DÍJ
463 találat DÍJ kulcsszóra
A magyar vendégeink által a már 20 éve megszokott, jól bejáratott úticélok továbbra is maradtak, illetve bővültek, és a háttértben dolgozó szakmai gárda is a régi. Továbbra is szeretettel várjuk minden kedves, régi törzsutasunkat és leendő új utasunkat irodáinkban!
szolgáltató, szennyvíz, vízügyi, adatszolgáltatás, levegőtisztaság, bírság, dunántúl, környezetvédelmi bírság, tanácsadási, ewc, veszélyes, környezetvédelmi mérések, megye, termékdíj, tűzvédelem,
Telefon: (1) 474-0050; Légkondicionált autóbusszal utazunk Budapesttől a célállomásig. Útközben 3-4 óránként pihenőt tartunk, ilyenkor kultúrált körülmények között tisztálkodásra is lehetőség van.
TUI márkájának megfelelő magas színvonalon nyújt szolgáltatásokat. A konszern zászlója alatti piaci megjelenés a partnerek számára egyrészt kötelességekkel, másrészt előnyökkel, de kihívással is jár. A TUI logójának hivatalos viselése az utasok számára nem csak azt jelenti, hogy az irodában a World of TUI ajánlatai megtalálhatók, hanem azt is, hogy ezekben az irodákban professzionális utazási tanácsadást várhatnak el.
Főiroda. Telefon: 1-374-0160. Egyre többen vannak, akik bízva szaktudásunkban és tapasztalatainkban igénybe veszik szolgáltatásainkat. A Törzsutasaink száma ma már több mint 50000 főre bővült. Irodáinkban változatlanul magas színvonalon, barátságos környezetben és udvarias kiszolgálással várunk minden kedves érdeklődőt. Ügyfeleink érdekeit szem előtt tartva megszervezzük utazását akár családjával, szeretteivel, barátaival, akár kollégáival együtt utazik. Nagyobb baráti társaságok, cégek, sportegyesületek részére komplett utazási ügyintézéssel állunk rendelkezésre.
- HM BESSENYEI GYÖRGY KULTURÁLIS ÉS ÜDÜLTETÉSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.UTAZÁSSZERVEZÉS
1143 BUDAPEST, STEFÁNIA ÚT 34-36. ( FSZ.)A kereskedelmi és honvédségi dolgozók pihenési, rekreációs igényeit üdültetési részlegünk igyekszik biztosítani. Az ország legszebb vidékein található hét üdülőnkbe várjuk a pihenni vágyókat, csapatépítő tréningek, céges konferenciák szervezőit - résztvevőit, a természet és mozgás szerelmeseit. A Magyar Honvédség történelmi hagyományai már évszázadokkal ezelőtt is megkívánták, hogy a honvédő katonák kiemelten részesüljenek kulturális javainkból, táplálva a szellemi felfrissülést, a haza értékei iránti érzelmi kötődést. A HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.eredendően e célok teljesítésére alakult, majd a feladatok bővülésével és az idők változásával kilépett a piacra is, mindenki számára elérhetővé téve valamennyi szolgáltatását.
utazásszervezés, útiokmányok, utazási iroda, travelclub@holiday service.hu., körutazás, nászút, utasbiztosítás, szafaritúrák, egyéni utak, vízum, tengerparti nyaralás, gyermekkedvezmény, akciós
A Holiday Sport Utazási Iroda 2008. tavaszán kezdte meg működését, a már sikeresen működő Holiday Ski Sport GmbH magyarországi fióktelepeként, mely a Holidaysport Group tagja.
Irodáink Szegeden, Makón vannak, de tevékenységünk az egész ország területére kiterjed. Az ingatlanforgalmazáshoz kapcsolódó, széles körű szakmai képesítéssel és gyakorlattal rendelkezünk. (Ingatlanközvetítői, értékbecslői és hitelügyintézői, ügyvédi) Tevékenységünk jogi és pénzügyi biztonságát, cégünk ügyvéd és jogász - közgazdász tulajdonosai biztosítják.
Utazási iroda.
Utazásszervező iroda.
