FÉMSZERKEZETI


34 találat FÉMSZERKEZETI kulcsszóra

  • BONDÁR ZOLTÁN
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÓZSA U. 9/C

    1993-ban alapítottam vállalkozásomat, azóta foglalkozom fémszerkezetek készítésével, javításával, átépítésével. Mivel Szentendrén van a műhely telephelye, ezért főleg a városból és vonzáskörnyékéről érkeznek munkák (Leányfalu, Kisoroszi, Budapest... ).


  • FENSTER STÚDIÓ KFT.
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER 23. U 21

    A Fenster Studio Kft. 1997-ben alakult családi vállalkozásként.


  • EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA
    1204 BUDAPEST, TÖRÖK FLÓRIS U. 89.

    Iskolaépületünk története az 1910-es évben kezdődött, amikor az akkori Erzsébetfalván felmerült az igény egy gimnázium felállítására, amely 1919. október 9-én meg is nyílt 1. és 2. osztályokkal a Posta u. 5. szám alatt egy szerény udvari épületben. 1920-21-es tanévben már 3. és 4. osztály is volt az iskola pedig átköltözött a Lázár u. 20. alá az akkori állami elemi iskola épületébe. 1922. március 15-én az iskola felvette Kossuth Lajos nevét.


  • TUBÁLKAIN BT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÓZSÁS U. 61.

    Társaságunk 2000-ben alakult, fő tevékenysége kovácsoltvas termékek készítése és fémszerkezetek gyártása. Cégek, építőipari kivitelezők részére készítünk társasházi lépcsőkorlátokat, erkélykorlátokat.


  • SZEPESI IPARI ALPINISTA MUNKA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, MALOM UTCA 30.

    Köszöntöm Önt! Az ipari-alpin technológia használata az építőiparban új lehetőségeket nyit, és mindenki számára elérhető megoldást nyújt lakóháza és környéke javítására, felújítására, tisztítására, modernizálására. Cégünk fő tevékenységi köre a homlokzat felújítási, szigetelési, festési, ablaktisztítási, illetve fémszerkezeti munkák. Ez a technológia kiemelt óvatosságot és komoly szakképesítést kíván. Nem félünk a kihívásoktól sem, ezért ha olyan megoldásra váró problémája van, mely nem szerepel a szolgáltatásaink között, akkor is keressen minket bizalommal, és mi igyekszünk kielégítő megoldást nyújtani az Ön számára. Cégünk dolgozói több éves szakmai gyakorlatot szereztek a világ különböző részein. A külföldön megismert és elsajátított új, modern technikák segítségével munkánk elvégzése gyorsabb, alaposabb, tehát hatékonyabb lett. Az elvégzett munka minősége pedig magasabb színvonalú és időtállóbb.


  • GRABOWSKI LAKATOS VÁLLAKOZÁS
    1151 BUDAPEST, KÁROLYI SÁNDOR ÚT 21

    Cégünk lakatos munkákat végez.


  • VAS-MAGYAR
    1156 BUDAPEST, NÁDASTÓ PARK 5.

    Behatolásjelző rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása, tűzjelző rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása, beléptető rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása, videómegfigyelő rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása, kaputelefon rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása, bármilyen épületvillamossági szerelések kivitelezése.


  • KENESEVAS-MATACS KFT.
    VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, MATACSALJA U. 10.

    Kenesevas-Kovácsoltvas bútorok, berendezések, lakberendezési tárgyak gyártása.


  • KÉTTÉ+1 KFT.
    1089 BUDAPEST, BÍRÓ LAJOS U. 46/A

    acélszerkezet, építőipar, webdesign, zár, lakat, zárrendszer, assa, zárrendszeek, vasrács, korlát, rozsdamentes, rács, kétté, zárak, vezérkulcs, acél, főkulcs, szervíz, főkulcsrendszerek,


  • NADA ALKATRÉSZGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, SZURDOKPART ÚT 9.

