FOLYÓIRATOK
122 találat FOLYÓIRATOK kulcsszóra
1990-ben alakul a vállalkozás. Nyomdaipari alapokkal indul, s mára digitális nyomtatás, fotózás, ajándékkészítéssel, gravírozással bővült.
Könyvkötészet Alkalmi ajánlatok: szakdolgozat kötés ha e-mailben rendeli 3 sor aranyozással, bruttó 1700 Ft. + nyomtatás (48 óra elkészülés), Szakdolgozat kötés, diplomakötés előjegyzés esetén megvárható 3 sor aranyozással 2500 Ft.
Debrecen város nyomdája oly korban jött létre, amelyben az egyén élete éppúgy veszélyben forgott, mint a vállalkozások eredményessége. A debreceni nyomda a három részre szakadt országban gyakorlatilag független és virágzó város gazdasági erejével a háta mögött rohamos fejlődésnek indult. Így az ország legrégebben működő ipari üzeme a magyar nyelv ekkor legjelentősebb letéteményese, a magyar kultúra egyik utolsó menedéke volt.
Antik könyvek Dedikált, aláírt könyvek Életrajzok Évkönyvek, naptárak Filozófia Folyóiratok
A Gyomai Kner Nyomda Rt. jelenleg magas műveleti igényű keménytáblás és kartonált, színes és fekete-fehér könyveket, brosúrákat, folyóiratokat és nyomtatványokat gyárt. Megrendelőink körét a hazai könyv- és szaklapkiadók, felsőoktatási intézmények és magánszemélyek alkotják.
2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.
Kölcsönözhető állomány két fő csoportja a szakirodalom és a szépirodalom. Külön kiemelt részre kerültek a szépirodalmi részből a versek, a dráma, a kötelező irodalom, a krimik és a sci-fik. A sokak által keresett szépirodalmi alkotások sikerkönyvek néven egy hétre kölcsönözhetőek.
Az Országos Széchényi Könyvtár Magyarország nemzeti könyvtára.Feladatunk a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig.Talán nem szerénytelenség a részünkről, ha azt mondjuk, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a nemzet emlékezete, és mint ilyen minden Magyarország és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része. Az elektronikus hálózaton való megjelenésünktől azt reméljük, hogy szélesebb körben, naprakészen tudjuk bemutatni gyűjteményünket, szolgáltatásainkat, és ezáltal gyarapíthatjuk olvasóink, a szolgáltatásainkat felhasználók számát egyéni kutatókat, érdeklődőket, könyvtárakat, intézmények képviselőit egyaránt mind a hálózaton keresztül a képernyők előtt, mind a Budavári Palotában. Nyitvatartás : hétfő ZÁRVA kedd-szombat 10 - 21
Magyar nyelvtannal foglalkozó tankönyveket adunk ki 1. osztálytól az érettségiig, valamint a magyar nyelvtannal és irodalommal kapcsolatos kézikönyveket.
A komplex nyomdaipari technológia lehetőséget nyújt a kéziratleadástól a késztermék kiszállításáig minden igény kielégítésére. Korszerű gépeinkkel, a folyamatok pontos megszervezésével és a minőségmegtartó intézkedésekkel törekszünk a stabil, jó minőségű nyomtatványok előállítására.
Könyvtári könyvek, folyóiratok, közlönyök, anyakönyvek, iktatókönyvek, törzskönyvek, aláírómappák, gyűrűs mappák, oklevéltartók, oklevéltartó csövek, pályázatok, jelentések, vendégkönyvek, étlaptartók, szakdolgozatok, disszertációk és doboz készítése. Gyors pontos precíz igényes munkák, a kért határidőre elkészítjük! Igény szerint a szállítást is megoldjuk!
1979-től foglalkozom könyvek kötésével, egyéni vállalkozó ként.
Mobil:06 70 7750947. A Duplex-Rota Kft. 1990. április 1-jén alakult, magyar tulajdonú, elsősorban nyomdai szolgál- tatásokra épülő családi vállalkozás. Az elmúlt években a szakmai tudásra, technikai fejlesztésre, üzleti-partneri együttműködésre építve alakítottuk ki cégünk hatékony működési rendszerét. Partnereink elégedettsége a legfontosabb számunkra. A nyomdai tevékenység, szolgáltatás számunkra komplex kihívásokat, lehetőségeket jelent. Igényes, tárgyi, szakmai, kulturális értelemben vett minőség előállítása - ez a célunk, vállalásunk. Fő tevékenységünk a teljes körű nyomdai szolgáltatás.
