EGÉSZSÉGÜGY TÁMOGATÁS
19 találat EGÉSZSÉGÜGY TÁMOGATÁS kulcsszóra
Az alapítvány célja a látásukban bármilyen módon károsodott, sérült emberek segítése és támogatása.
Cégünk 1999 óta áll az egészségügy szolgálatában, széleskörű tapasztalatunk van foglalkozás-egészségügyi ellátás terén. Az általunk nyújtott szolgáltatásokat költség-hatékonyság szempontjából tervezzük meg: olyan szolgáltatásokat igyekszünk nyújtani, mellyel Ön többet spórol, mint amennyibe az kerül. Az egészséges munkavállaló ugyanis minden cégnek az érdeke. Kutatások azt mutatják, hogy a munkavállalók egészségébe fektetett pénz többszörösen megtérül! Csökkennek a hiányzások, a munkahelyi balesetek, mérséklődik az elvándorlás, nő a dolgozók munkabírása és javul a cég belső és külső megítélése. Ennek érdekében minőségi ellátásra törekszünk, amivel Ön időt, pénzt takarít meg. Legyen a partnerünk még ma, használja ki akciónkat.
A szegedi Vakok Otthona a Tisza partján, festőien szép környezetben épült 1912-ben az akkori Népjóléti minisztérium kezdeményezésére. Az épület 60 fő vak és gyengénlátó férfi számára biztosított bentlakásos ellátást, emellett hagyományos vak szakmákat (kefe- és seprűkötés, kosárfonás) sajátíthattak el a lakók. A későbbiek folyamán az otthonban megszűnt a képzés és főként idős, vak és gyengénlátó nők, férfiak ápolása és gondozása vált szükségessé.
egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító-egészségügyi rehabilitációs tevékenység szociális tevékenység tudományos tevékenység, kutatás nevelés és oktatás, képesség-fejlesztés, ismeretterjesztés kulturális tevékenység rehabilitációs foglalkoztatás
Az Alapítvány célja a Magyarországon élő csökkentlátó gyermekek hatékony támogatása.
- NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4564 NYÍRMADA, ADY ENDRE UTCA 16
1 csillag 1 vélemény alapjánKözigazgatással foglalkozunk
Az alapítvány krónikus betegséggel élők szervezetei támogatásával foglalkozik.
A Magzatvédő Társaság 1988. novemberében alakult, elsősorban abból a felismerésből fakadóan, hogy ma - sajnos a tíz esztendő alatt a helyzet mit sem változott - hazánkban a magzatok védelme terén rendkívüli módon elmaradottak vagyunk. Magyarországon csaknem napjainkig a születésszabályozás legelterjedtebb módszereként a művi várandósságmegszakítást választották. Közel 50 év alatt mintegy 6 millió várandósságmegszakítás történt, melynek eredményeként az 1980-as évek elejétől a népesség egyszeri újratemelődése is megállt, az ország népességének száma folyamatosan csökken.
1995 óta alapítványunk támogatja a szívbeteg gyermekek gyógyítását, koraszülöttmentő szolgálatunk évente több mint 500 baba életének megmentésében segít.
egészség, egészségügy, orvos, szakorvosi ellátás, szemész, szemész szakorvos, szemészorvos, tb támogatás, szemészet, gyógyászat, szakorvosi, ellátás
- M&M ORTHODENT FOGTECHNIKAI ÉS FOGSZABÁLYOZÁSI BETÉTI TÁRSASÁG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, KÓRHÁZ U 4M & M Orthodent Fogtechnikai és Fogszabályozási Betéti Társaság H-9400 Sopron Kórház u 4. Tel:99508993 302225486 mandmfogszabalyozas@t-online.hu ORKI minősített Fogszabályozó laboratórium Kivehető és rögzített fogszabályozók készítését vállaljuk rövid határidővel Dentaurum zárt technológiával, speciális készülékek készítése 20 éves szakmai háttérrel széleskörű tapasztalattal. ORKI minősített fogszabályozó labor szolgáltatásaink elérhetőek az OEP illetve a Magánbiztosítói rendszereken keresztül is. Korrekt árajánlatunkkal állunk az szives rendelkezésére ! Bízunk benne, hogy nemsokára Önt is elégedett Megrendelőink között üdvözölhetjük. Tisztelettel: Ettingshausen Miklósné Fogtechnikus mester üzletvezető Egyedi tervezés Kreativ megoldások Újdonságok ! Fekete-fehér technika Dentaurum Back&white
A Fény Felé Alapítvány 1993-ban az akkori Egészségügyi Gyermekotthon vezetői felkérésére, a gondozottak szülei bevonásával jött létre az Intézményben elhelyezett gondozottak, fogyatékkal élő személyek ápolásának, gondozásának személyi és tárgyi feltételeinek javítása céljából. Első elnöke Dr. Kováts Enikő, főorvos asszony, aki egyben az otthon igazgatója is volt. 1998-tól közhasznú, 1999-től kiemelkedően közhasznú alapítványként működik. 1999-től az alapítvány a fogyatékkal élő, önmagukat önállóan ellátni nem képes gyermekek és fiatalok társadalomba történő beilleszkedésének elősegítése érdekében maga is fenntart, működtet szociális intézményt.
