GÉPGYÁRTÁS
472 találat GÉPGYÁRTÁS kulcsszóra
élelmiszeripari berendezés, gépgyártás, gyártás, tartály gyártás, termelés
füstölő berendezések, seprű, fedelező villa, kefe, méhészeti eszközök, kaptárvasak, méhészeti gépek, méhek, füstölők, méztermelés, méhész, rozsdamentes tartályok, méhészek, szűrők, kaptárösszekötő
Cégünk 2000-ben alakult családi vállalkozásként , melyen belül élelmiszeripari gépek gyártásával, javításával, forgalmazásával, valamint saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálásával foglalkozunk. Kezdetben egy kis garázsműhelyben dolgoztunk, amiből mára egy jól felszerelt műhelybe költöztünk és partnereink is magas színvonalú műhelyekben dolgoznak. Mára az éves árbevétel meghaladja a 90millió Forintot és 3 alkalmazottat foglalkoztat. 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező műszaki vezetőnk tudását felhasználva cégünk az ország számos konzervgyárában és élelmiszer feldolgozó üzemében végzett jelentős munkákat, valamint több külföldi ország piacán is jelen vagyunk. Céljaink közé tartozik, hogy ügyfeleinket felkészülten és a legmagasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni, elképzeléseiket megvalósítani.
Mezőgazdasági munkagépek és alkatrészeinek gyártása, valamint értékesítése, továbbá CREDO autóbuszok önhordó szekrényvázainak és beépülő alkatrészeinek gyártása.
szelep, gép, csap, gépgyártás, csapgyártás, szelepgyártás, ipari szerelvények, ipari szerelvények kiskereskedelme, számítástechnika
Faipari gépek automatizálása, gépek, berendezések gyártása. Pneumatika, hidraulika alkalmazások. Időszakos munkavédelmi előírásoknak megfelelő felújítás, felülvizsgálat.
Napjainkban újból előtérbe került a tűzifa felhasználás. Valljuk be, csak a nótában könnyű munka a favágás. Gépünk, amit kifejlesztettünk erre nyújt megoldást. A forgó balta nevet azért adtuk a gépnek, mert a baltát helyettesíti. Kényelmesen, kart, derekat kímélve lehet tűzifát aprítani. Olyan méretre amit mi szeretnénk, nem függünk a szállítóktól. Akkor vesszük elő, amikor akarjuk, esetleg a jó szomszédot is kisegítjük vele.
bála, állattartás, bálacsomagoló, széna, állattenyésztés, bálázó, mezőgazdasági gépgyártás, mezőgazdaság, baromfitenyésztés, mezőgépek, gépipar, állattenyésztés és élőállat kereskedelem, mezőgazdasági
Entra-Sys Kft. Szeged. Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás, hajtástecnika, gépépítés, műszaki berendezések, gépjavítás, gépkarbantartás, géptervezés, műszaki tanácsadás, gépészeti szervíz, gépfelújítás, gépipar, műszaki értékesítés, hidraulika forgalmazás, hidraulika tömlő javítás, pneumatikai, pneumatikus munkahenger.
Egyedi fejlesztésű gépi berendezések fejlesztésével foglalkozunk, mérőgépek, automatikus berendezések komplett gyártása a fő profilunk. Jelentős referenciákkal rendelkezünk olyan cégeknél mint a GE-Hungary Rt, MOL RT, nemzetközi pályázatokat nyertünk egyedi fejlesztésű célberendezéseinkkel, Innovációs díjat nyertünk 2002-ben, mérőautomatáinkat a stuttgarti nemzetközi innovációs kiállításon is bemutatták. Kamerás mérőberendezéseinkkel különféle alkatrészek gyártási méreteinek ellenőrzésére és automatikus, gyors selejtválogatásra alkalmas berendezéseket építünk, de készítünk rodeo bikát valamint szivacslabda ágyút is játszóházak számára. KÉrje cégismertetőnket és referencialistánkat a pasztor.t@t-online.hu, vagy a dopplernet2007@gmail.com címen.
Papírfeldolgozó gépek gyártása, javítása. Papíripari és egyéb célgépek tervezése, gyártása, utólagos automatizálása, felújítása, átalakítása
szinterezés, automatizálás, hegesztő, ívhegesztés, gépgyártás
csomagolástechnika, folyadékadagoló, mérleges adagoló, adagoló, faszén csomagolóvonal, szaktanácsadás, tubustöltő adagoló, gépfelújítás, adagolómérleg, bővebben ipari technológia tervezés, dátumozó,
Sütőipari gépek kereskedelme. Új és használt gépek kereskedelme, javítása, felújítása. Sütőipari gépek, berendezések, kiegészítők gyártása. Gépek átalakítása. Bizományosi értékesítés. Rozsdamentes termékek, berendezések gyártása.
