FA NYÍLÁSZÁRÓ

Több mint 500 találat FA NYÍLÁSZÁRÓ kulcsszóra

  • DÉLVIDÉK KFT
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, BOKRÉTA U. 4.

    A Délvidék Kft. 1991-ben alakult és 1993 óta foglalkozik minőségi fa nyílászárók (bejárati ajtók, beltéri ajtók, ablakok, erkélyajtók, üvegfalak, toló-bukó és harmonika szerkezetek, zsalugáterek) gyártásával, valamint ezek beépítésével. Cégünk hazai vállalkozók magán tulajdonában van és megalakulása óta Kiskunhalason működik. Termékeink az európai uniós szabványok szerint készülnek, amelyeket igény szerinti formai és műszaki paraméterekkel gyártunk (természetesen a szakmai követelmények betartásával). A hazai igényes piac kiszolgálása mellett termékeink eljutnak osztrák partnereinkhez is.

  • PARKETTA DISZKONT
    ZALA, 8360 KESZTHELY, RÁKÓCZI TÉR 13

    A Több mint Parkettadiszkont üzletláncot a piaci változások keltették életre. Ma már, nem csak különféle parkettákat forgalmazunk, hanem számos más terméket is. Erről meggyőződhet úgy honlapunkon, mint szaküzleteinkben. Célunk, hogy vásárlóink minél kevesebb utánajárással, minél hatékonyabban és szakszerűbben tudják kielégíteni igényeiket, ha építkeznek, felújítanak vagy átalakítanak. Ehhez adunk segítséget széles választékunkkal, szakmai tanácsadással és sok más fontos szolgáltatással együtt. Üzleteinkben magas tudású üzletvezetők segítik a választásban; segítik, hogy építkezése, felújítása után Ön élvezhesse elképzelései eredményét. Üzleteinkben nem csak terméket van lehetősége megvásárolni, hanem szolgáltatást is. Üzleteink költséghatékony működése lehetővé teszi, hogy a piaci árnál kedvezőbb áron kínálhassuk termékeinke.

  • NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM SZEGED - BARTABLAK BT.
    CSONGRÁD, 6727 SZEGED, ZÁPOR ÚT 4.

    Szolgáltatásaink * Ingyenes a helyszín felmérés. * Minden ablakot egyedi méretre gyártunk. * Régi nyílászárók kibontása, a lehető legkevesebb roncsolással. * Hulladék elszállítása, igény esetén kisebb köműves munkák elvégzése, visszajavítás, festés egyéb kapcsolódó munkák. * Szakemberekkel dolgozunk, akik a felmérésen felül a helyszínen ellátják önt tanácsokkal a méretet illetően. * Az ablakok beépítését nagy tapasztalattal és odafigyeléssel végezzük. * Vásárlás után felmerülő bármilyen kérdésére is szívesen válaszolunk. Tekintse meg bemutatótermünket a CORA Áruházban, ahol kollégáink készséggel válaszolnak felmerülő kérdéseire! A helyszínen megtekintheti színkatalógusunkat, egyes ajtó és ablak modelleket, kilincseket. Az összes járulékos munkát vállaljuk: bontás, beépítés, redőny szerelés, szúnyogháló felszerelése, szegőlécezés, párkányozás, kőműves munkák (burkolás, stb.), visszajavítás, gipszkartonozás, festés, bontott anyag elszállítást.

  • KAPUPROFI KFT
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DOBOGÓKŐI ÚT 4

    Nyílászáró szakkereskedés Szentendrén, 15 éves tapasztalattal - minősített Hörmann szakkereskedés, Hörmann garanciális partner, Gaulhofer szakkereskedés, Rehau viszonteladó, Velux viszonteladó. Egy kézből kínálunk ablakokat, beltéri és bejárati ajtókat, garázsajtót, kertkaput, korlátokat, riasztórendszert és mindezt beépítéssel. Prémium, komfort és eco minőségben egyaránt forgalmazunk nyílászárókat. Ablakaink között fa, alufa és műanyag ablakokat is talál.

