DÍSZNÖVÉNYEK
90 találat DÍSZNÖVÉNYEK kulcsszóra
Árudánk palettáján megtalálható minden ami kertjéhez szükséges. 2406 m2-en egész évben, szakképzett eladóinkkal várjuk vásárlóinkat.
Vállalkozásunk, a Tulipa Kereskedelmi Kft. 1991 évben alakult holland és magyar befektetői tőke együttműködésével, mára azonban teljesen magyar érdekeltségű, dinamikusan fejlődő családi vállalkozásként működik. A cég nyíregyházi székhellyel került megalapításra, de a nyíregyházi telephelyen kívül fióktelepet működtet Gödöllőn is. Az egykori Nyíregyházi Közterület-fenntartó Vállalat kertészeti telephelyének megvásárlásával alakult ki a vállalkozás központi telephelye, ahol az összesen 5, 4 ha-os területen, az 1, 4 ha üveg, illetve fólia borítású növényházakban folyik a dísznövény, egynyári és balkonnövény termesztés és kereskedelem. A Kft. megalakulásával egyidőben kezdte el bérelni gödöllői fióktelepét is, ahol - ide kellenének adatok, hogy hány ha-on, üveg vagy fóliaházakban - folyik a termelés és értékesítés.
Gazdaságunk fenyőfák termelésével-értékesítésével foglalkozik. Csemetekertünk erdészeti szaporítóanyagok, fenyőcsemeték termelésével értékesítésével foglalkozik.
Élő- és vágottvirágok, virágkellékek, ajándékok, növényvédőszerek, tápoldatok, tápsók, kerámiák nagy- és kiskereskedelme
Mivel cégünk igen sokoldalú, tevékenységünk a kertészeti szolgáltatás teljes vertikumát felöleli Lián Kertészet: Magyarország egyik legnagyobb kertészeti cége, kert- és parképítési, parkfenntartási, faápolási, fakivágási, belső növénydekorációs szolgáltatások széles skálája - a minőség oldalán. Mivel cégünk igen sokoldalú, tevékenységünk a kertészeti szolgáltatás teljes vertikumát felöleli
virág, ajándék, vágott virágok, cserepes dísznövények, kerámiák, kaspók, vázák, plüssök, bortartók, dobozok, fonott kosarak, ajándéktárgyak széles választéka, virágcsokrok, kosarak, tálak,
Virágbolt és virágküldő szolgálat.
Az alapítási cél: a vidéki virág nagykereskedelmi tevékenység megteremtése, a virágkereskedelem kultúrájának emelése, az anyagi és szellemi erőforrások jobb kihasználása, továbbá Kecskemét kb. 60 km-es körzetében, a közép-magyarországi régióban a kiskereskedők (virág-és ajándékboltot üzemeltetők, dekoratőrök, kertépítők) árubeszerzési forrásainak bővítése, az árubeszerzéssel járó fáradtságos utazások és ezek költségeinek enyhítése. A forgalmazott áruk: import és hazai vágott virágok, virágzó és leveles cserepes dísznövények, virágkötészeti és ápolási kellékek, segéd-és csomagolóanyagok, virágföldek és tápanyagok, balkon edények és ládák, száraz-és selyemvirágok, szalagok, kerámiák, díszüveg áruk, ajándéktárgyak rendkívül széles választéka. A cég közvetlen, személyes kapcsolatban áll nyugat-európai partnerekkel. Így nemcsak hazai termékeket forgalmaz, hanem saját importjából származó árucikkeket is.
- ERIKA VIRÁGSZALON-FEHÉR MARGARÉTA KFT.
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, BARTÓK BÉLA ÚT 6.
5 csillag 1 vélemény alapjánNyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10.00 - 18.00 Vasárnap: 10.00 - 13.00 Szalonunkban a következő szolgáltatásokkal várjuk az érdeklődőket: Virág vásárlás Virágküldés Virág értékesítés Virágcsokor készítés Kompozíció készítés Esküvői csokor és teljes díszítés Díszcsomagolás Cserepesvirág vásárlás Temetési koszorúk és sírcsokrok készítése Egynyári virágok beültetése Cserepesvirágok beültetése
kertibútorok, kútfúrók, permetezése, kerítés, térkövezés, parkosítás, föld munka, virág, szolgáltató, járda, fa, ültetése, öntöző rendszerek, fűnyírás, paképítés, építmény, ültetés, kertgondozás,
Növénykatalógusunkban megtalálhatóak az aktuális, eladható növények listája, a teljes aktuális növénykínálatunk és végül egy teljes növénytár, melyben részletes információk olvashatók növényeinkről.
