ESKÜVŐSZERVEZŐ


52 találat ESKÜVŐSZERVEZŐ kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    KOVÁCSNÉ BARBARA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, EÖTVÖS U 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az esküvőszervezésről először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Esküvőszervezőt fogadni ma már nem luxus kategória és nem csak a kiváltságosak tehetik ezt meg. Ugyan ez a szolgáltatás nállunk még gyerekcipőben jár. Szerencsére elmondhatom, hogy a szakma kíválóságaitól volt alkalmam elsajátítani ezt az izgalmas és szép foglalkozást , példaképpen Rátkai Tímea aki a magyar esküvőszervezők szövetségének az alelnöke , volt a mentorom. Most összefoglalnám miből is áll az esküvőszervezés és mi a menete. Első körben ha a pár úgy dönt, hogy ránk bízza ezt a szép feladatot, megbeszélünk egy személyes találkozót. Ezen a megbeszélésen elmondhatják milyen igényeik vannak, ők hogyan képzelték el a nagy napot. Ennél a találkozónál mi már rá kérdezünk olyanokra, amire ők nem is gondoltak, de nagyon fontos lehet.Ezt követően három napot kérünk arra, hogy elkészítsük ajánlatunkat, ami természetesen nem kötelez semmirel. Mindezek után ha az ajánlat elnyerte a pár tetszését leszerződünk velük.


  • Díjazott Cég
    GYEREKBARÁT ESKÜVŐSZERVEZÉS
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214.

    Tevékenységi köreink: Gyerekbarát Esküvő-, Rendezvényszervezés. Esküvőkre, rendezvényekre gyermekfelügyelet programokkal. Lufi posta, Léggömb felengedés. Ugrálóvár, Légvár bérbeadás. Arcfestő, Lufi hajtogató.


  • A Dreamservice esküvői ruhaszalon valamint esküvő, - és rendezvényszervező iroda várja minden esküvőre vagy bármilyen alkalomra illetve rendezvényre készülő kedves vendégét. Budapest szívében fantasztikus árakkal és kedves kiszolgálással állunk vásárlóink rendelkezésére.


  • Díjazott Cég
    ESKÜVŐI KELLÉKEK
    1139 BUDAPEST, FORGÁCH U. 8

    Az esküvőre készülve gondoskodni kell elég sok apróságról is, mint például köszönetajándékról illetve ültető kártyáról, ezért kérem pár percig figyelmed! Köszönetajándék 99 Ft/db kísérő kártyával, virágzó tea disz dobozban 295 Ft, gyűrűpárna 1800 Ft, cukrozott mandula 13 ft/db minden hírlevél feliratkozó 1000 Ft-os kupont kap amit levásárolhat. vásárlás esetén ajándék gyűrűpárnát. http://www.eskuvoidekor.com http://www.youtube.com/watch?v=tJkN_rZrRCM


  • Díjazott Cég
    LUFIPOSTA.HU
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214.
    Termékek, szolgáltatások (1) ·Képek (6)·Videók (1)

    Esküvők, gyermekrendezvények, születésnapok gyakori eleme az égbe szökő lufik látványa. Ennek a szép és érdekes eseménynek Ön is részese lehet...


  • zaba, vegetáriánus étel, evés, ebédrendelés, esküvőszolgáltatás, programszervezés, iskolai rendezvények, esküvőszervezés, esküvőszervező, hidegtálak, házhozszállítás, csoportos étkeztetés, bisztrók,


  • BEKK-GAST KFT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, FENYVES UTCA 68

    Esküvők, lakodalmak, egyéb rendezvények szervezése és lebonyolítása Kaposváron és vonzáskörzetében.


  • WEINRAUCHNÉ JAKAB RENÁTA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ...

    Úgy érzitek segítségre lenne szükséged az esküvőtök szervezésében, mert túl elfoglaltak vagytok? Nem találjátok a megfelelő szolgáltatókat? Leveszem a terhet a vállatokról, hogy nektek már csak a szervezés örömteli részével kelljen foglalkoznotok! Elsősorban Szolnokon, Budapesten, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Pest megyében dolgozom, de szívesen vállalok esküvőszervezést az ország bármely pontján. Forduljatok hozzám bizalommal!