  • 4 MJ ÉS T BT VESZPRÉM MEGYE
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, Veszprémi út 144

    Gipszkarton rendszerek kivitelezése, tetőtérbeépítés, válaszfal, álmennyezet, kazettás álmennyezet, íves formák, előtét falak, száraz vakolat, nyílászáró csere, nyílászáró beépítés, redőny, napellenző, zsaluzia, roletta, reluxa, szalagfüggöny

  • ABLAK BALATONFÜRED
    VESZPRÉM, 8200 BALATONFÜRED, 15 PERCRE VESZPRÉM, TÜZÉR U. 77.

    Korunk, az ezredforduló építészete nem képzelhető el a legfejlettebb technológiákkal készülő - a gazdaságosság és a környezetvédelem szempontjait is figyelembe vevő - fokozatosan fejlesztett nyílászáró rendszerek nélkül. Az építőanyag piacon már jó ideje jelen lévő műanyag nyílászárók az egész világon rohamosan növekvő piaci részesedésre tesznek szert. Ez a műanyagok előnyös tulajdonságainak /hőszigetelő képesség, minimális karbantartási igény, időjárásállóság/ köszönhető. A magunk részéről természetesnek tartjuk az igényt mind a tervezők, beruházók, kivitelezők részéről, hogy vásárlás esetén döntéseik meghozatalakor valós információval rendelkezzenek a gyártó cégről, a felhasznált alapanyagokról, a termékek minőségéről, valamint a szolgáltatás színvonaláról.

  • PARKETTA DISZKONT
    VAS, 9600 SÁRVÁR, RÁKÓCZI U. 11

    A Több mint Parkettadiszkont üzletláncot a piaci változások keltették életre. Ma már, nem csak különféle parkettákat forgalmazunk, hanem számos más terméket is. Erről meggyőződhet úgy honlapunkon, mint szaküzleteinkben. Célunk, hogy vásárlóink minél kevesebb utánajárással, minél hatékonyabban és szakszerűbben tudják kielégíteni igényeiket, ha építkeznek, felújítanak vagy átalakítanak. Ehhez adunk segítséget széles választékunkkal, szakmai tanácsadással és sok más fontos szolgáltatással együtt. Üzleteinkben magas tudású üzletvezetők segítik a választásban; segítik, hogy építkezése, felújítása után Ön élvezhesse elképzelései eredményét. Üzleteinkben nem csak terméket van lehetősége megvásárolni, hanem szolgáltatást is. Üzleteink költséghatékony működése lehetővé teszi, hogy a piaci árnál kedvezőbb áron kínálhassuk termékeinke.

  • PARKETTA DISZKONT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, KŐSZEGI U. 6

  • FORMEN ABLAK - UNIÓ-FORMEN KFT.
    BARANYA, 7622 PÉCS, LÉGSZESZGYÁR U. 23.

    Kiváló hő- és hangszigetelésű, egyedi méretű nyílászárók gyártása verhetetlen áron, közvetlenül a gyártótól. Minőségi fa és műanyag ajtók, ablakok szakkereskedése: Formen Ablak (Unió-Formen Kft.)! Cégünk minőségi kapu és kapurendszerek, portál- és garázsajtók, garázskapuk forgalmazásával és telepítésével foglalkozik. Komplett építőipari szolgáltatást nyújtunk a helyszíni felmérésektől az utólagos helyreállítási munkákig.Kőműves munkák, gipszkartonozás, térkövezés, burkolás, villany-és fűtésszerelés, hőszigetelés, napkollektor telepítés és egyéb felújítási munkák sok éves tapasztalattal, gyorsan és precízen. Győződjön meg, hogy ár-érték arányban az egyik legkedvezőbbek vagyunk!

  • GRIM BALÁZS
    BARANYA, 7953 KIRÁLYEGYHÁZA, Királyegyháza

    Telefonszámok: 06-70/279-8924, 06-20/282-3921. Email cím: grimbalazs@citromail.hu Honlap cím: www.ablak-javitas.hupont.hu Ha bármi kérdése vagy problémája van nyílászáróival és egy jó szakemberre van szüksége, akkor Hívjon engem vagy írjon bizalommal a grimbalazs@citromail.hu email címre! Ha felveszi velem a kapcsolatot minden esetben megbeszéljük a DÍJMENTES felmérés időpontját, a helyszínen egy írásos árajánlatot adok Önnek a javításról! Ha a munka megrendelése helyben megtörténik, természetesen megtudjuk beszélni, hogy mikor tudok menni javítani. Előleget semmilyen esetben nem kérek! A fizetés a munka elvégzése után történik! Az írásos árajánlat elkészítése díjmentes és nem jár kötelezettséggel! Kiszállási díjat nem számítok fel, "vidéken" sem!