Fő tevékenységünk a konténeres örökzöldek és cserjék termesztése, nagy- és kiskereskedelmi árusítása.
Kertjének tervezését, építését, teljes körű kivitelezését, kívánsága szerint szakszerűen megoldjuk. Időpontegyeztetéssel, ingyenes helyszíni felmérés, tanácsadás.
- FLORA-PACK KERTÉSZET
FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, DUNAÚJVÁROS VENYIMI ÚT 28.
5 csillag 1 vélemény alapjánEngedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket és ismertessük tevékenységünket. Családi vállalkozásunk 1989-től termeszt növényeket. Az indíttatás a nagyszülőktől jött, hiszen Ők egész életükben kertészkedtek. Kezdetben egy fóliaházzal dolgoztunk, most 5 épületünk, egy faiskolás területünk, és egy kerti tavunk van, melyben a tavi halak és a vízinövények díszítenek. A fóliaházakban leveles és virágzó dísznövények, kaktuszok, pozsgások, tillandsiák, dézsás növények sokasága virít. A faiskolás kertben örökzöldek, lombhullatók, sziklakerti növényeket kínálunk.
Kertészetünkben lágyszárú évelő dísznövényeket, bővebben sziklakerti, virágágyi, mocsári évelőket, árnyéki gyeppótlókat, díszfüveket valamint fűszernövényeket termesztünk.
Kertészet, díszfaiskola, gyümölcsfaiskola, áruda, kert-és parképítés, növénytelepítés, kiskerti öntözéstechnika, öntözőrendszerek tervezése, telepítése.
öntöző rendszerek, kerítés, betonkerítés, öntözörendszer, öntözőrendszerek, öntöző rendszer, kertész, kert, kertészeti, kertészet, kertészetek, kertek, föld munka, gépi földmunka, kézi földmunka, fű,
Kerttervezés és kertberendezés: 0630/392-30-96 - Déri Diána
Mindketten Balatonfüreden végeztük első tanulmányainkat, mint kertész technikusok. Az iskola után gyakorlati tapasztalatokat gyűjtöttünk magyarországi nevesebb faiskolákban, kertészeti árudákban, valamint a kertépítés területén. Az itthoni tapasztalatok után, lehetőségünk volt megismerni a fejlettebb nyugati országok kertészeti kultúráit. Két évet töltöttünk Németországban Straelenben, melyet egész Németország virágvárosának tartanak. Ezután még Salzburgban töltöttünk el egy évet. Jelenleg a Közgazdaságtudományi Egyetem Kertészettudományi karának hallgatói vagyunk.
Cégünk megalakulása óta foglalkozik cserepes dísznövények és holland virághagyma importjával illetve ezek és a saját kertészetekben megtermelt vágott virág és cserepes dísznövény kis- és nagykereskedelmi értékesítésével. A kereskedelmi tevékenységünk fontos részét képezi a saját hajtatású illetve nevelés Jelenleg elmondható, hogy a kereskedelmi tevékenység mellett folytatott szolgáltatások - mint például a parképítés, parkfenntartás, tet - legalább annyira fontos szerepet töltenek be gazdasági szempontból a cég tevékenységei között, mint a kereskedelem. A Tulipa Kft. legsikeresebb tevékenységei közé tartozik a köztéri parkok építése és fenntartása, családi házak parkjainak kialakítása és tetőkertek létesítése. A Tulipa Kft. piaci és pénzügyi helyzete stabil. A hosszú távú piaci sikerek érdekében egy megfontolt és kiegyensúlyozott fejlesztési stratégiát követ, a profit jelentős részét a termelési tevékenység modernizálására és a szolgáltatások minőségi fejlesztésére fordítja.
- CSÓTI-PATI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, DEBRECENI ÚT 1/A.
5 csillag 1 vélemény alapjánRovarirtás, rágcsálóirtás, takarítási szolgáltatások, Hatékony védelem patkányok, csótányok, ágyipoloskák, hangyák ellen
Cégünk a WUXALŽ SUPER lombtrágya kizárólagos importőre, illetve hazai forgalmazója. Készséggel állunk a viszonteladók rendelkezésére.
