FIATAL


44 találat FIATAL kulcsszóra

  • OKOS-RIGÓ ATTILA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, SZÉKESFEHÉRVÁR RIGO UT 51
    Képek (18)

    Vállalkozásom két tevékenységből tevődik össze. Hímzés és digitális póló nyomtatás. Hímzéseim lenvászon alapanyagra készülnek Erdélyi motívumokkal, egyéni méretek alapján. Póló nyomtatásom digitális módon készül, ez lehetővé teszi, hogy 1 db is rendelhető legyen. Egyedi, saját pólót rendelhetsz.Bármit le tudok nyomtatni. Készítsd el mintádat és keress meg.

    -10%


  • ÚJPESTI MASSZÁZS
    1045 BUDAPEST, RÓZSA UTCA 7.

    A Lepkeháló Közhasznú Egyesület 2011 májusában indította el az Újpesti Masszázs névre keresztelt szalonját, mely a Chinoin közelében, az erőművel szemben található. Ez a szalon kis méretével és barátságos hangulatával tűnik ki a számos hasonló szolgáltató közül, majd ha jobban körülnézünk láthatjuk, hogy igen kedvező árak teszik az összképet még szebbé és vonzóbbá minden odalátogató számára. Mit is értünk ezalatt? - Diákkedvezményt, mely lehetővé teszi, hogy már 1200FT-ért masszázsban részesüljenek az erre vágyó diákok, hatvanév feletti - amolyan nyugdijas kedvezményt -, mely 1600FT-os minimum árat garantál azoknak, akiknek már-már szinte törvényszerű, hogy mindenük fájjon és életmódjuk részévé kell tennijük a masszázst, és törzsvendégeinknek is hasonló kedvezményeket biztosítunk, meghálálva ezzel bizalmukat, heti rendszerességgel történő ellátogatásukat. Számos időnkénti akcióval próbáljuk elérni, hogy mindazoknak is kedveskedhessünk, akik nem tartoznak ezen kategóriák egyikébe sem.

    Mindazokat, akik bejelentkezésükkor hivatkoznak a Cylex Tudakozóra 30%-os kedvezmény illeti meg az összes masszázsfajtából. Az akció kizárólag a normál áron igénybe vett masszázsokra vonatkozik.

    -30%

    Más akciókkal és
    kedvezményekkel jelen akciónk nem vonható össze!
    Az igénybevehető árak ekképp:
    30perc =1400HUF
    60perc =2450HUF
    90perc =3325HUF
    Csokoládémasszázs =4900HUF
    Jelen kedvezményes árak 1fő részére csupán egyszer vehetők igénybe, több
    masszázs esetében nem érvényes a 30%-os kedvezmény.
    Jelen csökkentett lehetőség bérletárakra nem vonatkozik.

    Ajánlat megtekintése

  • Könyvelőirodánk a harmincasok dinamizmusával, illetve a tagok évtizedes gyakorlatával áll cége rendelkezésére. Angolul, Németül és Törökül tárgyalási szinten beszélünk. Tejes körű könyvelés, bérszámfejtés. Kérésre az anyagért házhoz megyünk. Megbízásunk esetén a könyveléssel nem lesz többé gondja, azt biztos kezekben tudhatja. Reális árakat, precizitást, szakértelmet kínálunk önnek. Hívjon bizalommal a 06-70-515-57-17-es számon, vagy látogasson el a www.konyveloguru.gportal.hu weblapunkra.


  • NEMZETI LOVARDA FVM SZAKISKOLA
    1087 BUDAPEST, KEREPESI U.7
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    az alapító határozat értelmében a Nemzeti Lovarda az alábbi feladatokat és tevékenységi köröket látja el: 1. Oktatás 2. Állattenyésztés - Lótenyésztés 3. Kutatás, fejlesztés 4. Szaktanácsadás 5. Szolgáltatás - díjugratás - díjlovaglás - lovastorna.