    építőipari állványzatok, fémszerkezeti elemek gyártása, forgácsolt fémtömegcikkek, hegesztés



  • POLYKON BT.
    1156 BUDAPEST, SÁRFŰ U. 5. V/15.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    ablak fólia, ablakfólia, ablakfolia, autóüvegfólia, árnyékolástechnika, áttörés, baleset, védelem, fólia, behatolás, bejutás, belátás, belátásvédelem, belátásvédő, betores, betörés, betörésvédő, betörésvédelem, betörésvédelmi, betörő, biztonság, , rablo, biztonsági, biztonságtechnika, biztosító, biztosítók, Cortaulds, CPFilms, energia, erős, extraerős, égető, épület, épületek, épületüveg, fakító, felmelegedés, felverődés, fény, fényvédelem, fényvédő, folia, fólia, fóliatípus, fóliák, fóliás, fóliások, fóliázás, garancia, gátlás, gátló, hatékony, HIF, hő, hővédelem, hővédő, hűvös, illetéktelen, ISO, karcálló, kavics, kényelem, kifakulás, kirakat, klíma, klímaberendezés, kiváló, kombinált, kombinálható, kővédő, KPM, LLumar, lopáskár, LRI, Mabisz, matt, merénylet, minőség, minőségű, MTA, munka, Nap, nap, napfény, napsütés, napsugárzás, perzselő, pénz, ragasztott, referencia, roló, security, sugárzás, sugárzó, szakító, szakítószilárdság, szalagfüggöny, számítógép, számítógépek, szilánkvéde


  • SECURITY FELKA FÉMSZERKEZETI ÉS ELEKTRONIKAI KFT.
    1131 BUDAPEST, SZÖVŐGYÁR U. 11-17.

    A SECURITY FELKA Kft. 1990-től kezdve dinamikusan fejlődő ipari tevékenységet folytat, mely elsősorban belső terek védelmére szolgáló elektromechanikai, biztonságtechnikai berendezések tervezésére, gyártására, telepítésére és karbantartására szakosodott.


  • FÉMSZERKEZETI LAKATOS KKT.
    1181 BUDAPEST, VASLEMEZ UTCA 9.

    lakatos munka, kivitelezés, fémszerkezet gyártása


  • FERMEX IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4033 DEBRECEN, ACSÁDI U.

    Kapumozgató berendezések, kapuvasalatok, kovácsoltvas alapanyagok forgalmazásával foglalkozik.


  • MAGOS LÁSZLÓ
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4765 CSENGER, DEBRECENI ÚT 44.

    Kovácsoltvas termékek, lakatos munkák, garázskapuk.


  • QUATERNO-ÉPKER ÉPÍTŐIPARI KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, KÉMÉNYSEPRŐ UTCA. 9.

    Cégünk az építőiparban tevékenykedik.


  • TÜZIKOVÁCS-LAKATOS KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, 2030 ÉRD FEHÉRVÁRI U 63-65.

    Kézi kovácsoltvas, kovácsoltvas jellegű, fa borításos szegecselt kapuk, kerítések, korlátok, biztonsági rácsok, kovácsoltvas bútorok, egyéb fémszerkezeti és lakatos munkák stb. készítése, restaurálás, EGYSZERŰTŐL A LUXUSIG, MINDEN ÁRKATEGÓRIÁBAN GARANCIÁVAL!!! Ingyenes felmérés! Érdeklődni:06/70 341 3190, 06/70-341-31-91


  • FERRO-MIX MAGYAR-NÉMET KFT.
    1107 BUDAPEST, JEGENYE UTCA 4.

    Cégünk víz-, gáz-, központifűtés szerelvények kis- és nagykereskedelmével, elfekvő anyagok felvásárlásával foglalkozik.


  • RÉPÁSSY RÓBERT SZÁLLÍTÁSI ÉS FÉMSZERKEZETGYÁRTÓ EGYÉNI CÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, FÁCÁN U. 6/B.

    háztartási és egyéb fémtömegcikk, kötőelem és csavar gyártás


  • FEVA-ALU ALUMÍNIUMPROFIL FORGALMAZÓ KFT.
    1095 BUDAPEST, SOROKSÁRI ÚT 150.

    Cégünk különböző vállalati formákban 1979 óta van jelen az építési szerelőipar területén. Az 1995-ös évtől kezdődően bevételünk és vagyonunk látványosan gyarapodik.


  • FRED-ALPIN KFT.
    PEST, 2092 BUDAKESZI, FŰZFA U. 2/B.

    Fred-Alpin Építőipari és kereskedelmi Kft. honlapja.


