FOGLALKOZTATÁS
205 találat FOGLALKOZTATÁS kulcsszóra
A Fény Felé Alapítvány 1993-ban az akkori Egészségügyi Gyermekotthon vezetői felkérésére, a gondozottak szülei bevonásával jött létre az Intézményben elhelyezett gondozottak, fogyatékkal élő személyek ápolásának, gondozásának személyi és tárgyi feltételeinek javítása céljából. Első elnöke Dr. Kováts Enikő, főorvos asszony, aki egyben az otthon igazgatója is volt. 1998-tól közhasznú, 1999-től kiemelkedően közhasznú alapítványként működik. 1999-től az alapítvány a fogyatékkal élő, önmagukat önállóan ellátni nem képes gyermekek és fiatalok társadalomba történő beilleszkedésének elősegítése érdekében maga is fenntart, működtet szociális intézményt.
Az elnökség a Szövetség operatív irányító szerve, amely két közgyűlés között irányítja annak munkáját. Az elnökség megbízatása öt évre szól. A Szövetség vagyoni és infrastrukturális adottságainak segítségével, a szövetségi rendszerben működő tagszervezetek, az általuk megalakított regionális szövetségek, szakmai tagozatok, és a tagszervezetekhez tartozó mikro, kis- és középvállalkozások gazdasági és társadalmi érdekeinek képviselete, érdekeinek védelme és érvényesítése, részükre kedvező gazdálkodási környezet és az Európai Uniós alkalmazkodás elősegítése, gazdálkodásukat könnyítő és eredményességüket javító szolgáltatások nyújtása, oktatási, képzési, szakképzési feladatok koordinálása, ellátása. Hozzájárulás a foglalkoztatás bővítéséhez, a kedvezőtlen foglalkoztatási szerkezet javításához, a munkaerő-piaci integráció elősegítéséhez.
Mobil: +36 30 530-7697. A Magyar Iparszövetség (OKISZ) (a továbbiakban: Szövetség) tagszervezetei -illetve azokon keresztül a tagszervezetekbe (szövetségekbe) tömörült gazdálkodó szervezetek - által létrehozott, szövetségek szövetsége rendszerben működő, önálló és független munkaadói társadalmi szervezet. A Szövetség jogi személy, amely az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései, valamint alapszabálya szerint működik.
A munkaügyi, munkavédelmi feladatok tervszerű megszervezése, ellátása, folyamatos és időszakos tanácsadás, a szükséges dokumentumok elkészítése, rugalmas foglalkoztatás támogatása. Mi segítjük a foglalkoztatás teljeskőrű biztonságának kialakítását, amely a cég biztonságát, rugalmas működését is segíti.
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) (a továbbiakban: Szövetség) tagszervezetei -illetve azokon keresztül a tagszervezetekbe (szövetségekbe) tömörült gazdálkodó szervezetek - által létrehozott, szövetségek szövetsége rendszerben működő, önálló és független munkaadói társadalmi szervezet. Hozzájárulás a foglalkoztatás bővítéséhez, a kedvezőtlen foglalkoztatási szerkezet javításához, a munkaerő-piaci integráció elősegítéséhez.
