FREI
274 találat FREI kulcsszóra
Eger központjától 15 perc sétára, az egri strandtól 10 percre, a város zöld övezetében található a vendégházunk. Igényes és tiszta szobáival, barátságos légkörével, parkosított udvarával és diszkrét áraival méltán népszerű az Egerbe látogató párok és családok körében. Wellness házunk kizárólagos szauna és jacuzzi használattal, hangulatos időtöltést biztosít a nap végén különleges pihenésre vágyók számára. A nagy terasz kiváló helyet biztosít a reggeli elfogyasztásához illetve késő délutáni borozgatáshoz. A kertben bográcsolási, grillezési illetve szalonna sütési lehetőség is adott. Az autóknak természetesen zárt parkolási lehetőséget tudunk biztosítani.
Az Orgona Apartman Hajdúszoboszló üdülő negyedében a fürdő bejáratától 10 perc sétára kb. 800 méterre található, egy társasház földszintjén. Nappali, háló, jól felszerelt konyha, étkező, zuhanykabinos fürdőszoba, wc - 54 m2 - és terasz.
Leányfalun a termálfürdő közelében 2-5 személyes, jól felszerelt apartmanok várják a pihenni kikapcsolódni vágyókat. Duna, kerékpár út, 100m-en belül. Minden vendégünknek kedvezményes : a fürdő belépő, wellness szolgáltatás, lovaglás, korcsolyázás, étkezés . 3, vagy több éjszakás foglalásoknál díjkedvezmények ! Üdülési csekket elfogadunk. Szeretettel várunk mindenkit egész évben nyitva tartó üdülőnkben!
Vendégházunk a Balaton déli partján, Balatonlelle közvetlen szomszédságában, Balatonszemesen található. A nyaraló elhelyezkedésénél fogva közkedvelt a csendes, nyugodt pihenésre vágyó párok és családok részére. A ház a szabadstrandtól 200m-re, az élményfürdőtől 300m-re, a központtól és a hajókikötőtől 10 perc sétára található.
Sok szeretettel várjuk a pihenni és kikapcsolódni vágyó családok, baráti társaságok jelentkezését a hajdúnánási gyógyfürdőhöz közeli vendégházunkba. Két szobával, két fürdőszobával és teljesen felszerelt konyhával biztosítjuk vendégeink kényelmét.
A híres Sárvárí Gyógyfürdő városában a gyógyfürdőtől kb 2, 5 km-re szép világos jól felszerelt lakásunkban pihenhet, vagy kikapcsolódhat! Jöhet barátokkkal, vagy gyermekeivel.Mind a két szobában külön televízió. Az udvar zárt füvesített.Az eleje térkövezett. Család barát a környezet akár kis gyermekével is üdülhet nálunk. Háziállat nem hozható! Az apartmanban DOHÁNYOZNI TILOS! Dohányzás az erkélyen (Kijelölt dohányzó hely!) Foglalja le mielőbb a szállását!
Tisza-tótól 16 km-re, korhűen berendezett önálló parasztház 4 főnek olcsón kiadó! Csendes környezetben várunk mindenkit, aki szeretne eltölteni néhány felejthetetlen napot egy tornácos parasztházban.
Vendégházunk Marcali egyik legszebb részén, csendes, nyugodt környezetben található, pár perc sétaútra a Marcali Gyógyfürdőtől, a Városi Strandtól. Csendes nyugodt környéken családias környezetben várjuk nyaralni, pihenni vágyó vendégeinket. Térjen be hozzánk!
Vendégház: 27 fekvőhely, 10 szoba (2, 3, 4 ágyas szobák), csapat-ház: 13 fekvőhely, 5 szoba (közös fürdőszoba, wc), bringás-ház: 10 fekvőhely, 3 szoba, mosdó, wc (közös zuhanyzó)
Sziki Gyöngye Vendégház- Szállás Szeged Szeged:Subasa út 6 Ár:2000forint/fő/nap telefonszám: 06-30-5147-847 06-30-564-32-75 06-62-463-244 Szálláshely Szeged üdülőövezetében. Vízpart, romantikus környezet, zárt parkoló, kert, konyha, tv, kedvező ár. Alkalmi rendezvényére bérelje ki, a hangulatos klubhelyiséget, nádtetős kerthelyiségét, szobáit ! Pl: Legénybúcsú, Leánybúcsú, céges buli, születésnapi parti.
