SALÁTÁK DEBRECEN


21 találat SALÁTÁK kulcsszóra DEBRECEN településen

  • TELETÁL BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, DÉLI SOR 51.
    Rating 44 csillag 5 vélemény alapján

    Társaságunk immár 14 éve áll a lakosság, vállalkozások illetve intézmények szolgálatában. Ez idő alatt nagyon sok embernek biztosítottuk az étkezését. Igyekszünk mindig házias ízű, jó minőségű bőséges ebédet biztosítani a megrendelőink számára.


  • GILBERT PIZZA
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 5/A
    Rating 33 csillag 6 vélemény alapján

    Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizzatésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt jelen az európai művészszférában (szobrászat, reklám, dekoráció). A 80-as években már Magyarországon is bemutatkozott. 1987-ben magyar alkotóművészekkel dolgozott a Hortobágyon (ahol tiszteletbeli tag lett), sőt 1988-ban egy debreceni templom restaurációjára kérte fel az akkori polgármester.A 2002-es átalakítás előtti belső kialakítás az ő érdeme. Igazi mediterrán hangulat fogadja a vendégeket, az étteremben 28, a teraszon 21 fő fér el kényelmesen a kis hely ellenére. A városban elsőként vezettük be a házhozszállítást ami már akkor díjtalan volt.


  • MCDONALD'S - DEBRECEN - PIAC UTCA
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, PIAC UTCA 53
    Rating 44 csillag 6 vélemény alapján

    A kiváló minőségű, biztonságos ételek felszolgálásán és a tiszta környezeten túl számos dolog tartozik társadalmi felelősségvállalásunkhoz: ellátjuk vendégeinket az egészséges táplálkozáshoz, valamint a kiegyensúlyozott életmódhoz szükséges információkkal, megbecsüljük, motiváljuk és képezzük alkalmazottainkat, óvjuk környezetünket, takarékoskodunk az energiával, minimalizáljuk a keletkező hulladék mennyiségét, valamint támogatjuk a közösségek számára fontos kezdeményezéseket, és a rászorulókat. Ezekben a tevékenységekben magas követelményeket támasztunk magunkkal és partnereinkkel szemben is. Szeretnénk, ha vendégeink tudnák: minden tekintetben megbízhatnak a McDonald's-ban.


  • MCDONALD'S - DEBRECEN - FÜREDI ÚT
    HAJDÚ-BIHAR, 4027 DEBRECEN, FÜREDI ÚT 59/C
    Rating 44 csillag 6 vélemény alapján

    A kiváló minőségű, biztonságos ételek felszolgálásán és a tiszta környezeten túl számos dolog tartozik társadalmi felelősségvállalásunkhoz: ellátjuk vendégeinket az egészséges táplálkozáshoz, valamint a kiegyensúlyozott életmódhoz szükséges információkkal, megbecsüljük, motiváljuk és képezzük alkalmazottainkat, óvjuk környezetünket, takarékoskodunk az energiával, minimalizáljuk a keletkező hulladék mennyiségét, valamint támogatjuk a közösségek számára fontos kezdeményezéseket, és a rászorulókat. Ezekben a tevékenységekben magas követelményeket támasztunk magunkkal és partnereinkkel szemben is. Szeretnénk, ha vendégeink tudnák: minden tekintetben megbízhatnak a McDonald's-ban.


  • GOVINDA VEGETÁRIÁNUS ÉTTEREM - DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4028 DEBRECEN, MAGYARI U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A GOVINDA éttermek világszerte híresek konyhájukról, és egyedülállóan barátságos hangulatukról. Bárhol térjen is be egy Govinda Étterembe, biztos lehet benne, hogy tökéletes tiszta vegetáriánus - húst, halat, tojást nem tartalmazó - ételféleségeket ízlelhet meg. GOVINDA egy név, mely arra a személyre utal, aki elégedettséget okoz az érzékeknek. A Govinda éttermekben készített ételek tökéletesen hűek nevükhöz, hiszen egyszerre táplálják a testet és okoznak elégedettséget a léleknek. Az általunk készített ételek egyszerre tartalmazzák mind a hat ízt - sós, édes, keserű, savanyú, fanyar és csípős - így elégedetté teszik az elmét, amely a jóllakottság érzéséért felelős "hatodik érzékünk". Emellett természetesen már a felszolgált ételféleségek látványa önmagában is az elégedettség érzését kelti, köszönhetően a felhasznált zöldségfélék és fűszerek harmonikus színvilágának. Web: www.govinda.hu


  • MEDICOR ÉTTEREM
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, FÜREDI U. 98.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Nyitvatartás: Hétfőtől - Péntekig 11:00 -tól 14:30 -ig.


  • FÁRAÓ GYROSHÁZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, KISHEGYESI ÚT 29.

    Többfajta gyrosválaszték Hamburgerek Saláták Üdítők italok Keleti sütemények Terasz


  • BELVÁROSI ÉTTEREM
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 22-24

    Nyitvatartás Minden nap: 00:00 - 00:00.


  • KOVÁCS HIDEGKONYHA KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, BEZERÉDI ÚT 14

    állófogadás, étel kiszállítás, esküvő, szendvicsek, hidegtálak, étel, rendezvények, saláták, meleg ételek, házhoz szállítás, lakodalom, bankettek


  • KFC- FÓRUM DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSAPÓ UTCA 30.

    KFC sikerének titka a titkos recept, amit az alapító, Harland Sanders ezredes alkotott meg. Kialakította azt a készítési eljárást is, melyet mind a mai napig alkalmazunk a KFC éttermekben.



