VENDÉGLŐ DEBRECEN
62 találat VENDÉGLŐ kulcsszóra DEBRECEN településen
Étterem, vendéglő, Söröző* Fagylaltozó
A Vigadó Étterem ma a legnagyobb múltra visszatekintő polgári vendéglátóhely a debreceni Nagyerdő szívében. Egy kerthelyiség az évszázados fák árnyékában, ahol: a nyugalom együtt jár a vigalommal, a mediterrán hangulatú terasz a magyar konyha jellegzetes ízvilágával, a hagyományos népi egyszerűség a modern polgári igényességgel. Az étterem májustól októberig nyitva tartó teraszán kemencében és roston sült ételekkel, kenyérlángossal, magyaros ételspecialitásokkal várják a vendégeket.
Társaságunk immár 14 éve áll a lakosság, vállalkozások illetve intézmények szolgálatában. Ez idő alatt nagyon sok embernek biztosítottuk az étkezését. Igyekszünk mindig házias ízű, jó minőségű bőséges ebédet biztosítani a megrendelőink számára.
Szállodaleírás Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa, a keleti régió kulturális, tudományos és kereskedelmi központja 37 km-re fekszik a világörökség részét képező hortobágyi Pusztától. A Best Western Hotel Kálvin a történelmi városközpontban, a Református Kollégium és Nagytemplom közelében, a hangulatos Kálvin téri Udvarházban található. A szálloda központi fekvésénél és családias hangulatánál fogva az üzletemberek kedvelt szálláshelye. Szobainformáció Szobaszám: 66 Kétágyas szoba: 62 Apartman (2-6 személyes): 3 Lakosztály: 1 A 2007-ben felújított szálloda valamennyi szobája tágas és otthonos, telefonnal, minibárral, színes TV-vel (kábelcsatornákkal) felszerelt, speciális kávé és tea bekészítéssel. Fürdőkádas és zuhanyfülkés fürdőszobák hajszárítóval. Erkélyek kilátással a Nagytemplomra és a Református Kollégiumra, ill. a gyönyörű sétatérre. 33 nemdohányzó szoba áll a vendégek rendelkezésre. A szálloda könnyen megközelíthető az M3-as autópályán
- PLAY PUB HOUSE SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, BATTHYÁNY UTCA 26.
5 csillag 4 vélemény alapjánétterem, vendéglő, söröző, pub, reggeliző, terasz
Debrecentől 11 km-re a 33-as főút mellett található a 250 éves épület. Hangulatos családias, teraszos csárdánkban 120 féle magyaros és házias ételek közül választhatnak a hozzánk betérő vendégek (extra kívánságokat is teljesítünk). Éttermünk 80-100 főig, teraszunk 150 fő befogadására alkalmas. További tel. 06-52-349-995, 06-20-945-7202.
- PANORÁMA ÉTTEREM - DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, NAGYCSERE TANYA 32
5 csillag 5 vélemény alapjánPanoráma Étterem és Szabadidőpark Debrecen-Nagycsere 32. - Vámospércsi út kivezető szakasz Foglaljon asztalt az alábbi telefonszámon! +36 52 718-070
Cégünk a Hüse Vendéglő igazgatásával foglalkozik.
- CSOKONAI SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, KOSSUTH LAJOS UTCA 21.
5 csillag 2 vélemény alapjándrinkbár, vendéglátás, étkezde, csoportos étkeztetés, rendezvények lebonyolítása, restaurant, rendezvényszervezés, étkeztetés, étterem, vendéglő, vendéglátóhely, söröző, italozó, asztalfoglalás
Mobil: +36 20/9518-630. A Paripa Csárda télen-nyáron magyaros konyhával, ételkülönlegességekkel várja vendégeit. Debrecen környezetvédelmi területén, ózondús levegőjű környezetben. A Paripa Csárda Debrecen természetvédelmi övezetében, ózondús levegőjű fenyőerdő közepén újult meg. A közelben lévő Vekeri és Mézeshegyi tavak kiváló horgászati és túra lehetőségeket biztosítanak vendégeink számára. Hagyományos és modern stílus ötvözésével kialakított étterem 120 fő, a borozó 80 fő, míg a grillterasz további 100 fő színvonalas kiszolgálását teszi lehetővé.