A kiszolgálás minősége döntő mértékben a munkatársaktól függ. Kompetenciájukat jó képzés, folyamatos iskoláztatás, személyes utazási tapasztalatok, barátságosságukat jó munkahelyi légkörrel, motivációjukat képzett menedzsment segíti.
Tevékenysége középpontjában az ügyfél áll. Kimagasló minőségű szolgáltatást kíván nyújtani, hogy az ügyfél ne csak elégedett, hanem törzsutasként térjen hozzá vissza.
A Golf Travel Hungary Batta Krisztina révén az utazni vágyó golfozók egyéni igényeinek ismeretével, az ajánlatokban szereplő szállodák és golfpályák az adott golfozó igényeinek és játéktudásának megfelelő ajánlásával, a cégen belül dolgozó szakmailag igen tapasztalt és felkészült csapat lelkesedésével szeretne a magyar golf társadalom számára egyedülálló módon egy új, kedvező fogadtatásra találó szolgáltatást nyújtani. Ajánlataink között megtalálhatók egyéni utazások tetszés szerint megválasztható időponttal, valamint konkrét dátumokon meghirdetett csoportos utazások és nemzetközi golfversenyek is. De bármely úti célt is válassza, kérje ajánlatunkat, hiszen több mint 12 országban rendelkezünk, golfra specializálódott partnerekkel. Természetesen családbarát ajánlataink is vannak, illetve nem golfozó párjuknak kedvezmények, programok állnak a rendelkezésükre. Tel.: +36 1 299 8788
Sokéves tapasztalattal és számos referenciával vállalok minőségi bútorasztalos és faipari munkákat, bútorok tervezése, gyártása, és beépítése, Kérem tekintse meg részletesen az elkészült munkáimat, és forduljon hozzám bizalommal a megadott elérhetőségeken.
Helian NaTour Utazási Iroda oldalain sokszínű vidéket ( Dél-Dunántúl, Baranya, Mecsek, Pécs ) ajánlunk a figyelmébe, melynek fő vonzerejét a változatos táj, az erdők, folyók, tavak szépsége és az élővilág sokszínűsége adja. A természet közelsége és a kristálytiszta levegő a testet és a lelket egyaránt felfrissíti. Gyalogtúráinkon, kerékpártúráinkon, Kul-túráinkon felejthetetlen élményekkel gazdagodhat, védett természeti értékekkel, kulturális élményekkel, borokkal, helyi ízekkel és vendégszerető emberekkel ismerkedhet meg. A Mecsek előterében megbúvó falvak kedvelt célpontjai a falusi turizmusnak. Pécstől csupán 15 km-re hangulatos, jól felszerelt vendégházak várják a vidék nyugalmát kedvelő turistákat.
- HUNGARIAN TRAVELTECH SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. - EGER
HEVES, 3300 EGER,
1 csillag 1 vélemény alapjánA Hungarian TravelTech Kft egy 2009 októberében nyilvántartásba vett utazási vállalkozás, mely fiatalokból álló, dinamikusan működő csapatként kezdte meg tevékenységét. Hiszünk abban, hogy szemben a hagyományos utazási irodák által nyújtott megoldásokkal, egyre nagyobb az igény a gyors, személyre szabott, sorban állás nélkül is lebonyolítható utazási ajánlatok megvásárlására.
utazási iroda, utazás, nyaralás, külföldi utak, utazásközvetítés, belföldi menetjegy értékesítés, idegenvezetés, külföldi menetjegy értékesítés, tolmácsszolgálat, utasbiztosítás, akciós repülőjegy,
Utazásközvetítés. Utazásszervezés.
Télen páratlan szálláslehetőségekkel és kedvezményes síbérletárakkal várjuk a téli sportok szerelmeseit, Európa és a tengerentúl valamennyi jelentős síparadicsomának szálloda és apartman kínálata elérhető. Akik az igazi különlegességeket kedvelik, azok figyelmébe ajánljuk az egész évben foglalható egzotikus ajánlatainkat.
