EMELŐK
42 találat EMELŐK kulcsszóra
Sikertörténetünk nem valósulhatott volna meg, ha nem áll mögötte egy kreatív, lelkes és önmegvalósító Csapat: pillanatnyilag közel 800 fiatal képzett és motivált kolléga segíti elő a cégcsoport sikereit. Az Autonet piacvezető alkatrész- és szolgáltatás beszállító a magyar és a román piacon és vezető helyének a megtartását meg a folyamatos növekedést tűzte ki célul, új szolgáltatásokat és megoldásokat ajánlva az ügyfelek minél jobb kiszolgálásának az érdekében. Állandó training programokkal fejlesztjük Csapatunk képességeit, hogy profi módon és maradéktalanul eleget tehessenek Partnereink különféle elvárásainak. Lépést tartunk a javító- és szolgáltatóipar fejlődésével. Különös hangsúlyt fektetünk Csapatunk rekreációs tevékenységeire is.
Az autóipari szakma piacvezető, integrált megoldás szállítója, Közép-Kelet Európa megújult, motorizált társadalmainak, a mobilitás, közlekedésbiztonság és környezetvédelem garanciájával, a magasabb életminőség érdekében. Küldetés Olyan tudás alapú, vevőorientált szolgáltatások és termékkereskedelem kialakítása, amelyben sikeres, önmegvalósító csapatunk, magas társadalmi felelősségvállalásának tudatában, szakmai felkészültsége révén, a termék, információ, know-how együttesét, a jövőbeni szakmai trendeket követő, teljes körű megoldásként szállítja az autóipar javítási, karbantartási és felszerelési ágazatainak, a mobilitási, a közlekedésbiztonsági és a környezetvédelmi igények szolgálatában. 13 év alatt a régió egyik legaprólékosabb disztribúciós rendszere épült ki: majdnem 200 szállítóautó 220 útvonalon biztosítja a két ország 9000-nél is több ügyfelének a kb. 7 millió pótalkatrész célba juttatását. Ö
Használt és új targonca eladása, szervize, alkatrészek értékesítése, munkavédelmi vizsgálatok, targoncavilla értékesítése. Garanciális vizsgálatok, olajcserék elvégzése, garanciális vizsgálatok karbantartások.
bakdaruk, sodronyköteles emelők, portáldaruk, könnyűdaruk, szerviz, targonca, láncos emelők, konténerrakodó, forgódaruk, híddaruk, vizsgálatok, acélszerkezet
OM-PIMESPO márkájú targoncák kizárólagos forgalmazása, bérlete, lízingje, teljes körű szerviz és alkatrészellátás
Cégünk fő tevékenységi köre az emelőgépek, (elsősorban híddaruk, bakdaruk, portáldaruk, teherfelvevő eszközök) tervezése, gyártása, kivitelezése, javítása, illetve az időszakos szerkezeti-, fő-, és biztonságtechnikai vizsgálatok elvégzése a próbasúlyok biztosításával (120 tonnáig). Forgalmazunk emelőeszközöket, többek között Stahl, Yale ill. Balkancar típ. futómacskákat, illetve alkatrészeket, vezérlőkapcsolókat, lapos és körkeresztmetszetű kábeleket, sodronyköteleket, horgokat, túlterhelésgátlókat, tehermérlegeket, elektromos féklazítókat, frekvenciaváltós hajtásrendszereket. Raktárunkból azonnali határidővel szállítunk különböző Wampfler gyártmányú áramellátó elemeket: C-sínes, zárt csúszóáramszedős illetve sodronykötélen futó pályakocsikat és tartozékait is. Megbízható megoldások 1992 óta.
A régió egyik legnagyobb targoncákat forgalmazó és javító-szervizelő cége. Van telepünk Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten. Vállalunk full szervizes targonca üzemeltetést is. Szerelőink, rendszeres képzésben vesznek részt. A szervizkocsik cseréje és a diagnosztikai eszközök fejlesztése, folyamatos.
A Fótlift Kft. egy 100 % -ban magyar tulajdonban lévő vállalkozás. A cég jogutódja a fóti Vörösmarty Tsz. ipari főágazatának, amely emelőgépek, illetve saját tervezésű speciális hidraulikus liftek gyártó és karbantartó tevékenységét végezte 1968-óta.
Felvonók emelőberendezések tervezése, gyártása, szerelése, üzemeltetése, 24 órás mentési ügyelet, www.lcsz.hu
Csapatunk erősen tagolt, ugyanakkor pontosan meghatározott üzletág modulokban fejti ki tevékenységét. Pillanatnyilag 17 különálló modulban fogalmaztuk meg az autós és javítóiparra fókuszáló figyelmünket. Valamennyi modult célirányosan képzett, felkészült és önmegvalósító csapat jellemez. Egyes modulok akár tíz évnél is több tapasztalatot tudhatnak a hátuk mögött, míg vannak teljesen újak is, amelyek kihívást jelentenek mindannyiunk számára. Folyamatosan változnak a javitóipari trendek és szolgáltatások és ezzel párhuzamosan reagálunk mi is.
