EXHUMÁLÁS


49 találat EXHUMÁLÁS kulcsszóra

  • PANTEON KEGYELETI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, ALKONY U 1

    A PANTEON Kegyeleti Szolgáltató Kft. 1990-ben alakult, az elsők között, mint magán temetkezési vállalkozás. A cég vezetésének irányelve, a lehetőségekhez mérten mindenben a legjobbat nyújtani megrendelőinek.


  • VAS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT - ŐRISZENTPÉTERI FIÓK
    VAS, 9941 ŐRISZENTPÉTER, KOVÁCSSZER 56.

    Szeretteink elvesztése minden esetben megrázó számunkra, és a fájdalmas gyászban először nem is tudjuk, hogy miként kezdjünk hozzá a végső búcsú szertartásának megszervezéséhez, bonyolításához. Engedje meg, hogy vállalatunk nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki szeretett hozzátartozója elhunyta miatt. Tudjuk, e tragikus eset Önnek és családjának mély fájdalmat okoz, de a temetés intézése elkerülhetetlen feladat. A temetéssel kapcsolatos tennivalók és a Vas Megyei Temetkezési KFT szolgáltatásainak ismertetésével - jelen honlap segítségével is - kívánunk segíteni gyászán, enyhíteni fájdalmán. Sikerült elérni, hogy a KFT magas színvonalú szolgáltatást nyújtson tevékenysége minden területén. A megyében összesen 79 alkalmazottal vagyunk jelen most is, amikor több magán temetkezési cég működik.


  • MÉCSES 2001 BT
    CSONGRÁD, 6600 SZENTES, SIMA F. UTCA 31

    exhumálás, halotti anyakönyvezés, nemzetközi halottszállítás, urna, engedélyek, koporsó, hamvasztás, ántsz, búcsúztatás, kegyeleti szolgáltatás, temetkezés, sírhelynyitás, halotthűtés,


  • KLEM KFT. TEVEL
    TOLNA, 7181 TEVEL, FŐ ÚT 310

    A Klem Temetkezési Kft 1990-ben alakult, mint magántemetkezés. A KFT jelenleg főként Tolna és Baranya megye területén tevékenykedik.


  • REQUIEM TEMETKEZÉS-NAGY VILMOS
    VAS, 9676 HOSSZÚPERESZTEG, ÁRPÁD U. 4.

    Temetkezési szolgáltatásunk Zala, Veszprém és Vas megye területén teljes körű.


  • GECSE ANDRÁS E.V.
    NÓGRÁD, 3145 MÁTRATERENYE, DOBÓ U. 6.

    (Szolgáltatás)20/969-0333


  • PAPNÉ ÉS TÁRSA TEMETKEZÉSI KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KŐRÖSI ÚT 20A.

    exhumálás, kegyeleti kellék, koszorúkészítés, sírkövek, szemfedők, szolgáltató, temetkezés, temetkezési kellék, temetkezési szolgáltatás


  • JAKABNÉ KARAKÓ TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4545 GYULAHÁZA, PETŐFI U. 37.

    teljes körű térítésmentes ügyintézés


  • SUTA GÉZA TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÓ
    PEST, 6050 LAJOSMIZSE, NÉMETH U. 2/4

    Suta Géza temetkezési szolgáltató és temető üzemeltető. Egy bekövetkezett haláleset hatalmas lelki terhet ró a családtagokra, hozzátartozókra. Nem beszélve a temetéssel kapcsolatos ügyintézésr?l, a halálesettel kapcsolatos okiratok beszerzésér?l, a távoli hozzátartozók értesítéséig, melyekre általában sz?k id? áll rendelkezésre. Temetkezési irodánk segítséget szeretne nyújtani a hozzátartozóknak a halálesettel kapcsolatos teljes kör? ügyintézésben, szolíd árakon.