  • DARABOS LÁSZLÓ EV.
    BÉKÉS, 5641 TARHOS, PETŐFI 33
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Vállalkozásunk 2007-óta működik és folyamatosan fejlődik.Minden nemű takarítást elvégzünk teljes precizitással.Elégedett ügyfeleinkel folyamatos kapcsolatot tartunk és ezek körének bővítését tűztük ki célul.Fontos számunkra az ügyfélelégedettség és a precíz munka.Az ország több területén dolgozunk és állandó takarítási helyeink vannak.Kapacitásukat a takarítás mellett kertek, apartmanok, gazdasági épületek, temetők rendbetételével bővítettük.Várjuk azon ügyfeleink szíves megkeresését akik szolgáltatásainkat igénybe veszik és a már meglévő elégedett partnereink táborát bővítik!


  • DR. SZEM EGÉSZSÉGKÖZPONT
    1132 BUDAPEST, CSANÁDY U 8

    Dr. Szem Látás és Életmód Stúdió www.alternativszemdr.hu telejeskörű szemvizsgálat computerizált rendelőben szemfenékről képalkotó eljárással felvételt készítünk szemüveg és kontaktlencse rendelés életmód és életviteli tanácsadás ETI vizsgaelőkészítő iriszdiagnosztikából, szemtréningből, akupresszúrából, természetgyógyász modullból is Látásklub foglalkozások minden hónapban a Csanády utcában


  • A MEDIÁTOR 16 éve nyújtja a következő szolgáltatásokat: KÉPZÉSEK (felnőttképzési nyilvántartási számunk: 13 - 0328 - 05), TRÉNINGEK (vezetői, értékesítői, ügyfélkezelési, kommunikációs, konfliktuskezelési, stresszkezelési, asszertivitás, időmenedzsment, prezentációs, train the trainer, csapatépítő, stb.), SZERVEZETFEJLESZTÉS (kiválasztás, AC, DC, stratégia-alkotás, HR folyamat-menedzsment, folyamatos eredményjavítás, karriermenedzsment program, stb.), EGYÉNI- ÉS TEAM COACHING (vezetőknek és munkatársaknak), EGYÉB HUMÁN EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS (Gyermek-, serdülő- és fiatal felnőtt terápia, szülőkonzultáció jól felszerelt rendelőnkben). EGYÉN-, CSOPORT ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉSI módszertanunkat minden esetben ügyfeleink aktuális igényeire hangoljuk, a leginkább testre szabott megoldások érdekében. A KÉPZÉSEKEN ÉS TRÉNINGJEINKEN a megbízónkkal egyeztetett céloknak megfelelően valósítjuk meg a résztvevők ismereteinek, készségeinek illetve szemléletmódjának komplex fejlesztését.


  • BOKRÉTA IFJÚSÁGI OTTHON
    1094 BUDAPEST, BOKRÉTA U. 3
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    A Budapest Főváros Önkormányzata Ifjúsági Otthonát 1981-ben hozta létre a Budapest Fővárosi Tanács a deviáns magatartású, speciális nevelést igénylő 14-18 éves korú állami gondoskodásban élő fiúgyerekek részére, illetve az 1992-ben történt alapító okirat módosítás szerint az otthonban nagykorúvá vált, családi háttér nélküli, dolgozó fiatalok elhelyezése és utógondozása céljából 60 férőhellyel. A totális intézményi struktúra képtelen volt megfelelni azoknak a szakmai elvárásoknak, ezért szükségessé vált átalakítása. Ez a folyamat 1995 szeptemberétől indult. 1997. március 31-vel a fent nevezett intézményi struktúrát lebontottuk.


  • TÁMASZ-2005 KIEMELTEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, MOSZKVA U 9/B 1/6

    Alapitványunk azért jött létre hogy segitse a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye hátrányos helyzetű fiataljait, sajátos igényeiknek megfelelően az egészség megörzésében, betegségek megelőzésében


  • FIATALOK RÁKOSMENTÉÉRT EGYESÜLET
    1174 BUDAPEST, XVII. KERÜLET, BERZSENYI UTCA 7.

