GENERÁL TERVEZÉS
113 találat GENERÁL TERVEZÉS kulcsszóra
Cégünk nagyobb létszámban épületgépészeti munkákkal foglalkozik (Víz, gáz, központifűtés, szellőzés) valamint családiházak, kisebb irodaépületek, csarnokok, generálkivitelezését is vállaljuk.
-20%
Irodánk állandó építészeti-, belsőépítészeti tervezés mellett generál tervezői feladatokat végez, amely 3 építész fivér és Édesapjuk családi vállalkozásának indult a Szima 2000 Bt. jogutódjaként 1998-ban (Puskin Mozi átalakítása után). Ma irodánk létszáma megrendeléseink volumenéhez igazodik.
Generál-kivitelezés, költségvetés-készítés, tolmácsolás, fordítás.
A vállalkozás 1990-ben alakult és két évtizeden keresztül számos tervet valósított meg az átadásig. A megelégedett megrendelőkön kívül komoly és megbízható alvállalkozói kört alakított ki, miközben a cég rugalmasan és gyorsan kezeli még a legnagyobb kihívásokat is. A cég teljesített a németországi és az ausztriai piacon, de számos hazai kiváló referenciát is szerzett, melyekről ezen az oldalon tájékozódhat. Szeretnénk Önt is a megbízóink közé sorolni. Kérem vegye fel velem a kapcsolatot, állok rendelkezésére. Üdvözlettel: Takács Gábor tulajdonos igazgató
TISZTELT LÁTOGATÓ! Kérem olvassa át tevékenységi körünket, ha felkeltettük érdeklődését, nézze meg honlapunkat. Ha tetszett valamekyik szolgáltatásunk kérem vegye fel velünk a kapcsolatot a részletek átbeszélésére. Tevékenységi körünkbe tartozik tartószerkezetek (fa-, acél-, vasbeton), csarnokok, családi házak, tornyok (távközlési-, megújuló energiaforrás (szélturbinák), kilátók) utak (magán-, helyi-, országos közutak), hidak (lakóparkokban, átereszek) tervezése. Az évek folyamán bővítettük tevékenységi körünket műszaki vezetéssel (épületek, közlekedési-, és távközlési építmények területen) és műszaki ellenőrzéssel (mélyépítési és magasépítési műszaki ellenőri területen. Segítséget nyújtunk megrendelőinknek szakértői vélemények készítésével a problémák gazdaságos és kedvező megoldások megtalálására. Segítséget nyújtunk családi házak vásárlásához, a helyszínen értékeljük az épületet, megoldásokat javasolunk a hibák kijavítására és várható költségvonzataira.
Kozma Fűtés Víz Technika Legkisebbtől ? A - Legnagyobbig! Megbízható, Gyors, Munkavégzés Ingyenes felmérés Árajánlat készítés! * Víz és szennyvízvezetékek felújítása, szerelése * Fűtés rendszerek kiépítése * Napelemes rendszerek kiépítése * Faelgázosítás, Puffer technika * Felületi fűtés-hűtés technika * Központi porszívó rendszerek telepítése * Szellőzés technika Több mint egy évtizedes tapasztalattal, megbízható, minőségi anyagokból garanciával vállalom: * Családi házak kivitelezését, * teljes gépészeti szerelését * Vízvezeték szerelését, átalakítását * Padlófűtés kiépítését Minden munkámról fényképes dokumentációt, részletes leírást és jegyzőkönyvet készítek. * Falfűtő és Hűtő rendszerek kiépítését * Napelemes rendszerek telepítését kiépítését * Központi porszívó rendszerek megépítését * Faelgázosító kazánok beépítését szerelését
SZABÓ JÓZSEF VÍZ - GÁZ - FŰTÉS SZERELÉS - JAVÍTÁS KISKUNFÉLEGYHÁZA
BÁCS-KISKUN, 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, ARATÓ UTCA 12.Szabó József víz, gáz, fűtés technika , vízszervíz Kiskunfélegyháza, vízvezeték-központifűtés-gázvezeték szerelés, javítás. Duguláselhárítás-szennyvízcsatorna építés, hidrofor javítás. Vízóra hitelesítés, hibaelhárítás, helyreállítás.
Ingatlan felújítás A-Z-ig www.eiparos.tk
Épületek szerkezetkész és Kulcsrakész generálkivitelezése, felújítása, átalakítása. Tervezéstől a költözésig, Álmaitól a Valóságig! Teljes körű szaktanácsadás.
Tevékenységek: - MŰKÖVES MUNKÁK - DÍSZÍTŐ KŐIPARI MUNKÁK - ÉPÍTŐIPAR - MÁRVÁNY GRÁNIT BURKOLATOK - SÍREMLÉKEK - USZODATECHNIKA - ÁCSMUNKÁK - BELSŐÉPÍTÉSZET - TERVEZÉS - SZÖKŐKUTAK - GENERÁLKIVITELEZÉS - LAPOSTETŐ SZIGETELÉS - FELELŐS MŰSZAKI VEZETÉS MUNKAVÉGZÉS GARANCIÁVAL!!!