  • KOSZTIN 2007 KFT.
    BUDAPEST, 2119 PÉCEL, PESTI ÚT 38.

    Cégünk fő profilja a biztonsági ajtók, valamint a műanyag nyílászárók forgalmazása beépítése! Ajtó, ablak, redőny, napellenző, roletta, szúnyogháló, garázskapu, harmonikaajtó! Versenyképes árakon több mint 15 éve! 6 légkamrás Gealan német ablak 1HÉTen belül egyedi méretek!! Kőburkolatok széles választékban!

  • AJTÓ-ABLAK-PROFÍL KFT NYÍLÁSZÁRÓ SZAKÜZLET
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, SZABÓ KÁLMÁN U 54.

    Minden ami fa és műanyag ajtóval, ablakkal kapcsolatos. Redőny reluxa, szúnyogháló készítés.

  • ALFA NYÍLÁSZÁRÓ KFT.
    PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, SZADAI ÚT 3.

    Cégünk 1992-ben alakult. 10 éven keresztül főként kivitelezéssel és építészeti tervezéssel (sorházak, családi házak, társasházak) foglalkoztunk. A változó piaci helyzetnek köszönhetően megváltunk a kivitelezésektől, mára már csak a felelős műszaki vezetést tartottuk meg e tevékenységből. Az 1996 óta meglévő építoanyag kereskedésünket megerősítettük: jelenleg főként nyílászárókkal foglalkozunk, de emellett még garázskapukat és tetőfedő anyagokat is forgalmazunk. Küldetésünk: hosszú távú minőség - korrekt szolgáltatás - elégedett ügyfél. Rohanó világunk hétköznapjaiban az elégedett ügyfél aranyat ér. Célunk: a hosszú távú minőség biztosítása korrekt szolgáltatások keretében azért, hogy az Ügyfél elégedett legyen és ezáltal a legolcsóbb reklámot biztosítsa cégünknek.

  • AKTÍV ABLAK
    1174 BUDAPEST, ZSEMLYE ELEMÉR 3
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4)

    Vállalkozásunk 7 éve foglalkozik főleg lakossági célú építőipari munkák kivitelezésével.Az Aktív Ablak műanyag nyílászárók(Aluplast, Spectus), biztonsági ajtók(acél, fa boritú acél, méretre gyártott acél), árnyékolástechnikai berendezések(Heroal), garázskapuk, forgalmazásával és beépítésével foglalkozik.Feladataink az ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás, ezek mellett vállaljuk lakása teljes körű felújítását(festés, burkolás, gipszkartonozás, ablakcsere, kőművesmunkák vagy akár régi ablakok felújítása!!!)."Csak hátra kell dőlnie és régi lakásából rövid időn belül nyugodt-csendes otthont varázsolunk!"Látogasson el weboldalunkra, vagy kérjen árajánlatot a megadott elérhetőségen.

  • BRILL NYÍLÁSZÁRÓ CENTER 60
    HEVES, 3000 HATVAN, CSÁNYI UT 31
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Brill Nyílászáró Center 60 Minden ami nyílászáró.

  • PARTNER-B.R KFT
    PEST, 2030 ÉRD, BEM TÉR 1

    Cégünk nyílászáró beépítéssel és annak beszerzésével foglalkozik. Kérem keressen meg bennünket, hogy személyre szabott árajánlatát elkészíthessük Önnek, amit garantáltan kielégítőnek fog találni. Ügyfeleink igényeinek precíz kiszolgálását, és elégedettségüket szem előtt tartva, fontos szempontok alapján választottuk meg gyártó partnereinket. Fontos szempontnak tartottuk és tartjuk most is a minőséget, a megbízhatóságot, a folyamatos fejlesztést és újítást, lépést tartva a trendekkel és szabályokkal, valamint - de nem utolsó sorban - a garncia fogalma is kiemelt szerepet kapott a döntések során. Közös célunk az elégedett ügyfél, hisz Ő a legjobb reklám, és egyben visszatérő partner is.

