SZÁLLODA DEBRECEN
54 találat SZÁLLODA kulcsszóra DEBRECEN településen
A legnagyobb Magyar szálláshely katalógus és utazási portál. Hotelek, panziók, magánszálláshelyek, éttermek Magyarország, Budapest, Balaton. Belföldi utazás, turizmus, falusi turizmus, fürdok, gyógyfürdok, termálfürdok katalógusa.
Étterem, vendéglő, Söröző* Fagylaltozó
1991. október 5-e óta, az amatőrök lelkesedésével belevetettük magunkat a turizmusba. Sőt, autóbuszos vállalkozásként korábbra tehető a működésünk, már 22 éve "toljuk a vasat"! 1989. január elsején engedélyezték, hogy magánszemélyként autóbuszt lehessen vásárolni. Mi már március 13-án hoztuk ki az Ikarus gyárból - magánvállalkozásként először - az első új buszunkat, mely "visszamaradt" a szovjet exportból; színe alapján a Nagypirosat. Ma már az etalon az emeletes Setránk. Jó az elmúlt évekre visszagondolni, egy kicsit el is érzékenyülünk; de talán jobb lenne újraélni őket, hiszen sikereink, kudarcaink alakítottak bennünket. Ettől függetlenül valljuk: előre kell nézni, nem hátra!
Szállodaleírás Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa, a keleti régió kulturális, tudományos és kereskedelmi központja 37 km-re fekszik a világörökség részét képező hortobágyi Pusztától. A Best Western Hotel Kálvin a történelmi városközpontban, a Református Kollégium és Nagytemplom közelében, a hangulatos Kálvin téri Udvarházban található. A szálloda központi fekvésénél és családias hangulatánál fogva az üzletemberek kedvelt szálláshelye. Szobainformáció Szobaszám: 66 Kétágyas szoba: 62 Apartman (2-6 személyes): 3 Lakosztály: 1 A 2007-ben felújított szálloda valamennyi szobája tágas és otthonos, telefonnal, minibárral, színes TV-vel (kábelcsatornákkal) felszerelt, speciális kávé és tea bekészítéssel. Fürdőkádas és zuhanyfülkés fürdőszobák hajszárítóval. Erkélyek kilátással a Nagytemplomra és a Református Kollégiumra, ill. a gyönyörű sétatérre. 33 nemdohányzó szoba áll a vendégek rendelkezésre. A szálloda könnyen megközelíthető az M3-as autópályán
- AQUATICUM DEBRECEN TERMÁL- ÉS WELLNESS HOTEL****
HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, NAGYERDEI PARK 1.
5 csillag 8 vélemény alapjánAz Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** a város északi részén, a debreceni Nagyerdő szívében helyezkedik el. A szállodához őrzött autó- és buszparkoló tartozik. Debrecen Magyarország keleti részén található, 220 km-re a fővárostól Budapesttől.
2006. augusztusától fogadja vendégeit Kelet-Magyarország első üzleti konferencia szállodája. Kitűnő adottságokkal rendelkező létesítmény megvalósítja az üzleti élet szereplői által elvárt és megfogalmazott igényeket. Közvetlen átjárási lehetőség biztosította szintén nemrég megnyitott Kölcsey Központba.
Debrecen nemcsak egyike Magyarország legnagyobb vidéki városainak, hanem a Tiszántúl kulturális, vallási, gazdasági és idegenforgalmi központja is egyben. A várost Magyarország keleti fővárosának is nevezik. MEGKÖZELÍTÉS Budapestről az M3-as autópályán és a 33-as, ill. 4-es főútvonalon kb. 3 óra alatt közelíthető meg a város. ELHELYEZKEDÉS A szálloda a város legszebb részén, a Nagyerdő zöld szívében idillikus, békés környezetben található. SZOBAINFORMÁCIÓ Szobaszám: 106, ebből lakosztály: 2, kétágyas szoba:101, egyágyas szoba: 3. Valamennyi szoba fürdőszobás, erkélyes, színes televízióval, telefonnal és minibárral felszerelt. 20 szoba esetében lehetőség van pótágy elhelyezésére is. ÉTKEZÉSI ÉS SZÓRAKOZÁSI LEHETőSÉGEK A klimatizált étterem a reggelit svédasztalról, a főétkezést a`la carte-, büfé- ill.menürendszerben kínálja. Az ételválasztékban helyet kaptak a korszerű, kímélő ételek és a helyi specialitások is. Kedvelt a vendégek körében a hotel eszpresszója. SZOLG
A Park Hotel és Étterem természetvédelmi területen, Debrecen legszebb részén, a Nagyerdőn található.
