EBES


49 találat EBES településen

  • Díjazott Cég
    BÁTHORI ISTVÁN KÖZÉPISKOLA EBESI TAGINTÉZMÉNY
    HAJDÚ-BIHAR, 4022 EBES, SZÉCHENYI TÉR 5.
    Képek (2)

    A Báthori István Középiskola felnőtteknek kínál tanulási lehetőséget munka és család mellett. Az előzetes tanulmányok beszámítására is van lehetőség.Kapnak diákigazolványt, az iskolafenntartási hozzájárulás minimális-8000Ft./év, és ingyenes tankönyv is igényelhető.A jogszabályi feltételek mellett a családi pótlék is igénybe vehető.2011.-től kívánjuk beindítani az érettségire épülő szakképzést kereskedelmi ügyintéző, illetve logisztikai ügyintéző szakmákban.


  • ROLAND AUTÓHÁZ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ U. 78.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    1992-ben épült Debrecen közvetlen közelében, Ebesen Hajdú-Bihar megye egyik első márkakereskedése. Az akkor még más néven VW és Audi márkakereskedéssel foglalkozó cég 1997 végén vette fel tevékenységi körébe a Škoda gépkocsik forgalmazását és javítását. Szintén ettől az időszaktól működik a karosszériajavító üzem is, melyet 2000-ben a fényező üzem létesítése követett. A 2000-ben bejegyzett névváltozás óta Roland Autóházként működő cégünk életében a névváltozás nem jelentett törést, hiszen azonos tulajdonossal, munkatársakkal folytatjuk tovább addigi tevékenységeinket, egyre magasabb színvonalon. Eddigi munkánk és eredményeink elismerésként a Škoda magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Kft. a Roland Autóház Kft.-nek ítélte "A 2002. év legjobb Škoda márkakereskedése" címet. .


  • CURVER MAGYARORSZÁG KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, ZSONG VÖLGY ÚT 2.
    Rating 33 csillag 17 vélemény alapján

    Műanyagipari termékek széles választékával várjuk minden kedves vásárlónkat.


  • NÁDAS CSÁRDA
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZOBOSZLÓI DŰLŐ 18.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Nádas Halászcsárda nemrégiben történt átalakításakor határozott üzleti célt fogalmaztunk meg: igényes vendégkört idecsábítva, megfelelni a sajátos karakterű autóutak menti vendéglátós stílusnak, de mindenekelőtt megtartani a csárda jellegét.


  • AXRA-DOG
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZENT ISTVÁN 7

    Kutyakozmetika, és Állat-felszerelési szakbolt található.Minőségi tápok, felszerelések, vitaminok, minden ami kell egy kisállat teljeskörű gondozásához.


  • OMEGAPLAST MŰANYAG FELDOLGOZÓ ÉS FORGALMAZÓ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, TANYA 92.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    építés, tartály, poliészter, debrecen, műanyag kereskedelem, csónak, kenu, forg, hajó, kajak, 5m, ebes, műanyagipari termékek kereskedelme, omegaplast, műanyagfröccsöntés, üvegszál, műanyag, shark,


  • DR. OKVÁTH LÁSZLÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, RÁKÓCZI ÚT 16.

    háziorvos, orvos


  • DR. SZERZE PÉTER
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, KOSSUTH UTCA 16/B.

    háziorvos, orvos


  • ARANY OROSZLÁN PANZIÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZÉCHENYI TÉR 2.

    2002. nyarán nyitottuk meg az Arany Oroszlán Panziónkat Ebesen a 4-es főút mellett Debrecen és Hajdúszoboszló között fekvő községünkben. Szállóvendégeink nyugodt, harmonikus környezetben pihenhetnek a három csillagos panziónkban. Légkondicionált szobák, külön zuhanyzó, minibár, színes televízió és zárt parkoló biztosítja vendégeink kényelmét. Ebesről könnyen megközelíthető a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Aqua-park, Debrecen, a Hortobágyi Nemzetipark és az Club-Hotel Hortobágy lovasfalu, valamint a Nyíregyházi Vadaspark. Az éttermükben lehetőség van családi és céges rendezvények lebonyolítására. A 120 fős nagytermünk és a 30 fős ill. 20 fős kistermeink esküvőknek, születésnapi buliknak, osztálytalálkozóknak, konferenciáknak, továbbképzéseknek ad otthont. Szoba árak: 2 ágyas szobák: 6.500 Ft/2fő 4.000 Ft/1fő Apartmann: 12.000 Ft/4fő Reggeli: 550 Ft/fő. Éttermünkben előfizetéses étkezésre van lehetőség. Menü ára: 575 Ft/adag


