368-978 Torta rendelés rendezvényekre .


  • FLOCH CUKRÁSZAT
    PEST, 2600 VÁC, KÖZTÁRSASÁG ÚT 35

    További telefonos elérhetőségónk: (27) 315 418 A váci Floch Cukrászat 32 főt foglalkoztató, cukrásztermékeket készítő vállalkozás. A közel 120 féle cukrászipari termékünk nagy részét naponta frissen készítjük. Ezeket főként cukrászdáknak, eszpresszóknak, kávéházaknak ajánljuk, de szinte valamennyi megvásárolható a műhely mellett működő cukrászdában is. Széles választékban kínálunk több nap szavatossággal bíró édes és sós cukrászipari termékeket is. E tartósabb árucikkeket cukrász tálcán, vagy egyéni igény szerint csomagolt áruként szállítjuk.


  • GÁRDONYI RÉTESHÁZ
    FEJÉR, 2483 GÁRDONY, BALATONI ÚT 52

    A cukrászüzem Agárd közponjában található. Kínálunk házias ízű cukrász sütiket, réteseket, pogácsákat, tortákat. Ünnepi alkalmakra, esküvőkre rendelést felveszünk telefonon is. Nyitvatartás: H-V: 8°°-16°° Egész évben várjuk kedes vásárlóinkat!


  • SÜNI CUKRÁSZDA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 2
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    cukor, fagylalt, süti, cukrászat, vendéglátóhely, desszert, sütemény, torta, csokis sütemény, vendéglátó üzlet, édesipari termék, cukrászipari termék, aprósütemény, sós sütemény, fagyi, tejszín,


  • BERNÁTH CUKRÁSZÜZEM - MOSONMAGYARÓVÁR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, KÓRHÁZ U. 34

    Kedves menyasszonyok! Bemutatótermünkben megtekinthetik, vagy katalógusainkból kiválaszthatják álmaik tortáját, de hozott fénykép vagy rajz alapján is szívesen elkészítjük a megálmodott "édességet". A Bernáth Cukrászüzem az a hely, ahol a cukrász az Ön igényei szerint dolgozik.


  • ADRI CUKRÁSZÜZEM
    CSONGRÁD, 6750 ALGYŐ, HONVÉD TÉR 5/B

    cukrászat, süteményesbolt


  • CUKRÁSZÜZEM-MÓRAHALOM
    CSONGRÁD, 6782 MÓRAHALOM, FELSZABADULÁS UTCA 9

    stefánia szelet, csomagolt sütemények előre csomagolt sütemények, csokis sütemény, cukrászda, narancs torta, dobos torta, cukrászsütemény, speciális torták, cukrász üzem, almás kocka, dísztorta,


  • SIMON GÁBOR CUKRÁSZÜZEM
    TOLNA, 7090 TAMÁSI, JÓZSEF ATTILA LTP


  • TIAL CUKRÁSZÜZEM
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, EÖTVÖS UTCA 15


  • MICIMACKÓ CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3744 MÚCSONY, HUNYADI JÁNOS ÚT 6
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    tortarendelés, micimackó cukrászüzem, cukrász, torta alkalomra, fagylalt, fagyi, torta, cukrászüzem, múcsonyi cukrászda, múcsonyi cukrászüzem, sós sütemény, cukrászda, cukrászati termék, édes sütemény


  • LEDINA ÉTTEREM ÉS CUKRÁSZDA
    BARANYA, 7693 PÉCS, VADÁSZ UTCA 6/B
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Ismerkedjenek meg éttermünk, cukrászdánk környezetével, magyaros ételeinkkel és színvonalas, udvarias kiszolgálásunkkal. Konyhánk ragaszkodik a magyaros ízekhez. A főétel elfogyasztása után a cukrászműhelyünkben készült házias jellegű sütemények közül választhatnak.


  • PANAMA CUKRÁSZDA - AKASZTÓ
    BÁCS-KISKUN, 6221 AKASZTÓ, FŐ UTCA 80
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Mobil (+36) 30/349-2663


  • Mobil: 06-20-315-3333 A Napfényes Cukrászat Kft. a Reformcukrász Kft. jogutódjaként egészséges, növényi alapanyagú, vegán cukrászipari készítmények előállítására szakosodott. Édes és sós süteményeinket, teasüteményeinket, tortáinkat vegetáriánusoknak, az egészséges életmódra törekvőknek, gyógyulni vágyóknak, illetve cukorbetegség, tejcukorérzékenység, gombafertőzés vagy táplálékallergia miatt speciális étrenden élők számára készítjük; mindemellett törekszünk arra, hogy a finom ízek révén süteményeink élvezeti értéke minél magasabb legyen. Cukrászüzemünkben nem használunk állati fehérjéket (tojást, tejtermékeket), mesterséges édesítőket, színezékeket, tartósítószereket. Kristálycukor helyett nádcukrot, kakaó helyett karobport, kávé helyett gabonakávét, csapvíz helyett szűrt vizet teszünk a süteményekbe. Legtöbb termékünket tönkölylisztből állítjuk elő.