  • HA ESKÜVŐ...
    1132 BUDAPEST, CSANÁDY U.16
    Képek (1)

    Ha olyannak szeretnéd az esküvőtök napját, amilyennek gyerekkorodban már tucatszor megálmodtad, akkor jó helyen jársz.Keress minket és az esküvőd valóban emlékezetes marad mind a Ti mind a meghívott vendégeitek számára is. Igény esetén az eljegyzési vacsorát is megszervezzük hogy a választottad lássa, számára Te vagy az igazi.


  • ÉDESÁLOM ESKÜVŐSZERVEZÉS
    3300 EGER, BETHLEN G.

    Esküvő szervezés Eger és környékén minden többletköltség nélkül.



  • GIGABYTE KFT.
    PEST, 2311 SZIGETSZENTMIKLÓS,

    Esküvőtervező szoftver


  • KOVÁCSNÉ BARBARA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOMÁROMI U

    Kovácsné Barbara vagyok esküvőszervező Tatabányán éa környékén tevékenykedem. Kedves jegyespár ha nincs időtök, vagy elfoglaltságotok nem engedi, esetleg nemtudjátok, hogy fogjatok hozzá esküvőtök megrendezéséhez hívjatok bátran . Ajánlat készítés telefonos bejelentkezés alapján, és egy személyes találkozó után készül, ami természetesen még nem kötelez semmire. Tel: 06-70 539 4272


  • BOLDOGSÁG KAPUJA ESKÜVŐSZERVEZŐ BT.
    1162 BUDAPEST, WESSELÉNYI U

    esküvő, rendezvényszervezés, rendezvény, rendezvénylebonyolítás, esküvőszervezés,


  • Megálmodtad a tökéletes esküvőd, de nem tudod hogyan valósítsd meg? Mi segítünk, hogy közös életetek legszebb napja igazán különleges legyen!


  • ARA-KÉPZŐ TANFOLYAM
    1139 BUDAPEST, FORGÁCH

    Nyilvánvaló, hogy mindenki maga szeretne döntéseket hozni az esküvőjével kapcsolatban, de rendszerint nem tudják a párok, hogy hogyan kezdjenek hozzá. Ez egy még rendhagyónak tartott tanfolyam melyet Dammak Jázmin (Miss Universe Hungary 2008) valamint Fehér Ildikó és Csobán Éva esküvőszervezői több éves tapasztalata hívott életre. A tanfolyam tematikája lefedi az esküvő megszervezésének szinte minden mozzanatát.


  • SZÜLETETT ESKÜVŐSZERVEZŐK
    9700 SZOMBATHELY, MAROS U.

    Az esküvö egyszeri és megismételhetetlen esemény, ezért mindenki szeretné, ha igazán szépre, hangulatosra sikerülne. A tökéletes esküvö megszervezése azonban nem egyszerü feladat. Mi ebben tudunk segíteni Nektek: a szervezés terhét levesszük a vállatokról, megkímélünk benneteket a sok utánajárástól; valamint gondoskodunk róla, hogy a Nagy Napon minden zökkenömentesen menjen, így számotokra ne izgulás és rohangálás, hanem valóban ünnep legyen az esküvö, melynek felszabadultan élvezhetitek minden pillanatát.


  • ESKÜVŐI RUHASZALON BOROSTYÁN INGRID
    BARANYA, 7900 SZIGETVÁR, JÓZSEF A. UTCA 7

    Cégünk 7 éve foglalkozik esküvői étterem dekorációval, székszoknyázással. Színskálánkat évente bővítjük, így most 30 féle szalagból választhatsz. Jelenleg Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyében érhetsz el minket. Székszoknyáink jó minőségű selyemből készülnek, melyhez a következő színekből választhatsz masnit: voál, taft, szaténselyem, és organza anyagból. Voál: fehér, vanília, barack, terra, kék, almazöld, pisztáciazöld, púder. Organza: antikarany, arany, bordó, kiwizöld, narancssárga, napsárga, lime zöld, lila, rózsaszín, lila.Szaténselyem:barna, ekrű, halvány lila, pink. Taft:mályva, fehér, bordó. Kiegészítőink széles választékával még nagyobb tökéletességre törekszünk. Üzletünkben menyasszonyi ruhát is választhatsz, valamint álmaid ruháját méretre készítjük! Szeretettel várunk!


