UTAZTATÁS DEBRECEN
21 találat UTAZTATÁS kulcsszóra DEBRECEN településen
Sors és személyiségelemzés, jóskártyából, horoszkópkészítés, reinkarnációs utaztatás Debrecenben.
utazásszervezés, utazás, idegenforgalom, utazási iroda, üdülés, utazástervezés, szolgáltató, utazási, nyaralás, turizmus, utaztatás
1991. október 5-e óta, az amatőrök lelkesedésével belevetettük magunkat a turizmusba. Sőt, autóbuszos vállalkozásként korábbra tehető a működésünk, már 22 éve "toljuk a vasat"! 1989. január elsején engedélyezték, hogy magánszemélyként autóbuszt lehessen vásárolni. Mi már március 13-án hoztuk ki az Ikarus gyárból - magánvállalkozásként először - az első új buszunkat, mely "visszamaradt" a szovjet exportból; színe alapján a Nagypirosat. Ma már az etalon az emeletes Setránk. Jó az elmúlt évekre visszagondolni, egy kicsit el is érzékenyülünk; de talán jobb lenne újraélni őket, hiszen sikereink, kudarcaink alakítottak bennünket. Ettől függetlenül valljuk: előre kell nézni, nem hátra!
- IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK KFT.-DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, RÉVÉSZ TÉR 2.
5 csillag 2 vélemény alapjánAz IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplője. Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. az IBUSZ holdinghoz tartozik. A kft. árbevétele 2007 ben 15, 6 milliárd forint volt, törzstőkéje egymilliárd forint. Az utaztatottak és a repülőjegyet vásárlók száma éves szinten meghaladja a százezer főt. A vagyoni biztosíték pedig közel 850 millió forint.
A London Tours azzal a céllal alakult, hogy különleges - egyéni igényeket kielégítő - városnéző túrákat, kulturális programokat szervezzen Londonba érkező turistáknak.
- MAGYAR AUTÓKLUB - AUTOCLUB TRAVEL - DEBRECEN - HALKÖZ ÜZLETHÁZ
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, SIMONFFY U. 4-6.Nyitva tartás: Hétfő:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Kedd:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Szerda:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Csütörtök:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Péntek:09.00 - 12.00 / 13.00 - 17.30 Szombat:zárva Vasárnap:zárva
A Malév Zrt. több mint hatvanéves múltra tekint vissza, 2010. március 29-én ünnepelte fennállásának 63. évfordulóját. Napjainkban a közép-kelet-európai térség egyik vezető, menetrendszerű utasszállítással, árufuvarozással és charterüzemeléssel foglalkozó légitársaságaként tartják számon. A Malév 35 országban képviselteti magát képviseletek és vezérügynökök útján. A légitársaság járatain 2009-ben több mint 3.3 millió fizető utas repült.
Szeretne úgy érkezni, mint egy igazi hollywoodi sztár? Foglaljon helyet limuzinunkban, ahol kényelem, luxus és elegancia várja! Bál, legény- vagy leánybúcsú, születésnap, esetleg egy szombat esti buli? A tökéletes este kiváló kiegészítője lehet e luxusautó. Sőt üzleti útra vagy repülőtéri transzferre is ez a lehető legkényelmesebb és leggyorsabb megoldás. Would you like to arrive like a real Hollywood star? Get in our luxurious limousine and travel in uttermost comfort and elegance! Ball, bachelor- or bachelorette party, birthday or a Saturday night out? Rent a limousine and make the evening even more glamorous. And if you would like to travel first class even on the ground choose our limousine for your business trip or airport transfer, too.
Az OTP Travel 6 budapesti és 9 vidéki irodájában nyújt teljes körű idegenforgalmi szolgáltatásokat, kiemelten szakosodva a hivatalos célú utaztatásra. A magyar idegenforgalom jelentős szereplője, külföldi és belföldi utazásszervezéssel foglalkozó vállalat.
Telefo: (06 20) 884 94 40.
- KARNEVÁL UTAZÁSI IRODA KFT - DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, PIAC U.38.
5 csillag 1 vélemény alapjánUtazási irodánk egzotikus utak:Kuba, Dominika, Kenya, Dubai, Kanári-szigetek, teljeskörú utazási szolgáltatásokat biztosít Utasai részére.Debrecen belvárosában, irodánk szombaton in nyitva 13, 00-ig.
szolgáltató, idegenforgalom, utaztatási, szolgáltatás, utaztatás, utazási, iroda, utazás, tanácsadás, utazástervezés, utazásközvetítés, utazásszervezés, utazásbiztosítás
- BAUMANN REISEN 2000 UTAZÁSI KFT.
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, KOSSUTH U. 2
3 csillag 2 vélemény alapjánA Baumann Reisen 2000 Utazási Kft. teljes körű utazásszervezői jogosultsággal rendelkezik, tour-operátor. Szövetségi tagságaink: : MUISZ, SKÁL INTERNATIONAL, MISZSZ, Nemzeti Üdülési Szolgálat. Utazási irodánk az előző néhány év tapasztalatai alapján sokszorosárara bővítette horvátországi kínálatát a már jól ismert olasz és görög ajánlatok mellett. Horvátország közelsége, lélegzetelállító szépsége egyre nagyobb érdeklődésre tart számot a tengerparti nyaralást kedvelő utasaink körében. Honlapunkon bemutatjuk az általunk jól ismert, árban és minőségben legmegfelelő szálláshelyeket, az egyszerűtől a luxusig az autóbuszos körutazásainkra: a jól ismert olasz, cseh és erdélyi utazások mellett újdonságként szerepel kínálatunkban Albánia! IRODÁNK NYITVA TARTÁSA: Március 30-tól szeptember 12-ig Hétfőtől Péntekig - 9.00-18.00 óráig Szombaton - 8.30-13.00 óráig Szeptember 14-tól március 29-ig Hétfőtől Péntekig - 9.00-17.00 óráig Szombaton - zárva
Metafizikai és reinkarnáció terapeutaként igyekszem segíteni az élet számos területén felmerülő problémák feltárásában és megoldásában. Energetikai kezeléseimmel beindítjuk az öngyógyító folyamatokat. Számmisztikai elemzéseimmel nagyfokú önismeretet tudok nyújtani.