  • GRILL HOUSE KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, SZABÓ LŐRINC UTCA 33

    frissen sültek debrecen, hamburgerek debrecen, csapolt sörök debrecen, grill debrecen, tortilla wrap debrecen, vegetáriánus ételek debrecen, gyros debrecen, salátabár debrecen, gyros házhoz szállítás


  • FANDANGO ÉTTEREM
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, IBOLYA UTCA 1

    Spanyol étterem, spanyol ételspecialitások és borok, de megtatáljuk a magyar konyha remekeit is. Különteremben játékok.


  • INTERSPAR HIPERMARKET- DEBRECEN - MALOMPARK BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    HAJDÚ-BIHAR, 4027 DEBRECEN, FÜREDI ÚT 27.

    interspar élelmiszer üzlet, étolajok, sárgadinnye, interspar, fejes káposzta, hipermarket, kumquats, gyökér, póréhagyma, cukorpótlók, brokkoli, élelmiszer, természetes ásványvíz, fűszernövények,


  • LILA ORGONA HALÁSZCSÁRDA
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, ISTVÁN UTCA 137

    Rendezvények, családi események, bankettek, céges rendezvények, baráti összejövetelek, esküvők lebonyolítását vállaljuk 80 főig! Éttermünkben 70 fős nagyterem, 25 fős kisterem, valamint terasz is a vendégeink rendelkezésére áll. Házias ételekkel, és minden nap friss filézett halászlével várjuk vendégeinket!


  • KISS-ERDŐ CSÁRDA KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4002 DEBRECEN, DOMOKOS MÁRTON KERT 80/C

    A Kiss-Erdő Csárda 1997-ben épült 80 m2 alapterületen, mely 50 Fő befogadóképességgel rendelkezik.Ezt követően 2003-ban épült hozzá a rendezvényterem, mely 200 Fő befogadására képes.Bármilyen jellegű rendezvény vállalására nyitottak vagyunk, így családi és céges rendezvényeket, valamint termékbemutatókat is vállalunk.Nem zárkózunk el a további ötletek megvalósításától sem.Gyönyörű erdei környezetben, a város zajától távol, a főúthoz viszont mégis közel található a csárda.Lakodalmi helyszínként vagyunk a legismertebbek, mert minden házasulandó párnak fontos a vendégei kényelme, biztonsága és felhőtlen szórakozása. Hatalmas zárt parkolóval, gravírozott tányérokkal, zavartalan környezettel várjuk vendégeinket. A csárda Debrecen-Józsa között található az erdő szélén.A hét minden napján nyitva tart a csárda, igazi házias ízekkel.Hétfő-Péntek: 07-21-ig, Szombat-Vasárnap:10-21-ig várjuk szeretettel vendégeinket!


  • DON PEPE PIZZÉRIA - DEBRECEN, TESCO ÁRUHÁZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, KISHEGYESI ÚT 1-11.

    Éttermeink az olasz konyha remekeit és a magyar konyha hagyományos ízvilágát kínálják vendégeink részére. Pizzáink azért is oly ízletesek, mert tésztájuk egy Olaszországból származó titkos recept alapján készül, míg a feltétet válogatott alapanyagokból állítjuk össze. Az üzletlánc különlegessége, hogy minden pizzériánk igény esetén, az ételt házhoz is szállítja. Telefonos rendelés: 06-52 540-054, 06-30 456-43-70. Díjtalan házhoz szállítás: Debrecen területén, valamint Pallagra, Józsára, és Ondódra, melynek díjairól érdeklődj diszpécserünknél! Megrendelhető: 10:30 - 22:30-ig.


  • BANI-HAMI KISVENDÉGLŐ
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, MONOSTORPÁLYI U.37

    Ebédeljen egyénileg vagy kollektívan, mi baráti környezetben házias ízekkel vájuk önt a hét minden munkanapján 7h-15h-ig.A minőség, menyiség garantált.


  • BELGA SÖRÖZŐ
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, PIAC UTCA 29

    Debrecen második legidősebb, 400 éves, épülete ad otthont éttermünknek. Ebben a patinás házban közel 170 éve működik vendéglátó-ipari egység, a Belga Étterem és Söröző 2001. augusztus 24-e óta várja kedves vendégeit. Az épület műemlék jellegű, ezért az átalakításnál figyelembe kellett venni a város főépítészének a véleményezését is, amelynek következményeként a ház a mai napig őrzi elődeink sajátos építészeti világát.


  • SUBWAY ÉTTEREM -DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 17

    monster süti, saláta, helyben sült bagett, amerikai gyorsétkezde, amerikai gyorsétterem, étterem, csirkehúsos szendvics, subway, restaurant, sütemény, subway restaurant, éttermi szolgáltatás, amerikai


  • BELGIAN BEER CAFE
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC U. 29
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Debrecen szívében, több évszázados múltra visszatekintő patinás éttermet alakítottunk át, megújult külsővel. Az étterem mellett platán fák árnyékában, csendes belső kerthelyiségünkben várjuk kedves vendégeinket, ahol a belga és a nemzetközi konyha remekeit és a híres belga söröket fogyaszthatják. Klimatizált termeink 10-120 főig rendezvények, konferenciák lebonyolítására kiválóan alkalmasak!


  • CÍVIS ÉTTEREM
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Cívis Étterem szolgáltatásai: rendezvények állófogadások sajtótájékoztatók üzleti ebédek, vacsorák bemutatók családi rendezvények reform ételek gyerek menük napi menü Terasz: szabadtéri grill-party minden este élő zene