  • Professzionális Esküvőszervezés a Ti elképzeléseitek szerint "és miért pont mi" "mert mi garantáljuk a" Problémamentes esküvőt! Vidám embereket! Ragyogó hangulatot! És a legszebb napot az életetekben! Nem is kell ennél több, ugye? Hívj bizalommal! "hogy az álomesküvőből, álomszép esküvő legyen!"


  • R-VISOR ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    1084 BUDAPEST, DÉRI MIKSA UTCA 10.
    Képek (7)·Videók (1)

    Vállaljuk esküvők és egyéb rendezvények (leány- és legénybúcsúztatók, születésnapi partik, szalagavatók, bankettek és céges bulik) teljes körű szervezését, de ha csak egy-két szolgáltató hiányzik, akkor is bátran keressenek minket.


  • KIS KRISZTINA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    BARANYA, 7633 PÉCS, NAGY IMRE ÚT 126

    Kis Krisztina esküvőszervezés. Amikor a részletek is számítanak. Teljes körű esküvőszervezés Pécs és Baranya megyében.


  • CSODAORSZÁG ESKÜVŐSZERVEZÉS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, GYŐR, GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 1
    Képek (3)

    A Nagy Nap egyszeri és megismételhetetlen, ezért kellő odafigyelést és szakértelmet igényel az előkészítése. Csodaország Esküvőszervezés Győr-Moson-Sopron megyét körülölelő szolgáltatáscsokrot kínál minden kedves házasulandónak. Minőségi szolgáltatás, segítség a szervezésben, akár csak tanácsadás vagy teljes körű esküvőszervezés.


  • LILAORCHIDEA ESKÜVŐSZERVEZŐ BT
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, PÁNTLIKA UTCA 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az esküvőszervezésről először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Esküvőszervezőt fogadni ma már nem luxus kategória és nem csak a kiváltságosak tehetik ezt meg. Ugyan ez a szolgáltatás nállunk még gyerekcipőben jár. Szerencsére elmondhatom, hogy a szakma kíválóságaitól volt alkalmam elsajátítani ezt az izgalmas és szép foglalkozást, példaképpen Rátkai Tímea aki a magyar esküvőszervezők szövetségének az alelnöke, volt a mentorom. Most összefoglalnám miből is áll az esküvőszervezés és mi a menete. Első körben ha a pár úgy dönt, hogy ránk bízza ezt a szép feladatot, megbeszélünk egy személyes találkozót. Ezen a megbeszélésen elmondhatják milyen igényeik vannak, ők hogyan képzelték el a nagy napot. Ennél a találkozónál mi már rá kérdezünk olyanokra, amire ők nem is gondoltak, de nagyon fontos lehet.Ezt követően három napot kérünk arra, hogy elkészítsük ajánlatunkat, ami természetesen nem kötelez semmirel. Mindezek után ha az ajánlat elnyerte a pár tetszését leszerződünk velük.


  • ÁMOR SZÍVE ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    BÁCS-KISKUN, 6230 SOLTVADKERT, BARTÓK BÉLA UTCA 11.

    Esküvőszervezés Bács-Kiskun megye területén.


  • SZIMFÓNIA ESKÜVŐ- ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, BARTÓK BÉLA ÚT 7/C 1/1.

    Tata, Tatabánya és környékén sok szeretettel várom a házasulandó ifjú párokat, hogy együtt megvalósítsuk álmaik esküvőjét, legyen az kicsi vagy nagy, klasszikus, romantikus, fantasztikus, téli, tavaszi, nyári vagy őszi, fehér, rózsaszín, lila, kék, piros, narancs, sárga vagy a természet bármi színe! Találkozunk Tatán egy kis kávézóban, ahol egy kávé és sütemény mellett megismerjük egymást, elmondjátok az esküvőtökkel való elképzeléseteket, én ismertetem sz esküvőszervezés menetét, s ha elnyertem a tetszéseteket, a következő találkozó időpontjában is megállapodunk.


