FOTÓZÁS
Több mint 500 találat FOTÓZÁS kulcsszóra
Grafikai tervezés, szerkesztés, tördelés, levilágitás, szkennelés, próbanyomatkészités, digitális fotózás.
készítek reklám, art, rendezvény, portré, akt és modell képeket
fénykép, fotótechnika , fotózás, fotó
Galériánk a megszokottan magas minőségű műtárgykereskedői tevékenysége mellett teljes körű szolgáltatási kört kíván nyújtani minden, a műtárgyakkal kapcsolatos területen.
Vállalatunk szoftverkészítéssel, szaktanácsadással foglalkozik.
Cégünk tevékenysége két részre osztható: orvosi és a másik a nyomdai-számítástechnikai.
Az a vállalkozás, amely még nem rendelkezik internetes megjelenéssel, nincsen tudomása arról, hogy valójában mekkora veszteség éri, hiszen így csak az a szűk réteg ismeri őt, akivel eddig is kapcsolatban állt, vagy valamely média útján már hallottak róla. Szeretnénk azt elérni, hogy azon ügyfeleink akik minket választanak, érezhessék azt, hogy a siker és az ismertség az interneten is fontos tényezőt alkot.
Az ember, létezése óta törekszik a tökéletesség és a lehetetlen megvalósítására! Ezért alkotásait egyre inkább valami megfoghatatlanhoz próbálja igazítani, hogy egyre inkább beleszője művészetébe a természetből fakadó erőt. Ezért nekünk is az a célunk, hogy minden kezünk közül kikerült alkotásban ügyfelünk egyéniségét a cége arculatának jellegzetességeit, valami fennkölt és határokon átnyúló erő tükrözze.
Marketing stratégiák és reklámkampányok kidolgozása Grafikai tervezés-előkészités Web design Fotó Ofszet és digitális nyomás Kiadói tevékenység, újságirás, forditás
KÉSZPÉNZÁTUTALÁSI MEGBÍZÁS nyomtatványok készítése közületek, vállalatok, magánszemélyek részére kedvezö árakon, rövid határidövel.
Art-Fotó Stúdió - tíz éves tapasztalat a professzionális fotózásban. Magyarország legjobban felszerelt analóg és digitális reklámfotó stúdiója.
A hollywoodcast.hu weboldal megkönnyíti a produkciós cégek, rendezők és casting directorok munkáját; lehetővé teszi, hogy az egyre több szereplői adatot tartalmazó adatbázisából a számítógépes világhálón keresztül válogassák ki a személyes válogatásra - vagy közvetlenül a produkcióban való részvételre - a szereplőjelölteket.
Fő profilunk a fényképezőgép és kiegészítő árusítás Nálunk megkaphat mindent, ami a fotózással kapcsolatos az elemektől a filmeken keresztül, állványokat, szűrőket, fotóstáskákat, és amit csak elképzel!
Az Omnipix Fotóügynökséget 2003-ban alapítottuk, alapvetően két céllal: különböző magyar fotósok munkájának megszervezésére és anyagaik hatékony forgalmazására kiváló külföldi fotóügynökségek magyarországi képviseletére
fotó és videókészítés
Az e-Shot Bt-ben stratégiai beszállító menedzsmenttel, szervezetfejlesztési tanácsadással foglalkozunk. Jól kidolgozott és sokszorosan bizonyított módszerünkkel jelentős fejlődés várható az operáció tevékenységében és ezzel indirekt profitot termelünk önnek.
Cégünk 1994 óta foglalkozik számítástechnikával és annak minden fontosabb ágával : márkás számítógépek (HP, IBM, Fujitsu-Siemens, Asus, ...) , alkatrészek forgalmazásával, számítógépek összeszerelésével szervizelésével, hálózatépítéssel és karbantartással.
Internet Grafika Software Hardware
Cégünk egy professzionális nyomdai előkészítő Szkennelés Levilágítás Analóg és digitális proof Kiadvány szerkesztés Digitális fotózás
Szolgáltatásaink: Fordítás, tolmácsolás Honlap tervezés Informatika Kiadványszerkesztés Nyelvoktatás Nyomdai szolgáltatás IBM AS400 rendszerfejlesztés, fordítás
A JB Reklám olyan kreatív szervezési és kivitelezési feladatokat egyaránt megvalószító stúdió, melynek célja, hogy partnerei igényeinek mindig a legmagasabb színvonalon a legjobb, legeredményesebb munkákkal feleljen meg.
Web - és internet szolgáltatás Digitális fotózás, Reklám, referencia film készítés. Kiadvány szerkesztése, nyomása.
A Na Túra 2000 BT honlapja
Fotózás Szkennelés Nyomdai előkészités Nyomdafilm készités Nyomdai kivitelezés Szitázási munkák
Piackutatás Reklám Promociós termékek tervezése és lebonyolitása Kreativ tervezés, egységes arculat tervezése, kialakitása PR Fotózás
A Megapress Kiadó 1995-ben kezdte meg tevékenységeit. Elsősorban időszaki kiadványok megjelentetésével foglalkozunk, de nem áll messze tőlünk a reklám és propaganda világa sem.
dekoráció, fotózás, grafikai stúdió, grafikai tervezés, internet, multimédia, nyomdai előkészítés, reklámgrafika
Lemuria online stratégiai játék a történelem előtti legendás világban játszódik, a legizgalmasabb magyar nyelvű stratégiai játék az Interneten.