Debrecen nemcsak egyike Magyarország legnagyobb vidéki városainak, hanem a Tiszántúl kulturális, vallási, gazdasági és idegenforgalmi központja is egyben. A várost Magyarország keleti fővárosának is nevezik. MEGKÖZELÍTÉS Budapestről az M3-as autópályán és a 33-as, ill. 4-es főútvonalon kb. 3 óra alatt közelíthető meg a város. ELHELYEZKEDÉS A szálloda a város legszebb részén, a Nagyerdő zöld szívében idillikus, békés környezetben található. SZOBAINFORMÁCIÓ Szobaszám: 106, ebből lakosztály: 2, kétágyas szoba:101, egyágyas szoba: 3. Valamennyi szoba fürdőszobás, erkélyes, színes televízióval, telefonnal és minibárral felszerelt. 20 szoba esetében lehetőség van pótágy elhelyezésére is. ÉTKEZÉSI ÉS SZÓRAKOZÁSI LEHETőSÉGEK A klimatizált étterem a reggelit svédasztalról, a főétkezést a`la carte-, büfé- ill.menürendszerben kínálja. Az ételválasztékban helyet kaptak a korszerű, kímélő ételek és a helyi specialitások is. Kedvelt a vendégek körében a hotel eszpresszója. SZOLG
A Viktória étterem Debrecen legszebb részén, a termálfürdő és a labdarúgó stadion szomszédságában, a Nagyerdőn található. Hírét, elismertségét annak köszönheti, hogy a Hajdúság nemes gasztronómiai hagyományainak folytatója, ugyanakkor a modern táplálkozás, vendéglátás nemzetközi trendjeit is igyekszik a legmagasabb színvonalon meghonosítani. A Viktóriában mindenki azon igyekszik, hogy felejthetetlenné tegye a turisták, a városba látogatók debreceni tartózkodást, illetve hogy a napi teendők közepette felüdülést nyújtson a betérőnek.
Vendéglőnk a Nagyerdő szélén a Főnixcsarnok, debreceni Sportuszoda és a Kassai úti Campus közvetlen szomszédságában található. Családias környezetben, házias ízekkel, hétköznap menüvel várjuk kedves vendégeinket. Baráti összejövetelek, családi rendezvények lebonyolítását vállaljuk 40 fő - ig. Nyitvatartás: Minden nap: 10:00 - 22:00 Menüztetés hétköznap kétféle választékból .Családi rendezvények, baráti összejövetelek, megbeszélések, munkahelyi bulik teljes körű lebonyolítását 40 főig. Sportesemények megtekintése plazma Tv-n.
Konyhánk, a hagyományos magyaros ízekre alapul.Hazai, házias ízeket igyekszünk felszolgálni önöknek, az újabb, különlegesebb, ételek ötvözésével. Fő tevékenységi körünk, az üzemi-menüs étkeztetés, amit szeretnénk a város egész területére kiterjeszteni. Lehetőséget tudunk biztosítani egy tételben, nagyobb étel mennyiség kiszállítására melegen tartós, tálaló konyhák számára, illetve 1adagos kiszerelésben kisebb létszámú egységek részére. Napi előfizetéses étkezési lehetőséggel és a'la carte étkeztetéssel állunk kedves vendégeink szolgálatára! Esküvők, családi-, baráti-, és céges rendezvények lebonyolítását vállaljuk 130 főig! Mobil: 20/403 4123.
- CORAZZA PIZZÉRIA GYORSÉTTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, KISHATÁR UTCA 7
5 csillag 2 vélemény alapjánasztalfoglalás, étterem, gyors étkezde, pizza, gyorsétkezde, vendéglátás, étkezde, vendéglátóhely, vendéglő, pizzéria, rendezvényszervezés, pizzázó, restaurant, gyorsétterem
- BARBÁR KLUB-SÖRÖZŐ-ÉTTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, MARTONFALVI UTCA 2.