  • PARKETTA DISZKONT
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, RÉCSEI U. 26-28.

    A Több mint Parkettadiszkont üzletláncot a piaci változások keltették életre. Ma már, nem csak különféle parkettákat forgalmazunk, hanem számos más terméket is. Erről meggyőződhet úgy honlapunkon, mint szaküzleteinkben. Célunk, hogy vásárlóink minél kevesebb utánajárással, minél hatékonyabban és szakszerűbben tudják kielégíteni igényeiket, ha építkeznek, felújítanak vagy átalakítanak. Ehhez adunk segítséget széles választékunkkal, szakmai tanácsadással és sok más fontos szolgáltatással együtt. Üzleteinkben magas tudású üzletvezetők segítik a választásban; segítik, hogy építkezése, felújítása után Ön élvezhesse elképzelései eredményét. Üzleteinkben nem csak terméket van lehetősége megvásárolni, hanem szolgáltatást is. Üzleteink költséghatékony működése lehetővé teszi, hogy a piaci árnál kedvezőbb áron kínálhassuk termékeinke.

  • KP HOLDING KFT.
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, ÁRVÁCSKA UTCA 23/A.

    Tapasztalat, garantált árak, széles beszállítói háttér.

  • KÖMM-ER-BAU KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SARKANTYÚ U.37.

    Cégünk műanyag és fa nyílászárók, beltéri ajtók forgalmazásával és beépítésével foglalkozik.

  • SZIM-FA KFT
    PEST, 2000 SZENTENDRE, SZŰCS JÓZSEF U 51

    Ön megálmodja, mi elkészítjük. Minden ami fából van! Cégünk 1993 óta foglakozik szabvány és egyedi nyílászárók és bútorok gyártásával, az egyszerűtől a luxusig. A legkisebb és legapróbb kívánságokat és megrendeléseket teljesítünk. Hívjon bizalommal!

  • HORDI NYÍLÁSZÁRÓK
    TOLNA, 7030 PAKS, KÖLCSEY U.6.

    Fa és Müanyag nyílászárók, beltéri ajtók gyártását kivitelezését vállalom. Akár egyedi gyártás is. Nyílászárók 1 osztályu nyilászárók minőségi tanusítvánnyal.

  • PRÉMIUM-ABLAK KFT
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, ZÁRDA U. 16.

    Minőségi műanyag és fa nyílászárók a legjobb áron. Garázskapuk, tetőri ablakok, nyílászáró kiegészítők: redőnyök, szúnyoghálók, roletták, szalagfüggönyök, napellenzők, párkányok, könyöklők. Teljeskörű kivitelezés a felméréstől a beépítésig. Ingyenes felmérés (Kaposváron), árajánlatkészítés!!! Nézzen be hozzánk, megéri! Prémium-Ablak Kft

  • PARKETTA DISZKONT
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, SPORT U 1
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Parketta Diszkont Szekszárd A Parketta Diszkont 25.-ik üzlete Lamináltpadló, szalagparketta, kandalló, hőszigetelés, nyílászárók szaküzlete. Szekszárd, Sport u 1 20/400-5055

  • ABLAK-ÉPMŰ KFT SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZENT MÁRTON ÚT 75

    Ablak-Épmű Kft Szombathely, Műanyag nyílászáró gyártása.Ablak, ajtó, ablak csere minden ami nyílászáró, ablak ajtó minden ami nyílászáró

  • FORMAFA '2003. BT.
    VESZPRÉM, 8596 PÁPAKOVÁCSI, NÓRÁPI U. 7.

    Cégünk épület- ill. bútorasztalosipari tevékenységet folytat. Bármilyen egyedi elképzelést megvalósítunk.

  • BR-MODUL KFT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, HUSZÁR UTCA 2/5

    Minőségi műanyag és fa nyílászáró forgalmazása és beépítése, árnyékolástechnika, alumínium redőnyök, motoros redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, beltéri ajtók. Angol csúcsminőségű télikertek tervezése, kivitelezése megfizethető áron, 3D látványterv.

