GASZTRONÓMIAI RENDEZVÉNY
29 találat GASZTRONÓMIAI RENDEZVÉNY kulcsszóra
Elsősorban tájvédelmi körzetekbe, mindenfajta forgalomtól távoli, minél érintetlenebb helyekre vándorlunk, hogy ne csak finom, hanem a lehető legtisztább állapotú mézet tudjuk gyűjteni a kis mézgyűjtőkkel. Méhészetünk elnyerte 2006-ban az Év Méhésze Díjat. Termékeinket a zalaegerszegi, körmendi és a káptalantóti piacon illetve kézműves vásárokon és gasztronómiai rendezvényeken lehet megvásárolni. E-mailben ill. telefonon történő megrendeléseket postai utánvéttel is tudjuk teljesíteni. Havonta egy - általában egy csütörtöki - napon Budapesti árusító körutat is tartunk, mely pontos időpontját a honlapunkon tesszük közzé.
- NAGY FA-TÁL GASZTRONÓMIAI KFT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2879 HÁNTA, DOHÁNY U. 28.
5 csillag 4 vélemény alapjánCégünk a hazai gastro piac meghatározó szereplője. Integrált megoldásaink révén vezető pozíciót töltünk be a szabadtéri vendéglátás, és rendezvényszervezés területén Vállalkozásunk 1993 óta működik, ezáltal komoly szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkezünk.A Kft. a folyamatos háttérfejlesztéseknek és innovatív beruházásoknak is köszönhetően évről évre egyre több partnerrel tudott, korrekt együttműködést, jó üzleti kapcsolatot kialakítani . Innovatív, professzionális egyben költséghatékony megoldásokat nyújtunk a számukra. Kipróbált beszállítói és alvállalkozói körrel dolgozunk, széles kapcsolati hálóval rendelkezünk. Büszkén mondhatjuk, hogy a válság ellenére is folyamatosan növekedni, beruházni, fejleszteni tudtunk. A több lábon álló gazdasági formának köszönhetően cégünk megbízhatóan fizetőképes, pénzügyileg stabil, nincs hitelállományunk. Sikerünk titka többek között, hogy kollégáink folyamatos képzéseken, oktatásokon vesznek részt.
Magyarország több, mint 150 településén várja Önt az itthon és külföldön egyaránt jól ismert jelképpel jelzett turisztikai információs iroda, amelyben tájékozódhat a település, az adott régió, sőt az egész ország turisztikai kínálatáról. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform-irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
Munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
Tourinform irodák Magyarország közel 150 pontján fejti ki turistainformációs tevékenységét, ezáltal az egyik leghatékonyabban működő magyarországi információs hálózattá fejlődött az évek során.
Az iroda feladata többek között az érdeklődők információval való ellátása, kiadványok készítése, Bóly idegenforgalmi, kulturális képviselete, valamint rendezvények szervezése. Az iroda foglalkozik továbbá képeslapok, térképek, kiadványok, illetve Bóly történetével kapcsolatos könyvek bizományosi értékesítésével is. Megtalálhatók itt ingyenes kiadványok Bólyról, Baranya megyéről, a Dél-dunántúli Régióról és egész Magyarország területéről is.
Irodáink munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.
A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.
Irodánk turisztikai szolgáltatásai: HungaryCard, helyben készült kézműves tárgyak, helytörténeti könyvek, képeslapok, térképek, térségre jellemző ajándéktárgyak, helyi és helyközi autóbuszbérletek árusítása. Szállás közvetítés, rendezvények, konferenciák szervezésében való szakmai közrem űködés. A nyári időszakban irodánk kiegészül a Dombóvár-Gunarasfürdő központjában található szezonális irodánkkal, ahol további szolgáltatások várják a vendégeket, újságok, magazinok árusítása, kerékpár, gyermek gokart, nordic walking botok bérlése. Az évek során többször költözött a városközponti részen belül, keresve a turisztikailag legfrekventáltabb irodahelyiséget, ahol a turisták - hazaiak és külföldiek -, a térség lakói könnyen megtalálják és gyorsan hozzájutnak a keresett információkhoz, turisztikai szolgáltatásokhoz.
A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. Nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig: 09.00-17.00.
Tourinform irodáinkban munkatársaink magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.
A non-profit formában működő turisztikai információs és marketing iroda 2003. augusztusában kezdte meg működését, a Velencei-tó térségének első Tourinform irodájaként, Gárdony város központjában. Az Iroda május-szeptember között önálló helyiségében, szeptember-április hónapokban a polgármesteri hivatalban működik és egész évben várja az érdekelődőket. Nyitva tartás: H-P: 8.00-16.00 Ebédszünet 12.00-12.30. Június 15-től hétvégén is nyitva. Szeptember 15 - április 30. között az Iroda a polgármesteri hivatalban működik. Cím: Gárdony, Szabadság u. 20-22., II. emelet 207. Tel.: 22- 570 078, Tel./fax: 22-570 077. Nyitva tartás: H-Cs: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, P.: 8.00-12.00. Az iroda működési területéhez tartozik az alábbi 8 tókörnyéki település: Agárd-Dinnyés-Gárdony, Kápolnásnyék, Lovasberény, Nadap, Pátka, Pázmánd, Sukoró, Zichyújfalu, Vereb.
Kérjük, keresse fel irodánkat, ha belföldi információra van szüksége utazásával kapcsolatban, esetleg csak érdeklődni, tájékozódni szeretne a Magyarországon lévő üdülési lehetőségekről, ha ingyenes térképet, katalógust, vagy akár Üdülési Csekk elfogadó-helyet keres. Aktuális rovatunkban napi hírekről, fontosabb turisztikai, és egyéb eseményekről, és legfrisebb kiadványainkról tájékozódhatnak.