- NECKERMANN - THOMAS COOK UTAZÁSI IRODA - FÓRUM BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSAPÓ UTCA 30.A Neckermann és a Thomas Cook közös története 2001 júniusában kezdődött, amikor a Neckermann cégcsoport, mely akkor már több nemzetközi hírű utazásszervező céget magában foglalt, egyesült a brit Thomas Cook konszernnel. Ezáltal a második legnagyobb utaztató cég lett Európában, és a harmadik a világon. A cég nagyságát a következő cégadatok szemléltetik a legjobban: 8 milliárd éves bevétel, több mint 18 millió utas évente, 30 utazásszervezői márka, 3 000 utazási iroda, 97 repülőgépből álló légi flotta, 32 000 alkalmazott. Németország, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Egyiptom, India és Kanada rendelkezik a képviseletével.
A Horizont Travel Utazási Iroda és Szolgáltató Kft. 2005. októberében nyitotta meg azonos nevű utazási irodáját azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy újabb színfolttal gazdagítsa a hazai és a debreceni utazási irodák palettáját.
Irodánkat 2008. júniusában nyitottuk meg azzal a céllal, hogy utasaink számára minden igényt kielégítő utazási ajánlatokat kínáljunk, és segítségükre legyünk abban, hogy az igen széles turisztikai paletta kínálatából kiválaszthassák a számukra valóban legmegfelelőbb utakat. Éppen ezért állandó jellegű telefonos és on-line kapcsolatot tartunk fent a legjobb, legmegbízhatóbb és legnagyobb kínálatot nyújtó hazai és nemzetközi utazásszervező társaságokkal.
Lehetőség van bankkártyás fizetésre. Az ország nagy és sikeres erőfeszítéseket tesz az idegenforgalmi célpontok fellendítéséért. Fekete-tenger menti hosszú, homokos partja, felújított és új, színvonalas szállodái kiválóan alkalmasak pihenésre. Marokkó, a gazdag történelmi emlékekeiről és változatos földrajzi adottságairól híres varázslatos ország a kulturális turizmus híveinek éppúgy kitűnő választás, mint a tengerparti kikapcsolódásra vágyóknak. És végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk két úti célt, amelyek kis szünet után ismét kínálatunkba kerültek. Bodrum Törökországban az Égei Riviérára, Aqaba városa pedig Jordániában a Vörös-tenger partjára csábítja ismét a magyar turistákat.
Telefon: +36 52 520 340, 2009. november 05-én Debrecen városában ünnepélyes megnyitóra került sor a Simonffy utca 1/b alatt, ahol a Hajdú Volán Tours utazási irodánk várja kedves utazni vágyó ügyfeleit. A szervezett utaztatás nem idegen társaságunktól, hiszen már jogelődeink idején, a 70 évek elejétől jelen voltunk ezen a területen. A kezdetekkor ugyan még nem különült el élesen az akkori szervezeten belül, de pár év alatt a töretlen fejlődés hatására az utazási iroda külön egységet követelt magának. Így nyílt meg legelső utazási irodánk a Kossuth utca - Klaipeda utca sarkán, amelynek kínálatában már akkor megtalálhatóak voltak a belföldi és külföldi utak egyaránt.
- KUN-MEDIÁTOR UTAZÁSI IRODA - DEBRECEN - HALKÖZ ÜZLERHÁZ
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, SIMONFFY U. 4-6. MFSZT 28-29. ÜZLETÜgyeleti telefonszám: 00-36-30/835-8017. Karcag Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, a Nagykunság "fővárosa". A város kb. 24.000 lélekszámú település, ahol nem volt utazási iroda és tájékozódások és felmérések után úgy állapítottuk meg, hogy lenne kereslet egy utazási iroda működésére. A működéshez szükséges engedélyek megszerzése után, hivatalosan 1999. novemberében nyitotta meg első irodáját Karcagon a Kun-Mediátor Utazási Iroda. Kezdetben irodánk elsősorban közvetített utazások értékesítésével, valamint valuta-ügyintézéssel foglalkozott. Széles kapcsolatrendszert építettünk ki külföldi utazási irodákkal, szálláshelyekkel, így bővítve kínálatunkat saját szervezésű utakkal. Egyre több körutat és nyaralóprogramot tudtunk meghirdetni. Irodánk saját szervezésű útjai autóbusszal, illetve egyénileg történnek.
Irodánk mögött négy fiatal, kora ellenére tapasztalt idegenvezető áll, így magukat a szálláshelyeket és környezetüket is pontosan ismerjük, döntésüket megkönnyíthetjük a gondtalan nyaralás érdekében. Célunk, hogy munkánk az Önök megelégedésére szolgáljon, várjuk Önöket irodánkban, látogassanak el hozzánk.