  • PILÁTÓ TEMETKEZÉSI KFT
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, BÉKE UTCA 18

    sümeg, hamvasztás, tapolca, exhumálás, veszprém, temetkezés, pilátó temetkezés, gyászszertartás, városlőd, devecser, kegytárgy, temető, temetés, halottszállítás



  • ESZTERGOMI KEGYELETI KFT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM, PETŐFI UTCA

    urna, krematóriumok, halotthamvasztás, temetkezés, koporsó, temetkezési vállalkozók, halál, exhumálás, kegyelet, temető, temetés


  • MÉSZÁROS TAMÁS
    FEJÉR, 8083 CSÁKVÁR, SZÉCHENYI UTCA 17

    halott szállítás, exhumálás, temetkezés, sírásás, hamvasztás


  • HOR TEMETKEZÉSI KFT
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, TRIPAMMER GYULA UTCA 1

    sírcsokor rendelés, hamvasztás, temetkezés, sírfeltöltés, kriptarendezés, sírtisztítás, sírkarbantartás, exhumálás, kegyeleti kellékek, sírfelújítás, koszorú rendelés


  • WAGNER ÉS TÁRSA KFT
    8200 VESZPRÉM, STADION UTCA 25/C

    koszorúrendelés, kegyelet, gyászjelentés, halott szállítás, búcsúztató, exhumálás, pápa, várpalota, temetkezés, sírkő, balatonalmádi


  • KECSKEMÉTI VÁROSGAZDASÁGI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BÉKE FASOR 71/A

    A Kecskeméti Városgazdasági Kft. évtizedek óta végez közszolgáltatást a Város területén. Jogelődjei: Kommunális Költségvetési Üzem 1971. április 1-én alakult. Tevékenységi körei: hulladékgazdálkodás, köztisztasági tevékenység, parkfenntartás. Érdekességként említhető, hogy a Kommunális Költségvetési Üzem elődje a Városi Tanács Kommunális részlege, a hatvanas években lovasfogattal folytatta a hulladékgyűjtést. Ennek kapcsán lóhajóként is foglalkoztattak munkásokat, akiket később gépkocsivezetőkké képeztek át.


  • SZILENCIUM TEMETKEZÉS
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, LIGETI KÁROLY SOR

    belföldi halottszállítás, belföldi temetkezés, hagyományos temetés, halottszállítás, halottszállítási ügyelet, koporsós temetés, kriptába temetés, nemzetközi halottszállítás, polgári temetés, szociális temetés, szórásos temetés, tanácsadás temetkezési ügyben, temetés, temetés lebonyolítás, temetés ügyintézés, temetési engedély beszerzés, temetési koszorú, temetési szertartás, temetési zene, temetésszervezés, temetkezés szervezés, temetkezési biztosítás, temetkezési cikk, temetkezési kellék beszerzés, temetkezési szolgáltatás, temetkezési tanácsadás, temetkezési ügyintézés, urnás temetés, újratemetés


  • SEGÍTŐKÉZ TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121

    Megközelíthető: János Kórház és Moszkva tér felől egyaránt: 59-es, 61-es villamos és 5, 155, 156-os buszok.


  • LÉLEKHARANG TEMETKEZÉS
    PEST, 2170 ASZÓD, KOSSUTH L. UTCA 33

    egyházi temetkezés, halottszállítás, temetés, sírásás, temetési szertartás, kegyeleti szolgáltatás, temetkezési kellékek, exhumálás, temetkezés aszód, polgári temetkezés


  • CREDO 2000 TEMETKEZÉSI KFT
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, TŰZOLTÓ UTCA 18-20

    halott szállítás, hamvasztás, búcsúztató, sírfelújítás, temetési ügyintézés, temetkezéssel kapcsolatos teljeskörű szolgáltatás, halál, temetkezési szolgáltatás, temetés, exhumálás, sírkő, gyász,


  • KLEM KFT. MECSEKNÁDASD
    BARANYA, 7695 MECSEKNÁDASD, JÓKAI ÚT 4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Temetkezési vállalat