Főtevékenység: Kézi és gépszerszámgyártás
"Közösen tartjuk mozgásban a Világot" - hangzik a Schaeffler csoport mottója. Szoros párbeszéd jellemzi munkánkat az autógyártás, az ipar, a repülőgépgyártás és az űrkutatás szakmai területeivel, amely területek számára fejlesztjük és előállítjuk precíziós termékeinket. A Schaeffler Csoport INA és FAG márkaneveken világszínvonalon álló minőségű, nagy értékű gördülőcsapágyakat, siklócsapágyakat, lineáris vezetékeket és motorelemeket fejleszt és gyárt a gépgyártás, a légi- és űrközlekedés, valamint az autóipar számára.
Egyedi gépgyártás, alkatrészgyártás, gépjavítás, saválló termékek gyártása.
Cégünk első sorban fémipari berendezések, bútorok és ipari gépek gyártásával foglalkozik. A bútorokat és gépeket rozsdamentes acélból, alumíniumból, vörös vagy sárgarézből gyártjuk a megrendelőnk egyedi kérése alapján. A gyártást megelőzően a helyszín adottságainak megfelelő terveket készítünk, a lehető legoptimálisabb és leggazdaságosabb kialakítás érdekében. A gyártás során mindvégig odafigyelünk a minőségre és a határidők megtartására. Rozsdamentes bútorainkra, berendezéseinkre, gépeinkre és minde egyéb termékünkre garanciát vállalunk. Több mint tíz évvel ezelőtt legyártott bútorainkat és berendezéseinket a mai napig megelégedetten használják megrendelőink, ezen termékeink felmerülő javítását, felújítását szintén cégünk végzi.
gépgyártás
kovácsoltvas, garázs, kultivátor, mezőgazdasági gépek felújítása, mezőgazdasági gépgyártás, gyűrűshenger, előtető, boronák, vasszerkezet, talajlazító, kombinátor, rakodógépek, fémszerkezet,
szolgáltató, gép, vezérléstechnika, ipari, berendezés, gépi, gépgyártás, fejlesztés
A luxemburgi IMAtec s.ar.l. 1999-ben alapította az IMAtec Kft-t Magyarországon.
- KONKÁV GÉP- ÉS MŰSZERGYÁRTÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2870 KISBÉR, WENCKHEIM U. 82.Mezőgazdasági gépek és alkatrészek gyártása
gyártás, tervezés, egyedi berendezések, gépgyártás
Cégünk a fémmegmunkálás területén tevékeykedik.
Cégünk nehéz acélszerkezetek gyártásával foglalkozik.
depalettázó, gépek, anyagmozgató, berendezés, szállítószalagok, gép, rakományrögzítő, gépi, anyagmozgatás, forgalmazás, palettázók, tervezés, depalettázók, gyártása, élelmiszeripari, csomagológépek,
épületlakatos, fémmegmunkálás, fémipar, lakatosmunkák, gépalkatrész gyártás, forgácsolás, marás, síkköszörülés, csarnoképítés, gépgyártás, építőipari tevékenység, esztergálás, fémvázak gyártása
A Balmaz Terra Kft. több évtizede foglalkozik elsősorban mezőgazdasági gépek gyártásával. Termékeink között megtalálhatóak: mélylazító gépek, mélyművelő gépek, középmélylazító gépek, talajlazító gépek, nehézkultivátor, talajművelő gépek, altalajlazító gépek, talajelőkészítő gépek. Foglalkozunk ezen kívül acélszerkezet gyártással, lakatosipari termékek gyártásával, nehézipari- építő konzolelemgyártással, energiatakarékos kazánok, darupályák készítésével. Cégünk Hajdú-Bihar megyében, Balmazújvárosban található.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, emelőgép, fémszerkezet, gépipar, építőipari, nyomtatvány, tréning, gépgyártás, alumíniumszerkezet, és, szerkezetrész, utánfutó, felvonó, hidraulika,
Cégünk csővezeték szerelvények gyártása és forgalmazásával foglalkzoik.
Egyedi ipari berendezések, mosóberendezések, szállítórendszerek, üzemi kiegészítők gyártása, karbantartása. Ipari és lakossági lakatosmunkák, épületlakatos munkák, acélszerkezetes épület, garázs, raktár építés, lemezmegmunkálás, CNC élhajlítás, NC lemezdarabolás, profilhengerítés, tehergépjármű, mezőgép javítás. Tevékenységünk az ország egész területére kiterjed.
karbantartás, javitás, gépgyárás, különleges bevonaok, hegesztés, fémszorrás, moil felülettiszitás, homokszorás, egyedi és sorozat gyártás, rövid határridö, ponos korrek munka.azonnali helyszini felmérés.
