EGYHÁZKÖZSÉG


114 találat EGYHÁZKÖZSÉG kulcsszóra

  • MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
    1085 BUDAPEST, VIII.KER, ÜLLŐI ÚT 24

    Egyházunk az evangélikus gyülekezet Jézus Krisztushoz kötődő közössége. A tagok minden különbözőségük ellenére "egy testhez" tartoznak - a legkisebb szórványgyülekezetben éppúgy, mint a tízezres lélekszámot is meghaladó egyházközségekben. Három püspök szolgálata irányítja a gyülekezetekben folyó munkát, hogy az evangélium eljusson oda is, ahol egy településen csak egy evangélikus él, de ott is hangozzék, ahol gyülekezeti tagjaink vannak többségben. A három egyházkerület székhelye (Budán, Győrben és Pesten) lelki központként is szolgál minden evangélikus számára. Egyházunk adminisztrációs központja - Budapesten, az Üllői út 24-ben - olyan szolgáltatóhely, amely segíti az egyházközségek és az egyházi intézmények munkáját.


  • KÖMLŐDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2853 KÖMLŐD, PERCZEL MÓR U. 26.

    Mindenkit nagy szeretettel várunk gyülekezetünkbe. Látogassák alkalmainkat, átutazóban ne felejtsék el megtekinteni a parókia épületében lévő emlékmúzeumot. Az egyre népesedő település lakói református gyülekezetet formáltak, melyhez már az 1600-as évek közepétől jöttek jeles prédikátorok és néptanítók. A gyülekezet első prédikátorainak egyike Ráczkevei János.


  • GALGAGYÖRKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2681 GALGAGYÖRK, RÁKÓCZI ÚT 18.

    Galgagyörk leánygyülekezete Váckisújfalu. Anyagyülekezethez és a filiához együtt megközelitőleg 800 evangélikus tartozik. Galgagyörk község ezer lakost számlál, ennek nagy része evangélikus. Másik része római katolikus.


  • VÁCI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2600 VÁC, EÖTVÖS U. 1.

    Bizonyára nem ez lesz a legszebb honlap, amit találhatsz a neten. De nem is ezért a célért készült. Szeretnénk ha rendszeresen meglátogatnál minket, s ha az derülne ki erről a honlapról is, hogy gyülekezetünk élő, hogy a keresztyén életben nagyon sok örömet találhatsz. Igyekszünk hírt adni itt mindenről, ami gyülekezetünkben történik, képekkel és beszámolókkal. Alkalmaink nyitottak, nagy szeretettel várunk bármikor.


  • SZEGED-ÚJSZEGEDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, SZENT-GYÖRGYI ALBERT UTCA 6-8.

    Református Egyházközség


  • ÓTEMPLOMI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, VASÚT UTCA 10.

    Tessedik kezdeményezésével és irányításával indul el a negyedik templom építése 1786-ban. Nem egészen két év alatt épült fel az ország egyik legnagyobb evangélikus temploma. Tervének minden mozzanata ellenállásba ütközött, sem a városi vezetők, sem a gyülekezet vezetése nem hitte el, hogy többletterhek nélkül megvalósítható az építkezés.


  • TATABÁNYAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, TÁTRA ÚT 13.

    A mai Tatabánya területén korábban nem volt számottevő evangélikus. A bányaművelés megindulásával /1896/ azonban egyre nőtt az evangélikusok száma, akik az ország minden részéből sereglettek ide.


  • SZEGEDI GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    CSONGRÁD, 6721 SZEGED, LECHNER TÉR 9

    1738. szomorú évszám Szeged történetében. A városban a fekete halál dühöngött, melyet a források szerint a temesvári kereskedők hurcoltak be és közel ezer megbetegedés mellett ötszáznál is magasabb volt az áldozatok száma.


  • SZILSÁRKÁNYI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9312 SZILSÁRKÁNY,

    Szilsárkányi Evangélikus Egyházközség


  • KÖVI SZŰZ MÁRIA PLÉBÁNIA
    1033 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 69-71.

    Egyházi hivatal



  • KARCAGI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5300 KARCAG, KÁLVIN U.

    Református Egyházközség


  • EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG - ZALAEGERSZEG
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, ZÁRDA UTCA 1.

    Evangélikus Egyházközség


  • GYŐRÚJBARÁT - MÉNFŐCSANAK - TÉNYŐI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9081 GYŐRÚJBARÁT, KIS JÁNOS UTCA 8.

    A Győrújbaráti Evangélikus Gyülekezet története a II. József császár Türelmi Rendeletét (1781) követő időbe nyúlik vissza.


  • GYÖNK ÉS KÖRNYÉKE EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    TOLNA, 7064 GYÖNK, PETŐFI UTCA 359.

    Evangélikus Egyházközség


  • SZENTGOTTHÁRDI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, JÓZSEF A. U. 14/A

    Evangélikus Egyházközség


  • TISZAROFFI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5234 TISZAROFF, HŐSÖK TERE 16.