4 csillag 1 vélemény alapjánA BarBár Klubot, Sörözőt és Éttermet az Egyetemtől 5 percre, a Martonfalvi utca és a Mikszáth Kálmán utca sarkán találhatjuk. A Klub két teremmel, söröző résszel, valamint - a téli időszakot leszámítva - egy igényesen kialakított teraszrésszel várja a látogatókat. A söröző délután két órától hajnali két óráig várja vendégeit, míg a felső terem rendezvények idején van nyitva. A Klubban napközben is várjuk a fiatalokat, főiskolásokat, egyetemistákat ingyen csocsóval, darts-cal, illetve széleskörű, olcsó italválasztékkal. Állandó rendezvény: Minden héten kedden és csütörtökön Póker verseny az emeleten Kezdés: 20 óra. Re-buy + Add on Cash-Game asztalok reggel 5:30-ig.
NyitvatartásMinden nap: 11:00 - 22:00 Vendégeinknek Magyaros és grill ételeket kinálunk. Mobil: 07/450-2804
büfé, kifőzde, gyorsétterem, teaház, bisztró, vendéglő, vendéglátó, vendéglátóhely, ital, előételek, kávéház, étterem, kávézó, rendezvény szervezés, vegetáriánus étel, alkohol, csapolt sör, sör,
- GOVINDA VEGETÁRIÁNUS ÉTTEREM - DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4028 DEBRECEN, MAGYARI U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjánA GOVINDA éttermek világszerte híresek konyhájukról, és egyedülállóan barátságos hangulatukról. Bárhol térjen is be egy Govinda Étterembe, biztos lehet benne, hogy tökéletes tiszta vegetáriánus - húst, halat, tojást nem tartalmazó - ételféleségeket ízlelhet meg. GOVINDA egy név, mely arra a személyre utal, aki elégedettséget okoz az érzékeknek. A Govinda éttermekben készített ételek tökéletesen hűek nevükhöz, hiszen egyszerre táplálják a testet és okoznak elégedettséget a léleknek. Az általunk készített ételek egyszerre tartalmazzák mind a hat ízt - sós, édes, keserű, savanyú, fanyar és csípős - így elégedetté teszik az elmét, amely a jóllakottság érzéséért felelős "hatodik érzékünk". Emellett természetesen már a felszolgált ételféleségek látványa önmagában is az elégedettség érzését kelti, köszönhetően a felhasznált zöldségfélék és fűszerek harmonikus színvilágának. Web: www.govinda.hu
éttermi szolgáltatás, vendéglátóhely, étterem, sumen étterem, sumen restaurant, restaurant, debreceni étterem, vendéglő, vendéglátás, rendezvényhelyszín
Az 1998. február óta működő, 2002-ben Az év üzlete címet is elnyerő, I. kategóriájú, légkondicionált, luxus étterem Debrecen város szívében, a Piac és a Kossuth utca sarkán található.
Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta. A magyarországi Burger King éttermeket a Fusion Rt. üzemelteti, a Burger King Corporation licensze alapján. A Fusion Rt. jelenleg nem tervezi további franchise partnerek bevonását.
Családi vállalkozásunk 1993-ban jött létre. Debrecen történelmi belvárosában egy 1880-ban épült, tipikus civis-ház átalakítása után nyitottuk meg melegkonyhás kisvendéglőnket. Étlapunk összeállításánál fontos szempont volt, hogy a hagyományos magyar, illetve erdélyi konyha ízvilágával találkozzanak vendégeink.
- EXPRESSZ PIZZA SPAGETTI-HÁZ ÉS ÉTTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, LISZNYAI ÚT 4.