  • A 2003-ban alakult COPPIA VINCENTE RENDEZVÉNY-ÉS REKLÁMÜGYNÖKSÉG szakmai, kulturális és szórakoztató rendezvények teljes körű lebonyolítását vállalja. Az egyre bővülő rendezvényszervező piacon egyedi, kreatív és különleges szolgáltatásokat és programokat biztosít. Ízelítő az áltaunk nyújtott szolgáltatásokból: csapatépítő tréningek, kalandtúrák; ügyfél-és partnertalálkozók; céges családi-és sportnapok; konferenciák és családi rendezvények; promóciók; gyerekrendezvények és mikulás partyk.


  • ESKÜVŐ NEKTEK SZERVEZŐ IRODA
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 214
    Képek (3)

    Teljes körű esküvőszervezés! Ahhoz, hogy az esküvő napján mosolygósan és frissen ünnepelhessetek, Nektek is szükségetek lehet egy profi esküvőszervező csapatra, amely leveszi vállatokról az esküvőszervezés fáradtságos feladatait, és bármilyen váratlanul felmerülő probléma esetén megtalálja a legjobb megoldást. Ebben tud segítséget nyújtani számotokra az Esküvő Nektek Szervező Iroda!


  • KIRICSES BEATRIX ESKÜVŐSZERVEZŐ
    8200 VESZPRÉM, HALLE UTCA 9.
    Képek (4)

    Esküvőszervezés azoknak a pároknak, akik úgy gondolják, hogy esküvőszervező segítségével gondtalan és örömteli lesz a készülődés, a nagy nap pedig tökéletes!


  • FÁRAÓ ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    1116 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 108-112.

    Ha most nem az amerikai filmekben látott esküvői partik könnyed eleganciája villant be, akkor bizonyára Ön is U-alakban megterített asztalokat lát, egyszerű, fehér tányérokkal, kissé kopottas evőeszközökkel, és a művházból kölcsönkért, sárga szövetborítású fa székekkel.


  • NÁSZOK ÁSZA ESKÜVŐSZERVEZŐ BT.
    PEST, 2030 ÉRD, KÉSMÁRKI UTCA 13.

    A leánykéréstől az eljegyzésen át, a leány-, és legénybúcsútól kezdve egészen a nászútig az Önök kívánsága és elképzelései szerint megvalósítjuk álmai esküvőjét.


  • ART & ANGEL ESKÜVŐSZERVEZÉS
    HEVES, 3300 EGER, HADNAGY

    Megálmodtad a tökéletes esküvőd, de nem tudod hogyan valósítsd meg? Mi segítünk, hogy közös életetek legszebb napja igazán különleges legyen!


  • Esküvőszervezés másképp, ... egyszer, de tökéletesen!


  • Az esküvőszervező nem luxus segítség a tökéletes álom megvalósításához. Tevékenységemet az ifjú párnak díjmentesen végzem! A másik tévhit, hogy az esküvőszervező azt csinál, amit akar, saját ízlését erőlteti rátok. Ez nem így van! Veletek, a ti elképzeléseteket meghallgatva, néhány jó tanáccsal kiegészítve közösen öntjük formába, hogy milyen is legyen a Ti esküvőtök. Nem veszem át az irányítást, nem kategorizálok senkit, hanem egy csapatként dolgozunk. Hiszem, hogy egyre több pár veszi igénybe évről-évre ezt a szolgáltatást és egyre népszerűbbé válik.


  • Egyedülálló Araképzés azoknak a menyasszonyoknak nyújt jelentős segítséget, akik egyedül szervezik meg esküvőjüket és tökéletesen sikerült esküvőre vágynak.


  • SOMOGYESKÜVŐ.HU
    1066 BUDAPEST, JÓKAI U. 15

    Minden, ami esküvő... Elektronikus esküvő katalógus, Baranya és Somogy megyében az esküvő szakmában tevékenykedő szolgáltatók gyűjtőoldala.


  • ROMÁNC ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 61.

    A Románc Esküvőszervező Iroda rendezvényszervezéssel foglalkozik.