  • ZSÁLYA GYÓGYSZERTÁR
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, KOSSUTH UTCA 4.

    patika



  • HYPE RACING KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, RIGÓ

    Hogyan tudod az autód teljesítményét megnövelni? Mennyit teljesítménytöbbletre számítasz? Melyik tuning módszer a legmegfelelőbb számodra? Milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző tuning megoldásoknak?


  • ARANY OROSZLÁN PANZIÓ ÉTTERME
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ UTCA 1


  • ÉTEK ÉTELBÁR
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZÉCHENYI TÉR 3


  • ERDŐSKERTI GOLDEN RETRIEVER KENNEL
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, DÉLI U. 41.

    Kutyatenyésztéssel foglalkozunk.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, EBES
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZÉCHENYI TÉR 1

    Ebes község hivatalos honlapja


  • MAGYAR HÁZ-ÉP KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 8 EBES, SZÉCHENYI UTCA

    Ács- Kőműves munkák bontások, felújítások, toldások, átfedések. Fa vagy tégla építmények, hagyományos ill. korszerű kivitelezését vállalom. Előtetők, filagóriák egyedi megoldások. http://www.magyarteto.hu tel:06/30 3099721


  • EBES POSTA
    4211 EBES, KOSSUTH UTCA 8

    nemzetközi levél, postázás, posta, postai pénzküldés, távirat kézbesítés, belföldi postacsomag, nyugdíjszámla, biztosítások, kézbesítés, futárposta, postafiók bérlet, levél belföldre, külföldi lap


  • PENSUM KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SARKADI TANYA

    állattenyésztés, mezőgazdaság, mezőgazdasági termékek előállítása, mezőgazdasági tevékenység


  • PIG-FINDER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, RÁKÓCZI ÚT 47.

    állattenyésztés, mezőgazdaság, mezőgazdasági termékek előállítása, mezőgazdasági tevékenység


  • EBES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ U. 2.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • B-ÉPKER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, JÓKAI U. 8.

    épület, híd, alagút, közmű, vezeték, építés, építőipar, generálkivitelezés


  • ZÖLD ENERGIA KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, ARANY JÁNOS U.31

    napkollektor, gabona, és, pellet, kazán


  • KEREKES KFT. - C+C RAKTÁRÁRUHÁZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FORRÁS U. 2.

    C+C Raktáráruház Megközelítési lehetoség: Debrecen és Ebes között, a 4-es foút mellett, a Curver Muanyaggyár mellett.


  • CÍVIS ALFA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ RT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, ÚTŐRHÁZ 57.

    íves nyílászáró, kültéri nyílászáró, hőszigetelt ablak, nyílászárók gyártása, külső ablak, beltéri ablak, zsalugáteres ablak, csuklóajtó, kétszárnyú ajtó, bukó nyíló műanyag ablak, beltéri fa


  • PIG-TRADE KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, RÁKÓCZI ÚT 47.

    állattenyésztés, sertés, szarvasmarha


  • EBESI OIL KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, BARTÓK BÉLA U. 2/B

    Cégünk üzemanyag forgalmazás foglalkozik.


  • EBESI MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, TANYA 92.

    állattenyésztés (gigant pulyka hízlalás)


  • AGRO-GAST MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐ, KERESKEDŐ ÉS VENDÉGLÁTÓ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZOBOSZLÓI DŰLŐ 9.

    állattenyésztés szarvasmarha, növénytermesztés szántóföldi növények, állattenyésztés, mezőgazdaság, mezőgazdasági termékek előállítása, mezőgazdasági tevékenység


  • OMEGAPLAST MŰANYAGFELDOLGOZÓ ÉS KERESKEDELMI KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, KÜLTERÜLET,4-

    Cégünk 1989-től működik. Fő tevékenységünk üvegszálas poliészter termékek gyártása.


  • MAGYAR HÁZ-ÉP KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZÉCHENYI UTCA 8.

