FOGTECHNIKA
Több mint 500 találat FOGTECHNIKA kulcsszóra
Chinorányi István fogtechnikus vagyok. Fogtechnikusi iskoláimat 1971-ben végeztem Budapesten, majd 1990-ig a miskolci 6.sz. fogtechnikai laboratóriumban dolgoztam hídkészítőként, porcelánosként, illetve protetikai munkakörben. 1990-ben privát laboratóriumot nyitottam Miskolcon. Azóta a megrendelőimet igyekszem maximálisan kiszolgálni igényeiknek megfelelően. Lányom Dr. Chinorányi Andrea fogorvosként végzett Debrecenben 2004-ben. Célom, hogy együtt dolgozva a legkorszerűbb fogászati technológiát alkalmazva, kiváló eredményeket és sikereket érjünk el a megrendelőink illetve pácienseink megelégedésére.
-10%
Teljes körű fogtechnikai és fogorvosi háttérrel rendelkező energikus csapat rövid határidővel magas színvonalu fogpótlások létrehozását vállalja garanciával szoros együttműködésben a megrendelő igényeihez igazodva. Ingyenes árajánlat és kezelési tervvel.Bizalommal forduljon hozzánk .
- KOVÁCS DENTÁL '96 BT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT 20 F 2
4 csillag 2 vélemény alapjánA magánrendelőben a következő fogászati kezelésekre van lehetőség: Szájsebészet Konzerváló fogászat Fogpótlások
DR. LAKATOS LÁSZLÓ fogorvosként tevékenykedik.
Fogászati rendelő
- DR. ABKAROVICS EDUÁRD
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT.1. I/4.
5 csillag 3 vélemény alapjánDr. Abkarovics Eduárd fogorvosi rendelö.
Cégünk 1991-től működő, 31 fôt foglalkoztató fogtechnikai laboratórium.A 13 évre visszatekintő múlt jellemzője a minőségi munka igénye és megvalósítása, megrendelőink gyors és magasszínvonalú kiszolgálása. A laboratórium az EURÓPAI MINŐSÉGI SZABVÁNYOKnak megfelelően működik. A magas minőségű és biokompatibilis anyagok felhasználása, a laboratórium munkatársainak szakmai tapasztalata GARANCIA a szolgáltatásunk minőségére. ESZTÉTIKA, FUNKCIÓ, PRECIZITÁS - ezen irányelvek alapján készítjük az Ön elvárásainak megfelelően a fogpótlások széles skáláját.
Fogorvosi, fogtechnikai szolgáltatások
DR. SZABÓ ILONA fogorvosként tevékenykedik
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
Teljes köru fogászati ellátást biztosítunk: szaktanácsadás, panoráma röntgen - esztétikus fogpótlások - hidak és koronák (legújabb technológia M-Press kerámia, titán, cirkon) - esztétikus tömések - betétek - sürgosségi betegellátás - gyermekfogászat - szájsebészet - fogbeültetés (implantáció) - fogszabályozás - ultrahangos fogkő-eltávolítás - fogfehérítés - lézeres nyálkahártya-terápia - nemesfémmunkák - ISO 9002 - szájápolási cikkek árusítása
Általános tudnivalók, gyakorlati tanácsok a fogszabályozás iránt érdeklődőknek és haladó pácienseknek egyaránt. Fogszabályozási információs web-szolgáltatás. Alapító: Dr. Hermann Gábor fogászat,
DR. NAGY JUDIT fogorvosként tevékenykedik
BioCultura Kft. keretén belül végznk fogászati járóbeteg ellátást. Teljes körü fogászati ellátást, fogpótlások készítését, esztétikai fogászatot, fogkő eltávolítást, fogfehérítést valamint inplantátumra fogpótást készítünk. A rendelés időpontjai: hétfő, kedd, csütörtök délután: 15-19 - ig kedd , csütörtök, péntek délelött: 9-12 -ig A kezelésekre telefonon vagy szemmélyesen lehet bejelentkezni. A rendelő klimatizált.
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
Teljes körű fogorvosi, illetve fogtechnikai szolgáltatással várjuk kedves pácienseinket minden korosztályból! Bízzon bennünk, nem fog fájni! Hétvégi NONSTOP ügyelet! Interaktív fogászat: Ön is beavatott fogpótlása megtervezésébe, különleges kérése teljesítése megoldható az orvosi felelősség határáig és a fogtechnikai technológia betartásával. Állapotfelmérés: Helyszíni panoráma röntgen (a teljes fogállomány felmérésére), góckeresés. A góc a foggyökéren kialakult kóros elváltozás, mely belgyógyászati problémákat ? pl.: gyulladások, izületi problémák, hajhullást okozhatnak.
