FÁTYOL
62 találat FÁTYOL kulcsszóra
1990-ben alapult cégünk Közép Európa legnagyobb esküvői és alkalmi ruha anyagokat, csipkéket, gyöngyöket és egyéb kiegészítőket forgalmazó cége. Az alap anyagok mellett exkluzív "Mirella Bridal Art" márkájú menyasszonyi és alkalmi ruhákat is forgalmazunk, viszonteladóknak is.
Esküvőszervezés? Forduljon hozzánk! Esküvőnk felejthetetlen emlék, mind a mai napig sokszor eszembe jut, milyen izgalommal vártuk a napot, mennyit terveztünk, keresgéltünk, szerveztünk és vásároltunk. Majd eljött A NAP, az izgalmat felváltotta a mérhetetlen boldogság, és az esti tánc hevében arra gondoltam, ezt akár minden évben megismételném. Kivéve a rengeteg szervezést és beszerzést. Azóta több barátunk esküvői előkészületeit követtük figyelemmel, és mindannyian ugyanezt élték, élik át: munka után és hétvégén igyekeznek mindenhova eljutni, versenyt futva az idővel, hogy minden a helyén legyen az esküvő napjára, és a leggazdaságosabban bánni az anyagiakkal, de mégis minden ízléses és szép legyen.
ZSÓFIA ESKÜVŐI RUHASZALON MISKOLCON
FEHÉR KÁLA ESKÜVŐI SZALON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÚT 107.Képek (7)Menyasszonyi- és alkalmi ruhák, esküvői kiegészítők kölcsönzése, eladása
ÚJ KOLLEKCIÓ! Wilvorst és Tziacco márkás öltönyök! Új menyasszonyi ruhák, új estélyi ruhák, új báli ruhák, új koszorúslány ruhák! Edina szalonja, Paks. EDINA PAKSI SZÁZSZORSZÉP ESKÜVŐI RUHASZALONJA Menyasszonyi, koszorúslány-, estélyi, vőlegényi ruhák, férfiruhák, kiegészítők. Szalagtűzőre, elsőáldozásra is. Az újonnan megnyílt paksi Százszorszép Esküvői Ruhaszalonban szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! A menyasszonyi ruhákhoz kiegészítőket ékszereket, fátylakat is kínálunk szalonunkban. Az alkalomhoz illő menyecske-, koszorús-, estélyi ruháink széles választéka üzletünkben szintén kölcsönözhető. A Szalon honlapján megtalálhatók a Szalon elérhetőségei és a kollekciók fotói is. Menyasszonyi ruháinkhoz nálunk minden kiegészítőt megtalál, ami az esküvői öltözethez elengedhetetlenül szükséges : fátyol, ..., kesztyű, gyűrűpárna, és ékszer. Minden ruhakiegészítőnek tökéletes összhengban kell lennie a kiválasztott ruhával. Ezek kiválasztásában a Százszorszép Szalon lesz segítségére.
Strasszkövek és Dekorpákák kreatív hobbyfelhasználóknak és profiknak. Kristály és fém strasszkövek hőre olvadó ragasztóbevonattal több színben, formában és méretben.
- KÓTAJI MENYASSZONYI RUHASZALON
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4482 KÓTAJ, Szent I. u. 7 (fő utca, Nyíregyházától 10 percre.)
4 csillag 2 vélemény alapjánCégünk esküvői ruhaszalont üzemeltet.
- MIRTUSZ MENYASSZONYI RUHAKÉSZÍTŐ ÉS KÖLCSÖNZŐ-MÁRTAI FERENCNÉ MIRTUSZ RUHAKÖLCSÖNZŐ
PEST, 2600 VÁC, CSILLAG UTCA 7.40 év tapasztalata! Már 40 éve foglalkozunk esküvőiruha, alkalmi ruha és koszorúslány ruha készítéssel és kölcsönzéssel. Extra minőségű, kézzel hímzett modelljeinket reális áron kínáljuk. Jöjjön el hozzánk és válassza ki széles modell kínálatunkból az Ön számára legkedvesebbet! Várjuk szeretettel üzletünkben! Nyitva tartás: H-P 9-18h, Szo 8-12h
A Polgármesteri Hivatal, Szilvásvárad közigazgatással foglalkozik. Szilvásvárad a Bükk hegység nyugati oldalán a tengerszint felett 345 méterre terül el. Egertől 30 km, távolságra. Autóúton Ózd, Kazincbarcika és Eger felől, vasúton Putnok és Eger felől közelíthető meg. A
, , Őkelme " üzletünk a különleges igényeket elégíti ki, kiváló varrónő segít a kelme és fazon kiválasztásában !