üvegipari gépek, hőszigetelt üveg, nyílászáró gyártás, ablak gyártó gépek, üveg, gépgyártás, üvegállványok
szerelvények, üvegipar, laborgázok, szén dioxid, lélegeztető gáz, messer hungarogáz, műszaki gázok, vágás, gázanalitikai kalibráló laboratórium, gépgyártás, kohászat, hélium, vasgyártás, autógáz,
Telefon: 25/523-062, 25/523-063, 25/523-065, 25/523-068. A H+H Dunaforg Kft. 1991-ben alakult egy teljesen új gazdasági társaságként. A dunaújvárosi papírgyár döntése folytán a forgácsoló részleget külső vállalkozásként tervezte tovább működtetni, erre a célra hoztuk létre a kft-t. Az alapítás évében 26 embert foglalkoztató cég folyamatos fejlődésen ment keresztül. Kezdetben a papírgyár helységeiben folyt a munka, és a megrendelő is a papírgyár volt. Idővel az anyacég megrendelései csökkentek, emiatt külső piacokat kellett keresni. Így ennek tudatában pályáztunk meg új tendereket, és ennek köszönhetően évről-évre több lett a munka. A megtöbbszöröződött feladatok saját telephely kialakítását indokolták, amely eredményeként 1999-ben új telephelyen, saját üzemcsarnokokban indulhatott meg a termelés.
A LETÁK MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR ÉS KERESKEDŐHÁZ KFT. mezőgazdasági gépek gyártással figlalkozik.
Telephelyünk Csengele, ahol CNC marógépek gyártásával foglalkozunk. 1981-ben kezdtük meg a gépgyártást. Eloször 3D-s mechanikus muködtetésu, majd 1992-tol számítógép vezérlésu 3D-s marógépeket gyártunk. Nagy nemzetközi cégekkel vesszük fel a versenyt és nem csak árainkban, hanem a minoség terén is.
Az Unimark Kereskedelmi Kft. kereskedelemel foglalkozik.
Mi külföldi cégeket képviselünk, akik kiváló minőségi és nem mindennapi termékeket, szolgáltatásokat kínálnak: Unipress AG, Robotec Solutions AG, Handhabungstechnik Winter HTW, UPS Energy Solutions, NOBAG, MK-Regler GmbH.
karbantartás
Kiskőrösi Faipari Gép és Pótalkatrészgyártás
Több évtizedes szakmai tapasztalattal (forgácsolás és szerszámgyártás területén) folytatunk szerszámtervező/gyártó tevékenységet. Ezenkívül bármilyen forgácsolási feladat megoldására fel vagyunk készülve, akár egyedi gyártásról legyen szó, akár kis, - és közepes szériákról. Gépparkunkat és szakmai tudásunkat folyamatosan fejlesztjük, anyagi forrásaink legnagyobb részét erre a célra fordítjuk. Korrekt árak, határidők szigorú betartása, kifogástalan minőség, ezek jellemzik cégünket.
csapágy, gépgyártás, szimmering, szerszámok, karbantartási anyagok
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, hegesztés, forgácsolás, gépgyártás, forgácsolástechnika
szolgáltató, gép, gépipar, elektromos, berendezés, gépi, gépgyártás
Egyedi gépeket, gyártósorokat tervezünk és gyártunk autó-, elektronikai, vegyipari, élelmiszeripari cégek részére.
Cégünk kalocsai telephelyén (6300 Kalocsa, Pataji u. 31.) vállalja cégek, magánszemélyek egyedi megrendeléseit az élelmiszeripar területéről. Vállaljuk továbbá kül -és beltéri korlátrendszerek gyártását és helyszíni szerelését a vevői igényeknek megfelelően. Forduljon hozzánk bizalommal!
A KONsys Kft. alapítása óta az Energia menedzsment rendszerek kivitelezése és az Ipari automatizálás területén is a piac meghatározó szereplője. Fő tevékenységek: Energia és Épületfelügyeleti rendszerek komplett kivitelezése Ipari automatizálás Elosztó berendezések gyártása Szoftverfejlesztés
Levelezési cím és bejárat: 1105 Budapest, Ihász u. 10. Hidraulika centrum, az országban egyedülállóan minden egy helyen. Hidraulika pneumatika üzletág teljes körű szolgáltatással áll kedves megrendelői rendelkezésére. Komplett hidraulikus meghajtásokat, tápegységeket, munkahengereket tervezünk, gyártunk és forgalmazunk. Javítunk, szervizelünk és karbantartunk, rendszereket átépítünk, átalakítunk. Állag és állapot felmérést, szaktanácsadást végzünk. Elméleti és gyakorlati oktatást, gépkezelő és TMK dolgozók betanítását szervezünk és vezetünk.
