TELEKOMMUNIKÁCIÓ DEBRECEN
35 találat TELEKOMMUNIKÁCIÓ kulcsszóra DEBRECEN településen
Cégünk 2001 óta van jelen Debrecenben villamosipari, távközlési, biztonságtechnikai és informatikai területen. Az évek során - dinamikusan alkalmazkodva ügyfeleink igényeihez - az alábiakkal bővítettük tevékenységi körünket: kaputechnika, klímatechnika, nyílászáró gyártás, árnyékolástechnika, valamint építőipari kivitelezés. 2010-től easyTrack GPS ésGPRS alapú nyomkövető rendszerek forgalmazásával is foglalkozunk.
Cégünk számítástechnikai termékek (hardver, szoftver), telekommunikációs szolgáltatások (telefon, Internet) értékesítésével, és számítástechnikai szolgáltatások (rendszerfelügyelet, tanácsadás) nyújtásával foglalkozik. Microsoft Sales Specialist (MSS) és Microsoft Certified Systrems Engineer (MCSE) kollégáink készséggel állnak megrendelőink rendelkezésére.
Mobiltelefonos elérhetőségünk: 20/932-6466 Telenor célja, hogy Magyarország kedvenc mobilszolgáltatójává váljon. Ennek eléréséhez minőségi mobil szélessávú szolgáltatásokat nyújtunk a lakossági ügyfeleknek és az üzleti szektornak egyaránt, illetve tovább növeljük vezető szerepünket a hangalapú szolgáltatások piacán is.
kábeltv, számítógépes telekommunikáció, telekommunikációs rendszer, kábeltévé, kábel, mobil telekommunikáció, távközlés, távkommunikáció, internetes telekommunikáció, televíziózás, televízió,
mobilinternet szolgáltató, dial-up díjcsomag, voip telefon, webáruház, távközlés, távközlési szolgáltatás, online hardver vásárlás, kommunikációs távközlés, enterhelp szolgáltatás, modemes internet,
A TREND-X a piaci igényeknek megfelelően dinamikus, rugalmas választ ad a vállalatok informatikájával, vezetékes és vezetéknélküli távközlessel összefüggő, legkülönfélébb problémáira, a rendszer megtervezésétől a felépítésén át annak hosszú távú üzemeltetésig.
A TREND-X a piaci igényeknek megfelelően dinamikus, rugalmas választ ad a vállalatok informatikájával, vezetékes és vezetéknélküli távközlessel összefüggő, legkülönfélébb problémáira, a rendszer megtervezésétől a felépítésén át annak hosszú távú üzemeltetésig.
Telefonos ügyfélszolgálat: 1440 munkanapokon 08:00 órától 20:00 óráig Videóhívás ügyfélszolgálat: +36-20-2020222 videotelefonálásra alkalmas készülékkel és csak 3G lefedettség esetén érhető el. A mostani kínálatban szereplő készülékeket jó néhány 15-26 közötti fiatal a kezébe vehette és véleményezhette. Volt egy rakás készülék, amit kiszórtunk, mert nem tetszett Nektek. Sok építő javaslatot kapunk a készülék paletta bővítésére, ezeket a jövőben is figyelembe fogjuk venni.
vagyonvédelem, számítástechnika, telekommunikáció, vendéglátóipar, számítástechnikai szolgáltatás, képviselet, karbantartása, távközlés, étterem, vendéglátóipari egység, klímatechnika, javítás,
Az internet, a tévé és a telefon-szolgáltatásaink fejlődése révén ügyfeleink manapság sokkal több kapcsolatot teremthetnek, sokkal több információt érhetnek el, és több lehetőségük van a szórakozásra és a megismerésre, mint bármikor korábban. A digitális világot igyekszünk a magunk eszközeivel nyíltabbá, mindenki számára elérhetővé és egyszerűbbé tenni, azáltal, hogy szolgáltatásainkat, folyamatainkat, ügyfélkezelésünket leegyszerűsítjük, és segítjük ügyfeleinket az eligazodásban, a döntéseikben.
mobilinternet, távközlés, modemes internet, iptv, hoszting szolgáltatás, enternet mobilinternet, szerver hoszting, rádiótechnika, cps hívásrészletező, játék, kommunikáció, internetszolgáltatás,
távközlőhálózat, t pont, iwiw a mobilon, laptop, vezetékes hálózat, távközlési cég, hívásértesítő, fujitsu siemens, optinet, siemens, notebook, t-mobile, ascom, kábel tv, telekommunikációs szektor,
mobil tok, telefon, online kommunikáció, mobiltelefon, internet praktikum feltöltőkártya, webshop, telekommunikáció, internet mobiltelefonon, szerviz, telenor szolgáltatások, érintőképernyős, modem,
hoszting szolgáltatás, szerver hoszting, webáruház, enternet mobilinternet, web hoszting, telekommunikáció, játék, fórum üzletház, mobilkommunikáció, kommunikációs távközlés, szimmetrikus internet,
- MOBILX - NOTEBOOK,PDA,GPS,WLAN SZAKÜZLET
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, KOSSUTH U. 8.
