FUTÁR DEBRECEN
22 találat FUTÁR kulcsszóra DEBRECEN településen
Futárszolgálat Debrecen. 06 20 381 7479. Szállítás, költöztetés, házhozszállítás, fuvarozás, boyszolgálat, csomagszállítás.
Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizzatésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt jelen az európai művészszférában (szobrászat, reklám, dekoráció). A 80-as években már Magyarországon is bemutatkozott. 1987-ben magyar alkotóművészekkel dolgozott a Hortobágyon (ahol tiszteletbeli tag lett), sőt 1988-ban egy debreceni templom restaurációjára kérte fel az akkori polgármester.A 2002-es átalakítás előtti belső kialakítás az ő érdeme. Igazi mediterrán hangulat fogadja a vendégeket, az étteremben 28, a teraszon 21 fő fér el kényelmesen a kis hely ellenére. A városban elsőként vezettük be a házhozszállítást ami már akkor díjtalan volt.
Ezt a lehetőséget próbáljuk Mi biztosítani a Vevőink részére, teljeskörű irodaellátás, díjtalan házhozszállítással, igény szerint. Ördög papír webáruház, irodaellátás. Egyre elterjedtebb az előnyomott, úgynevezett cégesített leporellóra, levélpapírra történő nyomtatás, valamint az egyedi nyomtatványok használata. Példák erre: Coop-áruházak, Hűtőházak, Alkatrész forgalmazók, Vízművek, Hulladékszállítók, Gépjármű kereskedések, és egyre több intézmény, vállalkozás.
A GLS Hungary az időgarantált 24 órás (következő munkanapi kézbesítés) csomagszállításra koncentrál, belföldi termékei tág súlyhatárokon belül, a csomagszállítással kapcsolatosan felvetődő igényekre, az érték növelő szolgáltatások széles skálájával, rugalmas megoldásokat kínálnak. A belföldi csomagszállításon túl a GLS az Európába irányuló exportban is kedvező megoldásokat nyújt, időgarantált export csomagszállítási kínálata a direktdisztribúció lehetőségeit kínálja, az Európai Unió országaiba, kedvező feltételekkel. A GLS Hungary szívesen vállalja, hogy Megbízóival közös projekteket dolgozzon ki az új piaci lehetőségek kiaknázására. Parcel, Logistics & Express.
Az alkoholfutár alapvető célkitűzése, hogy bővülő kínálatával, a vevők igényeinek a figyelembevételével minőségi, olcsó és gyors szolgáltatást nyújtson mindazoknak, akik a szeszes ital fogyasztást kultúrált keretek között otthon szeretnék élvezni egy hosszú nap után. Célunk a diszkont árszínvonalat tartani, hogy megfelelő alternatíva legyen egy non-stop bolt fellátogatása helyett a telefonos rendelés, amivel reményeink szerint hozzájárulunk az ittasság miatt bekövetkezett balesetek csökkenéséhez, utcai randalírozások visszaszorításához.
Rendezvényekre italkiszállítást vállalunk.Autókölcsönzés: több személyautóval rendelkezünk, -Suzuki, Toyota, Opel-mely igény szerint kölcsönözhető.6 fő esetén sofőrrel rendelkező autót is tudunk biztosítani. Valamint vállaljuk épületetek és magánlakások takarítását is.
vasaló, vasalás rendelés, függöny, vasaló futár, háztartás, vasalás szolgáltatás, ruha, háztartási munka, vasalás, józsa, pallag, háztól házig, vasalás futárszolgálat
- ÖRDÖG-PAPÍR KFT - DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, MONOSTORPÁLYI U 26
5 csillag 1 vélemény alapjánA GLS Hungary 1998 óta van jelen a magyar csomagpiacon. A GLS lelkes magyar csapatának törekvése, hogy a magyar mezőny élvonalába emelje a céget, sikeres volt. Az időgarantált, belföldi csomagszállításban a GLS teljesítménye élenjáró, a csomagkezelés technológiája, a csomaginformáció elérhetősége, a kiszállítási mutatók egyaránt a minőséget és a megbízhatóságot társítják a helyi piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó szolgáltatás kínálathoz.
gyógyszer házhozszállítás, gyógyszerész, ingyenes, pelenka, gyógyszer, patika, gyógyászati segédeszközök, futárszolgálat, gyógyszertár, gyógyszerfutár, gyógyszerellátás
Ma a DHL nemzetközi hálózata több mint 220 országot és területet kapcsol össze világszerte. A DHL egyedülálló tapasztalattal rendelkezik az expressz küldemény szállítás, a légi, tengeri és szárazföldi szállítmányozás, illetve a szerződéses logisztika terén éppúgy, mint a nemzetközi postai szolgáltatások területén. 1969-től napjainkig szemléletmódunk és a lelkesedésünk nem változott. Sikerünk máig az ügyfeleiknek nyújtott kiváló szolgáltatásokon alapul. Büszkén mondhatjuk, hogy a DHL márkanév összeforrt az ügyfeleink iránti elkötelezettséggel, a proaktív megoldásokkal és a helyi piacok messzemenő ismeretével. Sikerünk középpontjában alkalmazottaink állnak, akik maximálisan szem előtt tartják ügyfeleink igényeit és egyénre szabott megoldásokat biztosítanak. A DHL a Deutsche Post DHL tagja. A csoport 2010-as bevétele meghaladta a 51 milliárd eurót.
