EGERBEN EGER
27 találat EGERBEN kulcsszóra EGER településen
Eger központjától 15 perc sétára, az egri strandtól 10 percre, a város zöld övezetében található a vendégházunk. Igényes és tiszta szobáival, barátságos légkörével, parkosított udvarával és diszkrét áraival méltán népszerű az Egerbe látogató párok és családok körében. Wellness házunk kizárólagos szauna és jacuzzi használattal, hangulatos időtöltést biztosít a nap végén különleges pihenésre vágyók számára. A nagy terasz kiváló helyet biztosít a reggeli elfogyasztásához illetve késő délutáni borozgatáshoz. A kertben bográcsolási, grillezési illetve szalonna sütési lehetőség is adott. Az autóknak természetesen zárt parkolási lehetőséget tudunk biztosítani.
Az Egri Honvéd Táncklub Sport Egyesület Egerben a Kossuth Lajos utcában lévő Helyőrségi Klubban működik, ahol Eger egyik legnagyobb parkettás táncterme található. A Sport Egyesület, mint a nevében is jelzi elsősorban a versenytánc, és társastánc terén kíván tevékenykedni, teret adni Eger és vonzáskörzete fiataljai és felnőttjei részére a társastánc alapfokú és versenyszerű művelésének, a szabadidő kulturált eltöltésére. A Sport Egyesület alapvetően kulturális és sport céllal alakult meg.
Eger központjától pár perc sétára a vár szomszédságában található konferencia és wellness hotel egész évben várja Kedves Vendégeit! Hotel Eger Szent István***
MM SZOLGÁLTATÓHÁZ EGER - NYOMDA, GRAVÍR, SZOLÁRIUM, KULCSMÁSOLÓ, VARRODA
HEVES, 3300 EGER, MAKLÁRI U.54Szolgáltatóházunkban komplex szolgáltatásokkal várjuk Kedves Ügyfeleinket ! Digitális gyorsnyomdai szolgáltatások:Másolás, nyomtatás, hőkötés, spirálozás, laminálás... Gravírozás: fénykép gravírozás, ajándéktárgyak, egyedi megoldások... Kulcsmásolás, varroda Szolárium: Új 60 csöves álló szolárium !!!
Agria Szabóság vállalja női-férfi egyedi ruhák méretre készítését, varrását, igazítását, javítását. Fő szolgáltatásunk női férfi ruhák, esküvői öltönyök, Bocskai öltöny, szmoking, téli kabátok, báli ruhák, női alkalmi ruhák, táncos ruhák, farmer nadrágok, dzsekik, szoknyák, ingek, mellények egyedi tervezése és méretre készítése. Férfi öltöny, női kosztüm, nadrág, szoknya, blúz, női ruha, mellény, férfi ing, farmer nadrág, dzseki, ing, szoknya készítése. Ügyvédi talár, forma ruhák, egyszerűbb női esküvői ruhák és más egyéb különleges egyedi elképzelésű ruhák készítése. Vállalunk még, méretre igazítást, alakítást, javítást. Nadrág, szoknya, kabát, felhajtást, zakó, blézer, kabát ujja felhajtást. Nadrág derék és csípő, szoknya derék és csípő, bőség igazítást, nadrág szár szűkítést. Húzózár cserék nadrágba, szoknyába és dzsekikbe. Komplett bélés cserék zakóba, blézerbe, kabátba, szoknyába. Lakástextil varrást, szegést.
Vendégházunk Eger történelmi belvárosában található, központi fekvésénél fogva csupán néhány perces sétával EGER valamennyi látnivalója, fürdője, kulturális és szórakozási helyszíne: AZ EGRI VÁR, de a kiváló borairól híres SZÉPASSZONYVÖLGY is elérhető.A 2 ágyas szobától a 4ágyasig, a saját zuhanyzóstól a közös mosdósig, az APARTMANTÓL, a KÜLÖNÁLLÓ KERTES házig széles kínálattal várjuk vendégeinket.
www.szeszvesz.hu AZ ÉJSZAKA ITALFUTÁRA (EGERBEN) 18:00-tól 02:00-ig. Italok , sörök, borok, pezsgők, alkoholos és alkoholmentes termékek házhozszállítással bolti árakon!