A Valentin virágbolt 27 éve foglalkozik virágkereskedelemmel. Boltunk Paks főutcáján a Dózsa György úton található. Törzsvásárlóink bizalmának alapja, a Valentin virágbolt által biztosított minőségben és megbízhatóságban rejlik. Az internetes lehetőségek új alapokra helyezik ajándékozási szokásainkat: nem szükséges személyesen üzletünkbe fáradnia, ahhoz hogy örömet szerezzen szeretteinek, hozzátartozóinak, üzleti partnereinek. Szolgáltatásunkkal elsősorban azoknak a vásárlóinknak kínálunk kényelmes vásárlási lehetőséget, akik Pakson, illetve annak 50 - 60 kilométeres körzetében élnek (Tolna megye), vagy akik ebbe a körzetbe szeretnének virágot, ajándékot küldeni. Természetesen partnereinken keresztül egész Magyarországra és a világ 140 országába tudunk virágot küldeni. Köszönjük érdeklődését!
Jelenleg másodállásban - az ország legkisebb engedélyes faiskolájaként - 750 négyzetméteren gazdálkodunk és nevelünk évente mintegy 20.000 növényt, amennyire energiánkból hétvégenként telik. Az öntözést a külső részeken is automatizáltuk, de a nyári aszályos időszakban szükséges a "gazda" gondoskodó jelenléte a hét egy másik napján is.
öntöző rendszerek, kerítés, betonkerítés, öntözörendszer, öntözőrendszerek, öntöző rendszer, kertész, kert, kertészeti, kertészet, kertészetek, kertek, föld munka, gépi földmunka, kézi földmunka, fű,
Virág kis- és nagykereskedelem.
- KOVÁCSNÉ ÉS TÁRSAI GAZDABOLT KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
VESZPRÉM, 8330 SÜMEG, BORÓKA U. HRSZ. 1774/16.Mobilszámunk: 20/365-2573Növényvédőszerek, vetőmagok, műtrágyák, gazdálkodással kapcsolatos eszközök forgalmazása, dísznövények, gyümölcsfák, virágok kereskedelme, munka- és védőruházat, munkavédelmi eszközök, kandallók, szerszámáruk, borászati eszközök és anyagok nagykereskedelme
Tavasz a télben. Alumíniumszerkezetű télikertek, uszodafedések, tetőbevilágítók, előtetők gyártása és kivitelezése hőhídmentes vagy hőhídcsökkentett kivitelben az Ön igényei szerint.
- SZÖREGI VIRÁG - DÍSZNÖVÉNY ÁFÉSZ
CSONGRÁD, 6771 SZEGED, SZŐREG HŐSÖK TERE 5.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Szegedről Makóra vezető 43-as úton, a Kübekháza felé, illetve a Tiszasziget-Djala (Gyála) Szerbiába vezető határátkelőhöz vezető út elágazásánál található. Csomagoló és raktárbázis A Tiszasziget-Djala határátkelőhelyre vezető úton, Szőreg és Újszentiván között található. Címe: 6771 Szeged-Szőreg, Tanya 2. A legnagyobb magyar rózsatermelő cég. Biggest rose producer in Hungary, also produces ornamental trees and shrubs, fruit trees, flower bulbs, sells berries and perennials.
Vállaljuk bármilyen rendezvény teljes körű virágdekorálását, virágcsokrok kiszállítását, vidékre is.
Cégünk 2002 januárjában indult. Eleinte csupán faiskolai lerakatként muködtünk, ám 2003 tavaszától már többféle szolgáltatást is kínálunk.
- -SIMAI-WINGARDEN-
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, SZENT JÓZSEF U.31.A.-33.
5 csillag 1 vélemény alapján-SIMAI - WINGARDEN - kert-lakás-szabadidő centrum: faházak, kerti fatermékek, kövek, kőtermékek, kerti gépek, felszerelések, dísznövények, árnyékolók, napvitorla, kertitó, asztalosipari termékek gyártása, bútor felújítás, régiség kereskedelem, ............................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Szeretjük a zöldet. Szeretjük, mert élő környezetünkre, az ezerarcú, színes növényekre emlékeztet. Tavasszal kizöldül a határ, életre kel. Ahogyan megszépül a virágoktól és növényektől egy otthon, ahogy életre kel és otthonossá válik egy tegnap még sivár építési telek.