Szalonunkban a PRONOVIAS W-1 kollekció 2010-2011-es modelljeit is megtalálod.Egyedülálló szolgáltatásunk, a honlapunkról kiválasztott ruhákat otthonodban is próbálhatod!Telefonos bejelentkezésedet várjuk!
pelerin, báli ruha, koszorús ruha, első áldozó ruha bérbeadás, kesztyű, első áldozó ruha, menyasszonyi ruha, hajtű, fátyol, mandzsettagomb, nyakkendőtű, korona, legyező, harisnyakötő, kalap, öltöny
esküvő, gyermekjelmez, jelmez, ruhaszalon, menyecskeruha, szalagavatói ruhák, menyasszonyi ruha, ruhakölcsönző, esküvői ruha, fátyol, farsangi jelmez, koszorúslány ruha, ruhakiegészítők
A Piktorfesték Üzletlánc Kft. egy országszerte több városban is jelenlévő, festék és vegyi áru kiskereskedelemmel foglalkozó üzletlánc. Az üzleteinkre vonatkozó bővebb információkat az oldalon található térkép segítségével, vagy az üzleteink menüpontra kattintva érheti el. Oldalunkon böngészve információt kaphat továbbá az általunk nyújtott egyéb szolgáltatásokról is. Amennyiben szeretné, a jobb felső sarokban található webáruház linkre klikkelve on-line is intézheti vásárlását.
- RUBIN SZALON- ONLINE MENYASSZONYI RUHA RENDELÉS ÉS RUHAKÖLCSÖNZŐ
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9444 FERTŐSZENTMIKLÓS, KOLOZSVÁRI U. 15.Cégünket 1994-ben alapítottuk, a fő profilunk egyedi igényes, méretre szabott menyasszonyi, menyecske, alkalmi ruhák készítése, kölcsönzése, illetve kiegészítő kellékek árusítása. Ez évtől bővítettük kínálatunkat, online webshoppal, külföldi cégek különleges ruháinak a forgalmazásával. Álmaid menyasszonyi ruháját már az interneten is megrendelheted? Igen! Ez már nagyon egyszerű és gyors megoldás! Ha belegondolsz, mennyi időt vesz igénybe összeállítani a ruhakölcsönző szalonok listáját, majd ezeket felkeresni, végiglátogatni, próbálni, próbálni, próbálni és esetlegesen sikertelenül távozva kezdeni az egészet elölről, akkor talán nem is kell komoly érveket felsorakoztatni a modernkori vásárlás eme új lehetősége mellett. A netes megrendelés leveszi válladról a keresgélés, próbálgatások terhét, kényelmesen otthon ülve vásárolhatsz. Ráadásul nemcsak időt, hanem pénzt is spórolhatsz, hiszen nagyjából az egy alkalomra szóló kölcsönzési áráért vásárolhatod meg álmaid ruháját!
Szalonunkban a világhírű amerikai Mori Lee és Madeline Gardner, az angol Ronald Joyce, valamint az olasz Colet menyasszonyi ruhakollekciók gyönyörű darabjai között válogathatsz. Természetesen a ruhákhoz tökéletesen illő ékszereket, színre festhető szaténcipőket is kínálunk, valamint a férfiakat pedig a kíváló minőségű, német Wilvorst és Tziacco öltönyök, mellények, nyakkendők, ingek, mandzsettagombok kínálatával várjuk. Ha igazán elegáns szeretnél lenni a nagy napon, nézz be hozzánk és engedd, hogy mi azzá varázsoljunk!
Menyasszonyi, alkalmi ruhák, öltönyök, kellékek: - London - Stevies Gowns, Aphrodité, Athena, Maria, Papillon, Chrystiano kölcsönzésre, megvásárlásra, - Novák Kinga tervező saját kollekció, bérelhetők valamint egyedi tervezés/készítés tervek alapján, - Saját tervezésű, készítésű menyasszonyi, menyecske, alkalmi, örömany öltözékek francia, olasz alapanyagokkal, csipkékkel, valamint indiai ékszercsipkékkel! - Egyedi készítésű öltönyök méretre készítés, - Viviance menyasszonyi cipők, Cégismertető: A Whitewedding Szalon 2008 őszén alakult. A londoni Stevies Gowns cég 3 vezető tervezőjének kollekciói segítségével minden menyasszony álmát igyekszünk valóra váltani. Tervezőink nem csak a formákra, hanem az anyagokra is nagy hangsúlyt fektetnek, így ruháink anyagai között megtalálhatóak a 100% hernyóselyem shangtungok, brokátok, tüllök, taftok, organzák, csipkék... Az anyagok biztosítják a ruha könnyedségét, és egyedi megjelenését... hogy a nagy nap tökéletes legyen!