  • PÁLMA CUKRÁSZMŰHELY
    VESZPRÉM, 8300 TAPOLCA, KISS JÁNOS UTCA 15

    fagylalt, cukrásztermék, cukrászat, cukrászati kompozíció, sütőcukrászati termék, cukrász, cukrászati termék, dísztorta, édes sütemény, cukrászdai vendéglátás, édes teasütemény, cukrászsütemény,


  • RÓZSA CUKRÁSZDA - WINDECKER CUKRÁSZÜZEM
    CSONGRÁD, 6763 SZATYMAZ, KOSSUTH LAJOS UTCA 73

    Mobil: 30/995-5794 Windecker Lajos cukrászmester vagyok, és szeretném Önöknek bemutatni, honnan indult és hol tart ma cukrászattal foglalkozó családi vállalkozásunk. Hivatásomat 1961-ben a CsMVV-nél (Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat) kezdtem, ahol 1974- ig cukrász mester, majd 1983-ig cukrászüzem vezető voltam. Azonban akkoriban már sejteni lehetett a korszak nagyvállalatainak jövőjét, így egyre határozottabban kezdett kikristályosodni bennem egy saját üzemeltetésű cukrászda és kávéház gondolata. 1982-ben nyitottuk meg feleségemmel Szeged Kávézó nevű cukrászdánkat Szegeden. Feleségem, aki 1968-óta cukrász, vállalta a kávézó vezetését. 82'-ben, a nyitáskor még álmodni sem mertünk arról a fogadtatásról, melyet tapasztaltunk. Hozzáállásunknak, szakértelmünknek, a mindig friss alapanyagok felhasználásának köszönhetően olyan igény mutatkozott süteményeink iránt, hogy 1991-ben Szatymazon felépíthettük cukrászüzemünket és megnyitottuk a Rózsa Cukrászdát.


  • CUKRÁSZÜZEM-BALATONBERÉNY
    SOMOGY, 8649 BALATONBERÉNY, KOSSUTH LAJOS UTCA 60

    csomagolt sütemények előre csomagolt sütemények, meggyes kocka, cukrászda, mignon, dobos torta, rétes, csokis sütemény, almás kocka, pogácsa, cukrászüzem, cukrászati termék, cukrászsütemény, stefánia


  • TUGYI RÓBERT CUKRÁSZMESTER
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, TULIPÁN UTCA 13

    oroszkrém torta, szülinapi torták, sós sütemények, meggyes kocka, mézes kocka, mákos szelet, krémes sütemények, almás kocka, stefánia szelet, csomagolt sütemények előre csomagolt sütemények, cukrász


  • DEÁK CUKRÁSZDA
    ZALA, 8790 ZALASZENTGRÓT, EÖTVÖS KÁROLY UTCA 6

    Merész váltással a férjemmel közösen kibéreltük a zalaszentgróti cukrászüzemet. Öt év múlva egy belvárosi száz éves történelmi házban kialakított saját cukrászmuhelybe költöztünk, ahol patinás hangulatú cukrászdát is nyitottunk. A vállalkozás vezetésébe idoközben a lányunk, Adrienn is bekapcsolódott. Rajtunk kívül 5 alkalmazottat is foglalkoztatunk. A termékeinket és szolgáltatásainkat állandóan fejlesztjük, amihez folyamatosan képezzük magunkat. Lányunk a vendéglátó-ipari menedzser képesítés megszerzése után férjemmel együtt a cukrász oklevelet is megszerezte. Nekem vendéglátó-üzletvezetoi képzettségem van. A cukrászat nagyon szép mesterség, mert az emberek boldog pillanatait még szebbé varázsolhatja.


  • HORVÁTH CUKRÁSZDA - VONYARCVASHEGY
    ZALA, 8314 VONYARCVASHEGY, RÁKÓCZI UTCA 50
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    aprósütemény, sütőcukrászati termék, cukrászipari termék, cukrászdai vendéglátás, sós sütemény, jégkrém, cukrászsütemény, citromtorta, édesség, édesipari termék, piskóta, cukor, süti, fagyi, rétes,


  • V. SZ. CUKRÁSZÜZEM
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 130


  • KORNÉLIUS CUKRÁSZDA
    BÁCS-KISKUN, 6237 KECEL, CSÁSZÁRTÖLTÉSI ÚT 4/1

    piskóta tekercs, meggyes kocka, karácsonyi termékek, cukrászati termék, forma torták, fatörzs, fényképes torták, cukrászsütemény, mákos szelet, lisztmentes palugyai torta, mignon, cukrász üzem, krémes


  • CUKRÁSZDA-NAGYVENYIM
    FEJÉR, 2421 NAGYVENYIM, RÓZSA UTCA 1

    Hangulatos cukrászda a falu szívében.