Vállaljuk irodák, üzemek, csarnokok, kórházak, iskolák és magánlakások takarítását, valamint társasházak teljeskörű közös képviseletét és kertkarbantartást. Mindezt elérhető árakon, Eger területén. Nálunk a rend a trend. Egerben itthon vagyunk.
Gépjármű felelőségbiztosítás.(Tel:0630-425-9428 Eger)Kiváló pénzügyi befektetési lehetőségek széles választéka . Hívjon és elkészítem személyének vagy cége igényének megfelelő befektetési programját. ****MEGTAKARÍTÁSOK ! **** Hívjon bizalommal . Borics László 0630/425-9428 Eger Allianz üzletkötés
- PENZUM-96 AUTÓSISKOLA OKTATÓ ÉS SZERVEZŐ KFT.
HEVES, 3300 EGER, KLAPKA GYÖRGY ÚT 9 I.EM
5 csillag 1 vélemény alapjánFolyamatosan induló elméleti és gyakorlati gépjárművezetői tanfolyamok személygépkocsi, teherautó (C, E), autóbusz, motor kategóriákban.
Egészséges élelmiszert, vitaminokat, gyógynövényeket keres?Látogasson el hozzánk!Szeretettel várjuk Önt is üzletünkben!Széles termékskálát elérhető áron talál meg nálunk! Egy kis ízelítő kínálatunkból: Teljeskiőrlésű-és egyéb lisztek, gluténmentes élelmiszerek, bio-és natúr élelmiszerek, vegetáriánus élelmiszerek, hidegen sajtolt olajok, vitaminok, gyógynövények, táplálék kiegészítők, california fitness termékek, természetes édesítők, fogyókúrát kiegészítő készítmények, lúgos-és egyéb vizek, bio-és natúrkozmetikumok, henna hajfestékek-és színezők, gyümölcs-és zöldséglevek, dr lenkei vitaminok.És még sok-sok egészséges élelmiszer, egészségét támogató készítmény!
Honlap készítés Egerben, teljeskörű szolgáltatás egy helyen: Webdesign, arculattervezés, Webprogramozás, Domain kiválasztása, regisztráció, Tárhelyfoglalás, Kereső optimalizálás, Ajánlás linkgyűjteményekbe, Karbantartás, továbbfejlesztés
Olcsó szoba ár *** panzió minőség! KORA TAVASZI AKCIÓ: 2-4 ágyas pótágyazható szobák 5nap/4éj: 10.000 Ft/fő; Elegáns szobákban TV, hűtő. Saját fürdőszoba szobából belülről nyílik. Előtérben vízforraló, mikró, így önellátóak is lehetnek. Zárt ingyenes parkoló. Ingyenes WIFI. Grillezési, bográcsozási lehetőség. A teraszon reggelizhet és vacsorázhat. Ajándék borkóstolás; Biztonságos környék, könnyen megközelíthető szálláshely. Wellness gyógyfürdő, termálfürdő, élményfürdő, éjszakai fürdő: 5-6 perc gépkocsival. AQUAPARK, termál, éjszakai fürdő:kb.8 perc gépkocsival. BÓNUS: Szeptembertől júniusig:6-t fizet 7-t kap. Óriási gyerekkedvezmény. Július-augusztus akciós turnusok szombattól szombatig. Részletek a honlapon. Eger GOLD Vendégház 3300 Eger Zombori u. 12. Mobil: +36 20-467-9652 Honlap: http://eger-gold-vendeghaz.com
Szállás, szálláslehetőség, szálláshely, panzió, apartman Egerben. Kellemes környezet, szobafoglalás. Akciós ajánlat.