2 csillag 3 vélemény alapjánA MobilX - notebook, PDA, GPS, WLAN szaküzleta számítástechnika területén tevékenykedik.
- VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. - EAST PHONE KFT.-FÓRUM DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSAPÓ U. 30.Mobilszámunk: 703259878 Az üzleteinkben értékesített készülékekhez gyári és utángyártott tartozékok is nagy választékban megtalálhatóak, illetve az egyedi igényeket megrendelésre teljesítjük. Tevékenységünk sokrétűségével vásárlóink minden igényét sikerül kielégíteni. Az East Phone Kft. számára fontos, hogy biztosítsuk a vásárlóink igényeinek teljes körű kiszolgálását, ezért üzleteinkben magas szintű, jól képzett szakemberek állnak ügyfeleink rendelkezésére. A kívánt szint megtartását folyamatos fejlesztéssel, tréningekkel támogatjuk. Ezek egy részét a Vodafone Zrt. és a készülékgyártók biztosítják, de cégünk saját szervezésben is több készség- fejlesztő tréninget tart.
HT-Phone Kft. - Vodafone Partner. A hordozható számítógépbe helyezhető Mobile Connect Card segítségével a világ minden pontjáról online kapcsolatot hozhat létre a felhasználó anélkül, hogy mobiltelefonját a notebookjához csatlakoztatná, vagy vezetékes vonalat keresne. A Vodafone Magyarország biztosítja a számhordozást a hozzá csatlakozó, de régi mobilszámukat megtartani kívánó új ügyfelek számára. 1270 (Vodafone hálózatából, belföldről díjmentesen hívható).
Mindazoknak szól, akik: információra vágynak és érdekes emberek véleményére kíváncsiak, tájékozódni szeretnének a város és környékén élők mindennapjairól, kulturális programokról, valamint az egyetem közéletéről, vagy csupán igényes-jó zenét szeretnének hallgatni.
rádiótechnika, pannon, mobiltelefonok, mobiltechnológia, telefonhívás, mobilinternet kisvállalkozóknak, mobil szatellit, telefon szolgáltatás, telefonkészülékek, telefonszolgáltatás, pannon gsm,
integrált vállalatirányítási rendszerek értékesítése, Telekommunikációs és informatikai rendszerek tervezése
Mára az EnterNet meghatározó szereplője lett az infokommunikációs piacnak, elismerten innovatív szemléletének és jól képzett szakembergárdájának köszönhetően biztosítja ügyfeleinek a megbízható, korszerű technológián alapuló, garantáltan minőségi telekommunikációs kapcsolatok széles körét.
A beks Kommunikációs Technika Kft-t 1991-ben magyar magánszemélyek alapították. Cégünk rendelkezik az Első Magyar Tanúsító illetve a National Quality Assurance által minősített MSZ EN ISO 9001:2001 tanúsítvánnyal.
- TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. - DEBRECENI KÉPVISELET
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, UNIÓ ÁRUHÁZ PIAC U. 1-3.mobilhívás, mobilszolgáltató, telefon előfizetés, internet praktikum, hangtechnika, telefonszolgáltatás, mobilinternet csomag, internet prémium, online kommunikáció, mobil távközlés, mobiltechnológia,
villany szerelés, telekommunikáció, erős áram, korrepetálás, beszélő lakásriasztók, ipari áram, biztonságtechnika, elektromos hálózatok, lakberendezés, digitális otthon, intelligens ház, számítógép
A kívánt szint megtartását folyamatos fejlesztéssel, tréningekkel támogatjuk. Ezek egy részét a Vodafone Zrt. és a készülékgyártók biztosítják, de cégünk saját szervezésben is több készség- fejlesztő tréninget tart.
Debreceni irodánk további telefonszámai: 52/ 430-740; 52/430-741 Irodánkat a belvárosban található a Dósa Nádor tér és a Kálvin téri üzletközpont között, bármely irányból könnyen megközelíthető. Légkondicionált irodánkban teljes körű értékpapír-kereskedelmi szolgáltatásokkal, kül- és belföldi utazási lehetőségekkel, egyéni szállásfoglalással, repülőjegy értékesítéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.
- VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. - DEBRECENI MÁRKAKÉPVISELET
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 23
3 csillag 4 vélemény alapjánLevelezési cím: 1476 Budapest, Pf. 350.2005március 4. A Vodafone Alapítvány segítségével új székhelyet kapott a győri Gézengúz Alapítvány. A Vodafone Magyarország Alapítvány 23, 5 millió forinttal támogatta az épület felújítási munkálataitjúlius A Vodafone bevezette a Vodafone Passportot, amellyel 17 országban hívásonként egyszeri kapcsolási díj mellett hazai percdíjon beszélhetnek a Vodafone-ügyfelek, hívásfogadáskor pedig forgalmi díjat nem, csak az egyszeri kapcsolási díjat kell kifizetni.
Átfogó, komplex szolgáltatások az informatikai bármely területén. Talán túlzásnak tűnhetnek ezek a fogalmak egy olyan cég esetében, mint a V.IP.TEL.COM KFT. Mivel nincs jobb szó, és igazán, amit mi teszünk ügyfeleinkért, és ahogyan tesszük, az ténylegesen a V.IP.TEL.COM filozófiája. Mint minden olyan cég, amelyet egy profi szakmai múlttal rendelkező ember talált ki, és hozott létre gyakorlatilag a semmiből, mi is teljesen önszerveződő társaság vagyunk.
A Vodafone első magyarországi 3G-alkalmazása a szolgáltató új 3G-hálózatán biztosított gyors internetelérést a Vodafone Mobile Connect 3G-adatkártya segítségével. (maximális letöltési sebesség 384 kb/s, feltöltési sebesség 128 kb/s). A Vodafone Magyarország a szolgáltatás elindításakor Budapest belső kerületeiben biztosította a 3G-lefedettséget. A Vodafone Magyarország négyéves főtámogatói szerződést írt alá a Magyar Vízilabda Szövetséggel, így a vállalat a női és férfi bajnokság névadó szponzora lett. Ezenkívül a Vodafone névadó szponzorrá vált az utánpótlás-nevelést támogató Sulipóló sorozatnál és a Budai Vasas Pólósuli Egyesületnél. SIGNUMTEL Kft. - Vodafone Partner .
A Djuice 2010. április 9-én végleg kivált a Pannonból és saját, független mobilhálózatot hozott létre mint virtuális mobilszolgáltató (MVNO), ami annyit jelent hogy a Djuice saját hálózattal nem rendelkezik, ezért másik telefontársaság hálózatán nyújt szolgáltatást.
konferencia-beszélgetés, online ügyintézés, távközlés, vezetékes hálózatok, t-mobile, dial-up internetszolgáltatás, hívásértesítő, mobil tv iphone, laptop-net, t-home, hangposta, tudakozó
Az Albacomp IT Zrt. a magyarországi informatikai piac egyik legnagyobb múltra visszatekintő vállalata, a hazai iparág meghatározó szereplője. Vállalatunk a hardvergyártó szerepének megtartása mellett a hazai piac egyik legnagyobb rendszerintegrátorává fejlődött, nagy tapasztalatokkal rendelkező tanácsadói üzletágat alakítottunk ki, országos szervizhálózatot hoztunk létre, és az IT számos más területén építettünk ki olyan kompetenciákat, amelynek révén a modern kor követelményeinek megfelelő, összetett informatikai és telekommunikációs rendszereket tervezünk, fejlesztünk, szállítunk, helyezünk üzembe és üzemeltetünk.
Élesben demonstrálta csúcstechnológiájú megoldását, amelynek használatával az átlagos sebesség tízszeresével száguldhatnak az információs szupersztrádán a laptopos vagy okostelefonos internetezők. A P3 Communication felmérése szerint Magyarországon a három legfontosabb (fel- és letöltés, válaszidő) kategóriában a Vodafone adathálózata bizonyult a legjobbnak.
Telenor Magyarország feladatának tekinti, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat nyújtson amelyek megfelelnek ügyfelei igényeinek, és használatuk megkönnyíti a napjainkban elengedhetetlen kapcsolattartást.
Tevékenységi körünk kezdetben kizárólag számítástechnikai eszközök forgalmazásából és szervizeléséből állt. A piaci lehetőségek hatására valamint a folyamatosan bővülő ügyfélkörünk jobb kiszolgálásának érdekében kereskedelmi tevékenységünket kiterjesztettük a másolás és nyomtatástechnikára ezek kellékeinek valamint a pénztárgépek forgalmazásra. Szolgáltatásaink köre kiegészült más irodatechnikai berendezések szervizelésével, kellékellátásával és javításával. Cégünk a PC-MAX Irodatechnika Kft. átfogó szolgáltatást nyújt Önök számára az irodaautomatizálás minden területét érintve. Szakembereinket a technikai eszközök üzemeltetésében nagykereskedelmi partnereinken keresztül érkező szerviz dokumentációk valamint szerviztanfolyamokon megszerzett széleskörű tudás segíti, hogy a rendkívül gyorsan modernizálódó irodatechnikai eszközök üzemeltetését, javítását az elvárható legmagasabb fokon lássák el.