Ha Ön szereti a nyüzsgő nyaralóhelyet, akkor balatonlellei kiadó házainkat ajánljuk figyelmébe. Amennyiben kevésbé zajos hely is megfelel igényeinek, és önálló nyaralóházban szeretne lakni, ahol Önökön kívül nem tartózkodik senki, akkor balatonmáriai nyaralóházainkat ajánljuk igen kedvező árakon. Ha ön kisgyerekekkel jön és egy igazán családbarát nyaralóházat szeretne, nézze meg balatonboglári szálláskínálatunkat. Nyaralásuk ideje alatt számtalan program várja Önöket.
Mobil: (36)30/265-1970. A Hírös Guide Utazási Irodát 2006. február 16-án nyitottam meg Kecskeméten. Eredeti foglalkozásom tanár és népművelő. Húsz éve foglalkozom idegenvezetéssel, 1996 óta egyéni vállalkozóként veszek részt Kecskemét idegenforgalmi tevékenységében.
külföldi úticél, részszolgáltatások, gyermekár, szállodák, előfoglalási akció, utak, nászút, csoportos utak, repülőjegy, külföldi menetjegy értékesítés, szafaritúrák, útiokmányok, tengerparti nyaralás
Autósiskolánk járműoktatással foglalkozik. Autósiskolánkban " B " kategóriás képzés 1996 óta folyik. Havonta kisebb csoportokban induló tanfolyamainkon kiváló képességű, tapasztalt, türelmes oktatóink biztosítják a színvonalas tanítást. Gyakorlati oktatáson, a lehetőségeink alapján minden igényt kielégítenek korszerű benzin és dieselüzemű gépkocsijainkon. Korszerű tanpályán tanulunk és ugyanott vizsgázunk is.
Postacím: 9013 Győr, Pf. 1242. Irodánk megpróbálta a lehetetlent. DISZKONT áron szervezünk kirándulásokat európa legszebb vidékeire.
miskolcin kívül két további, minden igényt kielégítő irodával várjuk az utazni vágyókat Kazincbarcikán és Ózdon, ahol felkészült kollegáink ugyanolyan színvonalú szolgálatást nyújtanak, mint főirodánkban. Ha hozzánk betérnek, időt, pénzt és fáradságot kímélve egy helyen válogathatnak a legnevesebb magyar és külföldi túraszervezők kínálatából; munkatársaink segítségével pedig kiválaszthatják és lefoglalhatják az elképzelésüknek és pénztárcájuknak legmegfelelőbb utazást, szolgáltatást.Mivel a célterületek legtöbbjét személyes tapasztalatok alapján ismerjük, ezért utasaink részére személyre szabottan, egyéni igényeiknek legmegfelelőbben segítünk az utazás kiválasztásában, programjának összeállításásban.
A már megszokott kubai ajánlatainkon kívül még izgalmas tanzániai szafari túrával, zanzibári nyaralóprogrammal, perui körutazással, nagy kínai és tibeti túrával és horvátországi vitorlásprogrammal. Reméljük, hogy idén is elnyerjük az Önök bizalmátegzotikus és sportos nyaralóprogramjainkkal, és a Havanna Travel Utazási Irodát választják fantasztikus és felejthetetlen nyaralásuk meg szer vezéséhez.
kultúraközvetítés, kulturális ajánló, zenei kultúra, internetes kultúra, kulturális esemény, ismeretterjesztés, zenekultúra, kulturális folyóirat, film, kultúrcikk, kulturális intézmény, múzeum,
A TUI logója és a World of TUI piaci fellépése egyértelművé teszi az utasok számára a TUI Utazási Központ minőség iránti elkötelezettségét. Más utazásszervezők termékeit is értékesíti, hiszen ezzel a magyar utazóközönség utazásra vonatkozó választási jogait biztosítja, de minden esetben elvárható, hogy a Márkapartnerhez betérő utasokat a TUI-hoz méltó szinten szolgálják ki, függetlenül attól, hogy az utas mely terméket választja.
Az Optanet Kft-nél az emelt, ún. Táltos-csomag 69-72 csatornájából 67 digitálisan fogható, 35-37 műsor analóg és digitális minőségben. Szolgáltatási területünk nagy részén elérhetők a kiváló kép- és hangminőségű, digitális-csatornáink. Az ellátott települések száma folyamatosan nő. Ügyfélközpontúságunkhoz rendeljük a szervezet folyamatos fejlesztését és a megújulás iránti igényt. Ügyfeleink megelégedettsége érdekében komplex vállalatirányítási rendszert üzemeltetünk, szolgáltatásaink és lehetőségeink bővítése érdekében rendszereinket bővítjük, a tevékenységünkben széleskörű szoftveres segítséget veszünk igénybe. Az Internetes kommunikáció valamennyi területén igyekszünk minél több szolgáltatást kínálni.
