DEVIZAÁRFOLYAMOK


30 találat DEVIZAÁRFOLYAMOK kulcsszóra

  • SIMULTAN-COLOR KFT.
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, JÓKAI. U. 27.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (7) ·Képek (7)

    Ebben az új stílusú gyűjteményben, szakítva az idejétmúlt hagyományokkal a szerkesztő és látogató egyaránt építheti fel a leghatékonyabb közösséget, ami minden igényt képes lesz kiszolgálni. Mindezek mellett megkönnyíti az interneten való keresésünket, információ éhségünket az adott témával kapcsolatosan, azaz maximálisan segíti tájékozódásunkat. Az oldal az egyszerű keresésen kívül (böngészés a linkek között) teljesen igazodik a kor új követelményeihez, összetettségével, egyszerű kezelhetőségével, átláthatóságával, letisztultságával, rendszeresen frissített linkgyűjteményeivel, további plussz és egyedi szolgáltatásaival egy igazi közösséget alkotó oldallá szeretné kinőni magát, amire mindannyian büszkék lehetünk.


  • CITIBANK ZRT.
    1051 BUDAPEST, SZABADSÁG TÉR 7.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott.


  • CITIBANK ZRT
    1138 BUDAPEST, XIII. KERÜLET,VÁCI ÚT 35

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • CITIBANK ZRT SZÉKESFEHÉRVÁRI FIÓK
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 1.

    Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • CITIBANK ZRT
    1016 BUDAPEST, I. KERÜLET, HEGYALJA ÚT 7-13.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott.


  • MAGNET BANK ZRT. - LIPÓTVÁROSI FIÓK
    1132 BUDAPEST, VICTOR HUGO U. 41.

    Az első hazai újbankként először döntöttünk úgy, hogy kiszámítjuk, és ügyfeleink tudomására hozzuk, mekkora összeggel járultak hozzá a bank teljes éves eredményéhez. A banki működés átláthatósága jegyében kidolgozott modellszámítást és arányosítási módszert folyamatosan továbbfejlesztjük, és számos egyéb adat tekintetében arra törekszünk, hogy azokat ügyfeleink számára nyilvánosságra hozhassuk.


  • CITIBANK ZRT GYŐRI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, KIRÁLY UTCA 14.

    A City Bank of New York, a Citibank elődje 1812-ben alakult. A bank hosszú évekre visszatekintő hagyományai az innováció, a rugalmasság és a szakértelem területén biztosítják, hogy mára sikerült valóban az egész világon vezető pénzintézetté válnia. A bank korai történetére a gyors növekedés volt jellemző.


  • CITIBANK ZRT
    1042 BUDAPEST, IV. KERÜLET, ÁRPÁD ÚT 75.

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott. Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • MAGNET BANK ZRT. - ERZSÉBETI FIÓK
    1203 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS U. 21-29.

    A HBW Express Bank 2010.-től MagNet Magyar Közösségi Bank néven, változatlan biztos és biztonságos szakmai, pénzügyi és etikai alapokon, változatlan tulajdonosokkal, többségi magyar tulajdonban, elhivatottan folytatja és fejleszti tovább tevékenységét és erősíti jelenlétét a hazai piacon. Szolgáltatásaink: Online számlanyitás Lakossági számlavezetés Vállalati számlavezetés Lekötött betétek Közösségi termékek Lakossági hitelek Vállalati hitelek Netbank Bankkártya Biztosítás.


  • CITIBANK ZRT ZALAEGERSZEGI FIÓK
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSSUTH LAJOS UTCA 25-27.

    A City Bank of New York, a Citibank elődje 1812-ben alakult. A bank hosszú évekre visszatekintő hagyományai az innováció, a rugalmasság és a szakértelem területén biztosítják, hogy mára sikerült valóban az egész világon vezető pénzintézetté válnia. A bank korai történetére a gyors növekedés volt jellemző. 1894-ben már a legnagyobb bank volt az Egyesült Államokban, és 1902-ben megjelent Ázsiában is.



  • MAGNET BANK ZRT. - SOLYMÁRI FIÓK
    PEST, 2083 SOLYMÁR, VÁRHEGY U. 1.

    A HBW Express Bank 2010.-től MagNet Magyar Közösségi Bank néven, változatlan biztos és biztonságos szakmai, pénzügyi és etikai alapokon, változatlan tulajdonosokkal, többségi magyar tulajdonban, elhivatottan folytatja és fejleszti tovább tevékenységét és erősíti jelenlétét a hazai piacon. Szolgáltatásaink: Online számlanyitás Lakossági számlavezetés Vállalati számlavezetés Lekötött betétek Közösségi termékek Lakossági hitelek Vállalati hitelek Netbank Bankkártya Biztosítás. A MagNet Magyar Közösségi Bank jogelődje a HBW Express Magyarországon elsők között indult el telefonos átutalási és számlainformációs szolgáltatásával, és szintén első között vezette be az internet banki rendszert.


  • CITIBANK ZRT KECSKEMÉTI FIÓK
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, PETŐFI SÁNDOR UTCA 1.