Új építésu, Debrecen belvárosának szívében elhelyezkedo Panziónkban Szeretettel várjuk vendégeinket! Panziónk 2005-ben nyitotta meg kapuit a pihenni vágyó vendégek elott Debrecenben, a városközpont és a Nagyerdo között elhelyezkedo frekventált, csendes övezetben.
- CÍVIS GRAND HOTEL ARANYBIKA***
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC U. 11-15.
5 csillag 16 vélemény alapjánDebrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található patinás szállodánk, a Cívis Grand Hotel Aranybika . A hotel 1915-ben épült szecessziós stílusban Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok tervei alapján . A ház fennállásának 300. évfordulójára rendbe hozták a 205 szobás szálló Grand Hotel részét. Az új szárnyban 131 szoba, a régi szárnyban 48 szoba, 10 stúdió, 12 apartmannal és 4 luxuslakosztállyal várja vendégeit. A Cívis szállodalánc ékköve igazán ideális helyszíne a szabadság eltöltésének, mi több, fiatalodással, szépüléssel, karcsúsodással egybekötött pihenésnek.
TEVÉKENYSÉGI KÖR - számítástechnikai hardver és szoftver eszközök értékesítése - számítástechnikai eszközök szervizelése - irodatechnikai eszközök forgalmazása-szervizelése - hálózatok tervezése kivitelezése - hálózati szoftverek installálása, üzemeltetése rendszerfelügyelet - multimédiás oktatási anyagok készítése, szoftverfejlesztés - weblapok készítése, A felsorolt tevékenységek közül a számítás- és irodatechnika képezi éves árbevételünk túlnyomó többségét.
Keresse fel az ország több, mint 140 településén működő Tourinform iroda egyikét és kérdezze bátran munkatársainkat, akik magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.
A rövid bemutatkozó szövegben leírhatja pár szóban vállalkozását. Ez jelenik meg a keresési eredményekben is a cég neve alatt.
térségünkbe érkezőknek gazdag programokat kínál régiónk központja, Debrecen. A több falut magába ölelő Debrecen 1361?ben már mezőváros.
A Szív Panzió*** Debrecen központi, csendes övezetében található, mindössze 300 méterre a vasútállomástól, illetve a távolsági buszállomástól. A panzió 2 - 3 ágyas exkluzív szobákkal rendelkezik, minden szobához saját fürdoszoba, színes televízió illetve minibár tartozik. A panzió zárt udvaráról nyíló, külön bejáratú, átlagnál csendesebb szobákban nagy franciaágyak találhatók. Ezekben a szobákban német tévécsatornák is nézhetok. A panzióban egy luxusszoba is található, amelyben hydromasszázs kád, kandalló és nagyképernyos TV DVD lejátszóval biztosítja a tökéletes kikapcsolódást. Ezen felül vendégeink számára az épületben étkezési lehetoséget is kínálunk, korlátozott számban zárt parkolót, valamint a megfáradt utazóknak, vagy egyszeruen a szórakozni vágyóknak bárral egybekötött kávézót.