  • KOCZÁNNÉ KUBICZKI ILDIKÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3711 SZIRMABESENYŐ, ALKOTMÁNY U. 37.

    exhumálás, hagyományos temetés, koporsós temetés, temetkezés, temetkezési szolgáltatás, temetkezési ügyintézés, urnás temetés


  • ZIRCI VÁROSÜZEMELTETÉS NONPROFIT KFT
    VESZPRÉM, 8420 ZIRC, ALKOTMÁNY UTCA 5

    temetkezési szolgáltatás, temetés, temetkezés, exhumálás, temetőgondnokság


  • INRI TEMETKEZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT
    FEJÉR, 2483 GÁRDONY, BÓNÉ KÁLMÁN UTCA 67

    temetés kápolnásnyék, temetés agárd, temetés vértesacsa, koporsó, elmúlás, halál, gyászjelentés, temetés martonvásár, temetés tabajd, koszorúkötészet, temetés alcsút, halottszállítás, temetés pákozd,


  • NEKRO TEMETKEZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, JÓKAI MÓR UTCA 31

    koporsós temetés, urnás temetkezés, menyasszonyi csokor, szombathely, koszorú, virágküldő szolgálat, temetkezés, celldömölk, hamvasztás, virágbolt, hamvasztatás, virágkötészet, temetés sírba,


  • KOVÁTSIK ÉS TÁRSAI TEMETKEZÉSI BT
    VAS, 9900 KÖRMEND, DIENES L. UTCA 11

    hamvasztás, exhumálás, krematóriumok, hamvak szórása, temetkezési szolgáltató, temetkezés, temetés, temetőgondnokság, temetkezési szolgáltatás, koszorú, halotti anyakönyvezés, halotthamvasztás,


  • DÉGI TEMETKEZÉS ÉS VIRÁGBOLT
    VESZPRÉM, 8300 TAPOLCA, PETŐFI S. UTCA 26

    exhumálás, koszorúk, házhozszállítás, hamvasztás, halotthamvasztás, temetkezési vállalkozók, dísztárgy, virágok, anyakönyvezés, dekorációkészítés, krematóriumok, koporsós temetés, vágott virág,


  • ZIRCI VÁROSÜZEMELTETÉS NONOROFIT KFT
    VESZPRÉM, 8420 ZIRC, ALKOTMÁNY UTCA 5

    exhumálás, temetőgondnokság, temetkezés, temetkezési szolgáltatás, temetés


  • VAS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT - KŐSZEGI FIÓK
    VAS, 9730 KŐSZEG, TEMETŐ U. 30.

    Szeretteink elvesztése minden esetben megrázó számunkra, és a fájdalmas gyászban először nem is tudjuk, hogy miként kezdjünk hozzá a végső búcsú szertartásának megszervezéséhez, bonyolításához. Engedje meg, hogy vállalatunk nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki szeretett hozzátartozója elhunyta miatt. Tudjuk, e tragikus eset Önnek és családjának mély fájdalmat okoz, de a temetés intézése elkerülhetetlen feladat. A temetéssel kapcsolatos tennivalók és a Vas Megyei Temetkezési KFT szolgáltatásainak ismertetésével - jelen honlap segítségével is - kívánunk segíteni gyászán, enyhíteni fájdalmán. Mobil: 06-30/901-6085.


  • VAS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT - SZENTGOTTHÁRDI FIÓK
    VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, HUNYADI ÚT 42.