Cégünk hegesztéstechnikai gépek, szerszámok, elektromos gépek, kiegészítők, kellékanyagok forgalmazásával foglalkozik! Fő tevékenységi körünk a hegesztéstechnika! Varga István
Mobil: 06-20 99-555-11 Nyitvatartás Hétfő - Péntek: 07.00 - 18.00 Szombat: 08.00 - 12.00 - műszaki vizsga szombaton is! Vasárnap: zárva. Parkolás a Csömöri út 114. előtti területen. Napjainkban a jól felszerelt műhelyhez hozzá tartozik egy eszköz, mellyel a futómű gyári geometria paramétereit beállíthatjuk. A futómű állítás nem új fogalom, hiszen régebben is rendelkezésre álltak a mechanikus eszközök, később optikai ill. infrás futómű állítok is. A technika fejlődésével a mérések pontosságának is jóval precízebbnek kell lennie. Éppen ezért szükséges a mai modern technológiának megfelelő PC alapú min 4 mérőfejes futómű állító, mely lehet lézeres, CCD kamerás, bluetooth-os stb. A lényeg, hogy a mérést elősegítse beépített adatbázissal, 3D-s ábrákkal mérési értékek dokumentálhatóságával, mely tartalmazza az állítás előtti és utáni állapotot a gyári paraméterekhez viszonyítva.
elektromechanikus vasúti járműemelő, hidraulikus vasúti emelő forgalmazás, teher vasúti emelő gyártás, emelőeszköz, emelőeszközök, járműemelő forgalmazás, vasúti emelő forgalmazás, emelőbrendezések,
Használt és felújított garázsipari berendezések, 2 oszlopos csápos emelők, fékpad, húzatópad, centírozók, gumiszerelők stb. forgalmazása, javítása, alkatrészek gyártása.
A Hidro-Mobil Kft. 5 alapító taggal 1994. június l-jén alakult. A cég alakulásától szerződéses kapcsolatban áll a Parker Hannifin Co clevelandi központú hidraulikus és pneumatikus elemeket gyártó és forgalmazó nagyvállalatával. E szerződéses kapcsolat disztribútori jogviszonyban létesült.
Fo tevekenysegi korunk sodronykotelek, lancok, horgok, emeloeszkozok, darukotelek gyartasa es forgalmazasa.
Huzatópad-, mérőrendszer-, hegesztéstechnikai- és garázsipari berendezés forgalmazás, szervíz
Pagátgold ZRt Targonca javítás, targonca értékesítés, targonca szerviz Budapest Targonca bérlet Targonca eladás 400 használt és új targonca Hatalmas raktárkészlet
Tel.: (06 1) 297-1020, (06 1) 296-0865.
Az Autonet Csoport a régió egyik legjelentősebb autó- és javítóipari szolgáltató csoportosulása. 13 éves tapasztalat, majdnem 800 fős Csapat és közel 120 millió eurós forgalom a régió igazi sikertörténetévé teszi. A cégcsoportosulás az autó- és javítóipar igényeire hoz megoldásokat. Az AUTONET Import Magyarország Kft. és az Autonet Import SRL Magyarországon és Romániában az autó- és javítóipari partnerek munkáját egy átfogó termék- és szolgáltatás portfólióval segíti. A Lubexpert kenőanyag importőr és értékesítő cég, a Forsius a fényező műhelyek beszállítója, festékek, kiegészítők, speciális műhelyfelszerelések szállítója.
Tel.: (06 74) 511-387, (06 74) 511-388.
gépvizsgálatra kötelezett eszközök szakértői vizsgálata, járműreszerelt daruk munkabiztonsági vizsgálata és javítása
Az Autonet Csoport a régió egyik legjelentősebb autó- és javítóipari szolgáltató csoportosulása. 13 éves tapasztalat, majdnem 800 fős Csapat és közel 120 millió eurós forgalom a régió igazi sikertörténetévé teszi. A cégcsoportosulás az autó- és javítóipar igényeire hoz megoldásokat. Az AUTONET Import Magyarország Kft. és az Autonet Import SRL Magyarországon és Romániában az autó- és javítóipari partnerek munkáját egy átfogó termék- és szolgáltatás portfólióval segíti. A Lubexpert kenőanyag importőr és értékesítő cég, a Forsius a fényező műhelyek beszállítója, festékek, kiegészítők, speciális műhelyfelszerelések szállítója. A Consult Scolari Egyesület az Autonet partnere az autóműszaki felnőttképzés meg más képzések biztosításában az alkalmazottak és partnerek számára. A Partslife az autó- és javítóipar által előállított hulladékok kezelésére, újrahasznosítására hoz megoldásokat.