A KözPont a könyvtárunk legújabb részlege, amely minden tekintetben a mai kor igényeit elégíti ki ? a mai kor eszközeivel. Célunk, hogy az olvasók számítógéppel, Internettel összefüggő kéréseire komplex és teljes körű szolgáltatások formájában tudjunk megfelelni. Az olvasóknak lehetőségük van a szövegszerkesztő és a táblázatkezelő, az Internet, valamint a könyvtáros mindenkori segítségével a szkenner használatára, így helyben elkészíteni a kívánt dokumentumot, amit utóbb CD-re írathat, kinyomtathat, illetve e-mail-en vagy FAX-on elküldhet. A KözPontban hét számítógép áll az olvasók rendelkezésére. Ez gyakran kevésnek bizonyul, ezért bevezettük a gépek előjegyzését. Ha az olvasó tudja, hogy mikor szeretne jönni, lefoglalhatja az adott időpontra a gépet, mindezt megteheti személyesen vagy telefonon is, a (68) 412-384-es telefonszámon.
A Ráday Könyvtár a Ráday Gyűjtemény legnagyobb részintézménye; nyilvános könyvtár. Állományunk megközelítően 150.000 kötet. Különgyűjtemény: folyóirattár és kézirattár.
fóliázás, fajátékok, ortépédcipő, varroda, akadálymentesítés, cipő, nyomdaipari, nyílászáró, webáruház, építőanyag kereskedelem, névjegykártya készítés, lakásfelújítás, kötészet, szabó, reklámtárgy,
játék, ajándék, kerámia és üvegdíszek, vázák, faliórák, asztali lámpák, ajándéktárgyak, társasjátékok, elemes autók, katonák, autópályák, babák, díszgyertyák, aroma mécsesek, füstölők, papír és
Kedvező áron, rövid átfutási idővel, kíváló minőségben ajánljuk szolgáltatásainkat!
A könyvkötés 30 éve életem fontos része: munkám és hobbim (szenvedélyem) is egyszerre. Élmény számomra átnyújtani egy ?egy kész darabot. Hagyományos eszközökkel dolgozom, és minden egyes kötést külön megtervezek a megrendelő igénye szerint. Tapasztalataim alapján adok tanácsot, amit szívesen fogadnak partnereim. Specialitásom a kódex-, antik, barokkos és egyedi jellegű kötések készítése. A könyvkötést a szombathelyi 405. sz. Berzsenyi Dániel Ipari Szakmunkásképző Intézetben és Szakközépiskolában tanultam. Ipari szakmai gyakorlatot a Sylvester János nyomdában szereztem. A gyermekeimmel otthon töltött időszak után, 1995-ben kezdtem újra könyvkötőként dolgozni egyéni vállalkozóként. 2000-től csak a vállalkozási forma változott: ekkor alapítottuk férjemmel, aki fakereskedéssel foglalkozik, a Vasi Fa-Könyv Bt.-t. Idővel otthoni műhelyem is bővült, ami ma több mint 50 m2-en terül el. Szakmámat tanítom is.
1 Consulting szolgáltatások 1.1. Átvilágítások és elemzések, informatika 1.2. Elemzések, tanulmányok a pénz- és tőkepiacokról 2. Követeléskezelés, Követelésközvetítés 3. Nyomdai előkészítő (tördelő-szerkesztő) tevékenység
Lakitelek község könyvtára nyilvános közkönyvtár. Egyaránt fogadja az egyéni és csoportos látogatókat
Könyvesboltunk különlegessége, hogy nemcsak az ELT, azaz az angol nyelv tanításával foglalkozó részleg, hanem a kiadó többi divíziója is jelen van kiadványaival; elsősorban az OUP Educational Division-je, mely az angliai iskolásoknak készít tankönyveket, melyek a magyarországi kéttannyelvű iskolák számára is hasznosak lehetnek.
Online Zenei Antikvárium
reklámstúdió, kreatív grafikai műhely, címkék, csomagolóanyagok, dobozok, naptárak, képeslapok, cd, dvd borítók, prospektusok tervezése, kivitelezése, tipográfiai munkák, magazinok, folyóiratok,
Cégünk nyomdaipari termékek előállításával foglalkozik.
Kapacitásunk teljes nyomdai feldolgozást tesz lehetővé a nyomás és kötészet terén, kötött könyvgyártás, lakkozás, fóliázás esetén megbízható kooperációs partnerekkel rendelkezünk.
Az ÖKO VENDÉGHÁZ-ban a vendéglátás során célunk a vendégeknek az egészségvédelem, egészségmegőrzés, prevenció érdekében egészséges életmódot célzó tanácsokkal való ellátása, az ehhez tartozó információk biztosítása, személyi, tárgyi feltételek megteremtése.