    A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott. Az első tíz év során eredményesen alakítottuk ki meghatározó jelenlétünket a nagyvállalati banki piacon, tartós kapcsolatokat építettünk ki nagy magyar vállalatokkal, valamint a Magyarországon működő multinacionális cégekkel.


  • CITIBANK ZRT
    1051 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY TÉR 4.

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon.


  • CITIBANK ZRT EGERI FIÓK
    HEVES, 3300 EGER, DEÁK FERENC UTCA 1.

    A City Bank of New York, a Citibank elődje 1812-ben alakult. A bank hosszú évekre visszatekintő hagyományai az innováció, a rugalmasság és a szakértelem területén biztosítják, hogy mára sikerült valóban az egész világon vezető pénzintézetté válnia. A bank korai történetére a gyors növekedés volt jellemző. 1894-ben már a legnagyobb bank volt az Egyesült Államokban, és 1902-ben megjelent Ázsiában is.1930-ra a világ legnagyobb nemzetközi bankja lett: az Egyesült Államokon kívül 23 országban 100 fiókja működött.A bank neve 1976-ban változott Citibankra.


  • CITIBANK ZRT SZEGEDI FIÓK
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, NAGY JENŐ UTCA 1.

    Bankfiókok a Nagy Jenő és a Fekete sas utca találkozásánál található. A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • CITIBANK ZRT
    1067 BUDAPEST, VI. KERÜLET, OKTOGON TÉR 1.

    A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott.


  • MAGNET BANK ZRT. - MÉSZÁROS UTCAI FIÓK
    1016 BUDAPEST, MÉSZÁROS UTCA 6.

    A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Ügyfeleinknek olyan jogokat biztosítunk, amelyek eddig nem léteztek a hazai banki szektorban. Munkatársainkkal, vezetőinkkel, tulajdonosainkkal olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztésén dolgozunk, amelyek túlmutatnak eredeti finanszírozáshoz kötődő céljaikon, és a bank tágabb környezete számára valós értéket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezáltal nemcsak ügyfeleink, de mi magunk is fejlődünk - és mindezt örömmel tesszük, átlátható, törődő és barátságos munkamodell keretében.


  • CITIBANK ZRT SZOLNOKI FIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS ÚT 7.

    A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott. Az első tíz év során eredményesen alakítottuk ki meghatározó jelenlétünket a nagyvállalati banki piacon, tartós kapcsolatokat építettünk ki nagy magyar vállalatokkal, valamint a Magyarországon működő multinacionális cégekkel.1995-ben indítottuk el a lakossági üzletágat, első fiókunk a budapesti Vörösmarty téren nyílt.


  • MAGNET BANK ZRT. - LŐRINCI FIÓK
    1181 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 439.

    A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Ügyfeleinknek olyan jogokat biztosítunk, amelyek eddig nem léteztek a hazai banki szektorban. Munkatársainkkal, vezetőinkkel, tulajdonosainkkal olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztésén dolgozunk, amelyek túlmutatnak eredeti finanszírozáshoz kötődő céljaikon, és a bank tágabb környezete számára valós értéket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezáltal nemcsak ügyfeleink, de mi magunk is fejlődünk - és mindezt örömmel tesszük, átlátható, törődő és barátságos munkamodell keretében.


  • MAGNET BANK ZRT. - ZUGLÓI FIÓK
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214.

    Az első hazai újbankként először döntöttünk úgy, hogy kiszámítjuk, és ügyfeleink tudomására hozzuk, mekkora összeggel járultak hozzá a bank teljes éves eredményéhez. A banki működés átláthatósága jegyében kidolgozott modellszámítást és arányosítási módszert folyamatosan továbbfejlesztjük, és számos egyéb adat tekintetében arra törekszünk, hogy azokat ügyfeleink számára nyilvánosságra hozhassuk. Ügyfeleinknek így lehetősége nyílik arra, hogy átlássák: bankunk a profitmaximalizálás helyett a felelősségteljes, fenntartható működést tekinti első számú céljának, egy közösség felelős tagjaiként döntést hozzanak a rájuk eső nyereségrész felhasználásáról. A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével - valódi választási lehetőségek révén - forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek.


  • MAGNET BANK ZRT. - BELVÁROSI FIÓK
    1055 BUDAPEST, BALASSI BÁLINT U. 9-11.

    A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével - valódi választási lehetőségek révén - forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Bankunk a SZFÉRA betétben elhelyezett pénzt kizárólag a következő szférákban létrejövő hitelek finanszírozására fordítja: 1. Biogazdálkodás 2. Zöld energia 3. Környezet- és természetvédelem 4. Munkahelyteremtés 5. Kutatás-fejlesztés 6. Egészségügy és szociális ellátás 7. Kultúra és oktatás


  • MAGNET BANK ZRT. - ÚJBUDAI FIÓK
    1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 34

    A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Ügyfeleinknek olyan jogokat biztosítunk, amelyek eddig nem léteztek a hazai banki szektorban. Munkatársainkkal, vezetőinkkel, tulajdonosainkkal olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztésén dolgozunk, amelyek túlmutatnak eredeti finanszírozáshoz kötődő céljaikon, és a bank tágabb környezete számára valós értéket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezáltal nemcsak ügyfeleink, de mi magunk is fejlődünk - és mindezt örömmel tesszük, átlátható, törődő és barátságos munkamodell keretében.