Az apartmanjainkban összesen 15 fő elhelyezését tudjuk biztosítani, mely szükség estén pótágyakkal, még pár fővel növelhető. Az apartmanok 2fő+2 pótágytól 5fő+1 pótágyasak. Minden apartman külön bejárattal rendelkezik a kertszintről. Minden apartmanhoz saját kis kertrész tartozik kerti asztallal és székekkel. Minden apartmanban külön-külön, LCD monitoros számítógép található, melyhez vezetékes állandó hozzáférésű gyors internet kapcsolat tartozik. Saját laptoppal érkezők részére védett WIFI kapcsolatot biztosítunk. Az összes apartmanban, minden szobában külön-külön TV-található, kábeltévé vagy sat-tévé programokkal. Minden apartmanban külön étkező-konyha van. A konyhák teljes felszereltségek (gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrósütő, kávéfőző, mosogató, edények és evőeszközök). Az udvarban a személygépkocsik részére beállót biztosítunk.
Kiskunhalas belvárosában igényes apartman teljesen berendezve kiadó. A két hálószoba, és nappali 5+1 fő számára nyúj kényelmes szállás lehetőséget, továbbá a lakáshoz tartozik modern, a mai kor igényeinek megfelelő fürdőszoba és konyha. A fürdőszobában masszázs zuhanykabin valamint fürdőkád is található igy mindenki megtalálhatja a számára kényelmes relaxációs forrást.
Irány Debrecen! Nyaralás! Kultúra! Kirándulás! Városlátogatás! Pihenés! Fedezze fel a mediterrán hangulatú Debrecent - mely az ország második legnagyobb, dinamikusan fejlődő városa - a családjával, barátaival. A Belvárosában, igényesen, szépen berendezett, jól felszerelt Apartman Debrecen Centerben**** könnyen megközelíthető helyen, elérhető áron, mégis minőségi környezetben pihenve! Az Apartmanban**** nappali-étkező, egy hálószoba, kettő fürdőszoba, kettő wc és teljes értékű konyha van. A szobákban összesen 5 fő elhelyezése lehetséges. A további kényelmet szolgálja a légkondicionáló és a liftes ház alatti ingyenes teremgarázs parkoló. Azok akik nem igénylik az éttermi kiszolgálást, esetleg éppen azt szeretik, ha önállóan ellátják magukat, nem szeretik kötöttségeket, esetleg ezzel spórolni is tudnak, kitűnő lehetőség az Apartman választása. A szálláshely közelében non-stop ABC, pékség, cukrászda, gyorséttermek, gondoskodnak vendégeink ellátásáról. A közelben a legtöbb látnivaló.WIFI !
BARÁTOK APARTMANHÁZ - HAJDÚSZOBOSZLÓ
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, BRÓDY SÁNDOR UTCA 51-53.Képek (4)Pihenjen Hajdúszoboszlón a Barátok Apartmanházban, csendes, nyugodt környezetben, mégis közel a világhírű gyógyfürdőhöz! Ideális környezet családi nyaralás, baráti összejövetel, céges rendezvény, csapatépítő tréning céljára is! Klimatizált szobák, zárt parkoló (belső udvarban), kerti grill, szauna és teljesen felszerelt konyha állnak rendelkezésére. Minden apartmanunk teljesen felszerelt konyhával, két fürdőszobával, klimatizált hálószobákkal és nappalival bír. A tágas parkosított udvaron szabadtéri főzésre, grillezésre is van lehetőség, valamint vendégeink élvezhetik a szaunát és a tetőnapozót. Egész évben várjuk vendégeinket. Keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken: Szabó Csilla - tulajdonos telefon: 00 36 (30) 655 4535 e-mail: info@baratokapartmanhaz.hu
Látogasson el Egerbe és vegye igénybe Alba Vendégházunkat. Belvároshoz közel eső, a strandtól is mindössze 600m-re levő felújított apartmanszobáink várják a keves vendégeket. Kényelmes, minőségi matracokkal ellátott ágyainkban garantált a pihenés. Családok, párok idősek és fiatalok számára egyaránt kellems környezetben. Étterem a Vendégháztól mindössze 200m-re található. Helyi járatú buszmegálló 400m (buszpályaudvarhoz, vasúthoz) További információkért kérjük látogassa meg honlapunkat.