    A Fiatalok Rákosmentéért Egyesület egy hivatalosan bejegyzett, fiatalokból álló, XVII. kerületi civil szervezet, amely 2009 novemberében tartotta alakuló ülését. Alapítói 20-as éveikben járó fiatalok. Célunk, hogy helyi közérdekű feladatok elvégzésével és felvállalásával segítsük a kerületben lakók életét, elvégezzük azokat a munkákat, amelyekkel más szervezetek nem foglalkoznak. Honlapcím: http://www.firemozgalom.hu



  • BUDAPEST MÉDIA CENTRUM
    1137 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ UTCA 67

    NYÁRI MÉDIAKÉPZÉS FIATALOKNAK (6-18 éves korig) A Budapest Média Centrum a legjobb külföldi médiaképzést hozza el Magyarországra. Kizárólag nálunk nyílik lehetőség a fiatalok számára, hogy hasonlóan magas színvonalon, és vidám hangulatban sajátítsák el a filmes- és televíziós világ, elméleti- és gyakorlati alapjait. Iskolánk célja, hogy azt a nyugatias szemléletet közvetítse a gyerekek felé, amellyel közönségorientált, és sikeres médiaalkotások születhetnek. A céltudatos, fiatal színészek és médiakészítők számára, a Budapest Média Centrum a lehető legjobb választás, hiszen a diákok maguk írják, rendezik, és vágják a saját munkáikat. A hathetes program során a tanulók hetente egy filmet, vagy televíziós anyagot készítenek, így a kurzus végeztével hat sajátkészítésű médiaanyaghoz jutnak hozzá egy DVD lemezen, ami nélkülözhetetlen számukra a szakmában való további boldoguláshoz. A kis csoportokban történő munka, a folyamatos gyakorlati feladat


  • ZÖLDVADÁSZ
    3811 ALSÓVADÁSZ, KOSSUTH U. 6/A

    A zöldvadász családi gazdaság főleg zöldség termesztéssel foglalkozik.


  • GÖDÖLLŐI FIATAL MŰVÉSZEK EGYESÜLETE
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 6.

    Művészeti társulat


  • FIATAL BALOLDAL - IFJÚ SZOCIALISTÁK
    1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 26.

    A Fiatal Baloldal a Magyar Szocialista Párt társult ifjúsági szervezete.


  • FIATAL KOMÁROM EGYESÜLET
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM,

    Egyesületünk 2003. augusztus 22. és 24. között rendezte meg hagyományteremtő szándékkal első nyári kulturális fesztiválját a Jókai ligetben; a rendezvényre második alkalommal 2004. július16-tól 18-ig került sor ? időpontváltozás történt, hiszen mindig a ?tökéletes? idő megtalálása a legnehezebb? De a szándék maradt: olyan programokkal kedveskedni a komáromiaknak, melyek sajnos városunkban nemigen tekinthetők megszokottnak: sportversenyek, kirakodóvásár, kulturális műsorok, igényes zene minden korosztálynak, színház és kávéházi beszélgetések?


  • CAPRILLI LOVAS CLUB
    1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 7.

    A Caprilli Lovas Club díjlovaglás-oktatással foglalkozik.


  • CONNECT FIATAL INFORMATIKUSOK EGYESÜLETE
    1123 BUDAPEST, AVAR UTCA 19. I/1.

    Cégünk 2002-es alapítása óta segíti partnereinket kreatív, nyomdai, és webes reklámeszközökkel, mellyekkel ügyfeleink a lehető legoptimálisabban érhetik el marketing célkitűzéseiket.


  • PÉCSI IFJÚSÁGI LELKISEGÉLY SZOLGÁLAT
    BARANYA, 7621 PÉCS, LELKISEGÉLY

    A Pécsi Ifjúsági Lelkisegély minden hétfőn-szerdán-pénteken 18-21 óra között ingyenesen hívható az ország egész területéről vezetékes- és mobiltelefonról. Hívhatsz, ha családi gondod, iskolai konfliktusod, párkapcsolati problémád, szexualitással kapcsolatos kérdésed van, káros szenvedély rabja lettél vagy veszteség ért. Ha úgy érzed, szívesen beszélgetnél valakivel, a vonal végéről odafigyel rád egy hang!