A honlapon naprakészen tájékoztatjuk az olvasókat a minőségügyi szakma legfrissebb híreiről, a pályázati lehetőségekről, az aktuális minőségügyi rendezvényekről és nem utolsó sorban a FÓRUM tevékenységéről A Galérián belül képes híreinket tekinthetik meg, ahol a szakmai napok és Konferenciák fotókkal kiegészített beszámolóit ismertetjük
MOBIL: 06-20-3262231. A Gerecse Travel Utazási Iroda 2004-ben alakult az irodavezető sokéves idegenforgalmi gyakorlatára, tapasztalatára és a szakma iránti elhivatottságára alapozva. Utazási Irodánk évről-évre fejlődik, ajánlataink és szolgáltatásaink folyamatosan bővülnek. A továbbiakban is az a célunk, hogy megbízható színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk megfizethető áron meglévő és leendő utasaink legnagyobb megelégedésére.
Utazási Iroda.
Üdülés és pihenés Horváthországban, Görögországban, Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban, Szlovéniában a Grand Toursal.
Utazási iroda.
Irodánk Kőbánya-Kispesten az Europark Bevásárlóközpont földszintjén, az UniCredit Bankkal szemben van! A jó külföldi tapasztalatainkra alapozva ajánljuk, hogy jutalmazza meg magát, családját, barátait, ismerőseit, munkatársait, legnagyobb vevőit vagy ügyfeleit egy felejthetetlen utazással. Az általunk szervezett, közvetített egyéni és csoportos utazások mindenki számára vonzóak lehetnek. A hatékony munka és a gyors üzleti reagálás megköveteli, hogy Ön is a legjobb partnerekkel dolgozzon. Ezért ajánljuk, hogy belföldi, külföldi, privát és üzleti utazása megszervezését bízza a Gruber Travel Utazási Irodák szakosodott munkatársaira.
A természet közelsége és a kristálytiszta levegő a testet és a lelket egyaránt felfrissíti. Gyalogtúráinkon, kerékpártúráinkon, Kul-túráinkon felejthetetlen élményekkel gazdagodhat, védett természeti értékekkel, kulturális élményekkel, borokkal, helyi ízekkel és vendégszerető emberekkel ismerkedhet meg. A Mecsek előterében megbúvó falvak kedvelt célpontjai a falusi turizmusnak. Pécstől csupán 15 km-re hangulatos, jól felszerelt vendégházak várják a vidék nyugalmát kedvelő turistákat.
Utazási iroda.
A teljes pihenést, kikapcsolódást szolgálják a soproni erdő sétaútjai, az asztmával légzőszervi problémákkal küszködőknek pedig a teljes gyógyulást. A természet gyógyító ösvényein eljuthat a túrázó hazánk legelső szénbányájához, Brennbergbe, az ágfalvi szelíd gesztenyésekhez, az Ördögárokba, vagy éppen a kelta ősök múltját őrző Várhelyre.
kulturális szolgáltatás, fürdőkultúra, kulturális program, mozgáskultúra, kiállítóterem, múzeum, kulturális ajánló, nemzeti kultúra, biokultúra, kulturális intézmény, hagyományőrzés, kulturális
kulturális központ, kulturális műsor, kulturális program, könyvtár, zenei kultúra, kulturális rendezvény, koncert, kulturális egyesület, hagyományőrzés, kulturális alapítvány, kulturális ajánlat,
A gépkocsi bérlésekor kategóriától függoen letétet kell adnia a bérlonek mely a gépkocsi visszavételekor visszafizetésre kerül, amennyiben a bérlo a gépkocsit az átvételkori állapotban adja vissza.