Vállalkozásunk fő profilja a sí és snowboardkölcsés, valamint a téli sportokkal kapcsolatos felszerelések értékesítése és adás-vétele. Emellett szeretettel várjuk Alba Vendégházunkba. Részletejkért kérem tekintse meg honlapunkat.
Légkondicionált apartmanház a Tisza-tóhoz közel! Csónaktúrák igény szerint horgászvezető kíséretével!
Kettő és négy személyes FÖLDSZINTI apartmanok az ABOLEM VILLÁBAN. AZ ABOLEM VILLA 2001-ben épült, rusztikus stílusban, -mediterrán elemekkel ötvözve. (Kő-, és terrakotta burkolat, rusztikus stílusú bútorzat, részben gerendás mennyezet.) A tulajdonos a telken másik házban lakik. Szükség esetén az Önök rendelkezésére áll, természetesen az elvárható diszkréciót mindenkor betartva. A VILLA IDEÁLIS CSALÁDI, BARÁTI TÁRSASÁGOK SZÁMÁRA!!MOZGÁSSÉRÜLTEK FOGADÁSÁRA /RÉSZBEN/ ALKALMAS! INGYENES WIFI, PARKOLÓ, STB! SZÁLLÁSÁRAK:3000-4200FT/fő/nap (2011) Az Abolem Villa Hévíz belvárosában a GYÓGYTÓTÓL, CENTRUMTÓL 500 m-re található, romamtikus kert övezi. MINDKÉT APARTMAN SZEPARÁLT BEJÁRATTAL A KERTBŐL. GYERMEK ÉS CSALÁDBARÁT.
Hosszú Élet, -Stabil Egészség, -Anyagi Függetlenség, - Mentális-"Gazdagság" és Biztonság! Amit segítünk adni tudunk, az; .. az átlagnál egy könnyebb és hosszabb ÉLHETŐSÉGET, ...továbbá Anyagi és Mentális "GAZDAGSÁGOT" eredményez/het!
Az Alex Apartman Budapest vonzáskörzetében található, egy többhektáros Kastélypark tőszomszédságában. Az apartman a Ferihegyi reptértől 10 perc autóútra van, ahonnan érkező vendégeinket igény szerint az Apartmanba szállítjuk. Gépkocsival, vonattal vagy busszal körülbelül 30 perc alatt érhető el Budapest központja. Alex Apartment is situated near Budapest, close to Ferihegy Airport. The location of the Apartment is very good, it is in the neighbourhood o fan old villa, which makes it quite and safe. The airport can be reached in 10 minutes by car, and on request, we can arrange the transfer for our guests. The centre of Budapest is about only 30 minutes away by car, train or bus. Der Alex Appartement wurde in Gyömrő eröffnet, in der nähe einen schönen Schloßpark, in der nah an der Budapester Flughafen. Mit dem Auto, dem Zug oder mit dem Bus kann man die Innenstadt in etwa 30 Minuten erreichen. Kontakt: alexapartman@gmail.com Tel:+36 29 332 811 www.alexapartman.hu
a Csuvár Tüzép Pitvaroson a Mezőhegyesi úton található. Alapvető építőanyagok valamint tüzifa és szén forgalmazását végzi.Áruk beszerzését és házhozszállítását is vállaljuk.
- ROMY ÉTTEREM / AIGNER ÉS FIAI KFT.
SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, ENDRÉDI 1/A
4 csillag 3 vélemény alapján·Képek (15)Mi egy családi vállalkozásban működtetett barátságos kis éven-át nyitva-tartó II. osztályú Étterem, Gyors-étterem, WIFI-s Internet-kávézó vagyunk, ahol-is Ön gyorsan és a balatoni árakhoz képest 40-50%-al olcsóbban tud reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Itt van lehetőség fénymásolásra, nyomtatásra, faxolásra is. Ugyanitt Szállásinfó, Szobakiadó, Google Earth koordinátánk: 46°52'52.17"N 17°57'08.74"E A vendég kényelmét erősítendő kp.-kimélendő POS terminálal. Beváltunk, elfogadunk, MKB-s, OTP-s, K&H-s Szép-kártyákat, Erzsébet, utalványokat NÜSZös "Üdülési csekket", "Edenred(Accor Services) étkezési utalványokat, mágnescsíkos étkezési kártyákat", Cafeteriákat (OTP-s, Ticket-s, MultiPay-s Pueblás "Sodexo", PostaPalettás utalványokat is.")
- KALÓZ FREGATT HOTEL ÉTTEREM TATA
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, ALMÁSI ÚT 2.
3 csillag 3 vélemény alapjánKalandozzon velünk az ízek tengerén! A körforgalomnál "horgonyzó" garantáltan egyedi hangulatú kalózhajó fedélzetén, a kapitányi szalonban, a fedett udvari kerthelyiségében a hazai, a mexikói és spanyol konyha ételremekei, karibi koktélok színes választéka, hétvégeken él?zenés programok ígérnek kellemes szórakozást és gasztronómiai élményt. KALÓZ FREGATT PANZIÓ*** & RESTAURANT 2890 Tata, Almási u. 2. Tel: 36-34-382-382 Fax: 36-34-586-052 e-mail: kfregatt@t-online.hu
- DUNAPARTI HOTEL *** PANZIÓ 100 SZENTENDRE
PEST, 2000 SZENTENDRE, ADY ENDRE U. 100.
5 csillag 2 vélemény alapján·Képek (20)Négy csillagos szállodai szolgáltatás panzió áron HOTEL *** PANZIÓ Szentendrén a 11es útról saját bejárat szemben a panzióval a Határcsárda étterem. Széchenyi kártya (SZÉP) kártya elfogadóhely! Üdülési csekket elfogadunk !!
Az üdülőváros főutcája mellett, zöldövezetes környezetben, a Balaton partjától és a városközponttól 300 méterre található a családias panzió. Kiváló sportolási, pihenési és szórakozási lehetőségeket biztosítunk egyedülállóknak, csoportoknak, családoknak, baráti társaságoknak egyaránt. Üdülési csekk elfogadóhely! Vonattal érkező vendégeinknek díjmentes transzfert biztosítunk. Gyermekenként 50% kedvezmény 2-től 12 éves korig!! Gyermekeknek 2 év alatt ingyenes! Csoport esetén 20 fő felett árkedvezmény. 14 szoba 48 fő részére.
- AMBIENT VENDÉGHÁZ ÉS KÁVÉHÁZ, IFJÚSÁGI ÉS TÚRISTA SZÁLLÁS - KESZTHELY
ZALA, 8360 KESZTHELY, SOPRON U.10Képek (13)Keszthely központjában és a Festetics Kastély szomszédságában (150m ) található vendégházunk, a kötetlen kikapcsolódásra vágyók ideális szállás- és találkozóhelye. Vendégházunk szobái 2, 3, 5, 6, és 10 ágyasak és minden szobához külön fürdőszoba tartozik. Stílusát és árfekvését tekintve, inkább ifjúsági és turistaház jellegű, ezért elsősorban diákoknak, egyesületeknek, baráti társaságoknak és nagyobb családoknak ajánljuk. Szívesen látunk olyan "hátizsákos turistákat" is, akik 1-2 éjszakára szívesen megosztják szobájukat hasonló idegenekkel. 2 személyes, duplaágyas studió apartman minikonyhával, hűtőszekrénnyel, WI-FI-vel és zuhanyzós fürdőszobával felszerelve várja Önöket. A kétszobás (4fős) apartman amerikai konyhás (villanytűzhellyel, mikróval, hűtőszekrénnyel), étkezősarokkal és zuhanyzós fürdőszobával rendelkezik.