  • GITÁROKTATÁS
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, TATA

    Gitároktatás Tatán, Tatabányán korhatár nélkül! Zeneelmélet Hangszerbeszerzés, tanácsadás. Hangszer bérelhető! Egész évben, folyamatos kezdéssel. Since '2000


  • FIATAL ÉS KEZDŐ VÁLLALKOZÓK EGYESÜLETE
    BARANYA, 7636 PÉCS, CSIPKE U. 11.

    pályázatfigyelés, szakmai szövetségek, országos érdekvédelem, pályázat elbírálása, mesterlevelek kiadása, eu együttműködés, mikrovállakozások, munkaadói szövetség, mikrovállalkozások


  • ZENIT NYELVISKOLA
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZILY JÁNOS U. 40. I EMELET.

    A Zenit Nyelviskola 1997-ben kezdte meg működését Szombathely belvárosában. Nyelviskolánk 2005 júniusától a Szily János u. 40. első emeletén található, ahol hét, korszerűen, ugyanakkor barátságos és családias légkörben berendezett tanteremben folyik az oktatás. Iskolánkban átlagosan 15 nyelvtanár (köztük anyanyelvi oktató is) dolgozik, akik valamennyien gondos kiválasztás után, megfelelő szakmai és módszertani felkészültséggel végzik oktatói tevékenységüket.


  • HOMECREDIT
    1143 BUDAPEST, Stefánia út 19.

    Cégünk, a Homecredit Hitel Centrum 2000-ben alakult a Intercredit Kft. leányvállalataként. Munkatársaink több mint 15 éves tapasztalattal rendelkeznek a finanszírozási piacon.


  • FIATAL ÍRÓK SZÖVETSÉGE
    1072 BUDAPEST, AKACFA U 20.

    Író szövetség


  • JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY
    1023 BUDAPEST, BORBOLYA U. 2.

    Cukorbeteg gyermekek és fiatalok gondozását támogató alapitvány


  • NATIONAL GEOGRAPHIC KIDS SZERKESZTŐSÉG
    1181 BUDAPEST, REVICZKY GYULA UTCA 9-11.

    Levélcím: Jánossy Kiadó - NG Kids, 1400 Budapest, Pf.44.Előfizetés: elofizetes@janossy.hu A KidsSHOP a National Geographic Kids magazin online boltja. A rendszeren keresztül előfizetések, akciós előfizetési csomagok rendelhetők. A boltban a Kids-kártyák és a szerzett Kids-pontok is használhatók a megjelölt termékek vásárlásánál. Felhívjuk a figyelmedet, hogy az előfizetett lapok szállítását a Magyar Posta végzi.


  • ULLA POPKEN DIVATÁRU-FÓRUM DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, CSAPÓ UTCA 30

    kiegészítők, kismama ruha, ruházat, női nagy méret, divat szaküzlet, nagy méret nagy méretű ruhák, 42 méret, gyermekruházat, női molett divat, kabát, molett ruha, molett ruhák, felső, fórum üzletház,


  • COLLAGEN
    1121 BUDAPEST, MŰVÉSZ U. 1/B. FSZ.2.

    A fiatalság titkát nyújtjuk át Önnek! Simítsa ki ráncait, szabadúljon meg bőrhibáitól a forradalmi Collagen Beauty Termékek segítségével! - Online rendelés, kedvezmények, akciók! Ne szalassza el ezt a fantasztikus lehetőséget!


  • MOLETT MOLADY FASHION - MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ ÚT 2-6.

    popken divatirányzat, sál, nagyméretű ruhanemű, nagyméretű nadrág, női divatáru, kiegészítő, női divatruházat, duci molett mackos ruhák nadrágok, nagy méret nagy méretű ruhák, ulla popken, nagyméretű


  • DR. GACSÁLYI KATALIN
    1067 BUDAPEST, TERÉZ KÖRÚT 25

    Rendelőnkben, kellemes, barátságos környezetben fogadjuk a hozzánk fordulókat. Hosszútávú kapcsolatot igyekszünk kialakítani, hogy generációk, családok fogorvosi ellátását biztosítani tudjuk. Célunk, hogy az új generáció ne féljen a fogászati kezelésektől és váljon természetessé számára a rendszeres fogászati kontroll. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük betegeinkkel a legmodernebb fogászati eljárásokat és anyagokat. A legújabb fogmegtartó kezeléseket alkalmazzuk, ha már nincs mód a fogak megtartására, a legújabb anyagokból készülő pótlások kialakítására törekszünk. Allergia mentes, fémmentes koronák, hidak.