  • BOLTÍVES FAIPARI BT.
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, SZEGED, BÉKE UTCA 3.

    Fa nyílászárók gyártása és beépítése valamint bútor készítés, konyhabútor, belsőépítészet, lépcső, galéria gyártás.

  • TATAI AJTÓSZALON
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, TATA, BAJCSY U.3.

    Tata körforgalmában műanyag nyílászárók, és árnyékolástechnikai termékek széles választéka

  • SZEKERES TAMÁS VÁLLALKOZÓ
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, FELSŐERDŐ ÚT 107
    Képek (8)

    Vállalkozásom kis létszámú, eredményesen működik, asztalos termékek gyártása ill beépítéssel foglalkozunk

  • ALAGORN BT
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, PAPRIKA U 19

    FA ÉS MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA, BONTÁS BEÉPÍTÉSE, EGYEDI MÉRETEK ALAPJÁN IS. TOVÁBBÁ FENYŐFŰRÉSZÁRU NAGYKERESKEDÉS, ÉPÍTŐIPARI ÉS ASZTALOS MINŐSÉGBEN.

  • KOCSIS D. LÁSZLÓ ASZTALOS, ÜVEGES, KÉPKERETEZŐ
    VESZPRÉM, 8191 ÖSKÜ, MECSET U. 57.

    20 éve egyéni vállalkozóként dolgozom, mint asztalos. Vállalom egyedi igények szerint: - beépített szerkények, konyha-, szoba-, fürdőszoba-, étkező-, gyermek-, irodabútorok készítését, beszerelését, - nyílászárók, falépcsők gyártását, - téli kertek, verandák, gépkocsi beállók készítését, - falburkolat, lambéria felrakását, - mindenfajta épületasztalos és bútorasztalos munka elvégzését. Emellett vállalok mindennemű üvegezési és képkeretezési munkát. A vállalkozás tevékenységi területe Veszprém, Várpalota és a Balaton északi részének környéke, de nagyobb távolság sem akadály.

  • S3S-PANNON KFT
    1222 BUDAPEST, PANNÓNIA U 11.

    Cégünk, elektromos, fogasléces, homlokzati hídállvány, valamint teherfelvonók forgalmazására ill.bérbeadására szakosodott.Gyártóüzem álltal vizsgáztatott szakembergárdával rendelkezünk.Továbbá egyedi méretü fa-aluminium nyilászáró forgalmazásával egészítjük ki a repertoárunkat. Építészeti szakágunk vállal, új épületek építését, régiek felújítását, valamint ezek karbantartását, üzembentartását egyéni és vállalati ügyfeleknek egyaránt.Szálítási szakágunk vállal bel és nemzetközi fuvarozást, költöztetést.

  • DOOROUTLET KFT
    1184 BUDAPEST, LAKATOS ÚT 61-63.

    A DoorOutlet Kereskedelmi Kft. dekorfóliázott beltéri ajtók gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Működésünk kialakításában a szakmai és kereskedelmi szempontokon túl munkatársaink 10 éves beltéri ajtós tapasztalata volt irányadó. Termékeink MSZ szabvány szerint készülnek, utólag szerelhető tokszerkezettel. Beltéri ajtóink színválasztékát a mindenkori bútor és parkettatrendhez igazítva, közkedvelt és új, különleges üvegkivágásokkal tesszük egyedivé.

  • GADÓCZI JÓZSEF ASZTALOSMESTER ÉS ÜVEGEZŐ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3531 MISKOLC, GYŐRI KAPU 4.
    Képek (4)

    Két évtizedes faipari gyakorlattal rendelkezünk.Miskolci műhelyünkben vállaljuk magán személyek, cégek egyházak és közületek felé bútorasztalos, épület asztalos és üvegező munkák készítését. Elérhetőség: 0620/8864406 Főleg egyedi vagy kis szériás munkákat vállalunk, a régi asztalosmesterek bevállt módszereit alkalmazzuk a mai szabványoknak megfelelően, nyílászáróinkat bútorminőségben készítjük. Leginkább tömörfából dolgozunk, de ha a vevő kéri akkor bútorlapból is.