Panzió Szolgáltatásaink: - dijmentes parkolás, zárt udvaron - dijmentes internet használat - klímatizált szobák - bio matracos ágyak - szauna, gőz, infrakabin - program szervezés (városnéző túra, mini buszos kirándulások 15 főig, gyalogtúra, stb.) - reggeli, és félpanzió (Reiner étterem, Belváros) - minibár és hűtőszekrény - quad és kerékpártúrák, kísérővel - fitness, szolárium, masszázs (Corpus fitness)
hortobágy hotel, kollégiumok, apartman, étterem, utazás, hotelek, új szálloda, diákszálló, szállodák, virágkarnevál, hotel, hortobágy, repülőtér, wellness hotel, aquaticum, fitness, panzió, ifjúsági
A Batthyány és a Szent Anna utca sarkán a város építészeti értékeként számontartott, műemlék jellegű épületben nyílt egy széles igényt kielégítő panzió és egy ír kocsma. Reggeltől késő estig választhatnak a bőséges étlap kínálatból, mely ír jellegű ételeket kínál, de az ízvilág a magyar szokásoknak is megfelel. Egyszerre van jelen a múlt és a jelen: az ír kocsmák békés, nyugodt, de játékos hangulata és a mindennapok változatossága. Az impozáns, látványnak is szép bárpultnál kaphat helyet a pár percre bekukkantó vendég. Fogyaszthat koktélokat, kávét, hétféle csapolt sörből választhat, sőt ha kedve támad egy kis sakkozásra. Az első emeleten és a tetőtérben tizenkét (egy-, kettő- és háromágyas, fürdőszobás) szoba és egy apartman várja a turistákat, Demko-Feder bio-ágyaival. A szobák otthonosak (telefon, rádió, színes TV, ébresztőóra) és nagyon barátságosak. A zárt udvar kitűnő parkolási lehetőséget biztosít.
- MAGYAR AUTÓKLUB - AUTOCLUB TRAVEL - DEBRECEN - HALKÖZ ÜZLETHÁZ
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, SIMONFFY U. 4-6.Nyitva tartás: Hétfő:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Kedd:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Szerda:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Csütörtök:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Péntek:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Szombat:zárva Vasárnap:zárva
wellness hotelek, kollégium, diákszálló, ifjúsági szállások, panzió, apartman szálloda, szálloda, ifjúsági szállás, wellness hotel, utazás, új szálloda, diákotthonok, szállás, szállók, hotel, hotelek
Ügyeleti telefonszám: 00-36-30/995-4276. Útjaink szervezésekor célunk, utasaink igényeinek maximális kiszolgálása, valamint tájékoztatása, hogy utazásuk ideje alatt semmiben se szenvedjenek hiányt. Helyi utazási irodák látnak el minket információs anyagokkal, fotókkal, információkkal a szálláshelyekről, fakultatív programlehetőségekről. Ügyintézőink segítségre készen állnak, hogy a világ bármely táján és városában foglalhassanak szállást, továbbá információt kaphatnak a célország látnivalóiról, fakultatív programjairól egyaránt. Az évek során cégünk széles ügyfélkört alakított ki magának, így a bővítés elengedhetetlen volt.
-Farmer mosoda -Szállodai és Wellness mosoda -Homokfúvás A Márvány Bt. Farmer és vászonáruk mosásával, kézi kikészítésével, Szállodai és Wellness textíliák mosásával, vasalásával, valamint homokfúvással foglalkozik. További információkért látogassa meg weblapunkat vagy érdeklődjön elérhetőségeinken.
- BELVÁROSI PANZIÓ
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, BAJCSY ZSILINSZKY ENDRE U. 60.