5 csillag 1 vélemény alapjánvendéglő, pizzázó, spagetti, restaurant, pizza, vendéglátóhely, asztalfoglalás, étterem, frissen sültek, meleg étel, vendéglátás, étkezde
- TRINACRIA DA TANO E PIPPO ÉTTEREM-DEBRECEN
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, BATTHYÁNY U. 4.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz étterem ahol úgy érezheti magát mintha Olaszországban járna. A különleges Olasz tradicionális ételeinkkel és italainkkal mi elhozzuk önnek a Roma, Velence, Milánó Ízélményeit. Pizzák széles választéka Előételek Levesek, Tészta ételek, Hús-Hal ételek.Desszert különlegességek. Széles ital választékkal várjuk kedves vendégeinket.Mellyek közül kiemelnénk a eredeti Olasz borainkat és kávéinkat.
Nyitva: H-V:11.30-23.00
Aqua Éttermünk magyaros és nemzetközi ételkülönlegességeket, reform és kímélő ételeket kínál. Szállóvendégeink svédasztalos félpanziós étkezéseik során bőséges ételkínálatból választhatnak. Gyermekbarát szállodaként minden étkezéskor a gyermekek által kedvelt ételeket is kínálunk. Nyitva tartás: Reggeli: 07.00 - 10.00 A la carte: 11.00 - 21.00 Vacsora: 18.00 - 21.00. A szálloda második emeletén található drinkbárjában gazdag italválasztékkal (üdítőkkel, alkoholos italokkal, kávéval, kapucsínóval, koktélokkal és a kicsik számára jégkrémekkel) állunk vendégeink rendelkezésére. Nyitva tartás: Vasárnap-csütörtök: 08.00 - 21.00 Péntek-szombat: 08.00 - 22.00.
A Cívis Hotels Zrt. vendéglátásal foglalkozik.
A Kiss-Erdő Csárda 1997-ben épült 80 m2 alapterületen, mely 50 Fő befogadóképességgel rendelkezik.Ezt követően 2003-ban épült hozzá a rendezvényterem, mely 200 Fő befogadására képes.Bármilyen jellegű rendezvény vállalására nyitottak vagyunk, így családi és céges rendezvényeket, valamint termékbemutatókat is vállalunk.Nem zárkózunk el a további ötletek megvalósításától sem.Gyönyörű erdei környezetben, a város zajától távol, a főúthoz viszont mégis közel található a csárda.Lakodalmi helyszínként vagyunk a legismertebbek, mert minden házasulandó párnak fontos a vendégei kényelme, biztonsága és felhőtlen szórakozása. Hatalmas zárt parkolóval, gravírozott tányérokkal, zavartalan környezettel várjuk vendégeinket. A csárda Debrecen-Józsa között található az erdő szélén.A hét minden napján nyitva tart a csárda, igazi házias ízekkel.Hétfő-Péntek: 07-21-ig, Szombat-Vasárnap:10-21-ig várjuk szeretettel vendégeinket!
A kínai ételek mellett pizza, gyros és egytál magyar ételek is szerepelnek kínálatunkban. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vendéglátásban igen széleskörű, professzionális szolgáltatással állunk vendégeink rendelkezésére. Az ételek mellett szeszes és szeszmentes italokat, sört, kávét is forgalmazunk.
Immár 17 éve sikeresen működik a Flaska Söröző Étterem.Hangulatos, felkapott hely nem csak a debreceniek körében.Ételkülönlegességek, finom sörök és figyelmes kiszolgálás jellemzi.
A Wasabi éttermek a távol-keleti gasztronómia híveinek a kalandparkja, amely a japán, koreai és más távol-keleti konyhaművészetek ízeit és látványvilágát szellemesen elegyíti a vadászösztöneinkben mélyen gyökerező cserkészés és elejtés szenvedélyével.
szolgáltató, vendéglátás, étterem, vendéglő, vendéglátóhely, vendéglátóipar
Cégünk a vendéglátás területén tevékenykedik.
A belvárosban található, igen reprezentatív Étterem a Kistemplom mellett.Vad és halételekből is nagy választék van a hagyományos magyaros ételek mellett.Sörökből és borokból is óriási választékkal rendelkeznek. Konyha nyitva tartása: 11 - 22 óráig
étel kiszállítás, melegétel utalvány, menü, éttermek, céges, rendezvények
- ADRIA ÉTELBÁR - DEBRECEN - MALOMPARK BEVÁSÁRLÓKÖZPON
HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, FÜREDI ÚT 27/B
5 csillag 1 vélemény alapjánDebrecenben, a Malompark, B" épület földszintjén vagyunk.