    Telefon - 94/380-052, 06-30/9365-667, 06-30/786-6892 . Hozzáértéssel, nagy gyakorlattal tesszük a dolgunkat. Természetes, hogy mindenkit a helyzetnek megfelelően részvétnyilvánítással fogadunk, s az adott körülményeket tiszteletben tartva, hozzátartozó-központú szolgáltatásunkkal enyhítjük bánatukat. Mindig arra törekszünk, hogy kielégítsük a hozzátartozók igényeit, s ez a gyász óráiban nem is olyan könnyű feladat. Több ízben találkozunk olyan esettel, hogy a hozzánk forduló nem is tudja, mit kell tennie. Igyekszünk lelkiismeretesen segítséget nyújtani, a kegyeleti kellékek tekintetében pedig széleskörű választék biztosításával igyekszünk minden igényt kielégíteni. Kötelességünk a részletes tájékoztatás, a döntést azonban nem mi hozzuk meg. A mi munkánk nap mint nap az emberek szeme előtt zajlik. Fontos számunkra, hogy a temetkezési szolgáltatásban sem az ügyintézés, sem a temetkezési szertartás során ne hibázzunk. A temetés szomorú szertartás, egyszeri és megismételhetetlen.


  • GLÓRIA TEMETKEZÉS
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4545 GYULAHÁZA, PETŐFI S. ÚT.37.

    Teljes körű temetkezési szolgáltatást nyújtunk több telephelyen.


  • N&P VESZPRÉM MEGYEI TEMETKEZÉSI KFT
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, SISKE UTCA 19

    exhumálás, hamvak szórása hajóról, hamvak szórása, szállítás, egyházi temetés, hamvasztás, halotti anyakönyveztetés, hamvasztás előtti búcsúztatás, polgári szertartás, urnás búcsúztatás, temetkezés


  • KOSZTOLÁNYI TEMETKEZÉS
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, VÖRÖSMARTY TÉR 18
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    temetkezési ügyintézés, belföldi temetkezés, temetkezési vállalkozók, temetésszervezés, szociális temetés, halottszállítás, sírcsokor, exhumálás ügyintézés, hamvasztás, temetés lebonyolítás, temetés


  • MEMENTO TEMETKEZÉS
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, RÓKUS UTCA 29

    belföldi halottszállítás, külföldi halottszállítás, koporsó, exhumálás, urna, szemfedél, halottszállítás, halotthamvasztás, krematóriumok, sírkereszt, sírásás, temetkezési vállalkozók, temetés


  • HANT BT.
    1091 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 113.

    exhuma, sírkő, kegyelet, koszorú, koporsó, hant, távirat, kripta, koszorúk, szórásos, exhumálás, temető, sírjelzők, halott, virág, hulla, sírhely, gyászlap, temetkezés, szolgáltatás, hamvasztás, urna,


  • KLEM KFT. APARHANT
    TOLNA, 7186 APARHANT, KOSSUTH LAJOS U. 17.

    A Klem Temetkezési Kft 1990-ben alakult, mint magántemetkezés. A KFT jelenleg főként Tolna és Baranya megye területén tevékenykedik


  • KLÁN 98 BT.
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, VÖRÖSMARTY TÉR 18.

    A Klán 98. Temetkezési Bt. helyi hagyományokon alapuló temetkezési társaság.Szakmai hátterünkel és tapasztalatunkkal igyekszünk segíteni minden hozzánk forduló gyászoló családnak, barátnak és rokkonnak.


  • KEGYELET TEMETKEZÉSI KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KŐRÖSI ÚT 2/A

    exhumálás, kegyeleti kellék, koszorú készítés, sírkövek, szemfedők, szolgáltató, temetkezés, temetkezési kellék, temetkezési szolgáltatás


  • HARANGSZÓ BT
    BÁCS-KISKUN, 6230 SOLTVADKERT, ZALKA M. UTCA 35

    szemfedőkészítés, temetés, temetkezési kellékek, hamvasztás, halotthamvasztás, krematóriumok, exhumálás, halottszállítás, temetkezési vállalkozók, ügyintézés, temetkezési szolgáltatás, temetkezés


  • IN MEMORIAM KFT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, KLAPKA GY. ÚT 8/D

    hamvasztás, külföldi halottszállítás, anyakönyvezés, polgári búcsúztató, sírgondozás, fűnyírás, urna, halottszállítás, koszorú, temetkezés, sírkőtisztítás, sírásás, sírkő szét összerakás, exhumálás,


  • VAS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT - CSEPREGI FIÓK
    VAS, 9735 CSEPREG, DÓZSA ÚT 37.