5 csillag 1 vélemény alapjánA 2006. év elején megnyílt családias hangulatú Belvárosi Panzió Debrecen belvárosában, a Főtértől kb. 250 méterre az Arany Bika Szálló melletti Bajcsy Zsilinszky utca 60. szám alatt található. Az igényesen kialakított épületben egy-, két-, háromágyas szobák és egy apartman állnak a partnereikhez tárgyalni jövő üzletemberek, a konferenciákra, nagyrendezvényekre érkező érdeklődők, látogatók, családok, baráti körök rendelkezésére. A szobák igényesen berendezett saját fürdőszobával, keményfa bútorokkal, bio matracokkal vannak berendezve. A szobákban TV és hűtőszekrény szolgálja a vendégek kényelmét. Videokamerával megfigyelt, zárt teremgarázsban ingyenes gépkocsi parkolást biztosítunk. 24 órás recepcióval, csomag- és értékmegőrzéssel állunk Vendégeink rendelkezésére. Igény szerint reggelit biztosítunk minden nap reggel 07-től 10 óráig éttermünkben, amely 10-től 22-ig büféként üzemelve várja Kedves Vendégeinket. Szeretettel várja Kedves Vendégeit a Belvárosi Panzió üzemeltetőj
A Malév Zrt. több mint hatvanéves múltra tekint vissza, 2010. március 29-én ünnepelte fennállásának 63. évfordulóját. Napjainkban a közép-kelet-európai térség egyik vezető, menetrendszerű utasszállítással, árufuvarozással és charterüzemeléssel foglalkozó légitársaságaként tartják számon. A Malév 35 országban képviselteti magát képviseletek és vezérügynökök útján. A légitársaság járatain 2009-ben több mint 3.3 millió fizető utas repült.
Vállalkozásunk személyszállítással foglalkozik.
A Hotel Óbester**** Debrecen történelmi belvárosában található és igazi kuriózumnak számít a színvonalas szálláshelyek között. 45 darab kényelmes, légkondicionált, Pay-Tv-vel, minibárral, ingyenes Wifi csatlakozással ellátott szobáival melyből 40 szuperior egy elnöki, egy családi és 3 nászutaslakosztály- szeretettel várja kedves Vendégeit. A Hotel Óbester**** Magyarország és a világ első olyan szállodája, amely a Huszárságnak állít emléket. Egyedi berendezéseinkkel, kiállított tárgyainkkal a régmúlt huszárvilágába repítjük vissza vendégeinket. A Hotel Óbester**** egész évben várja az üzleti utazókat és a pihenni vágyókat kiváló szolgáltatásaival és egyedülálló hangulatával, recepciós szolgálatunk napi 24 órában áll Vendégeink rendelkezésére.
nagyerdő, szálloda, panzió, golf, szauna, étterem, wellness, hotel debrecen, üdülési csekk elfogadás, gyógyfürdő, élményfürdő, termálfürdő, szállás
Széles választékkal és folyamatosan bővülő árukészlettel várjuk meglévő és leendő vásárlóinkat közel 400 nm-en. Választékunkban megtalálhatók ülőgarnitúrák, sarokülők, franciaágyak, heverők, kanapék melyek több száz féle szövetből választhatók. Konyhabútorok, étkezők, kisbútorok, szekrénysorok, gardrobok nagy szín, méret és elem választékkal. Termékeinket kedvező áron kínáljuk a klasszikus formától a modern stílusig minden korosztály számára. Ha önnek egyedi méretű bútorra van szüksége, kollégáink segítenek akára helyszínen is ötleteikkel, tanácsaikkal. Néhány napon belül árajánlatot adunk egyedi bútorára, ami tartalmazza az összeszerelés díját is.
A Két Tölgy Vendégház a Debrecenhez közeli erdőspuszták területén található az erdő szívében. Az 1950-es években épült tanyasi iskola céljából. Később a hajdú-bihar megyei Tanács pihenőháza lett. 1997-ben került magánkézbe és 2003 óta újra vendégházként működik, a pihenni vágyók minden igényét kielégítve.A házban hat szoba található, három különálló fürdőszobával.
- KARNEVÁL UTAZÁSI IRODA KFT - DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, PIAC U.38.
5 csillag 1 vélemény alapjánUtazási irodánk egzotikus utak:Kuba, Dominika, Kenya, Dubai, Kanári-szigetek, teljeskörú utazási szolgáltatásokat biztosít Utasai részére.Debrecen belvárosában, irodánk szombaton in nyitva 13, 00-ig.