A harmónia bútor egyedi bútorok, egyedi konyhabútorok, gardrobe-ok, tolóajtós szekrények és egyéb egyedi bútorok készítésével, forgalmazásával foglalkozik. A bemutatótermünk Egerben található.
pályázatírás, üzleti tanácsadás, projektmenedzsment, közbeszerzés, pályázati tanácsadás, Egerben Az Egri Forráspont Kft.-t a 2002-től felhalmozott tapasztalati tudásra és információs bázisra támaszkodva 2004. novemberében alapítottuk. Cégünk létrehozásának célja az, hogy Eger és térségének jelentős pályázati és üzleti tanácsadó cégévé fejlődve az Európai Uniós és hazai források felkutatásával, a pályázati dokumentációk kidolgozásával segítse partnerei dinamikus fejlődését. Az Egri Forráspont Kft. az elmúlt években pályázati tanácsadással, pályázatírással, projektmenedzsmenttel, közbeszerzési dokumentációk összeállításával számos vállalkozás, non-profit szervezet és önkormányzat sikeréhez és dinamikus fejlődéséhez járulhatott hozzá.
Eger sétálóbelvárosában (Széchenyi u. 8.), kellemes környezetben várjuk Önt. Kedvére válogathat kiváló egri termelők boraiból és több mint 100 féle szálas teából. Rengeteg boros és teás kiegészítőt kínálunk Önnek, melyek kiváló ajándékul szolgálhatnak hölgyeknek és uraknak egyaránt. Kínálatunk folyamatosan bővül, melyet a vevőink igényei alapján alakítunk ki.
Honlap, weblap, weboldal, webshop, cégarculat, logó, cégembléma készítése Egerben és Heves megyében. A minőségre és hozzáértésre garancia a majd 12 éves Internetes tapasztalat, ismerjük a trendeket, a speciálisan erre a médiára jellemző szokásokat. Másra nincs szüksége, csak tollra és papírra, ahhoz, hogy elképzeléseit felvázolja. A mi feladatunk a megfelelő technikai háttér biztosítása, hogy weblapja ne csak kinézetében fedje le az Ön elképzeléseit, hanem használhatóságban, technológiájában is a mai kor igényeinek megfelelő minőségű legyen.
A panzió a csendes Bartók Béla téren található, 3 percre a sétáló belvárostól és a termálfürdőtől, s 2 percre a bazilikától. A barátságos 1-4 ágyas szobák fürdőszobával, WC-vel, TV-vel felszereltek.
Webáruházunkban Ön kényelmesen, otthonról tud vásárolni a nap 24 órájában. Folyamatosan bővülő termékpalettánk segítségével igyekszünk kielégíteni vásárlóink legkülönbözőbb igényeit. Válasszon a webshopunkban kapható Campingaz és Coleman kempingfelszerelések, Mobil 1 motorolajok, kenőanyagok közül, valamint a Leg Avenue márkájú női fehérnemű, szexi combfix, bokafix, térdfix, harisnyanadrág ruhaneműk, M-Tramp, Thor Steinar ruházati cikkek, vagy a Kress márkájú elektromos szerszámgépek, vagy a széles választékban kapható katonai ruházat (military & outdoor) közül legalább 25.000 Ft értékben, és megrendelését díjtalanul házhoz szállítjuk!