  • ULLA POPKEN DIVATÁRU-MAMMUT II
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6.

    nagyméretu sínadrág, kismama divatruha, női molett kabát, 42 től, felső, xl, duci divat, női nadrág, nagyméretű sportruházat, gyermek ruházat, fiatal divat, női divatáru, molett kabát, popken


  • FIATAL KÉPZŐMŰVÉSZEK STÚDIÓJA EGYESÜLET
    H-1077 BUDAPEST, ROTTENBILLER U. 35.

    Állandó kiállítóhelyünk a Stúdió Galéria. Itt a tagság újabb és újabb generációi, valamint külföldi művészek, művészcsoportok mutatkoznak be egyéni és csoportos kiállítások formájában. A Galéria egyestés eseményeknek és workshopoknak is teret ad. Emellett minden évben más rangos intézményekkel együttműködve nagyobb szabású tematikus kiállításokat és közös projekteket is szervezünk, így biztosítva tagjainknak reprezentatív megjelenési lehetőséget és a folyamatos kapcsolattartást nagyobb intézményekkel.


  • FALCO KC SZOMBATHELY KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, HEFELE MENYHÉRT U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Kosárlabda Klub Szombathely


  • FIATAL AMATŐRÖK TÁRSASÁGA BAND
    VAS, 9722 PERENYE, RÉT UTCA 8.

    Fúvószenekar


  • SZENTKIRÁLYSZABADJA BARÁTI KÖR EGYESÜLET
    VESZPRÉM, 8225 SZENTKIRÁLYSZABADJA, ERDŐSÉTÁNY U. 22.

    Az egyesület közhasznú szervezet, amelynek szolgáltatásaiból a tagokon kívül más is részesülhet.


  • TIMÓTEUS TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY
    1116 BUDAPEST, ZSURLÓ UTCA 6.

    A Timóteus Társaság területei: FIATALOK AZ ÉLET KÜSZÖBÉN Akkreditált Program Fiatalok az Élet Küszöbén Egyetemi Diákszervezet Fiatalok az Élet Küszöbén Középiskolai Diákszervezet Fiatalok az Élet Küszöbén "SPEAK OUT" Nyári tábor


  • ESTHER KOZMETIKA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, DUGONICS U. 16
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A jó megjelenés kellemesen befolyásolja közérzetünket, ezáltal magabiztosabbá tesz bennünket. Ennek eléréséhez bőrünknek rendszeres, szakértő ápolásra van szüksége. Szalonunkban magas szintű szolgáltatásainkkal, a méltán elismert VAGHEGGI termékekkel igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy Ön igazán jól érezze magát a bőrében! Célom, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva, mégis folyamatos szakmai fejlődéssel, szakmai megújulással tudjak vendégeim rendelkezésére állni. Sokéves tapasztalattal, naprakész információkkal, a legújabb trendekkel kapcsolatos ismereteimmel segítem a hozzám forduló fiatalokat, idősebbeket, nőket, férfiakat egyaránt.


  • AGRÁR CONSULTING PÁLYÁZATÍRÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6230 SOLTVADKERT, HŐSÖK TERE 2./1. EM.

    Soltvadkerti Agrárirodánkban állunk rendelkezésükre a gazdálkodással kapcsolatban felmerülő adminisztratív tennivalóik megkönnyítésében. Vállaljuk -> kivágási és telepítési engedélyek, -> telepítési jogok átadásának átvételének, -> gazdálkodási naplójuk, -> területalapú támogatásuk, -> VPOP és egyéb jelentéseik elkészítését. Naprakész információkkal állunk rendelkezésükre az Önöket érintő aktuális és várható pályázatokról, támogatásokról: -> gépbeszerzés, -> birtokösszevonás, -> fiatal gazdálkodó, -> utólagos hőszigetelés, -> nyílászárók cseréje, -> megújuló energiaforrások (nap- szélenergia), -> szőlőtelepítés és kivágás, stb...