A Josephine Szalon a Pécs belvárosában a Kereskedők Házában, a földszinten, a 13 sz. üzletben várja az érdeklődőket. A Josephine Szalont 2006-ban alapítottuk, azzal a meggyőződéssel, hogy a hozzánk betérők udvarias kiszolgálással, és rendkívűl egyedi, exkluzív kínálattal fognak találkozni. A szalonban menyasszonyi öltözékek, koszorúslányruhák, alkalmi, és estélyi ruhák egyedi kollekcióját kínáljuk. Egyedi tervezés, exkluzív alapanyagok, kiemelkedő minőség jellemzi kollekciónkat. A Josephine Szalonban már elérhetőek a dán Lilly cég kifinomult, exkluzív menyasszonyi ruhái, és esküvői kiegészítői. Bejelentkezés: 06-30-331-6267 "Alkalmak, melyek a megjelenés által vállnak feledhetetlenné" Josephine
- CINDERELLA BRAUT UND ABENDMODE - MENYASSZONYI ÉS ALKALMI RUHA SZALON, SOPRON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, ADRESSE:SCHÁRMÁR KÁROLY U.6.CINDERELLA Braut & Abendmode: 25 JAHRE IM DIENSTE DER BRAUT. Adresse: Sopron, Schármár Károly u.6. Tel: +36/30120839. e-mail: holpair @ gmail.com . Sie können aus 500 Braut-, Brautjungfern und Abendkleider mit Accessoires wählen! Ihre einige Traumkleid-Vorstellung kann die Inhaberin-nach Mass günstig für Sie anfertigen.Mit 25 Jahren Praxis (Fernsehsendungen in Österreich, Deutschland)hilft Sie auch gerne mit Ratschlägen. Damit wir für Sie genügend Zeit haben, das Richtige zu finden, bitten wir um telefonische Terminvereinbarung unter (+36)30 912 08 39. Danke für Ihr Vertrauen!
BRILL SZALON esküvői ruha, esküvői ruhakölcsönző: 2004 októberben nyílt meg, gyönyörű menyasszonyi és különleges alkalmi ruhákkal, ahol az elegancia a fényűzéssel párosul. Óriási választékot mutatunk be két gyártótól: Fabio Gritti és Passione, megfizethető divatkellékek teljes választékával. A Gritti Sposa a legelismertebb márkák egyike a menyasszonyi ruházat terén, ebben az évben szintén nagy standon szerepelt a Milánói Esküvői Bemutatón új kollekciójával. A Passione kollekció már jól ismert tiszta sziluettjeiről és kiváló minőségéről.
Katonai kishajóval a Tisza-tavon, lápos, mocsaras részeken a kontinens legnagyobb mesterséges taván.
- SZAFFI ESKÜVŐI ÉS BÁLI RUHASZALON - MAMMUT II.
1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.
5 csillag 1 vélemény alapjánA szalon a menyasszonyi és báli ruhák mellett férfi esküvői ruházati termékekből is nagy választékot kínál. Wilvorst, New Men, Adorno, Ottavio Nuccio, Diuk márkák kínálatával Budapesten a férfi esküvői divat centruma. Női márkák: Elena Della Rocca, Marylise, My Lady, Nicol, Nili Collection, Graf Shoes, Maylori. Gyemek alkalmi öltönyök, koszorúslány és elsőáldozó ruhák szintén kaphatók és kölcsönözhetők. A Mammut II. üzletházban hétvégén is nyitva.