    -


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - EBESI KÉPVISELET
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ U. 25/A.

    Célunk, hogy a Generali jelentős társadalmi szerepvállalási hagyományaira és munkatársaink elkötelezettségére építve, korszerű intézményrendszer megteremtésével elismerten hozzájáruljunk a fenntartható fejlődéshez, figyelembe véve külső és belső érintettjeink hosszú távú érdekeit és természeti környezetünk fenntarthatóságát.


  • MAGYAR HÁZ-ÉP KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, SZÉCHENYI UTCA 8.

    Ács tetőfedő munkák, kis és nagytetők igényes elkészítése, fedése, bontás utáni felújítása. Hagyományos ill. korszerű kivitelben. Előtetők, filagóriák egyedi megoldások. Az ország egész területén. http://www.magyarteto.hu tel:06/30 3099721


  • SZIVATTYÚ SZERVÍZ .SZATMÁRI TIBOR"EV"
    4211 EBES, IFJÚSÁG UTCA 7

    Szivattyúk villamosgépek, villanymotorok, fűtési-Hmv-kerti-búvár szivattyúk szervizelése, javítása, karbantartása, tekercselése, forgalmazása, csúszógyűrűs tömítések, szivattyúk alkatrészeinek beszerzése, pl:Pedrollo, Wilo, Flygt, Pentax, Lowara, Bibo, Calor, 1-év garanciával.Kiszállási díj nincs, Hívjon bizalommal +36-30-9067-806.


  • NATURMED EGÉSZSÉGVÉDELEM
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, 4211 EBES NYUGATI U.7

    Diagnosztikai, fizioterápiás orvosi és gyógyászati eszközök forgalmazása, klinikák, orvosok, egészség központok, wellness szállodák és magánszemélyek részére. Közvetlenül a Gyártóktól.


  • Az Európai Uniós tagság, a több éves előkészítő munka és a megvalósult Logisztikai Központ lehetővé teszi, hogy a CBA markánsabban tudjon megjelenni a nemzetközi piacokon. Így nagy tételben tudja értékesíteni a magyar termékeket, ezzel is segítve a hazai kis-, és középvállalkozó beszállító partnereket. A CBA által szervezett akciókban mindig bízhat! Az abban meghirdetett termékek, garantáltan a versenytársakéval összehasonlítva a legkedvezőbb áron kerülnek a polcokra. Az akciós árukínálat mennyiségét is úgy alakítják ki, hogy az lehetőleg az egész akciós időszakban elegendő legyen és ne kelljen azért bosszankodni, hogy a keresett termék már elfogyott az üzletek polcairól.


  • CBA NAGYKER / HENTESÁRU, ZSÍR
    4211 EBES, FORRÁS U. 2.

    A központ és a régiós központok szabad mozgásteret adnak a CBA üzleteknek, így az árukészletet a helyi igényeknek megfelelően tudják kialakítani. Másfelől a beszerzés egységesen zajlik, így lehet a legjobb fogyasztói árakat továbbadni a vásárlóknak. A közös akciósrendszer mindig kedvező áron, jó minőségű termékeket foglal magában. A CBA Kereskedelmi Kft. Logisztikai Központja a megnövekedett tárolókapacitással képessé vált a választék további bővítésére, így a szárazáru mellett ma már a hazai és külföldi vevők a szállítóktól beérkező, előre csomagolt húskészítmények, tejtermékek, mirelit áruk, non food termékek közül is választhatnak.


  • CBA NAGYKER-KISKER, C+C / TEJTERMÉK
    4211 EBES, FORRÁS U. 2.

    A CBA megalakulásától kezdve olyan beszerzési és értékesítési társulásként működik, amely 100%-ban magyar tulajdonosi körrel büszkélkedhet, mely manapság unikumnak számít. A vásárlók értékelték, hogy a CBA üzletekben minden őértük történik, így igényelték az üzlethálózat további folyamatos bővítését.