  • GÁLA ESKÜVŐI RUHASZALON / TUTI-BULI KFT.
    FEJÉR, 2060 BICSKE, Nefelejcs u. 35.
    Képek (3)

    ESKÜVŐI RUHABÖRZE!!! Ne kölcsönözze, vegye meg örökre!!! A világhírű kanadai Bridalane esküvői ruhák kiárusítása, Tatabányán a Népház utcában már 20 000.- Ft-tól. Ideális lehetőség szalonoknak, választék bővítésre. A választékról a www.galaszalon.hu weboldalon tájékozódhat. Bejelentkezés kérünk: 30-280-5769.


  • ADÉLIA ESKÜVŐ- ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZÉS
    1151 BUDAPEST, ÁROKHÁT U. 2.

    Üdvözöllek Titeket ADÉLIÁBAN! Itt lehetetlent nem ismerve valósítjuk meg minden esküvői álmotokat. Kiterjedt szolgáltatói háttérrel, piaci ismeretekkel és tapasztalatokkal segítünk, hogy minden az elképzeléseitek, vágyaitok és igényeiteknek megfelelően történjen! Szeretnétek, hogy a készülődés gondtalanul, jókedvűen, baráti hangulatban teljen? Hogy esküvőtök harmonikus, gördülékeny és feledhetetlen legyen? Ti megálmodjátok, mi megszervezzük! Specialitások: retro, art-deco, vintage esküvő. Legyen egy hangulat, egy stílus, kedvenc szín, vagy bármely évszak... csodát varázsolunk köré. Kezdődjön a gondtalan és örömteli készülődés! Várunk Titeket!


  • ESKÜVŐI RUHASZALON BOROSTYÁN SHALIA SPOSA
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI UTCA 1

    esküvőszervező, dekorációkészítés, bérlés, ruhakölcsönzés, eskövőszolgáltatások, eskövők szervezése, csokiszökőkút, eskövői szolgáltatások, díszítőkellékek, menyasszonyi ruha, menyecske ruha,


  • MIRAGE ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BATTHYÁNY U. 14.

    Egy dologban biztosan hasonlítunk egymásra. Mindketten esküvőre készülünk. Te a sajátodra, én pedig remélhetőleg a Tiedre! Az esküvőszervező szakma most van kibontakozóban Magyarországon, de szerencsére egyre többen felismerik az esküvőszervező munkájának fontosságát. Nem akarlak példákkal untatni, hogy ki hogyan rontotta el saját esküvőjét, arra ott vannak a fórumok. Számtalan menyasszonytól/vőlegénytől hallottam már, hogy ha újra szervezhetné vagy szerveztetné az esküvőjét teljesen másképp csinálná. Ne gondold azt, hogy az esküvőszervező olyan ember, aki megmondja, milyen legyen életed Nagy Napja. Éppen ellenkezőleg! Te mondod meg mit szeretnél és én azzá varázsolom!


  • A&B ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 58.

    szolgáltató, rendezvényszervezés, esküvő, rendezvény, állófogadás


  • ZSÁMBA OKTATÁSI IRODA
    1144 BUDAPEST, KEREPESI ÚT

    Az alábbi tanfolyamokkal állunk rendelkezésére: esküvőszervező képzés, szinkronszínész és rádió-tv műsorközlő képzés, személy- és vagyonőr képzés, vendéglátó vállalkozó (üzletvezető) képzés, kereskedő vállalkozó (boltvezető) képzés, számítógép-kezelő képzés, ECDL - Linux képzés az alapoktól, ingatlanközvetítő és értékbecslő képzés, társadalombiztosítási ügyintéző képzés, EBDL képzés, pénzügyi - számviteli ügyintéző képzés, mérlegképes könyvelő képzés.


  • HOLDFÉNY ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    CSONGRÁD, 6721 SZEGED, SÓHORDÓ U. 18

    "Eljött a nagy Nap a kislányból igazi hercegnő a kisfiúból herceg lett" S eme történet, hogy is folytatódik tovább???? Kitűztétek a nagy napot, valósággá válik egy rég beteljesült álom: ...az esküvőtök napja... eskuvo_candlelight.jpg S kérdések sokasága fogalmazódik meg bennetek: -...jó lesz így? -...elég lesz? -...megfelelő lesz? -...? eskuvo_1.jpg "Még 6 hónap. már csak 3., Jézusom!... 4 hét múlva esküvő!! És még nincs étterem, sem ünnepi menü, a tortáról ne is beszéljünk! Jajj és a dekoráció, na meg a szállás a nagyiéknak?? És mi hol fogjuk a nászéjszakát tölteni?..." Csak semmi pánik!