A 2000-ben megalakult Debrecen Sportcentrum Szolgáltató KHT. Debrecen város tulajdonában álló közhasznú szervezetként kezeli az Oláh Gábor utcai sportkomplexumot, a Nagyerdei Stadiont illetve a Hódos Imre Városi Sportcsarnokot. A KHT azzal a céllal jött létre, hogy a város ezen sportlétesítményeinek komplex menedzselésével aktívabb szerepet vállaljon a regionális illetve az országos sportéletben.
A Centrum Panziónkban 25 szoba (1-és 2 ágyas szobák, 4-5 fős - családi - apartmanok) áll a vendégek rendelkezésére. Panziónk a CENTRUM PANZIÓ Debrecen belvárosában - csendes, családias, parkosított udvaros környezetben
Belföldi Utazás, szálláshelyek, szállások, szállás, hotel, panzió, turizmus, falusi szálláshelyek, falusi szállások, falusi szállás, szállás ajánlatok
- BAUMANN REISEN 2000 UTAZÁSI KFT.
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, KOSSUTH U. 2
3 csillag 2 vélemény alapjánA Baumann Reisen 2000 Utazási Kft. teljes körű utazásszervezői jogosultsággal rendelkezik, tour-operátor. Szövetségi tagságaink: : MUISZ, SKÁL INTERNATIONAL, MISZSZ, Nemzeti Üdülési Szolgálat. Utazási irodánk az előző néhány év tapasztalatai alapján sokszorosárara bővítette horvátországi kínálatát a már jól ismert olasz és görög ajánlatok mellett. Horvátország közelsége, lélegzetelállító szépsége egyre nagyobb érdeklődésre tart számot a tengerparti nyaralást kedvelő utasaink körében. Honlapunkon bemutatjuk az általunk jól ismert, árban és minőségben legmegfelelő szálláshelyeket, az egyszerűtől a luxusig az autóbuszos körutazásainkra: a jól ismert olasz, cseh és erdélyi utazások mellett újdonságként szerepel kínálatunkban Albánia! IRODÁNK NYITVA TARTÁSA: Március 30-tól szeptember 12-ig Hétfőtől Péntekig - 9.00-18.00 óráig Szombaton - 8.30-13.00 óráig Szeptember 14-tól március 29-ig Hétfőtől Péntekig - 9.00-17.00 óráig Szombaton - zárva
A Cívis Hotels Zrt. vendéglátásal foglalkozik.
Szállodánk étterme a magyar konyha remekeit kínálja Önöknek. Családias légkörben kisebb rendezvényeket, kerti partikat, zenés rendezvényeket szervezünk kívánsága szerint, hogy kellemesen töltse idejét.
Telefon: +36 52 520 340, 2009. november 05-én Debrecen városában ünnepélyes megnyitóra került sor a Simonffy utca 1/b alatt, ahol a Hajdú Volán Tours utazási irodánk várja kedves utazni vágyó ügyfeleit. A szervezett utaztatás nem idegen társaságunktól, hiszen már jogelődeink idején, a 70 évek elejétől jelen voltunk ezen a területen. A kezdetekkor ugyan még nem különült el élesen az akkori szervezeten belül, de pár év alatt a töretlen fejlődés hatására az utazási iroda külön egységet követelt magának. Így nyílt meg legelső utazási irodánk a Kossuth utca - Klaipeda utca sarkán, amelynek kínálatában már akkor megtalálhatóak voltak a belföldi és külföldi utak egyaránt.
aquatikum, üdülési csekk, hortobagy, modem, csomagmegőrzés, szálloda, kétágyas szoba, egyetem, belváros debrecen, gyógyfürdő, cardo, állatkert, university, hűtőszekrény, fürdöváros, fürdőszoba, double
szolgáltató, étterem, hotel, konferencia, drinkbár, szállás, szálloda, vendéglátás, vendéglátóhely, turizmus, turisztika, debredeni szállás, debreceni hotel, ,
A vendégek gépkocsijaikat a hotel saját - kamerás megfigyeléssel ellátott - parkolójában tárolhatják. Szükség esetén bérelt gépkocsiról gondoskodunk. Recepció szolgálat non-stop, ahol angol és német nyelven beszélnek a munkatársak. Szállodánkról a világháló (Internet) elérhető, használható telefax, fénymásoló, E-mail posta. Szállodánk *** kategóriás.