  • H+H WINDOW BT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, ADY E. 39
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Minőségi fa és műanyag ablak és ajtó, forgalmazása beépítése.Beltéri ajtó, garázskapu, árnyékolástechnika, ajtópanel forgalmazása beépítése.

  • PARKETTA DISZKONT
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI ÚT. 10-22

    A Több mint Parkettadiszkont üzletláncot a piaci változások keltették életre. Ma már, nem csak különféle parkettákat forgalmazunk, hanem számos más terméket is. Erről meggyőződhet úgy honlapunkon, mint szaküzleteinkben. Célunk, hogy vásárlóink minél kevesebb utánajárással, minél hatékonyabban és szakszerűbben tudják kielégíteni igényeiket, ha építkeznek, felújítanak vagy átalakítanak. Ehhez adunk segítséget széles választékunkkal, szakmai tanácsadással és sok más fontos szolgáltatással együtt. Üzleteinkben magas tudású üzletvezetők segítik a választásban; segítik, hogy építkezése, felújítása után Ön élvezhesse elképzelései eredményét. Üzleteinkben nem csak terméket van lehetősége megvásárolni, hanem szolgáltatást is. Üzleteink költséghatékony működése lehetővé teszi, hogy a piaci árnál kedvezőbb áron kínálhassuk termékeinke.

  • HARODESIGN E.C.
    SOMOGY, 7523 KAPOSFŐ, KOSSUTH L.U.125

    Minőség - Megbízhatóság - Garancia . . .

  • KRETZ-HOLZ KFT
    PEST, 2081 PILISCSABA, ÚJ UTCA 9

    Hosszútávú megoldás kedvező áron!Külső-belső nyílászárók gyártása fából-műanyagból.

  • PARKETTA DISZKONT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÉLL KÁLMÁN UTCA 14.

    Válogasson parketta, ajtó, ablak, lépcső, hőszigetelés, kandalló, faház, szauna és infarkabin termékeink közül! Tervezzen velünk online! Szakembereink biztosításával az alábbi kivitelezési munkákat vállaljuk: Mindennemű fa padlóburkoló fektetése (laminált padló, szalagparketta, csaphornyos parketta, svédpadló, intarzia parketta stb.) Műanyag és fa nyílászárók bontása és beépítése Parkettacsiszolás, lakkozás Aljzat kiegyenlítés Az általuk minőségi anyagokkal végzett munkákra 1 év garanciát vállalunk!

  • MIKLÓS-FER BT
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, DR.LOTZ 32

    Műanyag és Fa nyílászárók forgalmazása Országosan.Gyors precíz garanciával ellátott nyílászárók gyártása.

  • PANORÁMA ABLAK
    8200 VESZPRÉM, VESZPRÉM DIÓFA U.2

    Panoráma Ablak Műanyag és fa nyílászárók Beltéri ajtók Garázskapu Árnyékolástechnika(redőny, szunyogháló, napellenző, szalagfüggöny, reluxa) Homlokzati hőszigetelő rendszer Bontás, beépítés, helyreállítás Tel-fax 88/400-142 Mobil 70/364-1962 Veszprém Diófa u.2.(Budapesti út sarok) H-P:9-17 Sz:9-12 www.panoramaablak.com info@panoramaablak.com

  • GLASSTHERM2010
    HEVES, 3300 EGER, BERZE NAGY JÁNOS UT. 5
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Budapesten, Egerben! Cégünk műanyag és fa nyílászárók és minden tartozékuk értékesítésével és cseréjének teljeskörű kivitelezésével foglalkozik. Szakembereink 10 éves szakmai tapasztalattal gyors, precíz munkát végeznek az Ön egyedi igényei szerint. Keressen minket bizalommal!

