DUNAI
53 találat DUNAI kulcsszóra
OKTÁN SZÁLLÓ - TURISTA ÉS MUNKÁSSZÁLLÁS
PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, IFJÚSÁG U. 5.
1 csillag 1 vélemény alapján·Képek (1)Százhalombatta központjában működő Oktán turista- és munkásszállás két épületben, 110 db kétágyas és 8 db háromágyas szobával rendelkezik. A kétágyas szobák hideg-melegvizes mosdóval és hűtőszekrénnyel felszereltek. Emeletenkén közös fürdő, konyha és mosási lehetőség szolgálja vendégeink kényelmét. A szálló mérsékelt áraival a városban és környékén dolgozók számára rövid és hosszútávra egyaránt ideális. Az Oktán szállóban 22 db felújított fürdőszobás, hűtőszekrénnyel felszerelt szobával várjuk azon kedves vendégeinket, akik emeltszintű elhelyezés igénybevételével szeretnék kipihenni fáradalmaikat. A szobák zárt folyosóról nyílnak, ahol konyha és mosókonyha is a vendégeink rendelkezésére áll.
Panziónk Baja város központjában, de mégis csendes helyen a Sugovica folyó közelségében helyezkedik el. A különleges szépségű, európai viszonylatban is ritkaságnak számító, mediterrán jellegű és hangulatú Szentháromság térről közelíthető meg.
VERSADOCK Elemekből álló, vízen úszó dokk és ponton rendszer Egyszerűen jól működik!
nyomozás, sebesség ellenőrzés, értékvédelem, bűn megelőzés, büntetési jogszabályok, sebesség ellenőrzése, közbiztonság, drogmegelőzés, sebességellenőrzés, névtelen bejelentés, közlekedési rendészet,
tb ügyintézés, bérszámfejtés, jogi ügyintézés, munkaügy, könyvvizsgáló, könyvvizsgálók, könyvelés, könyvvizsgálás, könyvvitel, jogi tanácsadás, könyvelő, rendezvény szervezés, székhelyszolgáltatás,
díszhal, madár, horgászcikk, díszhalak, magyar tenyészetek, madarak, akváriumok és felszerelései, 30 éves szakmai tapasztalat, kerti tó berendezések, díszhal eleségek, kutya macska tápok, eukanuba,
könyvelés, könyvelő
ügyvédi iroda, ügyvéd
Oktatás, kikötő üzemeltetése.
bejelentés, állampolgári bejelentés, bűn megelőzés, határőrség, jogszabályok megsértése, közlekedési baleset, családon belüli erőszak, zsaru, bűnmegelőzési tanácsok, szolgálunk védünk, sebesség
fitness, mozgásszalonok, fitness klubok, fitnessszalonok, fitforma, masszírozók, thai masszázs, étterem, restaurant, fitness termek, rendezvények, esküvők, drink bár, vendéglátás, szállás,
gumi, forgalmazás, lámpa, karosszéria elem, autóüveg, szerviz, kavicsfelverődés, javítás, casco helyszíni, kárfelvétel, műanyag, hegesztés, autó, kozmetika, mosás, suzuki terepjáró, suzuki alkatrész,
Flavin7 és Flavin77 termékek webáruháza! A legrégebbi és legmegbízhatóbb Vita Crystal termékek webáruháza, törzsvásárlói árak, ingyenes kiszállítás 10000 Ft-tól. Több mint 15 éve foglalkozunk a természetes alapanyagú készítmények forgalmazásával! Webáruházunkban élő chat tanácsadással várjuk az érdeklődőket!
rendőrségi eljárás, baleset megelőzés, traffipax, ifjúságvédelem, határrendészet, zsaru, rendőrségi területlezárás, nyomozás, sebesség ellenőrzés, bejelentés, bűnügy, közbiztonság, kapitányság, magyar
homok, kavics, kavicsbánya
A Nádasdy-udvar, egy torténelmi jelentoségu udvarház a megújuló Ferencváros szívében. Látogasson el hozzánk!
gyermekorvos, orvos
Mobil: 20 922 4360. A Dunai Kavicsüzemek Kft. 1992 óta foglalkozik kavics, homok kitermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel. A társaság 100%-os magyar tulajdonban van. 97, 72%-ban a TBG Hungária-Beton Kft., illetve 2, 28%-ban a Duna-Dráva Cement Kft. leányvállalata. Jelenleg 8 telephelyet üzemeltet Észak- és Közép-Magyarország, ahonnan, mosott, osztályozott kaviccsal és homokkal szolgálja ki ügyfeleit.
Cégünk Magyarországra látogató külföldi turistáknak nyújt széles körű tájékoztatást idejük eltöltésére.Magyar folkklor programokkal, koncertjegyek értékesítésével állunk rendelkezésükre.
A pesti Duna-part legszebb, egyedülálló panorámájú részén áll a Columbus hajó, ahol Hammer Zoltán séf a modern, nemzetközi konyha ételeivel várja a kulináris élvezetek kedvelőit, szezonról szezonra újabb és újabb meglepetéseket tartogatva számukra.