Debrecen legújabb szállodája 5 percre a belvárostól, a 47-es főútról közelíthető meg, a repülőtér közvetlen szomszédságában. Saját, ingyenes parkoló áll vendégeink rendelkezésére. Több féle szobatipus, udvarias kiszolgálás, klimatizált étterem és korrekt árak várják Önöket is.
A 2002-ben megnyílt családias hangulatú Némethy Panzió Debrecen belvárosában, a Nagytemplomhoz mintegy 400 m-re található. Az igényesen kialakított épületben két- és háromágyas szobák állnak a partnereikhez tárgyalni jövő üzletemberek, a konferenciákra, nagyrendezvényekre érkező érdeklődők, látogatók rendelkezésére. Szobáinkban telefon, TV, zuhanyzókabin található, valamint zárt parkoló, 30 fős konferenciaterem, 24 órás portaszolgálat szolgálják vendégeink kényelmét. Igény esetén reggelit biztosítunk. SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! NÉMETHY PANZIÓ - DEBRECEN BELVÁROS
Szállodánk Debrecen legszebb részén, a Nagyerdő szívében található, csendes, nyugodt, pihenésre alkalmas környezetben. Elhelyezkedésének köszönhetően a belváros, valamint a város nemzetközi repülőtere is könnyen megközelíthető. Valamennyi szobánk légkondicionált, fürdőszobás, zuhanyzós, televízióval, telefonnal, minibárral, internetcsatlakozással felszerelt. Rendezvények lebonyolításához 40 és 60 fős konferenciatermeink vehetők igénybe. Éttermünkben a magyaros és nemzetközi konyha ízei is megtalálhatók. Vendégeink térítésmentesen vehetik igénybe a hotel zárt parkolóját, a fitness terem szolgáltatásait, valamint a szaunát és a szoláriumot. Szállodánk közvetlen közelében található több olyan létesítmény, amely a vendégek szórakozását és kellemes időtöltését biztosítja: a gyógyászati tevékenységről híres Nagyerdei Termálfürdő, az egész évben üzemelő Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, a Csónakázó tó, a gyerekek által kedvelt Állatkert és Vidámpark, valamint Debrecen legmodernebb játs
Szeretettel várja kedves vendégeit, a Korona Panzió, mely 2001.08.20.-tól nyitotta meg kapuit. Debrecen belvárosában, frekventált helyen Centrumhoz kb. 500 m-re, a villamos vonalán, gyógyfürdőtől nem messze fekszik. A szobák igényesen vannak berendezve. Fürdőszobás, (zuhanyzó, wc)-TV- és CARDO gyógymatraccal ellátottak. Helyben saját zárt személygépkocsi parkoló. Parkolás vendégeink részére díjtalan. Éjjel-nappal recepció, és csomagmegőrzés. Udvarias kiszolgálás. Áraink: Egyágyas szoba: 7500.- Ft Kétágyas szoba: 9000.- Ft Háromágyas szob: 10500.- Ft Reggeli: 1000.- Ft/ fő Szabó család
- AUGUSZTA HOTEL*** ÉS DIÁKSZÁLLÓ - HUNÉP AUGUSZTA HOTEL ZRT.
HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, MÓRICZ ZS. KRT. 22.