    Tiszaroffi Református Egyházközség


  • JÁSDI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    VESZPRÉM, 8424 JÁSD, KOSSUTH L. U. 81.

    Hitoktatók Római Katolikus Egyház


  • BUDAÖRSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2040 BUDAÖRS, CLEMENTIS L. U. 5.

    Egyházi gyülekezet.


  • GAZDAGRÉTI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET
    1118 BUDAPEST, RÉTKÖZ U. 41.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A gazdagréti lakótelep a XI. kerületi Külső Kelenföldi Református Egyházközséghez tartozott. Amikor látták, hogy ezrek költöznek a közelbe, az anyagyülekezeti presbiterek látogatásba kezdtek 1988-ban. Ennek gyümölcseként alakult meg a gyülekezet magva 1989-ben, akik szívében hamar megfogant a Gazdagréti Református Gyülekezet valamint egy később építendő templom terve.


  • ÚJFEHÉRTÓI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS FILIÁI
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4244 ÚJFEHÉRTÓ, DEBRECENI U.1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Plébánia Újfehértói Római Katolikus Egyház hitgyakorlattal, egyházközösségi összetartással. A település a Nyírség Hajdúság felé tekintő peremén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dél-nyugati részén fekszik, két nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között.


  • IRSAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2730 ALBERTIRSA, LUTHER U. 3.

    A gyülekezet felvidéki szlovák telepesekből alakult a törökök kiűzése után 1713-14-ben. A mai napig fennmaradt családnevek -mint Motyovszki, Micsinai- tanúsítják, hogy a hívek egy része a hasonló nevű Zólyom megyei falvakból származik.


  • GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG, NYÍRGELSE
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4362 NYÍRGELSE, PETOFI TÉR 6

    Görög katolikus egyházi általános iskolai képzés.


  • IREGSZEMCSEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, IREGSZEMCSE JÓZSEF A. U. 2.

    Taktabáji Református Egyházközség


  • TORDASI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    FEJÉR, 2463 TORDAS, SZABADSÁG ÚT 132.

    A Tordasi Evangélikus Egyházközség vallással foglalkozik.


  • TÉTI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9100 TÉT, FŐ U. 23/A

    Evangélikus Egyházközség


  • Az Isteni Üdvözítő Társaságát kezdetektől fogva az egyetemesség jellemezte. Jordán Ferenc atya indíttatást érzett arra, hogy elvigye az Isteni Üdvözítőről szóló örömhírt minden embernek, bármilyen országban lakik, bármilyen nyelven beszél, bármilyen kultúrkörben él. Ezért szüksége volt olyan társulatra, melynek tagjai különböző országokból származnak, különböző nyelven beszélnek, de összeköti őket az Üdvözítő iránti szeretet és az apostoli buzgóság.


  • GYÁLI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2360 GYÁL, ZRÍNYI MIKLÓS U. 33.

    Gyáli Református Egyházközség


  • USZÓDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BÁCS-KISKUN, 6332 USZÓD, HŐSÖK TERE 1. 6332

    Egyházközségünk dokumentálhatóan az 1600-as évek elején létezett már.


  • KÖRMENDI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    VAS, 9900 KÖRMEND, THÖKÖLY U. 21.

    A Körmendi Evangélikus Egyházközség egy egyházi hivatal.


  • KAZINCBARCIKA-ALSÓI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, DÓZSA GY. U.37.

    Kazincbarcika az egykori Sajókazinc és Barcika nevű községek egyesítésével alakult ki 1947-ben.E két falu területére épült rá a hajdani új városrész. Így lett Sajókazinc a mai Kazincbarcika egyik városnegyede.


  • LOVASBERÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    FEJÉR, 8093 LOVASBERÉNY, KOSSUTH U. 84.

    A Lovasberényi Református Egyházközség a Vértesaljai Egyházmegyébe van bekebelezve. A község 2800 fős lakosságából kb. 750 reformátusról tudunk


  • ISASZEGI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2117 ISASZEG, KOSSUTH U. 71

    Az isaszegi csata 100 éves évfordulójára épült a Református Templom. Falába beépültek az Ákosnyire középkori falu (az Ezeréves kert) területén felszínre került faragott kövek.


  • DIÓSGYŐRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, PUSKÁS TIVADAR U. 1.

    A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.


  • FÜZESGYARMATI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BÉKÉS, 5525 FÜZESGYARMAT, SZÉCHENYI UTCA 77.

    Egyházi gyülekezet


  • SZARVASI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, VASÚT U. 66.

    Szarvason 1918-ban alakult a református gyülekezet.


  • ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1.