  • PÁLMA CUKRÁSZDA - ANZSÓKA KFT.
    BARANYA, 7396 MAGYARSZÉK, KOSSUTH LAJOS UTCA 40/B

    pálma cuki, cukrász, cukrászda, pálmacuki, tortarendelés, fagyizó, cukrászüzem, fagylaltozó, cukrászat


  • ROLAND-RAMADA CUKRÁSZÜZEM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3780 BALAJT, ANTAL GY

    cukrászat, süteményesbolt


  • KÖZPONTI CUKRÁSZÜZEM
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 5

    cukrászat, süteményesbolt


  • ABAÚJI CUKRÁSZÜZEM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3860 ENCS, IPARTELEP

    cukrászat, süteményesbolt


  • ARANY STRUCC ÉTTEREM
    VAS, 9730 KŐSZEG, VÁRKÖR 124.

    Éttermünk reggel 10-től éjfélig, hétvégén hajnali 2-ig áll vendégeink rendelkezésére. Szívesen szolgálunk ki csoportokat, családi összejöveteleket, baráti társaságokat, ballagás utáni és bálozás előtti étkezni vágyókat, kiránduló csoportokat, osztálytalálkozókat. Ilyenkor 10 - 15 % kedvezményre is van lehetőség. Előzetes megbeszélésre hangulatos élő-zenét is szívesen biztosítunk. A korabeli, boltíves termeinken kívül és virágos, hangulatos teraszunkon helyet foglaló vendégeink a figyelmes kiszolgáláson és a gasztronómiai örömökön túl, még egy lenyűgöző látvány részesei is lehetnek, hiszen belecseppennek Magyarország egyik legszebb terének látványába. Innen szemlélhető a Szentháromság szobor 1713 óta, a háromhajós Jézus-Szíve plébániatemplom, a legszebb eklektikus épületünk a posta, a Lauringer-ház és a főtér sok-sok élményt nyújtó építménye. Cukrászüzem: 00 36 94 563 345.


  • CUKRÁSZÜZEM ÉS SÜTEMÉNYBOLT
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, CSILLÉS ÚT 18


  • KÖNIG CUKRÁSZÜZEM
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, ŰRHAJÓS Ú. 1.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk a König Kft 1993-ban alakult nagykanizsai székhellyel.


  • BALOG ÉS TÁRSAI CUKRÁSZÜZEM
    1137 BUDAPEST, ALIG UTCA 8


  • CUKRÁSZDA-MAKÓ
    CSONGRÁD, 6900 MAKÓ, LONOVICS SUGÁRÚT 38

    cukrászati termék, aprósütemény, meggyes kocka, mézes kocka, szülinapi torták, krémes sütemények, mákos szelet, torták, csomagolt sütemények előre csomagolt sütemények, dísztorta, cukrászda, fatörzs,


  • ZÖLDFA ÉTTEREM ÉS CUKRÁSZDA
    HEVES, 3000 HATVAN, RÁKÓCZI ÚT 41

    fagyi, cukrászsütemény, vendéglő, torta, vendéglátás, édesség, piskóta, csokis sütemény, citromtorta, édesipari termék, asztalfoglalás, szelet sütemény, jégkrém, desszert, sütemény, vendéglátóhely,


  • GARA CUKRÁSZÜZEM
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, POSTAKERT UTCA 2


  • CUKRÁSZÜZEM ÉS SÜTEMÉNYESBOLT
    PEST, 2730 ALBERTIRSA, PESTI ÚT 58
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    cukrászat, süteményesbolt


  • TÓTH CUKRÁSZDA
    PEST, 2120 DUNAKESZI, RÁKÓCZI ÚT

    További elérhetőségünk: 06-70-365-0071 Szeretettel várjuk régi és új vendégeinket Dunakeszin, a Rákóczi úti üzletünkben Süteményeink, tortáink hagyományos módon, minőségi alapanyagokból, tartósító- és állományjavító anyagok nélkül, helyben készülnek.


  • TERASZ CUKRÁSZDA - CIBAKHÁZA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5462 CIBAKHÁZA, ÖREGSZŐLŐ ÚT 1

    sütemény, torta, fagyizó, fagylaltozó, cukrászat, cukrász, cibakházi cukrász, torta készítés, sós sütemény, cibakházi cukrászüzem, cukrászüzem, süti, cibakházi cukrászat, aprósütemény, cibakházi


  • RIVALDA CAFE RESTAURANT
    1014 BUDAPEST, SZÍNHÁZ UTCA 5-9.

    A világörökség részét képező Várnegyed szívében fekvő Rivalda étterem 2000. májusában történt megnyitása óta kifinomultan elegáns, mégis otthonos légkörének, valamint a 18. századi karmelita udvarban kialakított hangulatos kerthelyiségének köszönhetően Budapest egyik legkedveltebb vacsorázó- helyévé vált.


  • INDIÁNER CUKRÁSZÜZEM
    3360 HEVES, MADÁCH IMRE UTCA 1/3

    cukrászat, süteményesbolt


  • HEGEDŰS CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM
    VAS, 9737 BÜK, BAROSS U 6.

    Nyitva: H-V:06.00-18.00


12