egészségügyi jog, jogász, jog, emberi jogok, médiajog, bevándorlási jog, büntetőjogi képviselet, bankjog, kereskedelmi jog, ügyvéd, peren kívüli jogi képviselet, büntetőjog, jogi képviselet, ügyvédi
A Bükk északi kapujában külterületen a csend birodalmában található fogadónk.A környék látnivalókban leggazdagabb községének Bánhorvátinak a határában. 3 db 3 ágyas és 4 db 2 ágyas mosdós szobákkal várjuk a természetet és túrázást kedvelő vendégeinket. Éttermünkben vállaljuk kiránduló csoportok étkeztetését és rendezvények megtartását is. Program lehetőségek: lovaglás, hintózás, horgászás, vadászat, túrázás. Szlovákia 26 km-en belül elérhető, 35 km a Rozsnyói kastély és a Krasznahorkai vár. Aggtelek 30 km, Szilvásvárad 16 km, Miskolc-Tapolca barlangfürdő 31 km Fogadónk kitűnő csillagtúrák központjának jó elhelyezkedése miatt. Várjuk Önt is sok szeretettel Bánhorvátiban!
MagánSzálláshely, kemping, Szállás, Fizetővendéglátás: a fő tevékenységünk és ehez kapcsolódóan minden.Apartmanok, szobák, kempinghelyek, sátorhelyek.Kávézó, fagyizó, vegyesbolt, szauna, szolárium, ruhásbolt, Vendégeink csendes nyugott zöldövezeti de mégis frekventált helyen tölthetik szabadidelyük.Mindenben álunk vendégeink rendelkezésére.Reméljük vendégeink közt köszönthetjük önöket ! Kocsis Család Bük
- PÁVAI APARTMAN
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, GÁBOR ÁRON U. 36.
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (5)Hajdúszoboszlón az Aqua-park mellett a strand 5. sz. bejáratától mindössze kb. 120 m.-re található a Pávai Apartmanház. Mindegyik apartmanhoz jól felszerelt konyha, fürdőszoba tartozik, az udvarban a parkolás megoldott. Szteretettel és kedvező árakkal várjuk kedves vendégeinket.
Falusi vendégházunk egy gyönyörű szép régi tornácos bakonyi parasztház felújításával született meg 2005-ben. Vendégházunk duplaszéles kerttel rendelkezik, mely a sport tevékenységtől a nyári úszáson át a grillezésig, szalonnasütésen át a környéken kalandpark, kisvonatozás, és számos kultúrális program lehetőséget kínál vendégeinknek.
Gyógyfürdőtől, strandtól és az Aqua Palace-tól 10 percnyi sétára várjuk pihenni és gyógyulni vágyó vendégeinket apartmanjainkban.
Vezetési-, szervezetfejlesztési tanácsadás, kommunikációs, tárgyalástechnikai, üzletkötési és vezetőképző tanfolyamok, tréningek, workshop
A kastély jellegű Villa, nyugodt csendes környezetben található kb. 800 m-re a Balatontól. Korszerű minden igényt kielégítő normál ill. luxus kivitelű apartmanokkal, igény szerint reggelivel, vagy félpanzióval várjuk a pihenni vágyó kedves vendégeinket. A házban fürdőszobával, minikonyhával, tv-vel ellátott, elegáns bútorokkal berendezett szobák, apartmanok találhatók. Vendégházunk udvarán parkolási lehetőség, grillező, kerti pergola és a gyermekek számára játszási lehetőség biztosított.
Szoba kiadás Siófok/Széplak-Alsón! Igényes balatoni szálláshely Siófok Széplak-Alsón egész évben, akár 1 éjszakára is a Dioszeghy vendégházban! Légkondicionált, saját fürdőszobával, (törülköző, fürdő-gél, hajszárító), DVD, SatTV., mini-bár, széf, egyéni tea- és kávéfőzési lehetőség a szobákban, (ajándék instant kávé), WIFI kapcsolattal, rendelkező szobákkal, - valamint igény szerint reggelivel - várom vendégeimet. Ingyenes Internet és számítógép használat, parkolás az udvarban. Áraink a reggelit tartalmazzák, amit nem szükséges igénybe venni. Az idegenforgalmi adó (IFA) külön fizetendő. További részletekért, kérem tekintse meg weblapomat: http://dioszeghy-villa.freeweb.hu vagy http://www.szoba.van.hu Tel: +36 30 246 2306 e-mail: dioagi@freemail.hu
A Kálmán Ház szálláshelyekkel foglalkozik.