Rákos, daganatos betegségben szenvedő gyermekek, illetve családjaik anyagi támogatása.
A Gyógyszerrel az Egészségért - kiemelkedően közhasznú - Alapítványt 1997. decemberében alapította egy egészségügyi szolgáltató társaság. Az Alapítvány fő célja az úgy nevezett akut jellegű betegellátás támogatása és az abban való tevékeny részvétel. Az akut jellegű ellátás magába foglalja a lassan hazánkban is megszülető sürgősségi orvostant - annak kórházon kívüli és belüli tevékenységét, az aneszteziológiát és az intenzív terápiás medicinát egyaránt.
NEXT, Computer, Számítástechnikai, Szolgáltató, Kereskedelmi, PC, HP, DELL, SAP, rendszer, bevezetés fejlesztés, develop, informatikai, informatika, felmérés, egyedi, software, hardware, szoftver, hardver, nyomtató, tervezés, alkaltrész, alkatresz, projekt, project, projektár, projektar, támogatás, nyilvántartó, nyilvantarto, kórház, hospital, flór, szerver, server, klines, client, net, C , SQL, delphi, szaktanácsadás, tanácsadás, rendszertechnikai, installáció, installálás, meglévő, adatbázis, database, egészségügy, egészségügyi, programfejlesztés, programfejlesztések, Új modulok, new modul, Pest megyei Flór Ferenc Kórház, Flór Ferenc, Kórház, Flór Ferenc, ISO, Általány díjas, egyedi szerviz, karbantartás, Rendszerhibák, Rendszerhiba, felderítése, felderítés, válságmenedzselés, programozás, programming
- MAGYAR SZUPERVIZOROK ÉS SZUPERVIZOR-COACHOK TÁRSASÁGA
1051 BUDAPEST, HERCEGPRÍMÁS U. 19. III/36 (LEVÉLCÍM)A Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága közhasznú egyesület, melyet 1996-ban alapítottak.Tagjai diplomás szupervizorok, akik korábban több felsőoktatási intézményben szereztek, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében szakirányú továbbképzés keretében szereznek képesítést. Az egyesület célja és faladata a szupervíziónak és a szupervíziós megközelítésű coachingnak, mint interdiszciplinális szakmának a magyarországi fejlesztése, minőségi követelményeinek, képzési rendszerének kialakítása és folyamatos védelme. Ennek érdekében elméleti és empirikus kutatásokat végez, szakmai anyagokat készít, gondoz és publikál; szakkongresszusokat, szimpóziumokat rendez; terjeszti a hazai és külföldi szakirodalmat; a nemzetközi szakmai eseményeket itthon népszerűsíti; pályázatok kiírásával, adományok gyűjtésével, tagdíjak, illetve egyéb források felhasználásával egyesületi pénzalapot teremt; ellátja tagjainak szakmai érdekképviseletét.
Az Epilepsziás Gyermekekért" alapítvány célja az epilepsziás gyermekek betegségének minél korábban történő felismerése és folyamatos kezelése, rendszeres gondozása révén a gyógyult betegek számának növelése. E cél érdekében a beteg gyermekek gyógyítását szolgáló technikai feltételek biztosítása, a műszerezettség színvonalának javítása, korszerűsítése.
- CARPE DIEM REKREÁCIÓS ÉS ÁLTALÁNOS KÉPZÉSI ALAPÍTVÁNY
FEJÉR, 2458 KULCS, DEÁK FERENC ÚT 56.
1 csillag 1 vélemény alapjánCarpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány Egészségmegőrző, egészségügyi rehabilitációs és kreatív szabadidős tevékenységeket támogatunk. Minden évben megrendezésre kerül a Nyári Dunai Vízitáborunk.
A város, amelyet most az interneten megkeresett, Baranya megye második legnagyobb városa a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében. A fiatal város történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza, hiszen a II. századból származó római kori leletek kerültek napvilágra a város építése során. Az egykori falu létezéséről egy 1256. évi oklevél tudósít Villa Complov néven említve. A település jövője szempontjából jelentős esemény az 1812-es esztendőhöz kötődik, amikor a Komlót körülvevő dombok egyikén kőszenet találtak. A komlói szénbányászat atyja Jánosi Engel Adolf 1898-ban nyitotta meg az első igazán jövedelmező függőlegesen mélybe hatoló aknát, amelyet feleségéről Anna-aknáknak nevezett el.