Szeretettel várja az Anna Esküvői ruha és Öltöny Szalon! Dunaharasztin az Arany János utcában lévő Aranyhármas üzletház! Akciókkal!Széles választékkal!Kiváló minőséggel!Kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat egészen a kicsiktől a nagyokig!(méretek 85 cm - egészen 6XL-ig)! Kínálatunk: hölgyeknek és uraknak is egyaránt! -Exkluzív menyasszonyi ruhák -mennyecske ruhák -koszorúslány ruhák -szalagavatói ruhák -elsőáldozó ruhák, -keresztelő ruhák - örömanya ruhák kölcsönzése eladása -alkalmi ruhák -ballagó ruhák -divatáru -fehérneműk -kiegészítők -cipők -exkluzív ékszerek -táskák -bocskai, szmoking, frakk, öltön kölcsönzés bérbeadás -ingek, pulóverek, nadrágok - cipők, pénztárcák, övek. nadrágtarok, mandzsetták -alsó ruházat -selyemmelények -
Pronovias és San Patrick modellek forgalmazása. 2011-es évtől a szalon "San Patrick Premium Dealer". A szalon Szombathelyen az Uránia udvarban a Savaria üzletház földszintjén található.
A Te jövőd a mi jelenünk! A Chrysalis Esküvő arculatát a fiatalosság és a folyamatos megújulás jellemzi, ami a stílusjegyekben és az árban is megjelenik. A cég kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere révén a Chrysalis Esküvő szalonjaiban az egyedi darabok mellett az olasz- Nicol, Caruso, Dreamon Bridal kollekciói darabjai kölcsönözhetők és megvásárolhatók. Várunk az ország három pontján!
Cégünk 1990 óta van jelen a hazai piacon. Az organzát, tüllt, düseszt importból szerezzük be és saját hímző műhelyünkben készítünk csipkét belőlük. Forgalmazunk: kesztyűket, fátylakat, gyöngyöket, alsószoknyákat.
Maggie Sottero menyasszonyi ruhák Kelet Magyarországon csak az Eleonor Szalonba.Menyasszonyi ruhák, minden fazonban, óriási választékban.Koszoruslány ruhák, fátylak, kesztyük, bolerók, gyertyák, gyűrűspárnák, kontytűk.Állandó akciókkal várjuk a menyasszonyokat!" MI a menyasszonyokért vagyunk!" www.eleonorszalon.hu
Kattints a linkre és mindent megtudhatsz a szalon munkájáról! http://maya-eskuvo.hu Az oldal rólunk menüje bemutatja a szalon profilját és gondolkodásmódját. A képtárakban megtalálhatod az aktuális év legújabb kollekcióit. Egyéb érdekességeket leírásokat is találhatsz az oldalon. Valamint referenciaként nézegethetsz pár megvalósult álmot is a tőletek galériában. http://maya-eskuvo.hu
Esküvői előkészület, menyasszonyi ruha, menyasszonyi csokor, esküvői fotó, esküvői kamerafelvétel, esküvői terem, helyszín dekoráció, esküvői autó dekoráció, esküvői frizura, haj, esküvői smink, polgári esküvő, templomi esküvő, esküvői gyűrű, esküvői fátyol, esernyő, cipő, esküvői kiegészítők. Indiai esküvő és smink tippek, arab esküvő, japán esküvő. 2009-es menyasszonyi ruhák.Wedding
Szalai Katalin - XXI. századi kódexíróként - vágotthegyű tollai, maga készítette ecsetjei között, elgépiesedett komputervilágunkba visszahozza a manuális munka szépségét, humanitását, összekötve a régit és az újat.
bizsu, eladás, táska, párna, gyűrűtartó, menyasszonyiruha, kölcsönzés, méretre, koszorúslány ruha, kesztyű, fejdísz, fátyol, esküvői ruha kiegészítők, esküvői ruha, esküvői kellék, elsőáldozói ruha
Kényelmes kiadó szállás a Bükkben a Bélkő-hegy lábánál! Pihenjen a Sasfészek apartmanban Bélapátfalván, Eger és Szilvásvárad szomszédságában! Vendégeink rendelkezésére áll 3db (2-4 ágyas) szoba, fürdőszoba és felszerelt konyha. Maximum 9 fő elhelyezése biztosított. A parkosított kert és udvar kiválóan alkalmas pihenésre, bográcsozásra, szabadtéri sütés-főzésre. Az autó parkolása udvaron megoldott. Túrázási, lovaglási, kerékpározási, horgászási lehetőség, vidámpark. Étkezési lehetőség 100 méteren belül. További információnkért tekintse meg honlapunkat vagy érdeklődjön telefonon! Üdülési csekket elfogadunk! Ár: 2000 Ft-tól Tel:30/359-2974, 36/354-400 www.sasfeszek.eu
Üzletünk fő profilja a menyasszonyi, menyecske, koszorúslány és szalagavató ruhák kölcsözése.