Balatonfüred üdülőközpontjában, parthoz közeli vendégházunkba, kellemes környezetbe várjuk kedves vendégeinket! Autóját az udvarban hagyhatja, tőlünk gyalog is mindent elérhet!
Megújult külsővel és belsővel, új kínálattal, mérsékelt árakkal és folyamatos akciókkal várjuk kedves vendégeinket! Három terem (egy dohányzó), kerthelyiség, tűzrakó hely, kemence, egyedi borospince, széles kínálattal! Törzsfogyasztói akció, torkos napok, egyéb akciók! Kóstolja meg finom házias magyaros és különleges egyedi orosz kínálatunkat! Szálláslehetőség az étterem fölött, luxustól az egyszerűig! Vállaljuk rendezvények (családi és céges események, esküvő, szülinap, névnap, stb.) lebonyolítását! Rendezvény infó: +3630 2677-665 Nyitva tartás: H-V: 10.00-22.00
- PYLIS BORHÁZ / ÉTTEREM, PANZIÓ, RENDEZVÉNYHÁZ, PINCÉSZET
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2517 KESZTÖLC, KLASTROM UTCA 2Pylis Borház (Étterem, Panzió, Rendezvényház és Pincészet) Éttermünk megújulva, vadregényes helyen, hangulatos belső térrel, varázslatos kerthelyiséggel, és az eddiginél még ínycsiklandóbb ételekkel várja vendégeit. A finom étkek és borok mellett panziónk, rendezvényházunk, borospincénk is vendégeink rendelkezésére áll. Esküvők és céges rendezvények helyszínének is ideális.
Étkeztetés, szállás adás. Kisebb rendezvények szervezését vállaljuk! Üdülési csekket elfogadunk!
Kiadó szálláshelyeink Szigetközben Lipóton a Termál és Wellness-fürdő közvetlen szomszédságában vannak, egy lakóház mellett nagy gondozott kertben, teljesen független bejárattal, önellátásra berendezetten.Itt 3db apartman jellegű szoba, a szobákból nyíló saját fürdővel, wc-vel. A két szobához egy közös mini konyha teljes felszereléssel, étkezőhely konyhai eszközökkel. (hűtőszekrény, gáztűzhely, mikrosütő-, mosogató, edényzet stb.). A szobákhoz színes TV, DVD, SAT tartozik.Tudunk 2 ágyas önálló szobát adni nagyobb gyermekek részére, saját fürdő-wc résszel, TV és SAT-al, külön bejárattal. A vendégek részére party sátor, sörpad grillezési lehetőség, kerti garnitúra, mini homokozó és mini csúszda és nagy kert áll rendelkezésre. Autók részére zárt beállóhely is biztosított.
A Balaton fővárosában Keszthely en, Hévíz től 5 km-re, csendes környezetben, szép ház 2 apartmanja egész évben vendégeink rendelkezésére áll. A 71-es főútról könnyen megközelíthető. Parkolási lehetősé a zárt udvarban, a kertben kerti bútorok, homokozó és grillsütő áll vendégeink rendelkezésére.
Szépen berendezett kiadó lakás (apartman) Budapest központjában - a Keleti pályaudvartól és a Városligettől is 5 percre, a 2009-ben megszépült Garay téren - 1-4 fő részére, 2 hálószobával, nagy erkéllyel, ingyenes Internet eléréssel, kedvező áron. (A lakás min. 3 éjszakára, szezonon kívül min.2 éjszakára bérelhető). Szezonon kívül szobaként is bérelhető max. 4 személynek, kedvező áron. A közelben ingyenes parkolás lehetséges. Üdülési csekk elfogadóhely.
Panziónk 2002-ben épült Budapest közelében (10 km) a Dunakanyar és a Pilisi hegyek szépségével, Szentendre és Visegrád sok látnivalójával, 8 kétágyas szobával és 1 apartmannal várja kedves vendégeit. A tágas szobák balkonosak, fürdőszobával, minibárral és színes televízióval felszereltek. A panzióban trófeákkal díszített reggeliző terem svédasztalos reggelivel, fitnessgép, szauna, szolárium és zárt parkoló áll vendégeink rendelkezésére. Éttermünk a Gondola Panzióban (az Edelweiss Panziótól 2 km-re) a hét minden napján magyaros és olasz ízek bő választékával, önkiszolgáló salátabárral, nyáron grill terasszal áll kedves vendégeink rendelkezésére. Vendégeinknek lehetőségük nyílik a panzióban kerékpár bérlésére is.