4 csillag 1 vélemény alapjánTelefon (iroda): 52/513-158 Debrecen zöldövezetében, a Nagyerdő szívében a Debreceni Klinika területén található az Auguszta Hotel*** és Diákszálló. A Debreceni Egyetem Orvos Egészségtudományi Centruma és a Hunép Universal között létrejött szerződés értelmében készült komplexum a külföldi orvostanhallgatók hosszú távú szállásigényeinek kielégítésére épült, mely szabad kapacitásában egész évben háromcsillagos garniszállodaként működik.Az öt darab háromszintes épület egy önálló lakóparkot alkot melynek építése 2004-ben fejeződött be. Az összesen 300 fő elszállásolására alkalmas garniszálló kitűnő lehetőséget biztosít konferenciák, tanfolyamok résztvevőinek elszállásolására, valamint csendre és nyugalomra vágyó turisták, családok számára is. Kényelmes szállást nyújt a Debreceni Klinikán gyógykezelést igénybe vevők, és a Klinikákon fekvő betegek hozzátartozói részére egyaránt.
hotel, strand hotel debrecen, olcsó szállás, debreceni szálláshely, debreceni panziók, debreceni hotelek, szállásfoglalás, debreceni szálláshelyek, debreceni utazás, szálláshely debrecen, szállók
Elsősorban családok, baráti társaságok (pl. bicikli túrázók) és diákok számára ajánljuk debrecen zöldövezetében található, tágas kerttel, szabadtéri medencével és kerti sütő-főző hellyel is felszerelt vendégházunkat, mely májustól október végéig várja Vendégeit. SZÁLLÁSÁRAK 2007. május 1-október 31. között: 6900 Ft/1 fő négyágyas szobában/éj 8400 Ft/2 fő négyágyas szobában/éj 12000 Ft/3 fő négyágyas szobában/éj 16200 Ft/4 fő/szoba/éj A szállásár tartalmazza a kontinentális reggelit, az időszakosan működő szabadtéri medence és a strandröplabdapálya korlátlan használatát, áfá-t. Az idegenforgalmi adó mértéke (18-70 év között) 200 Ft/fő/éj. CÍVIS BIKA TANYA H-4241 Debrecen-Bocskai kert, Erdő u. (Monostor dűlő) Szobafoglalás a debreceni Cívis Grand Hotel Aranybikában****: Telefon : (06 52) 508 600, 508 601, 508 602 Fax : (06 52) 421 834 E-Mail : aranybika@civishotels.hu Internet: www.civishotels.hu Kategória: Üdülőház Elhelyezkedése: Debrecen Magyarország második
A Horizont Travel Utazási Iroda és Szolgáltató Kft. 2005. októberében nyitotta meg azonos nevű utazási irodáját azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy újabb színfolttal gazdagítsa a hazai és a debreceni utazási irodák palettáját.
Belföldi Utazás, szálláshelyek, szállások, szállás, hotel, panzió, turizmus, falusi szálláshelyek, falusi szállások, falusi szállás, szállás ajánlatok
2005 augusztus 10-től várja kedves Vendégeit a Főnix Csarnok szomszédságában épült a Campus Hotel. A háromcsillagos szállodai kategóriának megfelelő színvonalú diákszálló a Debreceni Egyetem területén a 4-es főút szomszédságában található. A nagy kiterjedésű zárt egyetemi terület a belvárostól gyalog 20 percre, a Nagyerdőtől 5 percre található. A komplexum két épületből áll, mely egy kör alakú szép kertet fog közre. Szobák: A épület 25 egyágyas szoba 161 kétágyas szoba A szobák légkondicionáltak, fürdőszobával, ellátottak, többségükban színes TV-vel és hűtőszekrénnyel felszereltek. B épület 139 kétágyas szoba 99 háromágyas szoba A szobák fürdőszobával, konyhasarokkal ellátottak. Mindkét épületben a szobák ágyneműtartós ágyakkal, személyenként íróasztallal olvasólámpával, székkel, könyvespolccal és zárható ruhásszekrénnyel berendezettek, telefonnal fölszereltek. Szolgáltatások: ? Étterem ? Bár ? Büfé ? Bowling bár (csocsó, darts) ? Fénymásoló szalon ?
12