  • KOPF & BROTHERS
    1138 BUDAPEST, Teleki u 43

    Ha Ön kellemes környezetben, kedvező áron, szépülni, gyógyulni vagy kikapcsolódni szeretne akkor jó helyen jár! Töltődjön fel a természet erejével Budapest legszebb szigetén, a Margitszigeten, ahol a csend, nyugalom, csodás növényvilág mellett a Danubius Health Spa Resort Margitsziget**** gyógyászati és wellness központjában kínáljuk Önnek szolgáltatásainkat. bővebben a www.kopf.hu oldalon


  • HELEN DORON NYELVISKOLA DEBRECEN
    4026 DEBRECEN, BEM TÉR 11/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Helen Doron Nyelviskola Debrecenben várja tanulni vágyó kisdiákjait! A Helen Doron Early English az angolnyelv-tanulás egyedülálló, könnyű és természetes módja, 3 hónapos kortól 14 éves korig. 14-18 éves korú gyerekek részére pedig a Helen Doron Teen English nyújt megoldást az angol tanulás terén. Egész évben különböző programokat nyújtunk a gyerekeknek, nyáron intenzív angol táborban ismételjük át az év során szerzett tudást. Hozza el gyermekét egy ingyenes bemutató órára! Legyen a gyermeke második anyanyelve az angol! Ingyenes parkolási lehetőség a Füredi út felől, a Bem tér előtti utolsó utcában jobbra, a garázssor előtt.


  • ULLA POPKEN DIVATÁRU-ÁRKÁD ÜZLETKÖZPONT
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TÉR 25.

    További weboldalunk: http://www.ullapopken.hu Sokan azt mondják, hogy molett női divat, duci divat, molett divat, nagyméretű női ruha, 5XL, 6XL. Az Ulla Popken a fiatalos divatot képviseli 42-es mérettől fölfelé a 60-as méretig. Nemzetközi tapasztalatai alapján csinos fiatalos ruhákat készít duci, illetve teltkarcsú hölgyek részére.


  • ULLA POPKEN DIVATÁRU- CAMPONA BUDAPEST
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 37-43.

    Ulla Popken fiatalos női divat 42-es mérettől Sokan azt mondják, hogy molett női divat, duci divat, molett divat, nagyméretű női ruha, 5XL, 6XL. Az Ulla Popken a fiatalos divatot képviseli 42-es mérettől fölfelé a 60-as méretig. Nemzetközi tapasztalatai alapján csinos fiatalos ruhákat készít duci, illetve teltkarcsú hölgyek részére. További weboldalunk: http://www.ullapopken.hu


  • FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE
    1089 BUDAPEST, VISI IMRE UTCA 6.

    Honlapunk által választ kaphat ismerelen kérdéseire a Fidesszel kapcsolatban.


  • webdesign, web design, web development, webdesigner, web fejlesztés, webfejlesztés, cms, webshop, saturn, grain, guestbook, vendégkönyv, reaktív, cubiteam, design, grafikus, grafikai, grafika, 3D, 3D modellezés, 3D design, videó, reklám, ügynökség, arculat, arculattervezés, arculat tervezés, olcsó, igényes, jó, okos, szép, ügyes, cool, üzleti, marketing, marketinges, fiatal, lendületes, streamline, html, flash, php, sql, adatbázis, content management system, szoftverfejlesztés, szoftver, program, programozás, programozók, egyedi, szoftver, fejlesztés, egyéniség, budapest, magyarország, III kerület, XIII kerület, 3 kerület, 13 kerület, óbuda, békásmegyer


  • A Komárom-Esztergom megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványt 1992-ben közel harminc szervezet hozta létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a megye gazdasági fejlődéséhez elsősorban a kezdő vállalkozások támogatásával.