    Szeretteink elvesztése minden esetben megrázó számunkra, és a fájdalmas gyászban először nem is tudjuk, hogy miként kezdjünk hozzá a végső búcsú szertartásának megszervezéséhez, bonyolításához. Engedje meg, hogy vállalatunk nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki szeretett hozzátartozója elhunyta miatt. Tudjuk, e tragikus eset Önnek és családjának mély fájdalmat okoz, de a temetés intézése elkerülhetetlen feladat. A temetéssel kapcsolatos tennivalók és a Vas Megyei Temetkezési KFT szolgáltatásainak ismertetésével - jelen honlap segítségével is - kívánunk segíteni gyászán, enyhíteni fájdalmán.


  • PIETAS TEMETKEZÉSI BT. - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TEMETŐ U. 10
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk temetkezésikellékekkel és síremlékek javításával foglalkozik.


  • GLÓRIA TEMETKEZÉSI IRODA - VESZPRÉM
    8200 VESZPRÉM, ZIRC ROMER UTCA 65.

    Cégünk a már régi múlttal rendelkező Molnár Temetkezési Kft. szolgáltatásait vette át és folytatja. Megbízható jó gazdasági és etikai háttérrel rendelkezünk. Alkalmazottaink jól kvalifikáltak, s nagy hozzáértéssel rendelkeznek az adott témában. Szolgáltatásainkban olyan minőséget és segítséget kívánunk nyújtani, ami megrendelőinknek könnyebbé teszi az amúgy is nehéz napok elviselését.


  • KLEM KFT. SZÁSZVÁR
    BARANYA, 7349 SZÁSZVÁR, ARANY JÁNOS ÚT 20

    A Klem Temetkezési Kft 1990-ben alakult, mint magántemetkezés. A KFT jelenleg főként Tolna és Baranya megye területén tevékenykedik.


  • REKVIEM TEMETKEZÉS
    BÉKÉS, 5900 OROSHÁZA, GYŐRI VILMOS TÉR 1.

    Cégünk első számú kötelességének tartja a Tisztességet, a Békét és az Odaadást!


  • BÉKÉS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 37.

    exhumálás, halottszállítás, hamvasztás, kegyeleti cikkek árusítása, temetési szolgáltatás


  • ELPISZ KEGYELET KFT
    BÁCS-KISKUN, 6453 BÁCSBOKOD, HUNYADI J. UTCA 16

    temetkezési kellékek, különleges urnák, gyászzene, virág, exhumálás, temetkezés, koszorú, sírkő forgalmazás, halottszállítás, sírkő, kegyeleti szolgáltatás, búcsúztatás, hamvasztás, temetés,


  • TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÓ MÉCSES KFT
    PEST, 2120 DUNAKESZI, TÁNCSICS M. UTCA 24

    hamvasztás, sírhely, temetkezés, temető üzemeltető, temető, ügyelet, exhumálás, temetés, halottszállítás, szórás, dunakeszi temetkezés


  • VAS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT - KÖRMENDI FIÓK
    VAS, 9900 KÖRMEND, BÁSTYA ÚTI ÜZLETHÁZ

    Mobil: 06-30/336-4022, 06-30/216-4913. Sikerült elérni, hogy a KFT magas színvonalú szolgáltatást nyújtson tevékenysége minden területén. A megyében összesen 79 alkalmazottal vagyunk jelen most is, amikor több magán temetkezési cég működik. Alapító okiratunk szerint a megye területén lévő összes településen végezhetünk és végzünk is temetkezési és temetőüzemeltetési szolgáltatásokat: a temetők rendben tartásával minden körülmények között meg tudunk felelni a társadalom, a hozzánk fordulók elvárásainak.


  • Megközelíthető: Király utca felől: 70-es, 78-as trolibusz Andrássy út felől: földalatti, 105-ös autóbusz.