  • CÉL 2.SZ. ÉLELMISZERÜZLET
    4211 EBES, RÁKÓCZI ÚT 12.

    gyümölcs, szemeteszsák, ásványvíz, teaízesítők, alufólia, kenyér, non food termékek, frissentartó fólia, tej, üzlethálózat, likőrök, dohanyzócikkek, papírzsebkendő, fogvájó, tejtermék, papíráru, zsír,


  • EBESI POLGÁRŐR EGYESÜLET
    4211 EBES, SZENT ISTVÁN U. 13.

    bűnüldözés, opsz szövetsége, értékvédelem, érdek képviselet, érték védelem, polgár őrség, polgár őr, környezetvédelemi tevékenység, hatósági jogkör, rend fentartása, opsz, országos polgárőr szövetség,


  • MENŐMANÓK GYERMEKCIPŐBOLT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, IFJÚSÁG U. 48.

    2011. 08. 01-én nyitjuk meg Menőmanók Gyermekcipőboltunkat Ebesen (Debrecentől és Hajdúszoboszlótól is 10-10 km-re). A nyitásig kedvük szerint böngészhetnek oldalunkon, megismerhetik termékeinket, árainkat, nyitási akciónkat. Barátságos, hangulatos környezetben többféle minőségi márka közül, főként magyar gyártók bőrcipői, szandálai, supinált (döntött sarkú) cipőcskéi és lengyel vászoncipők közül válogathat 18-as mérettől 35-ig. Játszósarkunk egyaránt biztosítja a kellemes, nyugodt vásárlást a szülőknek és a kicsiknek. Lehetőség nyílik a szupinált (döntött sarkú) cipőknél Egészségpénztár igénybevételére, melyet a boltunkban kiállított számla ellenében tud érvényesíteni. Folyamatos akciókkal, törzsvásárlói kártyával várjuk minden kedves Vásárlónkat. A megfelelő lábbeli nemcsak a kényelem, hanem az egészséges fejlődés szempontjából is fontos! Mindenkit szeretettel várunk!


  • TEREMI GÁBOR
    4211 EBES, GÁZLÁNG U 32

    Munkavégzés helyszíne: Hajdú-Bihar megye, Ebes és 100 km-es körzete.


  • ZOLIVILL
    4211 EBES, DÓZSA GYÖRGY UTCA 3

    Munkavégzés helyszíne: Hajdú-Bihar megye, Debrecen és 80 km-es körzete. Mobiltelefon: 30/6194434


  • VÁGNER 2001 BT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ UTCA 49

    szegek, víz gáz szerelési, falfestékek, szerszám, munkavédelmi eszközök, cement, anyagok, színkeverés, festék, kerékpár alkatrészek, hőszigetelő rendszer, ragasztók, glettanyagok, nemesvakolat,


  • COOP - 2. SZ. ABC ÁRUHÁZ
    4211 EBES, RÁKÓCZI U. 2-4- SZÉCHENYI TÉR 3. LETT.

    kereskedelmi áruház, nagykereskedelmi hálózat, szeszesitalok, konzervek, mosogató szerek, coop bolthálózat, hajápolás, háztartási kiegészítők, alapvető élelmiszerek, papíráruk forgalmazása, vegyi áruk


  • CZIREX KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, KOSSUTH U 24

    Szobafestés-Mázolás-Gipszkarton szerelést vállalunk, rövid határidővel számlaképesen garanciával. tel:0620-549-0525, 0670-508-8429. email:czirexkft@freemail.hu


  • POSTA BIZTOSÍTÓ - EBES
    4211 EBES, KOSSUTH UTCA 8

    postatestőr, postapénzhalmozó, postahozamőr, casco biztosítás, otthonbiztosítás, kötelező biztosítás, postamentőöv, postaértékőr, magyar posta biztosító, jövedelempótló biztosítás, postanyugdíj


  • NÉMETI ATTILÁNÉ JÚLIA - GENERALI TANÁCSADÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, FŐ U. 25/A

    Generali Belvárosi Élet Ügynökség.


  • SZÁNTÓ ZSOLT - GENERALI TANÁCSADÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, ALKOTMÁNY ÚT 10/A

    Mobil: 06-20-9142531.


  • ARANYKŐRIS BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4211 EBES, IFJÚSÁG U.37.

    Néhány tapasztalt szakemberrel dolgozó kisvállalkozás.Elsősorban irodabútor, üzletberendezés, valamint konyhabútor gyártásával foglalkozunk.Munkáinkat minden esetben egyedi igények alapján tervezzük és készítjük el, magas minőségben.