- HALÁSZBÁSTYA ÉTTEREM ÉS TERASZ
1014 BUDAPEST, I. KERÜLET, BUDAI VÁR, HALÁSZBÁSTYA ÉSZAKI HIRADÁSTORONYA Halászbástya Étterem és Terasz legújabb kori története 2010. szeptember 23-án vette kezdetét, amikor több éves felújítás után ismét megnyitotta kapuit vendégei előtt. Az Étterem teljes mértékben megújult, méltó része lett Budapestnek és ezen belül is a Budai Várnak. A Halászbástya Étterem nem egyszerűen egy étterem, hanem egy hangulat, egy érzés kifejezése, amit leírni sokkal bonyolultabb, mint kipróbálni és részesévé válni a csodának?
Elsődleges célunk a belföldi vendégszolgálat minőségi fejlesztése és tagjaink szakmai érdekképviselete. Kiemelt hangsúlyt helyezünk a a belföldi és külföldi turisták naprakész, átfogó tájékoztatásának fejlesztésére, illetve a többirányú, hatékony információszolgáltatás versenysemleges, azonos alapokon nyugvó megteremtésére.
- TOURINFORM - AGGTELEK
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3759 AGGTELEK, BARADLA OLDAL 3.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre
Rendszeresen frissített információk rendezvényszervezés, gasztronómia, rendezvény témakörökben, Rendszeresen frissített információk rendezvényszervezés, gasztronómia, rendezvény témakörökben
Vendéglátóhelyek, és kereskedelmi egységek tervezése, kivitelezése, üzemeltetési és gasztronómiai szaktanácsadás, beszerzési társulás (tervezéstől kivitelezésig, és még tovább....)
A páratlan szépségű Tiszató mellett elhelyezkedő Öreg Pákász Étterem egész évben várja kedves vendégeit, elsősorban halételek gazdag ízvilágával, különleges éttermi ínyencségekkel. A Tisza tó kapujának is nevezett Poroszló első állomása a Budapest felől érkezők számára. Ez a hely már a honfoglalás idején is lakott volt. Poroszló község szívében található az Öreg Pákász étterem, mely a 33-as főútvonal mentén helyezkedik el. Az étterem a nevét az egykori bihari rétségek, mocsárvilág uráról és őslakójáról kapta, aki talán az utolsó alakja volt az igazi ősmagyarságnak az 1500-as években. Mára ez az ősfoglalkozás kihalt ugyan, de az étterem hangulata és hagyományörző étkei tovább őrzik az ősmagyarság szellemét.
Nagy múlttal rendelkező cégünk azzal a céllal alakult, hogy rendezvények és a szabadtéri vendéglátás teljes körű szervezésében és lebonyolításában az Ön segítségére legyen.
élelmiszer, sajtkereskedelem, sajtbolt, sajtkereskedés, catering, gasztronómiai rendezvény
A Qualitair Utazási Iroda elsősorban vállalatok részére nyújt magas színvonalú, komplex utazás- és rendezvényszervezési szolgáltatásokat.Kalandos utazás sok látnivalóval, szigorúan a regény alapján!
- A'LA NATURE REFORM ÉTTEREM ÉS BOLT
ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI UTCA 29.
5 csillag 1 vélemény alapjánfőtt reformétel, teázó, reform étrend, pelyhek, szakkönyvek, különterem, étterem üzemeltetés, szörpök, pékárú, vendéglátó üzlet üzemeltetés, szendvicsbár, salátabár, gasztronómiai rendezvény,
"Az utazó étvágya és nagyanyáink hagyománya lengi körül ezt a konyhát. Mert az Aranypatak szakácsai jó érzékkel kialakították azt a kínálatot, amelynek olvastán a tradicionális ételek és a nemzetközi kreációk kedvelőinek szájában egyszerre összefut a nyál. Megalkották azt az étlapot, amelynek böngészése közben nagyokat nyel húsevő, halkedvelő és vegetáriánus egyaránt. A séf aranymetszéssel mérte ki azt a pontot, ahol kóstolók és jóllakottak mániákus fogyókúrázók de gourmand-ok és gourment-k is összetalálkoznak. Az Aranypatak Vendéglőben! A mondás szerint egy patakba nem lehet kétszer ugyanúgy belépni. Hát az Aranypatakban sem. Mert a fogások változatossága garantálja, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát."
Bor- és gasztronómiai túrák, falusi-, hobby-, ifjúsági-, incentive-, kaland-, kongresszusi-, kulturális-, rendezvény-, szakmai-, szenior-, vallási- és ökoturizmus, kastélytúrák, műemlék turizmus, wellness, üdülés.
Valakit vendégül látni annyit jelent, mint felelősséget vállalni arra, hogy mindaddig, amíg nálunk van, gondoskodunk róla, hogy jól érezze magát. Anthelme Brillat-Savarin mesterszakács. Két évtizedes múltra visszatekintő éttermünket ezen mottó jegyében nyitottuk meg újra Dunaharaszti központjában, Budapesttől 19 kmre. Hagyományainkat megőrizve és korunk fejlődésével lépést tartva, célunk továbbra is, hogy megfeleljünk vendégeink teljes körű igényeinek, legyen szó családi eseményről, üzleti tárgyalásról vagy baráti összejövetelről. Étlapunk összeállításánál különös figyelmet szenteltünk a modern konyhatechnika által adott lehetőségeknek és alapanyagaink gondos kiválasztásának, szem előtt tartva egészségünk és az asztal örömeinek egyensúlyát.
A Wéber Produkció Kft. Magyarországon egyedülálló színvonalú vacsoraest programot kelt életre, mely a nemzetünk három jellegzetes történelmi időszakát eleveníti fel.