Szolári Ágnes kineziológus vagyok, négy éve kineziológiával, Craniosacralis terápiával, svéd- és cellulit masszázzsal foglalkozom. Tekintse meg weboldalamat, ismerjen meg és keressen bátran! Web: www.szolarikinez.eu, E-mail: agnes@szolarikinez.eu
Eger Város Munkaügyi Bíróság Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: hétfő 9:00-12:00 óra ill. előzetes egyeztetés alapján más időpontban is A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: hétfő 8:00-15:00 óra kedd-péntek 8:00-12:00 óra Panasznapi ügyintézés: hétfő 9:00-15:00 óra
---------Tel: EGER 0630/579-7982-------HITELÜGYINTÉZÉS---------Kiválasztom Önnel egyetértésben az Ön számára legmegfelelőbb hitellehetőséget._________BETÉTELHELYEZÉS________Befektetni szeretne ? MOST FIX kamatozású bankbetéti lehetőségeket ajánlok. 30/579-7982 Hívjon bizalommal, pénzügyi és biztosítási ügyeiben segítséget nyújtok. Eger 0630/579-7982 Allianz Egri Fiók
Elérhetőségek: 3300, Eger, CIFRAKAPU ÚT 160., I. EM. 11. AJTÓ / VILATI CENTER ÉPÜLETE. Könyvelőirodámban vállalom egyéni és társas vállalkozások teljes körű könyvelését, bérszámfejtését, bevallások és adatszolgáltatások elkészítését. MAGÁNSZEMÉLYEK SZJA bevallása!! Keressen bizalommal! PRECÍZ MUNKAVÉGZÉS MEGFIZETHETŐ ÁRON!!
Lepje meg magát, szeretteit egészséggel! Folyamatos akciókkal várom kedves vendégeimet, Egerben az Aphrodité Szépségszalon: Rubinsziget Masszázs üzletembe, ahol különféle masszázsok közül választhat! - Svédmasszázs (hát-, teljes test) - Fogyasztó-alakformáló masszázs (centiméterekben mérhető fogyás! Akár 2-3 ruhaméretnyi!) - Testtekercselés, bőrfeszesítés - Cellulit masszázs - Lávaköves masszázs (Komplex 1, 5 órás kezelés, mely indiai fejmasszázzsal zárul) - Mézes masszázs - Cleopatra kényeztető masszázs Bejelentkezés előzetes telefonos egyeztetés alapján! Akár hétvégén is bármikor! További információk: www.rubinsziget.hu; Tel.: 06-30-585-15-52
Eger belvárosában, az Agria park mellett, 1 szoba + hálófülkés, ill. másfélszobás, galériás teljesen felszerelt apartmanok (hűtő, mikró, elektromos sütő, gáz főzőlap, páraelszívó, vízforraló, kenyérpirító, automata mosógép, vasaló, hajszárító, televízió-30csatorna.) max. 5 illetve 9 fő részére. Az épület közel egy méteres tufa falai a nyár legmelegebb napjain is kellemes klímát biztosítanak. 1 fő/apartman: 5000.-/éj 2 fő/apartman: 7000.-/éj 3 fő/apartman:10000.- /éj További személyek 1000.- /fő/éj Pár órai pihenés: 5000.- Gyermekkedvezmény: 0-6éves korig 100% 6-14éves korig 50% Üdülési csekket elfogadunk!!!
Eger egyik legszebb helyén, a szépasszony-völgy központjában de csendes helyen, 2 ágyas-fürdőszobás szobák (4db) kedvező áron kiadó.(igény szerint pótágyakkal.) Közös társalgóval, TV, mini bárpult, nyársaló hely, grillező asztal, medence, zárt parkoló stb. Kisebb társaságok jelentkezését is várjuk max.12 főig. Árak: Január 1.-Május 31.: 2500ft/fő/nap Június 1.-Augusztus 31.: 3500ft/fő/nap Szeptember 1.-December 31.: 2500ft/fő/nap Kiemelt hétvégékre, ünnepekre: Márc.15.-Húsvét-Pünkösd-Aug.20-Szilveszter : 3500ft/fő/nap 4 éjszaka után az ötödik díjmentes! ! ! (sikeres foglalás esetén 50% foglalót kérünk befizetni posta- címünkre.) Panoráma Vendégház Eger címe: Eger, Szépasszonyvölgy u.38/a Érkezés: 14:00 óra után Távozás: 12:00 óra előtt.