Két fogászati székes, panoráma röntgenes rendelőnk 12km-re Budapest városközpontjától, csendes, nyugodt, zöldövezeti környezetben fogadja pácienseinket. - Fogorvos kollégáinkkal és sajátfogtechnikai laboratóriumunkkal együtt, teljeskörű fogászati ellátást biztosítunk. Fogpótlásaink kizárólag allergia mentes anyagokból készülnek. Elemi TITÁNBÓL, amelyet már a sebészetben több mint 40 éve alkalmaznak. Implantátumaink és fémvázaink is TITÁNBÓL készülnek. Komputer vezérlésű fogpótlások készítése zirkonból és zirkóniából. Fogászati beavatkozásainkat egy mindenkori állapot felmérés elűzi meg, amely ingyenes! Egy anyag teljes biokompatibilitás! Akrilát mentes műanyagunk /MICRO-BASE/ lehetővé teszi akrilát érzékeny betegeinknek a biztonságos fogsor viselését.
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
Szolgáltatások: Szájsebészet, Fogszabályozás, Implantológia, Fogmegtartó kezelések, Esztétikai fogászat, Fogpótlások.
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
Az Implantcenter Fogászati és Szájsebészeti Klinika 2010. március 27-én elnyerte - kategóriájában egyedül- a Best of Budapest Health&Medical Service díját. A Best of név elnyerői Budapest legjobbjai közül kerültek ki, akik az évek során bebizonyították a szolgáltatói szférában nyújtott kiváló teljesítményüket. A Best of Budapest Health&Medical garancia arra, hogy a fogászati szolgáltatást igénybe vevők, bármikor visszatérve ugyanazzal a kiváló minőségű fogászati ellátással találkozzanak. A Klinikán történő szakmai munka minőségét magyar, nemzetközi és kaliforniai diplomával rendelkező fogorvosokból és szájsebészekből álló csapat biztosítja. A Klinika, páciensei számára a ma elérhető legmagasabb szakmai színvonalú, komplex fogászati és szájsebészeti ellátást biztosítja kiemelkedő ár-érték arányban.
A cég építész generáltervezést, beruházás bonyolítást, műszaki ellenőrzést és új profilként fogtechnika laboratóriumi szolgáltatás végez.
A Dental Press 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy az egészségügy, azon belül is kiemelten a fogászat időszerű kérdéseivel foglalkozzék oly módon, hogy egy-egy aktuális kérdés felvetésével, majd elemzésével keresse a választ a megoldandó problémákra, hogy minél több objektív információt adjon a szakma mindennapos és a jövőt is érintő kérdéseiről, valamint a tájékoztatás többféle csatornáján át bekapcsolódjék a különböző fogászati prevenciós programokba.
Cégünk 1994-ben alakult, azzal a szándékkal, hogy csomagküldéssel illetve a megrendelések közvetlen kiszállításával eredményesebbé tegye vásárlóink munkáját és szabadidejét. 2004-ben az angol tulajdonosok kivásárlása után a vállalat saját üzletkötői segítségével jutott el Önökhöz, hogy a megrendelések felvétele mellett szakmai segítséget is nyújtsunk.
Szakma: Orvosok, Fogorvosok, fogászat
Az epuletben ket legkondicionalt rendelo talalhato, melyek minden igenyt kielegito felszereltsege bisztositja orvosaink szamara, hogy munkajukat a legmagasabb szinvonalon vegezhessek az Onok igenyei szerint a fogmegtarto kezelesektol az ambulans szajsebeszeti beavatkozasokon at a lezergyogyaszatig.
bleachin, zahnarzt, thermal, zahnersatz, prosthesis, zentrums, für, impiantologia, dentaltravel, impianto, implantare, orale, aufbau, zahnartzpraxis, kieferknochen, plaque, dentali, bruecke, prothese,
Célunk olyan magas színvonalú fogtechnikai munkák elvégzése, és kifejlesztése, ami a legjobb fogtechnikai laboratóriumok közé emeli a DentAvantgArt-ot.
Bracketek, Gyűrűk, Tubusok, Ívek, Rugók A Savaria-Dent Fogászati Segédeszköz Gyártó és Kereskedelmi Kft 1990-ben alakult magyar-német vegyes tulajdonnal. Ma 100%-ban magyar tulajdonú. A székhely Szombathelyen van, de Budapesten is rendelkezünk telephelyekkel.
fogtechnikai laboratórium
A Kalória Hőtechnikai Kft. 1982-ben alakult GMK formájában, 1990 óta működik korlátolt felelősségű társaságként. A cég laboratóriumi kemencék gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével valamint műszaki kerámiák gyártásával foglalkozik.
Konzerváló fogászat Ultrahangos fogfehérítés Fogpótlás Fogsebészet Fogszabályozás Gyermekfogászat
Cégünk tevékenységeivel megpróbál mind többet tudni a fogorvoslás tudományáról. A szakmai ismeretek kiinduló alapja egy 1998 óta működő fogorvosi rendelő, melyhez fogtechnikai labor kapcsolódik. Az 1995-ban létrejött kapcsolat a belga Alphadent céggel szakmai és kereskedelmi képviseletté fejlődött. A cég legismertebb Ceka és Preci elhorgonyzó rendszerei mellett a teljes termékpaletta szerepel kínálatunkban. Feladatunk a szakmai ismeretek átadása, a felmerülő kérdések megválaszolása, előadások, tanfolyamok, kiállítások szervezése, megtartása és a kereskedelmi képviselet. Ha kérdése támad a Ceka, Preci vagy egyéb más elhorgonyzó eszközökkel illetve a kínálatunkban lévő fogászati anyagokkal kapcsolatban, úgy várjuk szíves megkeresését.