- FLEX-COOP KFT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, MÉSZÁROS LÁZÁR U. 2.
4 csillag 1 vélemény alapján2002-ben a Flex-Coop Kft. kapacitása és termékválasztéka jelentősen bővült a Salgótarjáni Acélárugyár ASCON - RECK Gyáregységének átvételével. Ez a nagymúltú divízió szintén a szállítópályák és a raktári állványrendszerek gyártása-szerelése területén tevékenykedik a 70-es évek óta.
A Céh Kft. több éve forgalmazza a raktározáshoz, csomagoláshoz, anyagmozgatáshoz elengedhetetlenül szükséges eszközöket és részegységeket.
Nem kell beruháznia, raktároznia. Béreljen megfelelő gépet az adott feladatra. GÉPKÖLCSÖNZÉS ? ÉRTÉKESÍTÉS ? SZERVIZ MÁR TÖBB HELYEN IS
Telefon: +36/1/ 801-8160, 801-8161. Az 1993-ban alapított cég 2003-ban GarAgent AutóTeszt Hungary Kft néven kezdte újra tevékenységét. Az újjáalakított GarAgent AutóTeszt Hungary Kft tevékenységében ötvözi a hosszú évek során felhalmozott áruismeretet és műszaki tapasztalatot egy új lendületes kereskedelmi szemlélettel. A cég, vezető szakemberei több mint 20 éves kereskedelmi tapasztalattal rendelkeznek a garázsipari berendezések forgalmazása terén. A partnereink mind magasabb szintű kiszolgálását a folyamatosan megújuló termék paletta mellet a legnevesebb, minősített külföldi garázsberendezés gyártokkal kiépített, több évtizedes kapcsolat biztosítja. A gyártók folyamatos termékfejlesztése garantálja, hogy a GarAgent AutóTeszt Kft által forgalmazott berendezések segítségével partnereink, mind magasabb szinten legyenek képesek megfelelni, az egyre korszerűbb és összetettebb gépjárművek által támasztott szerviz kihívásoknak.
Garázsipari felszerelések, gépjármű diagnosztika, szerszámok, endoszkópok, kipufogógáz elszívók, emelők, közúti tengelysúly mérlegek, klímatöltők, kompressziómérők, kompresszorok, olajkezelők, tachográf alkatrészek
Cégünk az ALU-EXPRESS KFT. aluminiumszerkezetek és nyílászárók forgalmazásával foglalkozik.
Vállalkozásunk 1988-ban már a levegőben lévő gazdasági változások előszeleként felismerte, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a munkavédelem. Már abban az időben is legfőbb szempont volt a minőségi szolgáltatás nyújtás összekapcsolva a biztonság fogalmával. Fő csapásvonalnak az emelőgépek biztonságtechnikai felülvizsgálatai és szükség szerinti javításai, karbantartásai bizonyultak.
Cégünk első vezetője idősebb Gyurák János már az előző munkahelyén is a Hidraulika világában a Hungaro hidraulika szerviz ipari szövetkezet csoport vezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően megalapította az Épex szövetkezetet, ahol az emelő és a hidraulika mellett későbbiekben a Pneumatika is szerepet kapott.
Tel: 06-1 363-4667, 383-4762 A Szerviz-Trade Kft. 1990-ben alakult 100%-ban magyar tulajdonosokkal. Az évek során megszerzett tapasztalattal és az autós háttéripar folyamatos fejlődését nyomon követve cégünk termékpalettáját a mindenkori, változó igényekhez igazítja.Szerviztechnikai termékek export-importja, ipari kerekek, görgők forgalmazása Területi képviselőink az egész ország területén állnak ügyfeleink rendelkezésére. Felkészült szakembereink a helyszínen személyre szabott ajánlattal tudják segíteni munkáját. Jelenleg a cég 60 fővel, országos szervizháttérrel és üzletkötői hálózattal működik kiszolgálva ezzel a garázsipari termékeket, berendezéseket felhasználó szervizeket, ügyfeleinket.Területi képviselőink az egész ország területén állnak ügyfeleink rendelkezésére. Felkészült szakembereink a helyszínen személyre szabott ajánlattal tudják segíteni munkáját.