  • CITIBANK ZRT - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    A City Bank of New York, a Citibank elődje 1812-ben alakult. A bank hosszú évekre visszatekintő hagyományai az innováció, a rugalmasság és a szakértelem területén biztosítják, hogy mára sikerült valóban az egész világon vezető pénzintézetté válnia.Gyökereink A bank korai történetére a gyors növekedés volt jellemző. 1894-ben már a legnagyobb bank volt az Egyesült Államokban, és 1902-ben megjelent Ázsiában is. 1930-ra a világ legnagyobb nemzetközi bankja lett: az Egyesült Államokon kívül 23 országban 100 fiókja működött.A bank neve 1976-ban változott Citibankra. 1980-ban indította el a Citibank nemzetközi lakossági ügyfeleknek szóló szolgáltatásait.A közép- és kelet-európai politikai fordulatot követően a Citibank az 1980-as évek végén kezdett terjeszkedni ebben a térségben: először Magyarországon alapított bankot 1985-ben. ELHELYEZKEDÉS: Mammut II. 3. emelet Pénztár: H-Cs: 10:00 - 17:30 P: 10:00 - 17:00 Sz-V: zárva


  • CITIBANK ZRT NYÍREGYHÁZI FIÓK
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BETHLEN GÁBOR UTCA 1.

    A Citi legfőbb törekvése az egész világon az, hogy kitűnő minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtson munkatársai szakértelmére, elkötelezettségére, lelkesedésére és tapasztalatára építve.A Citi ma a világ több mint száz országában van jelen.Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • CITIBANK ZRT SUGÁR ÜZLETKÖZPONT
    1148 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 24.

    A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. A Citibank Europe plc fióktelepeként egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként szolgáljuk ügyfeleinket Magyarországon.Az elmúlt 25 év számos kihívást jelentett, ugyanakkor jelentős sikereket is hozott.


  • CITIBANK ZRT - BUDAPEST - ARENA PLAZA
    1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 9.

    A City Bank of New York, a Citibank elődje 1812-ben alakult. A bank hosszú évekre visszatekintő hagyományai az innováció, a rugalmasság és a szakértelem területén biztosítják, hogy mára sikerült valóban az egész világon vezető pénzintézetté válnia


  • CITIBANK ZRT DEBRECENI FIÓK
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 51.

    A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon. A Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.A Citibank az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként működik Magyarországon 2009 januárjától, Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe néven. Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400


  • CITIBANK ZRT GÖDÖLLŐI FIÓK
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, DÓZSA GYÖRGY ÚT 33.

    Telefonos Ügyfélszolgálatunk hétfőtől csütörtökig 8-17, pénteken 8-16 óra között várja hívását: 06 (40) 200 400 A Citibank 1985-ben kezdte meg működését Magyarországon. A Citi tagjaként az országban jelenlevő bankok közül az egyik legnagyobb, páratlan globális és helyi tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi bank, mely világszínvonalú szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek az egész ország területén.A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon.


  • MAGNET BANK ZRT. - JÓZSEF KÖRÚTI FIÓK
    1085 BUDAPEST, JÓZSEF KÖRÚT 72.

    Az első hazai újbankként először döntöttünk úgy, hogy kiszámítjuk, és ügyfeleink tudomására hozzuk, mekkora összeggel járultak hozzá a bank teljes éves eredményéhez. A banki működés átláthatósága jegyében kidolgozott modellszámítást és arányosítási módszert folyamatosan továbbfejlesztjük, és számos egyéb adat tekintetében arra törekszünk, hogy azokat ügyfeleink számára nyilvánosságra hozhassuk. Ügyfeleinknek így lehetősége nyílik arra, hogy átlássák: bankunk a profitmaximalizálás helyett a felelősségteljes, fenntartható működést tekinti első számú céljának, egy közösség felelős tagjaiként döntést hozzanak a rájuk eső nyereségrész felhasználásáról. A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével - valódi választási lehetőségek révén - forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek.


  • MAGNET BANK ZRT. - KÖZPONTI FIÓK
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 98.

    Szolgáltatásaink Online számlanyitás Lakossági számlavezetés Vállalati számlavezetés Lekötött betétek Közösségi termékek Lakossági hitelek Vállalati hitelek Netbank Bankkártya Biztosítás A HBW Express Bank 2010. április 30-tól MagNet Magyar Közösségi Bank néven, változatlan biztos és biztonságos szakmai, pénzügyi és etikai alapokon, változatlan tulajdonosokkal, többségi magyar tulajdonban, elhivatottan folytatja és fejleszti tovább tevékenységét és erősíti jelenlétét a hazai piacon.