-Zeneszolgáltatás: Jelen pillanatban azon kevesek közé tartozunk, ahol hétvégenként vacsora közben kellemes, halk élőzenével kényeztetjük a hozzánk betérőket. Este, 22:00 után igazi mulatós hangulatú muzsikálás veszi kezdetét hajnal 2:00 óráig. Zenekarunk igényes és a 20-as évektől napjainkig terjed a repertoárjuk.. -Gyerekzsúr: Éttermünkben lehetőség van gyermekzsúrokat rendezni(név- és születésnap, farsang stb). A gyermekek mindig felügyelet mellett tölthetnek el egy kellemes délutánt az erre az alkalomra feldíszített éttermünkben. -Menüétkeztetés: Vendéglőnkben péntek, szombat és vasárnap különleges, de egyszerű menükkel várjuk az ebédelni vágyókat, 12:00 órától 17:00 óráig. A menü áraink már 790 Ft-tól kezdődnek, természetesen gyermek adag is kapható. Kisgyermekeknek ajándékkal kedveskedünk..
Érintetlen természeti környezetben, egész évben üzemelő maximális 4 napraforgós minősítű vendégházainkba várjuk természetszerető családokat, baráti társaságokat. Gyermekbarát szálláshelyek, ÜDÜLÉSI CSEKK elfogadó hely.
Családias panziónk egész évben várja a pihenni és gyógyulni vágyó kedves vendégeit a város központjában. Központban a strand és a termál valamint az AQUA-PALACE élményfürdőtől pár perces sétára tudják igénybe venni a fürdő szolgáltatásait, 14 szobával rendelkezünk, a szobák teljes bútorzata fenyőből készült. A vendégek egészségének megőrzése érdekében minden ágy MEMORI Gyógymatraccal felszerelt. Számunkra nemcsak az Ön egészsége, hanem kényelme is nagyon fontos, ezért szobáinkat hűtőszekrénnyel, mini bárral, televízióval, légkondicionálóval, valamint saját fürdőszobával láttuk el, ahol törölköző, folyékony szappan, hajszárító van bekészítve. Panziónk udvarán fedett, őrzött parkoló található, melyben vendégeink biztonságosan tarthatják.
A Godó-Panzió Szajolban a 4-es számú főúton Budapest és Debrecen között féúton közvetlen a Holt Tisza partján várja vendégeit csendes, vidéki környezetben. Az ide látogatók a város zajától távol szórakozhatnak, sétálhatnak, kerékpározhatnak, horgászhatnak saját stégünkről és pihenhetnek a panzió gondosan ápolt kertjében.
Diósjenő, a Börzsöny egyik legszebb részén, a 2-es számú főút mellett hegyvidékként emelkedik ki 400 m magasan. Turistatérkép és jelzett erdei útvonal segíti a túrázásra vágyókat. Budapesttől 60 km-re van.Megközelíthető autóval, autóbusszal, vonattal. Horgászási, teniszezési, lovaglási, vadászati és strandolási lehetőség. 30 méterre az erdő alatt 2 szobás összkomfortos apartman, külön bejárattal 2-6 fő részére kiadó. Jól felszerelt konyha, nagy szoba, külön gyerekszoba, zuhanyzó, WC és színes TV. Az udvaron gyerekek részére mozdony, hinta, csúszda, homokozó, mászóka, gyűrű. Felnőtteknek szaleti, kerti zuhanyzó, szalonnasütő, bográcsozó, kerti mosogató, hintaágy, napozóágy, lengőteke és fedett terasz áll rendelkezésére. Az aparman négy napraforgós, üdülési csekket elfogadok, parkolás zárt udvarban. Szeretettel várom egész évben kedves vendégeimet. Bővebb információkért - képek, árak - szíveskedjenek megtekinteni a www.magdivendeghaz.hu;
6 apartman 15 férőhely 6 szoba 14 férőhely