Hagyományos nyomdaipari termékek, Digitális nyomtatás, Logisztikai szolgáltatás
A veszprémi Interacta Külkereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft tudományos folyóiratok, könyvek, CD-ROM-ok, online adatbázisok importálásával foglalkozik.
Cégünk fő profilja az ofszet technológiával előállított nyomdaipari termékek grafikai tervezése, előkészítése, illetve gyártása. Cégek weboldalának teljes elkészítése Reklámfilm készítése
Megközelítés autóval: A Vár területére gépkocsival nem lehet behajtani. Parkolás a várfalon kívül, a környező utcákban. Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel: A Deák Ferenc térről tovább a 16-os busszal, leszállás a Bécsi kapu tér megállónál. A Magyar Országos Levéltár más közgyűjteményi társintézményekhez (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár) hasonlóan nemzeti kincseket őriz. Az ország történetének elmúlt ezer éve alatt készített alapvető oklevelek, iratok ebben az intézményben találhatók meg a legnagyobb számban. A Magyar Országos Levéltár 250 éves történelme során folyamatosan bővítette és bővíti gyűjteményét és szolgáltatásait is. A korábbi korszakoktól eltérően ma már mindenki számára nyitva áll. A történész kutató, a történelem iránt érdeklődő, netán családja felmenőire kíváncsi személy az intézményben segítséget kaphat érdeklődésének kielégítésére.
Cégünk emblémázással foglalkozik többek között. Reklám- és ajándéktárgyak emblémázása feliratozása
Fő profilunk a minőségi color ofszet nyomtatás és rendelkezünk egy 3 színes flexo terkercsnyomó géppel is, mellyel öntapadós címkéket, selyemszalagokat, valamint egyéb csomagolástechnikai termékeket készítünk.
Itt kutatható az V. főosztály iratanyaga. Postai cím: 1250 Budapest, Pf. 3. Telefon kutatóterem: (+36-1) 225-2887 Megközelítés autóval: A Vár területére gépkocsival nem lehet behajtani. Parkolás a várfalon kívül, a környező utcákban Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel: A Deák Ferenc térről tovább a 16-os busszal, leszállás a Szentháromság tér megállónál. Az iratanyag annak ellenére, hogy a második világháború és az 1956-os forradalom itt igen nagy mértékű pusztulást okozott folyamatosan növekedett, így az érdeklődőket nem csak az I. kerületi Bécsi kapu téri palotában fogadjuk (ahol az 1945 előtti források találhatók), hanem az ugyancsak a budai várban lévő Hess András téren (itt az 1945 utáni politikai kormányszervek iratanyagát őrizzük), továbbá az óbudai Külső-Bécsi úton közelmúltban épített korszerű épületben
Itt kutatható a IV. és a VI., főosztály iratanyaga, valamint a mikrofilmek. Postai cím: 1250 Budapest, Pf. 3. Telefon kutatóterem: (+36-1) 437-0667 Megközelítés autóval: Parkolni a MOL területén nem lehet, csak a környező utcákban. Parkolási díj nincs. Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel: A Batthyány térről tovább a 260-as busszal, leszállás a Bóbita utca megállónál. Az érdeklődők, történészek kiszolgálásán kívül a levéltár másik fontos feladata az állomány védelme, restaurálása, hiszen a jövő nemzedékeinek csak ezáltal őrizhető meg ez az értékes gyűjtemény. Eközben folyamatosan végezzük az iratok levéltári rendszerezését, mert így a kutatók hamarabb juthatnak a számukra fontos dokumentumokhoz. Ezzel összefüggésben készítjük el a különböző segédleteket, ezáltal az érdeklődő már előzetesen kikeresheti magának a kutatandó iratokat.
Megyei Könyvtár
A Libro-Trade Kft. Magyarország egyik legnagyobb könyv-és folyóirat- importőre, a világ bármely országából vállal könyv- és folyóirat- beszerzést.
üzemeltetés, könyvkereskedelem, útikönyvek, csomagküldés, könyváruház, könyvek, könyvesbolt, szépirodalom, internetes, üzleti, közgazdasági, jogi, társadalomtudmányi, szótárak, gyermekkönyvek,
A könyvtár gyűjteményében 135.000 különféle dokumentum várja az olvasókat, melyek nagy része kölcsönözhető. A hirlapolvasókban 144 féle hazai napi, hetilap, folyóirat található. A legfrisebb számok kivételével kölcsönözhetők.
Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.
folyóirat import, idegennyelvű folyóiratok forgalmazása, informatika, logisztika, tanácsadás, telepítés, wbs raktárlogisztikai szoftverfejlesztése
Cégünk internetes áruházat üzemeltet. Könyv, cd, irodaszer kereskedelem. A Könyvsarok Bt. 2002. októberében alakult, családi vállalkozásként, alapja több éves elektronikus könyvértékesítési, kereskedelmi tapasztalat. Szándékunk egy olyan internetes oldal létrehozása, folyamatos fejlesztése, hol könyvértékesítés mellett helyet kap a kultúrának számos más ága is. Honlapunk virtuális galériáját folyamatosan bővítve kortárs képzőművészeket, írókat, költőket mutatunk be, többek között olyan ifjú tehetségeket is, kik most, e fórumon lépnek először a nyilvánosság elé.
.:: A könyvtár szolgáltatásai ::. kölcsönzés könyvtárközi kölcsönzés helyben olvasás biztosítása szakinformáció a gyűjtőkörnek megfelelően helyben vagy telefonon
A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. A megrendelt termékek házhoz szállítását futárral kérheti. Ebben az esetben a megrendelt termékek árát és az esetleges szállítási költséget utólag, a csomag átvételekor készpénzben a futárnak, vagy internetes bankkártyás fizetés esetén a rendelés leadásakor előre kell kifizetnie. Bolti átvétel esetén rendelésének összegét az Alexandra Könyváruházakban használt fizetési eszközök bármelyikével - készpénzzel, bankkártyával, utalvánnyal - kiegyenlítheti, kivételt képez az Alexandra könyvutalvány, mely online rendelés esetén nem váltható be. Internetes bankkártyás fizetés esetén - a házhoz szállításhoz hasonlóan - a rendelés leadásakor, előre kell fizetnie.
Két évtizedes könyvkötő gyakorlattal, felsőfokú szakmai végzettséggel várjuk ügyfeleinket. Reális áron, pontos határidővel, kifogástalan minőségre törekszünk a hagyományos és korszerű könyvkötészeti eljárások megfelelő alkalmazásával. Önnek dolgozunk. Könyvkötés. Elszakadt? Szétesett? Így nem adhatja vissza? Kedvenc magazinjának példányai szanaszét hevernek? Irodájában áttekinthetetlen papírhalmok teszik gondterheltté? Saját gyerekkori könyvéből mesélne unokájának? Ajándékozna valami különlegeset? Várjuk Önt, együtt megkeressük a megoldást problémájára. Diplomakötés. Munkáját hagyományos könyvkötő ragasztással, választható színekben, könyvkötészeti aranyozással készítjük el, kívánsága szerint spirálozva, iskolája elvárásainak vagy egyéni ízlésének megfelelően. Ha rajzmellékletei is vannak, akkor diplomakötését úgynevezett háromtáblás megoldással alakítjuk ki. Ebben az esetben a rajzokat tartalmazó tok egybe van építve a diplomamunkával. Így dolgozata elegáns és praktikus lesz.
Könyvkötés! Szakdolgozatok, diplomamunkák szakszerű kötése akár 1-2 óra alatt is. Egyéb könyvek, folyóiratok, vendégkönyvek kötése, étel-ital mappák készítése, spirálozás /fém és műanyag/ kasírozás, paszpartúzás.
Itt kutatható az I., II., és a III. főosztály iratanyaga. Telefon kutatóterem: (+36-1) 225-2840 Megközelítés autóval A Vár területére gépkocsival nem lehet behajtani. Parkolás a várfalon kívül, a környező utcákban. Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel A Deák Ferenc térről tovább a 16-os busszal, leszállás a Bécsi kapu tér megállónál. A Magyar Országos Levéltár más közgyűjteményi társintézményekhez (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár) hasonlóan nemzeti kincseket őriz. Az ország történetének elmúlt ezer éve alatt készített alapvető oklevelek, iratok ebben az intézményben találhatók meg a legnagyobb számban. A Magyar Országos Levéltár 250 éves történelme során folyamatosan bővítette és bővíti gyűjteményét és szolgáltatásait is. A korábbi korszakoktól eltérően ma már mindenki számára nyitva áll. A történész kutató, a történelem iránt érdeklődő, netán családja felmenőire kíváncsi személy az intézményben segítséget kaphat érdeklődésének kielégítésére.
ajándékönyvek, folyóiratok, katalógusok, idegen nyelvű könyvek, hobbi, gyermekkönyvek, hangoskönyv, lexikon, enciklopédia, műszaki könyvek, görög mondák, teázási könyvek, teaízesítők, teázási eszközök
Könyvkiadó
Cégünk családi mikrovállalkozás, mely 1984 óta működik és tevékenysége két, lábon áll: I. 15 éve működtetjük italautomata üzletágunkat mellyel Heves megyében, a Jászságban, valamint Budapesten és környékén is jelen vagyunk.