  • DAMMAK JÁZMIN ARA-KÉPZŐ TANFOLYAM
    1139 BUDAPEST, FORGÁCH U.

    Van, aki nem akarja és van, aki nem meri másra bízni a nagy nap megszervezését! Ezek után joggal vetődik fel a gondolat: Na jó, de esküvőt szervezni mindenki tud, ? ezért fizessek? Nyilvánvaló hogy mindenki maga szeretne döntéseket hozni a saját esküvőjével, esküvőszervezésével kapcsolatban, de a párok rendszerint nem tudják, hogy hogyan kezdhetnek hozzá ehhez a nem kis feladathoz. Az esküvőszervezés előtt álló párok megtudhatják, előadóinktól, (akik az esküvő szakma jeles képviselői) hogy hogyan és milyen szempontok alapján válasszanak maguknak esküvői szolgáltatót, továbbá, hogy melyek azok a nagyon fontos kérdések, amikről mindenképpen érdemes beszélgetni egy adott szolgáltatás megrendelése előtt, hogy ne legyenek meglepetések az esküvő közben, és utána sem. Útmutatásukkal, sokkal könnyebben lehet majd eldönteni, hogy a választott szolgáltató valóban megfelelő-e, így segítve az ifjú párokat.


  • ST GEORGE RESIDENCE & HOTEL
    1014 BUDAPEST, FORTUNA UTCA 4

    exkluzív, szálloda, új szálloda, eskövők szervezése, rendezvények, esküvőszervezés, eskövőszolgáltatások, rendezvényterem, hotelek, rendezvény, esküvő, egyedi, esküvőszolgáltatás, kert, esküvőszervező


  • JÓPARTY BT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, JÁSZI OSZKÁR UTCA 2 3/305

    leánybucsú, legénybucsú, céges rendezvény, gyermek programok, rendezvény, szalvétagyűrű, konferenciák, esküvőszervező, esküvő, családi események, esküvői meghívó, székszoknya, dekoráció


  • NESZTOR RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR RADNÓTI TÉR 4. 2/8

    Nesztor Rendezvényszervező iroda -a megbízható partner- Örömmel segítünk komplett rendezvénytervezésben és szervezésben, de a részfeladatokban való segédkezést is szívesen ellátjuk.


  • ÁLOM RENDEZVÉNY ÉS ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9401 SOPRON, POSTAFIÓK 265.

    Az Álom Rendezvény Szervező Irodánk vállalja rendezvények teljes körű megszervezését és lebonyolítását, segítünk megtalálni a rendezvénynek megfelelő helyszínt, a helyszínhez a megfelelő fény és hangtechnikát, zenét, előadóművészeket, táncosokat, és a rendezvényekre a megfelelő védelmet. Álmai mostantól valóra válhatnak velünk, ön elmondja elképzeléseit és mi megvalósítjuk .


  • A NAGY NAP ESKÜVŐSZERVEZÉS
    BUDAPEST, BUDAÖRSI ÚT 4

    Teljes körű esküvők szervezését, lebonyolítását és csak tanácsadást is vállalok!


  • APHRODITÉ ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, RÉT. U. 19.

    Esküvők szervezése, Dekorációk készítése


  • NAGY ANNAMÁRIA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    1094 BUDAPEST, ANGYAL U. 34.

    A mai rohanó világban kitűnő dolog - főleg életünk nagy napján - az előkészületeket profira bízni. Olyan valakire, akinek van kellő szervezőkészsége, tudása kitartása, kellő kapcsolati háttere, és nem utolsó sorban kedvessége, és aki csak a párok kívánságát tartja szem előtt. Az esküvőt az első gondolattól az utolsó megkönnyebbült sóhajtásig, tudomásommal, tapasztalatommal és a legjobb szakemberekkel segítem és végig kísérem.


12