    Újszász Szolnoktól 21 km-re, Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati szélén, Szolnok és Jászberény között csaknem középtájon fekvő, Pest megyével határos település. A Zagyva jobb partján található. Legjelentősebb két élővize a Zagyva és a Tápió. Határát a vízszabályozások előtt több vízfolyás is tagolta. Fontos vasúti csomópont, a Szolnokról jövő vasútvonal 3 felé: Budapest, Hatvan és Vámosgyörk irányába ágazik szét. Újszász országos közúthálózati kapcsolatát a megyeszékhellyel és a jászsági településekkel a 32. számú Hatvan-Szolnok-i megnevezésű másodrendű főút biztosítja. Közvetlen kapcsolata van még Abony várossal a 3122 jelű Abony-Újszász, valamint Tápiógyörgye községgel a 3118 jelű Tápiószele-Újszász összekötő úton. további telefonszámok: Polgármester 56/366-281 Jegyző 56/552-040 Okmányiroda 56/368-109 Fax 56/552-102


  • TISZAFÜRED REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5350 TISZAFÜRED,

    Református Egyházközség


  • ETYEKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    FEJÉR, 2091 ETYEK, ALCSÚTI ÚT 3.

    Gyülekezetünknek napjainkban 287 bejegyzett tagja van. Az egyházat támogatja a fenntartói adománnyal 114 tag. Az irányító munkát a lelkész vezetésével 10 presbiter végzi a szakmai testületeink segítségével (pénzügyi bizottság, diakóniai bizottság, missziói bizottság, iratmisszió.


  • GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG, ZEMPLÉNAGÁRD
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3977 ZEMPLÉNAGÁRD, DÓZSA GY. UTCA 1.

    Görög Katolikus Egyházközség


  • SZOKOLYAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2624 SZOKOLYA, BÖSZÖRMÉNYI ÚT 28.

    Református Egyházközség


  • SZENTGOTTHÁRDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, MATHIÁSZ A. UTCA 8.

    Templomunk 2002-ben került felszentelésre. Közösségünknek 220 tagja van, növekvő és fiatal gyülekezet. Vasárnapokon 50-60 fő látogatja istentiszteleteinket. Kéthavonta rendezünk Protestáns Előadások néven olyan hitmélyítő alkalmakat, melyeknek célja, hogy a meghívott előadók előadásaikkal a város lakóit is megszólítva tegyenek bizonyságot Krisztusról, ki-ki a maga szakterületén.


  • KISPEST-KÖZPONTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    1196 BUDAPEST, TEMPLOM TÉR 19.

    KISPEST-KÖZPONTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG a református hívek gyülekezetéből áll.


  • KOCSORDI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4751 KOCSORD, SZENT ISTVÁN U. 30.

    A kocsordi Unitárius Egyházközség 1938-ban létesült, amely év folyamán lelkészt alkalmaztak, harangot öntettek és templomot építettek. A gyülekezeti tagok az Unitárius Egyház intézményei támogatása mellett óriási anyagi terheket vállalt.


  • DUNÁNTÚLI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG
    FEJÉR, 8154 POLGÁRDI, KOSSUTH LAJOS U. 94.

    A Dunántúli Unitárius Egyházközséget két részre tudnám osztani: Közép- és Dél-Dunántúlra. A Közép-Dunántúl központja Polgárdi, 1886-ban alakult. A Dél-Dunántúl központja Pécs, s bár 1570 körül jön itt létre unitárius gyülekezet, az ellenreformáció miatt eltűnik. Tulajdonképpen 1990 óta működik Pécsen életképes unitárius gyülekezet. 2001-től a Dunántúli Unitárius Egyházközség központja Pécs, közel annyi lélekszámmal, mint a Győri egyházközségnek


  • GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG KISVÁRDA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4600 KISVÁRDA, CSÁSZY LÁSZLÓ UTCA 10.

    A Görög Katolikus Egyházközség Kisvárda vallásal foglalkozik.


  • TISZÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 17.

    A Tiszántúli Református Egyházkerületben 420 gyülekezet van, melyek túlnyomó többsége anyaegyházközség.


  • SZENTENDREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÁKÓCZI U. 14.

    Istentiszteletet vasárnaponta de. 8 és 10 órakor tartunk, ünnepeken úrvacsoraosztással. Betegekhez, ágyban fekvőkhöz kérésre házhoz visszük az úrvacsorát, szükség esetén kórházba is.


  • SZEGED-HONVÉD TÉRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, KÁRÁSZ U. 15

    Gyülekezetünk és templomunk mindössze félévszázados múltra tekinthet vissza. A XX. század első felében a szegedi reformátusoknak egyedül csak az 1884-ben fölszentelt Kálvin téri templom nyújtott lelki otthont.


  • FÉNYESLITKEI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4621 FÉNYESLITKE,

    A 2002-es népszámlálás szerint a községben 2.396 lakos él, akik közül 1.018 római katolikus, 85 görög katolikus és 1208 református.


  • GÁRDONYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    FEJÉR, 2483 GÁRDONY, BÓNÉ KÁLMÁN U. 8.

    II. József türelmi rendelete után a gárdonyi reformátusok utcára nyíló ajtó és torony nélküli templomot kezdtek építeni 1784- ben, és be is fejezték 1785-ben.


123