Az Ecto Derma Polyklinika Budapest belvárosában, a József körúton található a Rákóczi út és az Üllői út között, a Rákóczi térrel szemben. A gépkocsival érkezőknek a klinika környezetében parkolóhelyek állnak rendelkezésre a József körúton és a környező utcákban 2 óránkénti jeggyel. A 4-6-os villamos Rákóczi téri megállója és a 4-es Metró épülő Rákóczi téri megállója a ház előtt, a 2-es Metró Blaha Lujza téri, a 3-as Metró Ferenc körúti állomása a klinika közelében vannak.
Az önkormányzattól megvásárolt gyermekorvosi szolgálati lakás és a szomszéd családi házas ingatlan lebontásával, és a két telek egyesítésével lehetőség nyílt közel 2000nm-en egy komplex szolgáltatást nyújtó létesítmény megépítésére.
A Realtrade Kft 1991-től 15 éven keresztül volt a Heraeus Kulzer cég kizárólagos magyarországi képviselet. Nevünkhöz kötődnek olyan termékcsaládok bevezetése, mint a Charisma tömőanyag, Optosil/Xantopren lenyomatanyag vagy Gluma ragasztóanyag. Cégünk a mai napig partnerein keresztül juttatja el az ország minden pontjára a Heraeus termékeket.
Fogorvosi rendelőnk Győr történelmi belvárosában várja meglévő és leendő pácienseit megújult, klimatizált környezetben. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy komfortosan érezze magát nálunk.
fogászat, fogászati cikk, fogorvos, fogtechnika, gyógyászat, orvosi eszköz, orvosi műszer, fogpótlások, szájszebészet, implantológia, cisztaműtétek, arcüreg zárás, rákszűrés, fogeltávolítás,
Gyermekfogászat Fogszabályozás VIP fogászat Szájhigiénia Szájsebészet Teljes körű esztétikai fogászat, panoráma röntgenfelvétel, fogbeültetés, fogfehérítés, fogpótlás Minden rendelőben gondoskodtunk arról, hogy a kezeléseket a lehető legkellemesebbé tegyük a páciensek és az orvosok számára egyaránt. Egy egészen más világ fogadja Önöket, mint azt korábban megszokták.
Fogorvos, Dr. Déry Péter fogszakorvos, Fogorvosi Rendelőmben elvégzünk ínygyulladás, -sorvadás és más gyulladásos folyamatok gyógyítását LÉZERREL, esztétikus tömések, fogpótlások készítését. Budapest
Zahnersatz Ungarn - Zahnbehandlung Zahnklinik Zahnarztpraxis Zahnimplantate Zahnkrone Zahnprothese Zahntaxi
Cégünk a fogászati és fogtechnikai termékek forgalmazására szakosodott, több termék forgalmazója.
- DENTART FOGTECHNIKAI KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, MÁRTIROK TERE 9 4
5 csillag 1 vélemény alapjánA Dentart Kft. 1991-ben alakult, jelenleg 14 fővel, teljes körű fogtechnikai szolgáltatással foglalkozik.
- FOCUS DENTAL KFT.
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, MARX KÁROLY STR.2.
5 csillag 1 vélemény alapjánFocus & Denis Fogászati Klinika - A fogpótlás szakértője.
A magasszintű minőséget ötvözzük az emberközpontú ellátással. Ezért, a rövid várakozási időtől kezdve a kezelés végeztéig az Ön kényelmét, megelégedettségét helyezzük előtérbe.
Cégünk mind a fogtechnikai mind a fogorvosi területen a legjobb minőségű európai és USA anyagokat használja, melyek kivétel nélkül ORKI engedéllyel bírnak és CE minősítéssel rendelkeznek. Pacienseink ideiglenes fogműveiket és a fogsorjavításokat megvárhatják a praxis-labor kialakításnak köszönhetően. Fogtechnikánk rendkívül rövid határidővel vállalja fogpótlások készítését. Várótermünkben a rövid várakozási időt is kellemesen tölthetik kedves pacienseink, újságok, tv, gyermek játékok.
Egeszsegugy
Cégünk fogorvosi, fogtechnikai berendezéseket, eszközöket, anyagokat forgalmaz.
Az új kibővült termékportfolió magába foglalja a fogtechnikai anyagokat és készülékeket, nemes- és nem nemesfém ötvözeteket, kerámiákat, implantációs és csontpótló anyagokat, mely a korábban meglévő igen széles választékkal együtt teszi a Front-Dent-et Magyarország legnagyobb fogászati kereskedő cégévé Webáruház