Magyarország egyik legszebb hegyvidéki jellegű völgyében, Szilvásváradon a Szalajka-völgyben egyedüli vendégházként található a Villanegra, karnyújtásnyira a Fátyol-vízeséstől és az ősemberbarlangtól
- OLASZ ESKÜVŐI ÉS ALKALMI RUHASZALON
8200 VESZPRÉM, KOSSUTH U.1.
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (6)·Videók (1)OLASZ Ruhaszalonunkba megérkeztek a legújabb olasz DEMETRIOS, COSMOBELLA, SHALIA SPOSA, kanadai BRIDALANE, spanyol SAN PATRICK, menyasszonyi, koszorúslány, menyecske és alkalmi ruhák. Kiegészítőként ÉKSZER, FÁTYOL, FEJDÍSZ, KESZTYŰ, FEHÉRNEMŰ, is megtalálható kínálatunkban. LEGANZA magyar bőr cipők, RAINBOW CLUB angol szatén cipők, CARLO BENETTI, DONATELLO olasz, gyapjú és szövet FÉRFI, FIÚ ÖLTÖNY, SZMOKING, FRAKK, PASZOMÁNYOS DÍSZBOCSKAI, ing, mellény, nyakkendő is széles szín és fazon választékkal. ELADÁS - KÖLCSÖNZÉS GPS parkolás: Veszprém Kereszt u. 2. (épület hátsó bejárata)
Esküvői ruhák tervezése, készítése. Egyedi ötletek megvalósítása. Készítés, kölcsönzés, eladás!
ESKÜVŐI RUHABÖRZE!!! Ne kölcsönözze, vegye meg örökre!!! A világhírű kanadai Bridalane esküvői ruhák kiárusítása, Tatabányán a Népház utcában már 20 000.- Ft-tól. Ideális lehetőség szalonoknak, választék bővítésre. A választékról a www.galaszalon.hu weboldalon tájékozódhat. Bejelentkezés kérünk: 30-280-5769.
KÖZÉP-EURÓPA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKA! LONDON ÉS PÁRIZS UTÁN MÁR MAGYARORSZÁGON IS! A VILÁG ÖSSZES ORSZÁGÁBA SZÁLLÍTUNK! A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBA IS RENDELHETŐ! * VARRASS! MENYASSZONYI, KOSZORÚSLÁNY VAGY ÖRÖMANYA RUHÁT KÜLFÖLDÖN! * KÖVESD A VILÁGSZTÁROK PÉLDÁJÁT ÉS HOZASD A RUHÁDAT A MESÉS HONG-KONG-ból! * 45 színben! 32-58-as felnőtt méretig! 2-14-es gyerek méretig! * 7 nap nemtetszési garancia! Ha mégsem tetszik, vagy nem vagy megelégedve, 7 napon belül küldd el a Vevőszolgálatunkra, és kicseréljük! *
Domén és tárhely Aldomén és tárhely Doménregisztráció E-mail postafiókok Webserver hosting
Cégünk esküvői ruhákkal és kellékekkel foglalkozik.Szalonunkban saját tervezésű, egyedi esküvői ruháinkkal, a MITHOS kollekció darabjaival, valamint a spanyol Pronovias és Heves megyében kizárólagosan a szintén spanyol La Sposa modelljeivel várjuk vendégeinket. Ezen kívül saját tervezésű menyecske-, koszorúslány-, alkalmi-, tánc- és elsőáldozó ruhákkal, esküvői kiegészítőkkel, fátylakkal, fejdíszekkel, kesztyűkkel, napernyőkkel, táskákkal, gyűrűpárnákkal és cipőkkel állunk minden érdeklődőnk rendelkezésére. Annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben tudjuk kiszolgálni és kellő időt és figyelmet szentelhessünk Önnek, kérjük, jelentkezzen be előzetesen telefonon szalonunkba.Nyitva tartás: H - P: 9.00 - 17.00 (ebédszünet nélkül) Szo.: 8.00 - 12.00
Az AMAZON Kft. 1991-ben alakult, azóta foglalkozik harisnyanadrág gyártással, mely a mai napig a fő tevékenységünk. Kiegészítő tevékenységként munkaerő kölcsönzéssel foglalkozunk.