Kerékpár - és autós futárszolgálat Debrecenben. Miért is alakultunk? Segíteni szeretnénk Önnek, cégének, vállalkozásának. Akár napi ügyek intézésének könnyítése, akár rendszeres megrendelés, akár csak egy elfelejtett dolog, meglepetés szervezése, ajándék eljuttatása a címzettnek vagy bármi ok miatt, ha szállításra van szükség. És persze gyorsabban, szinte ?azonnal? kell, hogy egy dolog (küldemény) eljusson a kívánt személyhez, illetve helyre. Munkatársaink a kerékpározás szerelmesei, így biztonsággal, gyorsan és körültekintően közlekednek a városban és városon kívül. Küldeményét (küldeményeit) épségben, sértetlenül szállítják a célállomásra. Az Ön (cége, vállalkozása) érdekeit szolgáljuk! A rendelés felvételtől a kézbesítésig mindent nyilván tartunk. Felvesszük adatait, rendszeres megrendelés esetén havonta listát küldünk megrendelőinknek. Rendszeres megrendelés esetén kedvezőbb árajánlatot adunk. További információkért keresse fel oldalunkat: http://www.fastpost.hu
Non-stop élelmiszerfutár. Rendeljen legalább 2000 Ft-ért és 1 órán belül éjjel-nappal ingyenesen kiszállítjuk az árut. Debrecen területén és annak környékén vállaljuk partik és egyéb rendezvények (pl. leánybúcsú, legénybúcsú, esküvő) itallal való ellátását, ételbeszerzést, teremfoglalást, takarítást. A vendégek szállítását megszervezzük partnerünk, a Limo-Life segítségével. Esküvőhöz, partihoz rendelhet nálunk méretre szabott menyasszony-, menyecske-, alkalmi- és báli-ruhát széles választékból jutányos áron.
GLS Hungary A minőség garanciája Magyarországon ez a GLS Hungary cégfilozófiája. Mindez megbízható csomagszállítást kevesebb, mint 24 órán belül egész Magyarországon és Szlovákiában, 24-96 óra alatt Európa szerte, valamint átfogó csomagkövetést, kivételesen alacsony káresetet, kiváló ár/érték arányt, továbbá erősen ügyfélorientált szolgáltatást jelent.
Futárszolgálat Debrecen. Országos- Futárszolgálat, Debrecen. Szállítás, országos expressz csomag szállítás, azonnal Futárszolgálat az ország területén. FUTIKA, Debrecen futárszolgálata. Forródrót: 06 (20) 381 7479.
Az Egret Futár 2 heti rendszerességgel vállal csomagszállítást háztól-házig Magyarországról Angliába és vissza, valamint az útvonalat érintő városokba.
A DHL EXPRESS világméretű hálózatának és globális szakértelmének köszönhetően a világ 220 országába és területére biztosít légi és közúti expressz szállítást, akár 24 órán belül. DHL Supply Chain a világ vezető logisztikai szolgáltatója széles skálán nyújt logisztikai szolgáltatást Magyarországon. DHL Supply Chain Magyarország 750 dolgozóval, 140. 000 m2 raktárkapacitással, 11 telephelyen van jelen Magyarországon. A DHL Global Forwarding (DGF), a világ piacvezető logisztikai szolgáltatója közel 220 országban nyújt légi és tengeri szállítmányozási szolgáltatást és ehhez kapcsolódó teljeskörű ügyintézést helyi szaktudással rendelkező, elkötelezett nemzetközi csapattal. A DHL Globál Szállítmányozási Kft. Magyarország piacvezető légi teher (+30 kg) és vezető tengeri szállítmányozója vecsési telephelyén 150 fő alkalmazottal áll ügyfelei rendelkezésére.
A VIDEÓHÁZ több, mint 10 éves tapasztalattal, 101 m2-en több ezer filmmel, a legjobb szolgáltatásokkal várja a filmbarátokat, szórakozni vágyókat.
A GLS General Logistics Systems európai cég, amely megbízható, magas minőségű, rugalmas csomagszállítási szolgáltatásokat nyújt. A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján. A GLS General Logistics Systems európai cég, amely megbízható, magas minőségű, rugalmas csomagszállítási szolgáltatásokat nyújt. A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján.
A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján. A GLS General Logistics Systems európai cég, amely megbízható, magas minőségű, rugalmas csomagszállítási szolgáltatásokat nyújt. A GLS 36 európai országra kiterjedő csomagdisztribúciós rendszert működtet, részben saját tulajdonú, részben partner cégek útján. Nyitvatartés: H-P 7:00-8:00 és 15:00-17:45 között
- ONLINE VIRÁG - AJÁNDÉKKOSARAK, SZOBANÖVÉNYEK, VIRÁGCSOKROK, KOSZORÚ, SÍRCSOKOR
HAJDÚ-BIHAR, 4033 DEBRECEN, PUSKA U. 2. SZ.
5 csillag 1 vélemény alapjánTegye kényelmesebbé az életét! Intézze vásárlását, az ajándékozás és meglepetésszerzés folyamatát kedvenc karosszékéből, az interneten keresztül! Ajándékkosarak, virágcsokrok, szobanövények házhoz szállítása, koszorú, sírcsokor kiszállítása. Webáruházunkban kaspók, Feng Shui termékek, ásvány ékszerek széles választéka kapható.
Csomagpontunkat a BBS Belvárosi Bringabolt & MMS Videóházban találhatja meg.Nyitvatartásunk: H-P 9:00-19:00 Ei.:12:00-13:00
Cégünk csomagszállítással foglalkozik Magyarország és Anglia (London és környéke) között kétheti rendszerességgel. Főbb városok: Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc és Románia Nyugati szélének városai.