Debrecenben a Nagyerdő szívében kellemes környezetben várja Önt és barátait a LEVELES CSÁRDA.
vendéglátás, étterem, rendezvényszervezés, idegenforgalom, rendezvény, vendéglő, kiállításszervezés, vendéglátóipari, egység, zenés, szórakozóhely
Debrecenben a Nagyerdő peremén található a Leveles csárda. Étlapunkon halételek, grill ételek és egytálételek egyaránt megtalálhatók. Kerthelyiségünkben árnyas fák alatt fogyaszthatja el ebédjét, vacsoráját. Éttermünkben minden este cigányzene szól. Prímás: Berki László (a 100 tagú cigányzenekar vezetőprímása, koncertmester) Rendezvény sátrunkban 70 főig vállaljuk esküvők, osztálytalálkozók és egyéb rendezvények lebonyolítását. Mindenféle étkezési utalványt, üdülési csekket, hitelkártyát elfogadunk.
Nyitvatartás: Hétfőtől - Péntekig 11:00 -tól 14:30 -ig.
vendéglő, vendéglátás, étterem, vacsorák lebonyolítása, rendezvények lebonyolítása, étkezde, asztalfoglalás, restaurant, vendéglátóhely
Nyitvatartás Minden nap: 00:00 - 00:00.
- SEMANN ÉTTEREM &RENDEZVÉNYTEREM
HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, SZOBOSZLÓI UTCA 50
1 csillag 1 vélemény alapjánSemann étterem - rendezvényterem - Hajdú-Bihar szívében - Debrecenben - magyaros ételek - rendezvényterem - esküvők és rendezvények - rendezvényszervezés - Koordinálás - Rendezvénytermek - Party sátrak - Catering - Party service - Bálok - Esküvők - Konferenciák - Zenekarok - Műsorok - Dekorációk - Teljeskörű átfogása - Szervezése
Éttermünkben bőséges a'la cart és menü kínálatból választhat, szállásunkon debrecenben a legolcsóbb árakon szállhat meg!
A Cívis Étterem szolgáltatásai: rendezvények állófogadások sajtótájékoztatók üzleti ebédek, vacsorák bemutatók családi rendezvények reform ételek gyerek menük napi menü Terasz: szabadtéri grill-party minden este élő zene
- RÉGIPOSTA ÉTTEREM ÉS FOGADÓ
HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, SZÉCHENYI UTCA 6
2 csillag 1 vélemény alapjánDebrecen város egyik legrégibb épületeként maradt fenn a Régi Posta Étterem és Fogadó, melyet az 1690-es években építettek. Több debreceni tűzvészt is átvészelt, de ennek ellenére is mindvégig megőrizte eredeti funkcióját. Az épület egyben a város legtekintélyesebb patríciusháza volt. Régi Posta Étterem magyaros stílusú pince étterem, mely különleges atmoszféráját a XXI. században történelmi múltja adja. Ezt a különös hangulatot érezhetik az ide látogató vendégeink, és megbizonyosodhatnak róla, hogy az étterem teljesen felújított épülete megőrizte értékeit a mai kor elvárásainak megfelelően.
Engedje meg, hogy a magam és kollégáim nevében meghívjam Önt egy ínycsiklandozó felfedezőútra, Debrecen városközpontjától 15 km-re az erdő közepébe! Ígérjük, nem fog csalódni bennünk! Nálunk meghitt hangulatban fogyaszthatja el családi vacsoráját.
monster süti, saláta, helyben sült bagett, amerikai gyorsétkezde, amerikai gyorsétterem, étterem, csirkehúsos szendvics, subway, restaurant, sütemény, subway restaurant, éttermi szolgáltatás, amerikai
vacsorák lebonyolítása, restaurant, étterem, étkezde, vendéglő, asztalfoglalás, vendéglátóhely, rendezvények lebonyolítása, vendéglátás
12