Cégünk kertépítéshez szükséges termékek forgalmazásával foglalkozik.
kertészeti, kertitó, sziklakertek, szökőkút, zöldtető, bokor, permetezése, ültetése, sziklakert, kiültetés, öntöző rendszer, föld munka, favágás, kert, permetezés, kertész, szőlő, fenyőfélék, kútfúrók
Igény szerinti csokormegrendelés, garantáltan friss virágokból!Minden, ami a virágkötészettel kapcsolatos!Alkalmi csokrok, menyasszonyi csokrok, temetési koszorúk, virágküldés, internetes rendelés, díjtalan kiszállítás.
virágbolt, virágcsokor, koszorú, dísznövények, virágkereskedők, élő növény, vágott virág, nagykereskedő, virágkötészeti kellék, dísznövény, kertészet, dekoráció, virágkötészet, szolgáltató, vágott
A Kiss-Ügyes Bt. öntözőrendszerek (Toro, Hunter, Rain, Bird, Plastro) tótechnikai anyagok s berendezések (Oase, Poutec, Fish Mate, King) elektromos és benzines kerti kisgépek (Briggs&Stration, Al-Ko) Kerti fabútorok, fajátékok, tavi- és dísznövények árusításával, autómata öntözőrendszerek, tavak, kertek, sziklakertek, vízesések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.
virág, ajándék, minimum 15 féle vágott virág, jellemzően virágzó cserepes dísznövények, időszakos kerti növények palánták, őszi dekorációk, en amit a természet kínál, bolondos ötletek megvalósítása a
virág, ajándék, cserepes és vágott virágok, ajándéktárgyak, kerámiák, száraz asztali és fali díszek, asztaldíszek, alkalmi csokrok, esküvői csokrok, koszorúk, sírcsokrok, kellékek, kiegészítők,
- PASSZIÓ VIRÁG ÉS DEKORÁCIÓ VIGYEN STÍLUST KÖRNYEZETÉBE
PEST, 1000 DUNAKESZI, FŐ ÚT 119.
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünk fő profilja épületek, irodák, üzletek és lakások díszítése zöld-, virágzó növényekkel és minőségi művirágokkal egyedi igények alapján.
A Kaszás és Társa Szolgáltató Bt. Pest megye egyik folyamatosan fejlődő kertépítő cégeként 2002-óta működik Dunakeszin.Vállalkozásunk fő tevékenységként az Amerikai RainBird márkájú automata öntözőrendszer tervezéssel, kivitelezéssel -és telepítéssel foglalkozik.Telephelyünkön a Német OASE Márka hivatalos forgalmazójaként, minőségi, speciális tótechnikai eszközök, alkatrészek kereskedésével foglalkozunk.Elégedett partnerkörrel, kiváló referenciákkal(Gyöngyösi sétány szökőkút, Budapest)komoly szakmai tapasztalatokkal és gyakorlattal országosan vállalunk egyedi igény szerint kertépítést, kerti tó, szökőkút kivitelezést!A cégünk által végzett valamennyi gépészeti munkálatot magas színvonalon végezzük.
Monardella Kertészeti szolgáltató Bt - kertépítés, kertfenntartás, automata öntözőrendszer telepítés. Minőségi munka, megbízható kertészek, kedvező ár.
virágüzlet, koszorúk, sírcsokrok, örökzöld cserepes virágok, alkalmi csokrok, dísznövények, sziklakerti virágok, terem, asztaldíszítés, autódíszek készítése, és en, ami virág
Trópusi növények árusítása, termesztése
haltenyésztés, kereskedelem, dísznövénytermék, tanácsadás, vizinövények, termelése, növénytelepítés, növények, dísznövénytermesztés, tavi, dísznövények, szállítás, szakszerviz, telepítés, export
Cégünk faiskolai, beltéri cserepes dísznövények, egynyáriak és balkonnövények, konténeres és gyökércsomagolt gyümölcsök forlagmazásával foglalkozik.
Mobil: 30/330-6304 Cégünk 1992-ben alakult. A kor követelményeihez alkalmazkodva alakítottuk struktúránkat. Mintegy 200 céggel, üzlettel állunk folyamatos kapcsolatban. Pénzügyi hátterünk stabil. Profilunkba tartoznak különböző betontermékek gyártása és forgalmazása.(járólapok, pázsitrácsok, útszegélyek?stb). Lakatosipari termékeket is megtalálnak nálunk, különböző méretű etetőktől kezdve az üstházakig szinte mindent elő tudunk állítani, illetve beszerezni. A vállalat egy újabb ágazata a vácumformázási részleg. Vállalatunk másik fő része a Kerti Centrum, melyet 2000 márciusában nyitottunk meg. Az évek során folyamatosan bővítettük, gazdagítottuk választékunkat. A kertészetben különböző növénykülönlegességek, kerti berendezések, valamint egyéb díszítő elemek közt válogathatnak kedvükre kedves vásárlóink.
FAISKOLA - TELEPI ÁRUDA. +36-84/ 502 272 KAPOSVÁR KERTÉSZET: Telephely : 7400 Kaposvár, Pécsi u. 9
Viris - kertészet - faiskolai kis- és nagykereskedés - kert építés tervezés növénydekoráció, dísznövények kölcsönzés
12