Menyasszonyi ruha, esküvői ruha, koszorúslányruha, menyecske ruha varrása, kölcsönzése. Esküvői ékszerek, kiegészítők, fátyol, stb. eladása. Alkalmi ruha kölcsönzése, bálokra (estélyi ruhák, báli ruhák) szalagavatóra, frakk, szmoking, palotás, díszmagyar stb. bérbe adása. Helyszíni méretvétel, az eseményre való ki és visszaszállítás.
nadrág, szoknya, ballonkabát, kabát, dzseki, mellény, ing hajtva, nyakkendő, blúz, ing, póló, kendő, kisméretű ruhanemű, pulóver, munkaruha, lepedő, lakástextil, nagypárna huzat, paplanhuzat,
Egyedi Menyasszonyi ruha, Alkalmi ruhák széles választéka, a hozzávaló kiegészítők, fátylak, kesztyűk, fejdíszek, táskák, és minden ami egy tökéletes menyasszonynak szüksége van elérhető áron.Ha nem passzol alakítunk, hogy tökéletres legyen.Látogass el hozzánk és te leszel a legszebb. Elize Ruhaszalon Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9:30-18:00 szombat: 9:00-14:00 vasárnap:ZÁRVA Skype: elize.ruhaszalon
- FELICITA ESKÜVŐI ÉS ALKALMI RUHASZALON
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, VAY ÁDÁM KRT. 4-6 UNIVERZUM ÜZLETHÁZ FSZ. 28 (A FŐBEJÁRATON BELÜL JOBBRA)Menyasszonyi ruhák kedvezményes kölcsönzése, eladása, új menyasszonyi ruhák outlet áron megvásárolhatók, vagy saját méretre megrendelhetők.Méreteink 34-60-ig. Különleges egyedi menyecske, alkalmi ruhák eladása, kölcsönzése, méretre készítése, nagy méretekben is.Koszorúslány ruhák eladása, kölcsönzése gyerek méretekben 1 éves kortól bakfis méretg duci méretekben is. Felnőtt koszorúslány ruhák 34-60-as méretig eladók kölcsönözhetők. Menyasszonyi cipők 33-42-es méretig kaphatók. Új esküvői kiegészítők kedvező áron eladók, kölcsönözhetők. Menyasszonyi ruha kölcsönzés estén 10-20% kedvezményt biztosítunk + a menyecske ruhát és a kiegészítőket is díjmentesen kölcsönözzük.
Az Arabella Lux Esküvői Ruhaszalon 2008. novemberében nyílt meg, ahol egyedülálló kollekcióval várunk minden kedves menyasszonyt. Csongrád megyében csak nálunk található meg Nyugat-Európa vezető menyasszonyi ruhamodelljei, így az angol Benjamin Roberts, Blue by Enzoani, Tia és a holland Modeca. Aki különleges, igényes, napjainban annyira divatos swarovskival díszített ruhára vágyik, amiben biztos elbűvöli vőlegényét és a násznépet is, feltétlenül látogasson el szalonunkba. A ruha mellé spanyol bőr esküvői cipőt is kínálunk a menyasszonyoknak. A fátyol és a kiegészítők szintén egyediek a német Emmerling jóvoltából, amit szintén csak nálunk találsz meg! Vőlegényeknek német öltönyt kínálunk, ami tökéletes párosítás a gyönyörű menyasszonyi ruha mellé.
Alkalmi és esküvői ruhák széles választéka, egyéni ízlés szerinti ruhák elkészítése.
A legtöbb menyasszony valami igazán különleges modellre vágyik. Kiváló minőségű, igényes, aprólékos munkával készült egyedi tervezésű és kivitelezésű menyasszonyi ruháink ezt az egyre növekvő igényt kívánják kielégíteni. Modelljeink mindenkor követik a nemzetközi divatirányzatokat, ugyanakkor egyedi, különleges stílust képviselnek. Bő választékkal, folyamatosan megújuló ruhakészlettel várjuk a mennyasszonyokat. Menyecskeruhák sok színben és fazonban, a klasszikus magyarostól a modern fazonúig. Koszorúsruhák különleges színekben és divatos fazonokban, gyerek és felnőtt méretben nagy választékban, kiegészítőkkel. Olasz és német alapanyagokból egyedi kivitelezéssel gyártott alkalmi és vőlegény öltönyök.
Vállalkozásunk mennyasszonyi ruhakölcsönzéssel foglalkozik.
Menyasszonyi, esküvői ruhák kölcsönzése, készítése, varrása. Demetrios, Cosmobella modellek. Alkalmi, koktél, estélyi, díszmagyar, örömanya ruha nagy választéka Szegeden. A férfiak részére: öltöny, szmoking, frakk. Díszítő hímzések tervezése, gyártása.
12