  • PARKETTA DISZKONT
    BARANYA, 7600 PÉCS, ZSOLNAI V.U.59

    A Több mint Parkettadiszkont üzletláncot a piaci változások keltették életre. Ma már, nem csak különféle parkettákat forgalmazunk, hanem számos más terméket is. Erről meggyőződhet úgy honlapunkon, mint szaküzleteinkben. Célunk, hogy vásárlóink minél kevesebb utánajárással, minél hatékonyabban és szakszerűbben tudják kielégíteni igényeiket, ha építkeznek, felújítanak vagy átalakítanak. Ehhez adunk segítséget széles választékunkkal, szakmai tanácsadással és sok más fontos szolgáltatással együtt. Üzleteinkben magas tudású üzletvezetők segítik a választásban; segítik, hogy építkezése, felújítása után Ön élvezhesse elképzelései eredményét. Üzleteinkben nem csak terméket van lehetősége megvásárolni, hanem szolgáltatást is. Üzleteink költséghatékony működése lehetővé teszi, hogy a piaci árnál kedvezőbb áron kínálhassuk termékeinke.

  • VERTEX NYÍLÁSZÁRÓ CENTER KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, VÖRÖSMARTY U. 13-15

    Műanyag, fa alumínium nyílászárók , forgalmazása, szerelése, beépítés. Kül- és beltéri ajtó, ablakpárkány, redőny, roló, roletta, napellenző, szúnyogháló, biztonsági bejárati ajtó, garázskapu forgalmazása.

  • RENOMAX
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 60.

    Cégünk -különböző vállalkozási formában- 1986 óta tevékenykedik a magyar építőipari piacon. Jelenleg KÖMMERLING, REHAU és GEALAN műanyag nyílászárók, magas minőségű borovi és egyéb fa, fa-alumínium ablakok és kiegészítőik, biztonsági ajtók, valamint beltéri ajtók, bejárati ajtók méretre gyártásával, forgalmazásával, beépítésével, cseréjével foglalkozunk. Komoly ajtó és ablakgyártói, nagy tapasztalatokkal rendelkező nyílászáró beépítői hátterünk biztosítja a színvonalas szolgáltatást. Főbb partnereink: PREMIER Ablakrendszerek, ALBA LUX, RÁBAABLAK, Tiszaajtó, NARO, Forgalmazott termékeink: műanyag ablakok, műanyag nyílászárók, műanyag és fa bejárati ajtók, borovi fenyő fa ablakok, fa bejárati ajtók, műanyag beltéri ajtók, műanyag és fa erkélyajtók, toló-bukó és emelő-toló teraszajtók, passzívház nyílászárók, tömör fa beltéri ajtók, dekorfóliás belső ajtók, falban és fal előtt futó ajtók, műanyag és alumínium redőnyök árnyékolók, alumínium és műanyag párkányok, könyöklők, AERECO légbevezetők

  • HOLECSKA-FA EGYÉNI VÁLLALKOZÁS
    BÉKÉS, 5820 MEZŐHEGYES, II. JÓZSEF KRT. 41.

    Fő profilunk az egyedi nyílászárók gyártása és helyi beszerelése valamint belsőépítészeti elemek, egyedi bútorok és egyéb faipari termékek (előtetők, teraszok, lépcsők, buszvárók) gyártása és forgalmazása.

  • BAGÁN ANDRÁS -- ASZTALOS
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, VÁG U. 2/B

    Ami fából és/vagy bútorlapból lehetséges azt legyártjuk, megcsináljuk, beépítjük sok éves tapasztalattal!

  • BARKÁCS-DA
    PEST, 2120 DUNAKESZI, KOSSUTH LAJOS UTCA 40

    Sok szeretettel várjuk a barkácsolni vágyókat, és a profi szakembereket. Nyitvatartás: H-P:07-17, Sz:08-14, V:09-12

  • ABDIV BT
    1155 BUDAPEST, RÁKOS ÚT 142
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Abdiv Bt. - Ablak a legolcsóbban. Állandó akciók műanyag- ill. fa nyílászárókra, acélbiztonsági ajtók már 34.000 Ft-tól, házhoz visszük a bemutató termet.

  • RAÁB KFT.
    1193 BUDAPEST, CSOKONAI U. 20.

    Raáb Kft. UNIFA Kül- és beltéri homlokzati nyílászárók fából és műanyagból, széles választékban, raktárról, illetve egyedi megrendelésre. Fa nyílászárók borovi, vörös fenyőből. Helyszíni beépítéssel. Bemutatóterem: 1114 Budapest Bocskai út 9.

12345678910