A vállalat dinamikus weboldalak és interaktív felületek készítésével foglalkozik.
Az ügynökség, a megalakulását követő évek folyamatos bővülésének és fejlődésének eredményeként napjaink legszélesebb választékát kínáló képügynöksége Magyarországon. A legnevesebb külföldi képszolgáltatók kizárólagos Magyarországi képviselőjeként összesen több millió, változatos témakörű képet és mozgóképet nyújt a hazai képfelhasználóknak.
Cégünk tevékenysége divatbemutatók szervezése, lebonyolítása, szépségversenyek rendezése és országos hálózat kiépítése.
A COSMODELS Modell és Management Kft 2000 októberében alakult, Future Model Management néven, kiemelkedő nemzetközi modellügynökségek mintájára. Cégünk munkatársai több éves tapasztalatot tudnak a hátuk mögött, számos sikert könyvelhetnek el.
Cégünk tevékenységi köre: mezőgazdasági repülés, szúnyoggyérítés, utas-, útvonal, légifotó, teherbeemelés, tűzoltás stb. feladatokkal foglalkozik.
A GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ KFT az építóipar területén foglalkozik, reklámtevékenységgel.
Cégünk grafikai munkákkal foglalkozik.
reklám, grafika, 3D, animáció, tervezés, audio, video, multimédia, graphics, internet, animation, multimedia, web, design, studio
- MOLNÁR ÉS FARAGÓ NYOMDAIPARI ÉS TERVEZŐGRAFIKAI BT.
1013 BUDAPEST, ATTILA ÚT 29.
5 csillag 1 vélemény alapjánVállalkozásunk a nyomdaipar területén széleskörű tevékenységet folytat, kezdve a grafikai tervezéstől a nyomdai elokészítésen át a kis példányszámú szitázásig, valamint a digitális nyomtatástól a nagyobb szériás ofszet-nyomásig.
A PHOTO TIME FOTÓSTÚDIÓfényképek készítésével foglalkozik
Magyarország egyik legnagyobb modellügynöksége - Diamond Models RiverCast.
Időutazás honfoglaló eleink életébe - Mergen Bt. Fotozás Weblapkészités -dtp
Munkatársaink partnercégeinkkel együtt arra törekednek, hogy az Önök esküvői szertartásáról és az azt követő eseményekről minél hűebb képet készítsenek akár fotóban, akár videóban is visszatükrözve azt a napot, amely fontos állomás minden ember életében.
Vállalkozásunk 1998-tól van jelen a hazai reklám, design és grafikai piacon.
Minilab, LCD, C-Carrier, digital, photography, Noritsu, Modell, Fuji, Konica, Agfa, Gretag, Használt, labor, új, DIPS, 131, 147, used, minilabs, sell, buy, ad, vesz, Kóka, László, Esküvö, Reklám, fotóstudio, labor, Fotó, FOTO, FOTÓ, Fénykép, Fényképész, Photo, Photography, Műterem, Uni-Colour, C-Carrier, D-Carrier, Üzembe helyezés, Installáció,
Minden, ami a digitális képalkotással kapcsolatos... Fotózás műteremben és terepen, eseményfotózás, videofelvétel. Modellfotózás, digitális utómunkák, nyomdai előkészítés
- GARAI ÉS GARAI KFT. / ÉVA FOTÓ
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, VAY ÁDÁM KRT. 1.
3 csillag 2 vélemény alapjánSzinte kizárólag magyar, a magyarság, Magyarország, a magyar nép és gondolkodás köréből való könyveket, nemzetiszínű zászlót, plakátokat, kitűzőket, térképeket, pólókat és egyebeket tartunk. A KÖNYVESBOLT TELJES ÁRUKÉSZLETTEL, NAGYON KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL ÜZEMELTETÉSRE, VAGY MÁS CÉLRA KIADÓ!!!
- DIGITÁL FOTÓ 2002 KFT.
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, OLDALKOSÁR U. 14/H
5 csillag 1 vélemény alapjánFő tevékenysége a fotószolgáltatás, melynek két fő területe, a szakfotó illetve az amatörfilm kidolgozás nagyjából egyenlő arányban hozza a kft bevételének nagyobb részét
számítástechnika, telefonközpont, fotózás, telefon, napelem, adatátvitel, számítógéphálózat, hálózatkarbantartás, biztonságtechnika, biztonságh technika, tűzjelző berendezés, számítógép, hálózatépítés
fényképészet , film , fotócikk , fotótechnika , fotózás , online kereskedelem , webáruház
Stúdiónk 17 főből álló ütőképes, kreatív csapat Küldetésünk, hogy megbízóink piaci pozícióját, arculatát és eladásait erősítsük vizuális megoldásainkkal, ötleteinkkel Grafikusaink, látványtervezőink, programozóink és marketing szakembereink saját területükön az élvonalba tartoznak
Színes nyomtatás Fekete-szürkeárnyalatos nyomtatás Nagyformátumú nyomtatás CD- és DVD-nyomtatás, írás Könyv, újság tördelés, nyomtatás
