EGYHÁZI ÉPÍTMÉNY
12 találat EGYHÁZI ÉPÍTMÉNY kulcsszóra
Pesthidegkút - Ófalui Plébánia
Tessedik kezdeményezésével és irányításával indul el a negyedik templom építése 1786-ban. Nem egészen két év alatt épült fel az ország egyik legnagyobb evangélikus temploma. Tervének minden mozzanata ellenállásba ütközött, sem a városi vezetők, sem a gyülekezet vezetése nem hitte el, hogy többletterhek nélkül megvalósítható az építkezés.
A hívő közösség magja, a Szent Anna Plébánia Szoboszlói úti (iskola) miséző helyéből nőtt ki. A rendszerváltás után (1991) ingatlan-csere folytán ez a misézőhely, áttevődött a Tócóskertbe, Szent Család Kápolna néven.
Református Egyházközség.
Református Egyházközség.
Mindenkit nagy szeretettel várunk gyülekezetünkbe. Látogassák alkalmainkat, átutazóban ne felejtsék el megtekinteni a parókia épületében lévő emlékmúzeumot. Az egyre népesedő település lakói református gyülekezetet formáltak, melyhez már az 1600-as évek közepétől jöttek jeles prédikátorok és néptanítók. A gyülekezet első prédikátorainak egyike Ráczkevei János.
A Dunaharaszti Református Egyház múltját kevesen ismerik, hiszen híveink nagy része 1950. után költözött ide. Dunaharasztira a reformátusok betelepedése az 1900-as évek elején kezdődött el. Gyülekezetté szerveződésük 1921-ben indult meg. Az első Istentisztelet ebben az évben, tehát 82 évvel ezelőtt, április 24-én a Rákóczi-ligeti elemi iskola egyik tantermében Bilkei Pap István teológiai tanár tartotta.
A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztyén közösség élete.
A Porcsalmai Református Egyházközség nagyságából adódóan a Szatmári Református Egyházmegye 7. legnagyobb lélekszámú gyülekezete. Híveinek száma a 2001-es népszámlálási adatok szerint 1995 fő, amelyből jelentős számmal bírnak a gyermekek és az ifjak.A gyülekezet életét nagyban meghatározza a település adottsága, illetve a földrajzi elhelyezkedés. Jellemző az un. Tradicionális vallásosság, amely azonban tevékeny részvétellel párosul az egyházközség életében.
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.
Az evangélikusság is nagy múltra tekint vissza városunkban. A legut óbbi népszámlálási adatok szerint több mint 1700 személy vallotta magát evangélikusnak Balassagyarmaton.
