ÉLELMISZER KERESKEDELEM ENCS
10 találat ÉLELMISZER KERESKEDELEM kulcsszóra ENCS településen
mosogató szerek, áruházlánc, nagykereskedelmi hálózat, alapvető élelmiszerek, háztartási kiegészítők, papíráruk forgalmazása, légfrissítők, coop termékek, fűszerek, finomkozmetikai termékek, coop
A CBA mindennapi sikeres működését több mint 10 hazai regionális központ biztosítja, melyek különböző tulajdonosok birtokában vannak. A központok nagyjából egy-egy megyényi területet fednek le. A régiók feladata: nagykereskedelmi raktárat üzemeltessenek és területükön gondoskodjanak a hálózat üzletszámának gyarapításáról, azok koordinálásáról, információval történő ellátásával. A CBA jövőbeni célja továbbra is a vásárlók legteljesebb kiszolgálása a lehető legkedvezőbb feltételek mellett. Minden intézkedés ezt a törekvést kívánja szolgálni.
Országos akciók: A CBA Kereskedelmi Kft. a hónap második felében, havi rendszerességgel akciókat hirdet, melyben a termékek száma eléri a 150-160-at. Az akcióról saját újság jelenik meg 2 milliós példányszámban. Ezen felül szerveznek az egész hónapra érvényes akciót is, mely körülbelül 30 terméket foglal magában. Mindkét akciótípusban szereplő termékek mindegyike kapható az ország bármely CBA üzletében. Régiós akciók: A CBA régiós központjai külön is szerveznek a hónap első felében akciót. A kedvezményes vásárlási lehetőségekről szintén újság jelenik meg, melyet az adott regionális központ által lefedett területen terjesztenek. Bolti akciók : A boltok majd mindegyike önállóan is szervez akciókat, melyekről az adott üzletben lehet információt kapni.
teák, coop partner, öblítő szerek, coop élelmiszer üzlet, kozmetikai termékek, szájápolás, háztartási kiegészítők, papíráruk forgalmazása, üdítők, alapélelmiszer, kereskedelmi áruház, szárazáru
élelem, élelemiszer kiskereskedelem, alap élelmiszer, élelmiszeripar, élelmiszer, élelmiszer kereskedelem
élelmiszer, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, üzletlánc, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc
borotválkozó szerek, coop termékek, vegyi áruk, édességek, rovarirtók szerek, higiéniai termékek, légfrissítők, élelmiszer kereskedelem, coop üzletlánc, tejtermékek, coop boltok, üzletek áruellátása,
konzervek, háztartási kiegészítők, tejtermékek, élelmiszer, üzletek áruellátása, vegyi áru, légfrissítők, papíráruk forgalmazása, kereskedelmi áruház, alapélelmiszer, szeszesitalok, borotválkozó
East-Fruct Kft Zöldség-gyümölcs nagyekerkedelemi ágazatával várja a kedves viszonteladókat!
édességek, háztartási kiegészítők, finomkozmetikai termékek, coop partner, tisztítószerek, élelmiszer üzlet, légfrissítők, teák, fűszerek, higiéniai termékek, kereskedelmi áruház, coop bolthálózat,