Cégünk 2008 augusztusában jött létre, azzal a céllal, hogy együtt váltsuk valóra az Ön világfelfedező álmait. Szakmai múltunk, és üzleti filozófiánk biztosítja az Ön számára, hogy utazása - vagy éppen csak tájékozódása az utazási lehetőségekről - megelégedéssel töltse el, s később, ismételten irodánkban köszönthessük. Kellemes környezettel, tevékenységünk minden szegmensét lefedő informatikai háttérrel, szakképzett munkatársakkal és gondosan összeállított ár-érték arányos utakkal várjuk önt! Ezen szakértői felkészültségünk, valamint a tour-operátorok kínálatából, személyre szabott, az Ön igényeit tükröző utazási ajánlataink, a biztosítékai annak, hogy egy egyszerű hétvégétől, a világ és a természet kincseit bemutató többhetes utazásig, a feltöltődést és kikapcsolódást nyújtó üdüléseken át, a sport és kalandtúrákig, versenyképes alternatívát nyújtsunk önnek.
Utazásszervező és utazásközvetítő iroda.
A Green Travel nyári és egzotikus üdülésekre és szervezett hétvégi városlátogatásokra specializálódott. Utaztatási filozófiánk lényege, hogy vendégeink a lehető legjobb minőségben tölthessék el a pihenés napjait, illetve, hogy a minőségi kikapcsolódáshoz méltányos áron juthassanak hozzá. Minden utazásszervező számára a legjobb minősítés az elégedett utas, aki boldogan és kipihenten tér vissza az eltöltött üdülésből. Büszkék vagyunk arra, hogy nyolcéves működésünk alatt már sok tízezer elégedett ügyfelet szolgálhattunk ki. Folyamatos növekedésünket elsősorban a visszatérő és elégedett utasainknak köszönhetjük.
Telefon: +36 52 520 340, 2009. november 05-én Debrecen városában ünnepélyes megnyitóra került sor a Simonffy utca 1/b alatt, ahol a Hajdú Volán Tours utazási irodánk várja kedves utazni vágyó ügyfeleit. A szervezett utaztatás nem idegen társaságunktól, hiszen már jogelődeink idején, a 70 évek elejétől jelen voltunk ezen a területen. A kezdetekkor ugyan még nem különült el élesen az akkori szervezeten belül, de pár év alatt a töretlen fejlődés hatására az utazási iroda külön egységet követelt magának. Így nyílt meg legelső utazási irodánk a Kossuth utca - Klaipeda utca sarkán, amelynek kínálatában már akkor megtalálhatóak voltak a belföldi és külföldi utak egyaránt.
A Horizont Travel Utazási Iroda és Szolgáltató Kft. 2005. októberében nyitotta meg azonos nevű utazási irodáját azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy újabb színfolttal gazdagítsa a hazai és a debreceni utazási irodák palettáját.
Cégünk innovatív üzleti tanácsadással, könyveléssel és kommunikációval foglalkozik. Prémium minőségben, ügyfeleink sikeréért és mosolyáért dolgozunk.
Szeretne gyomok nélküli kertet? Vagy inkább fizessük mi az öntözésre elköltött pénzének a FELÉT? Esetleg mindkettőt adjuk egyszerre? Mindezt 5% kedvezménnyel? Válaszokért, és megoldásokért keresse fel Ön is a www.Fenyokereg.hu oldalt! Mert a teljesség igényével és több mint 10 év Tudásával és Tapasztalatával segítjük Önt. Miért pont a Kátai fenyőkérget válassza? A választ a Tudás, és az egyedi, világszínvonalú szolgáltatásaink adják! . A Gyomgyilkos kalkulátor-csomag (3 az egyben), . a Kéregbemutató, . a Virtuális ügyfélszolgálat, . a Fenyőkéreg webáruház és a Gyorsrendelés . a nélkülözhetetlen Szakmai tudás, és Tapasztalat (több mint 10 év) . ezen kívül a Kiváló ár/érték arány, és . az Emberközpontúság az, amivel többet nyújtunk versenytársainknál! Mert nekünk az Ön elégedettsége a legfontosabb! Ezért járnak hozzánk vissza egyre többen! Szakterületünk: a Fenyőkéreg - A gyomok természetes és hatékony ellensége! Webáruházunkkal és profi kiszállításunkkal szeretnénk Önnek még több időt m
Utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.