  • SERKE PÁL
    PEST, 2085 PILISVÖRÖSVÁR,

    lakatos, lakatos munkák, lakatosmunkák, kovácsoltvas, kovácsoltvas kerítés, vaslétra, létra vas, rács, rácsok, kapu, garázs, garázs kapu, kapuk, ajtók, ablakok, plocok, ajtó, ablak, beltéri lépcső,


  • NOVÁK ZOLTÁN LAKATOSMUNKÁK
    PEST, 2765 FARMOS, JÓKAI U. 3.

    lakatos, lakatos munkák, lakatosmunkák, kovácsoltvas, kovácsoltvas kerítés, vaslétra, létra vas, rács, rácsok, kapu, garázs, garázs kapu, kapuk, ajtók, ablakok, plocok, ajtó, ablak, beltéri lépcső,


  • bERNER kapumozgató berendezések forgalmazása, német SIEBAU termékeinek forgalmazása: garázskapuk


  • MIKROFERR FÉMSZERKEZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    PEST, 2014 POMÁZ, MÁTYÁS KIRÁLY U. 8/A


  • SULYOK-T KFT.
    1158 BUDAPEST, XV. KER. THÖKÖLY U. 57.
    Képek (9)

    A Sulyok-T Kft a mechanikus betörés védelmi eszközöket gyárt egyedi méretben. Rácsos ajtót ablakrácsot, páncélajtót. Készítünk még kerítést, kaput, előtetőt, korlátot, erkélybeépítést, folyosó leválasztást. Kovácsoltvas termékeket és különböző lakatosmunkákat is vállalunk. Az árajánlat ingyenes! Társasházaknak felújítás, javítás. Tel: 410-5428, Mobil: 06-30-941-5280 1158 Budapest, Thököly út 57. www.sulyok-t.hu


  • CIMEREM.HU
    1039 BUDAPEST, KALÁSZI U. 26.

    Művészi kovácsoltvas termékek és fémipari termékek előállítása.


  • PAPP JÓZSEF LAKATOS
    1063 BUDAPEST, SZÍNYEI MERSE UTCA 10.

    Mobil elérhetőség: 06-20-924-8743


  • FERMEX IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4001 DEBRECEN, PF.: 504

    lakatos, lakatos munkák, lakatosmunkák, kovácsoltvas, kovácsoltvas kerítés, vaslétra, létra vas, rács, rácsok, kapu, garázs, garázs kapu, kapuk, ajtók, ablakok, plocok, ajtó, ablak, beltéri lépcső,


  • CSANÁDI 16 KFT
    1132 BUDAPEST, CSANÁDY UTCA 16

    fémszerkezeti munkák, zárak szerelése javítása, lakatosok, lakatos, biztonsági rácsok, redőnykészítés javítás


  • MONTIMETAL KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4130 DERECSKE, TAVASZ U. 7.

    tolókapu, kapuk, lépcső elemek, csigalépcső, vasszerkezet festés, plocok, tippek, hagyományos lépcső, szállítókocsi, beltéri lépcső, egyedi lépcső, védőrács, gallytörő rács, fémszerkezeti, zár,


  • POLISIGN KFT.
    1162 BUDAPEST, NYÍLPUSKA U. 3. (=BÖKÉNYFÖLDI ÚT 117548/12)

    A látszat nem minden, de sok múlik rajta! Marketing üzenete hatásos megjelenéséhez, cége, üzlete hatékony reklámozásához bennünk megbízható kivitelező partnert talál! Saját gyártói hátterünk, alapanyag készletünk révén egyedi megrendelés és sorozatgyártás fogadására is felkészültünk. Irodája kialakításában, üzlete berendezésében lapszabászattól az egyedi bútor gyártásig segítségére lehetünk. Világító reklámtáblával, információs feliratokkal, reklámvilágítással láthatóvá, megtalálhatóvá tesszük. Döntését korrekt műszaki tartalmú árajánlattal, látványtervekkel segítjük.


  • SIMON ÉS FIAI
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, LÉTAI ÚT 44

    fagyasztó kamrák, biztonsági rácsok, előtetők, garázsok, raktárépületek, rácsszerkezet, thermopanel szerelés, fémszerkezet szerelés, szerkezeti lakatos munkák, korlátok, fagyasztókamrák, thermopanelek


  • FÉMGÉP FÉMSZERKEZETI, GÉPÉSZETI GYÁRTÓ-SZERELŐ BT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KŐFÉM LTP. 41.

    Acélipar