Dunai pergetés, ezen belül a süllőpergetés, harcsapergetés, csuka- és balinpergetés horgászmódszerei, felszerelése és az alkalmazott csalik.
panaszbejelentés, sebességellenőrzés, érték védelem, közúti rendészet, zsaru, kapitányság, ifjúságvédelem, rendőrségi pont rendszer, bejelentés, állampolgári bejelentés, szolgálunk védünk, rendőrség
Hajószállitás! Európában bárhonnan bárhova. Számlaképes, fuvarozói engedéllyel rendelkező cég hajó, lakókocsi vontatást vállal 120 HUF/ km ( oda, vissza + autópályadijjak) áron. A második megrendéls(hazaszállitás) 20% kedvezménnyel!
Repülőgépek és helikopterek ipari javítása, karbantartása, felújítása, átalakítása és korszerűsítése, festése kereskedelem gumi termékek és alkatrészek gyártása, plexi termékek és alkatrészek gyártása
A Sailor Kft. 1996-ban alakult. Fő profilja a vendéglátás és a vízi személyszállítás...
szálloda
Gyermek és Ifjúsági Vízitúra Egyesület
épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,
közúti ellenőrzések, névtelen bejelentés, jogszabályok megsértése, szabálysértés, közúti ellenőrzés, határőrség, bűnügy, közlekedési baleset, áldozatvédelem, rendőrségi pont rendszer, bűnmegelőzési
magyar rendőrség, kapitányság, határőrség, gyerekvédelem, magyar rendvédelem, szolgálunk védünk, panaszbejelentés, rendőrségi eljárás, közlekedési rendészet, járőrözés, körözések, állampolgári
A Kalocsai Kismester Kft. célkitűzése, hogy a kalocsai - részben kihalófélben levő, illetve feledésbe merült - népi szokásokat, Kalocsára jellemző kézműves mesterségeket felidézze, ápolja, bemutassa.
dunaisóder, kulékavics, mosotthomok, földnedvesbeton, gombatrágya, trágyázottföld, termőföld, porosmurva, rostáltföld, dunai sóder, kulé kavics, mosott homok, földnedves beton, gombatrágya, trágyázott
vagyonkezelés
Új és használt gépkocsik értékesítése
Hajóvezetői tanfolyamok Budapesten, több tizéves tapasztalattal, profi oktatókkal!
élet védelem, hatósági jogkör, jelzőőri feladatok ellátása, rendvédelem, polgárőr képzés, település biztonság, település védelem, polgárőrség magyarország, polgárőr, közlekedés zavartalan biztosítása,
Nyitvatartás: 11.00-tól hajnalig Varázslatos Budapest-panorámával várunk a Blue River Pub állóhajón, Budapest szívében, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a Duna lágy hullámain. A kétszintes fedélzeten és a teraszon hatalmas italválasztékból és mesés koktélokból válogathatsz a hét minden napján délelőtt 11 órától hajnalig! Esténként változatos programokat kínálunk: koncertek, klub-estek... Vállaljuk állófogadások, céges partik, esküvők, születésnapok, bankettek, szalagavatók, grill-partik, családi és egyéb rendezvények, valamint koncertek teljes körű lebonyolítását, de saját szervezés is lehetséges!
építőanyagok, sóder
könyvelés, könyvelő
- DUNAI KIKÖTŐ ÉS HAJÓZÁSI ZRT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2898 KOCS, IGMÁNDI U. 1.
1 csillag 1 vélemény alapjánCégünk folyami áruszállítással foglalkozik.
rendvédelem, szolgálunk védünk, rendőrség, zsaru, körözések, kapitányság, traffipax, járőrözés, bűn megelőzés, baleset megelőzés, közlekedési rendészet, drogmegelőzés, panaszbejelentés, jogszabályok
A DUNAFERR csoport vertikális termelési folyamata a nyersvasgyártástól a horganyzott trapézlemez előállításáig tartó technológiai fázisokat fogja át.
szolgáltató, szállítmányozás, raktározás, hajó, hajózás, fuvarozás, belföldi, nemzetközi, kikötői rakodómunkák
Ital-, dohányáru nagy- és kiskereskedelme
Munkavégzés helyszíne: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírmada és 80 km-es körzete. Mobiltelefon: 30/9817518
zsalukő, homok, építőipari, dunai kavics, építőanyag, cement, betonpumpa, sóder, készbeton, betonszállítás, mixerbeton, építőipar, kavics
A Caprice International Szentendrén, Európa legnagyobb ékszerközpontjában várja látogatóit, hogy bemutassa a különleges minőségű és változatos gyémánt és drágakő ékszerek világát. Nemzetközi vállalat vagyunk.
Cégünk illetve jogelődje 1989-ben alakult. A Kft. Nagymaros és Visegrád között működő kompátkelésből nőtte ki magát. Jelenleg több teherszállító valamint kiránduló és személyszállító hajóval, továbbá három darab komppal igyekszünk a széleskörű igényeket kielégíteni. Kirándulóhajóink 60, 80, illetve 120 fő befogadására képesek, melyek légkondicionálóval, aggregátorral, konyhával, bárpulttal felszereltek. Születésnapok, esküvők, céges rendezvények lebonyolítását illetve csapatépítő tréningek megszervezését is vállaljuk. Fő tevékenységünk a teher- és személyszállítás a Duna teljes hajózható hosszán. A személyzet átlag létszáma 30 fő. Parti létesítményeinknél a hajók fogadására kialakított kikötőink, vendéglátó egységeink állnak a széles nagyközönség rendelkezésére.
12