Az Autonet piacvezető alkatrész- és szolgáltatás beszállító a magyar és a román piacon és vezető helyének a megtartását meg a folyamatos növekedést tűzte ki célul, új szolgáltatásokat és megoldásokat ajánlva az ügyfelek minél jobb kiszolgálásának az érdekében.
futómű beállítás, karosszéria javítás, emelők, hibakód kiolvasók, vizsgasorok, autófényező technológia, futómű ellenőrzés, szélvédő javítás, dízel diagnosztika, klímajavítás, kenéstechnika,
Sikertörténetünk nem valósulhatott volna meg, ha nem áll mögötte egy kreatív, lelkes és önmegvalósító Csapat: pillanatnyilag közel 800 fiatal képzett és motivált kolléga segíti elő a cégcsoport sikereit. Az Autonet piacvezető alkatrész- és szolgáltatás beszállító a magyar és a román piacon és vezető helyének a megtartását meg a folyamatos növekedést tűzte ki célul, új szolgáltatásokat és megoldásokat ajánlva az ügyfelek minél jobb kiszolgálásának az érdekében. Állandó training programokkal fejlesztjük Csapatunk képességeit, hogy profi módon és maradéktalanul eleget tehessenek Partnereink különféle elvárásainak. Lépést tartunk a javító- és szolgáltatóipar fejlődésével. Különös hangsúlyt fektetünk Csapatunk rekreációs tevékenységeire is.
A KET Kft a SpanSet GmbH. poliészter emelőeszközt gyártó nemzetközi konszern és a RUD-Kettenfabrik GmbH. német láncgyár közös leányvállalata. Alapításának éve: 1993.
Balkancar targoncák kizárológós képviselet. Cégünk 1991-ben alakult, ezen idő óta forgalmazunk anyagmozgató gépeket és berendezéseket, elsősorban a magyarországi igények figyelembevételével.
Üdvözlöm Önöket. Juhász Tibor vagyok. 17 évesen kezdtem dolgozni a szakterületemen, ami Lakatosipari munkák végzése. Önálló vállalkozásomat 2008-ban indítottam, viszont a tapasztalataimat Édesapámtól szereztem, aki évtizedek óta ebben az iparágban dolgozott. Azért a múlt idő, mert már a megérdemelt nyugdíjas éveit tölti és én vettem át az ő vállalkozását.
Cégünk 1995 óta foglalkozik emelőberendezések teljes körű javításával és alkatrészellátásával.
- AUTONET IMPORT MAGYARORSZÁG KFT. - NYÍREGYHÁZA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, DEBRECENI ÚT 107A cégcsoportosulás az autó- és javítóipar igényeire hoz megoldásokat. Az AUTONET Import Magyarország Kft. és az Autonet Import SRL Magyarországon és Romániában az autó- és javítóipari partnerek munkáját egy átfogó termék- és szolgáltatás portfólióval segíti. A Lubexpert kenőanyag importőr és értékesítő cég, a Forsius a fényező műhelyek beszállítója, festékek, kiegészítők, speciális műhelyfelszerelések szállítója. A Consult Scolari Egyesület az Autonet partnere az autóműszaki felnőttképzés meg más képzések biztosításában az alkalmazottak és partnerek számára. A Partslife az autó- és javítóipar által előállított hulladékok kezelésére, újrahasznosítására hoz megoldásokat.
Az Eurocentrimpex Kft. teljes körűen foglalkozik akadálymentesítéssel, emelők, felvonók tervezésével és telepítésével 1990 óta. Nagy választékban értékesítjük a mozgásukban korlátozottak közlekedését segítő berendezéseket nemcsak az épületekbe, hanem a gépjárművekbe is. www.akadalymentesites-lift.hu ****** www.varrogepalkatresz.hu Másik területünk a könnyűipari gépek kereskedelmével foglalkozik, elsősorban a konfekcióipar, kárpitosipar, bőrdíszműipar, és a cipőipar kiszolgálására szakosodott. Az igények teljeskörű kiszolgálása érdekében felvállaltuk számos neves gépgyártó cég (OMAC, GARUDAN, MINERVA, DÜRKOPP ADLER, PFAFF, SVIT, SAGITTA, ATOM, COMELZ, stb.) képviseletét Magyarországon. A világ egyik legnagyobb alkatrész és kiegészítők nagykereskedőjeként szinte minden típusú géphez értékesítünk alkatrészeket rövid szállítási határidővel, és kedvező árfekvéssel.
A Tarczi és Társai Biztonságtechnikai Ipari és Szolgáltató Betéti társaságot 1999-ben alapítottuk, melyet 2004-ben Kft-vé alakítottunk át. Cégünk fo profilja a kezdetektol fogva a különbözo emelo és építoipari gépek szerkezeti, fo és biztonságtechnikai vizsgálata. A társaság tagjai sok oldalú, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkezo szakemberek. Az alapítás óta nagy figyelmet fordítottunk a muszaki fejlesztésre, ezért korszeru számítógépekkel és méroberendezésekkel, muszerekkel rendelkezünk. Saját fejlesztésuek a különbözo elektrohidraulikus húzópadjaink ezáltal a megrendelo telephelyén minden vizsgálatot el tudunk végezni.