Alapítás éve: 1993 Tevékenységi kör: Építési tanácsadás Generáltervezés Építészeti tervezés Beruházás-bonyolítás Fővállalkozás Generál kivitelezés Kivitelezés-szervezés Műszaki ellenőrzés
Állandó saját szakembergárdával dolgozunk vállalásainknak megfelelő szakmai összetételben. Munkánk első sorban közületi, közösségi létesítmények szakirányú kivitelezésére irányul, amelyhez a megfelelő beszállítói háttérrel rendelkezünk. Tevékenységi körök: magasépítés, generál kivitelezés, új lakásépítés, közösségi és lakóépületek felújítása, iskolák, önkormányzati intézmények felújítása, épületfenntartás, korszerűsítés, építési szakipar, épületgépészet, mérnöki tevékenység, tanácsadás, tervezés. Munkaellátottságunk alakulásunktól kezdődően folyamatosan biztosított, mivel munkavégzésünk elsődleges szempontja a minőségi munka, amely megrendelőink megelégedettségét eredményezi. Ezt folyamatosan tapasztaljuk és beszállítóinkkal szemben is minőségügyi politikánk szerint megköveteljük. Részletes technológiai utasításokat, minőségi tanúsítványokat, minősítéseket kérünk. Csak minősített anyagot, árut, szolgáltatást fogadunk el.
Az alábbi tevékenységi körökben számíthat cégünkre: Kőműves munkák (betonozás, falazás, vakolás), Festés-mázolás, tapétázás, Gipszkartonozás, Vasbetonszerelés, Hidegburkolás, Általános lakatos munkák, Gépi földmunkák, Épületgépészeti munkák ( villany-, víz-, központi fűtésszerelés ) Épületek folyamatos karbantartása.
különböző funkciójú új épületek; lakó-, ipari-, és közösségi pl. iroda-, oktatási-, egészségügyi- és szociális-, szakrális-, szállásjellegű-, sport- és vízi létesítmények, komplett tervezésével, lakóparkok tervezésével, valamint meglévő épületek állapot-felmérésével, felújításának, átépítésének, bővítésének tervezésével és szükség esetén lebonyolításával is
Mérnöki tervezés és szolgáltatás, beruházás-szervezés, fő-és generálvállalkozás a szennyvíztisztítási és csatornázási feladatok területén, szenyvíz-és iszapkezelési technológiák, próbaüzemeltetés, üzemviteli szolgáltatás stb.
építőipar, épületek teljes körű generál kivitelezése, felújítás, restaurálás, építés, újjáépítés, belsőépítészet, design, lakberendezés, ipari csarnokok építése, tervezése, bontása, családi házak
Építészeti tervezés: családi házak, társasházak, irodaházak, kórházak, egyéb egészségügyi létesítmények tervezése.
Mobil 1:30/936-8434. Mobil 2:30/936-5640.
A cég fő profilja festés-mázolás, tapétázás. Festési munkák terén a működésünk ideje alatt szinte az összes festési eljárással volt alkalmunk találkozni, és gyakorlatot szerezni.
Építkezne? Bővítene? Akkor a Balás és Társa Bt. az Ön partnere!
Vállalkozásunk közel húsz éve dolgozik az építőiparban. Cégünk munkájában kiemelt hangsúlyt fordít a kiemelkedő minőségű munka végzésre, a határidők pontos betartására, valamint ügyfeleink magas színvonalú kiszolgálására. A fő tevékenységünk: családi házak építése, teljes körű generál kivitelezés, kulcsra kész építőipari kivitelezés, lakások, irodák, üzletek, éttermek felújítása, az építés tevékenység szervezése, szakipari munkák, gipszkarton szerkezetek, gépészet, víz-, csatorna-, fűtés-, klima szerelés, villamossági munkák
Cégünk jól felkészülve vállalja családi házak, ipari ingatlanok építését és felújítását a legkorszerűbb technológiákkal.
Tommancs, ÉPítőipari kivitelezés 1993-ban alakult építőpari vállalkozásunk, mely 1997-től Betéti Társaság- ként működik. Azóta folyamatosan végzünk építőipari kivitelezési munká- kat. 2004. márciusában alakultunk át KFT-vé.
gyártás, klimatizálás, kazánház, klímatechnika, hungaro szer, épületgépészeti, osztó gyűjtő, tüzivíz, gázkészülék, tmszer, hungaro therm, kazán, légtechnika, klíma, szellőzés, kazánok forgalmazása,
Cégünk a KÉKEDI ÉPÍTÉSZ IRODA Kft. 1993-tól végez cégként építészeti tervezési és kivitelezési munkákat.
A VÉPTECH KFT HONLAPJA, hagyományos és könnyűszerkezetes házak tervezése és kivitelezése
Épületek tervezése, kivitelezése, felújítása, villany és gépészeti szerelése, intelligens otthon.
Mobil: 06-20/947-3182 A Mecsek Építő Kft. kínálata - Tervezés - Költségvetés készítés, felelős műszaki vezetés - Magasépítéssel kapcsolatos építőmesteri és szakipari munkák - Mélyépítés Generál-kivitelezés és felújítás magánmegrendelők és intézmények részére. Műemlék jellegű épületeknél is. Kulcsrakész átadás.
építés, kivitelezés, generál kivitelezés, építkezés, ingatlan beruházás
Csikós Mihály Építészirodája - Generál tervezés
Gázmotorok betervezése, telepítése Építészeti, épületgépészeti kivitelezés Új kazánházak létesítése, kazánházi rekonstrukciók, időszakosan felügyelt kazánüzemek megvalósítása Ipari és kórházi klímarendszerek tervezése, kivitelezése
- KABINET GENERÁL ÉPITŐIPARI TERVEZŐ, KIVITELEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, HOSSZÚ UTCA 8.A Kabinet Kft az épületgépészeti és építészeti szakmában széleskörű szolgáltatásokat nyújt mind magánszemélyek, mind nagyvállalatok számára egyaránt, amelyek a következő fő tevékenységeket foglalják magukba: Fűtéstechnika, Gázhálózatok és fűtési rendszerek tervezése, kivitelezése, Légtechnika, klímatechnika, Vízellátás, csatornázás, égéstermékek elvezetése, kémények tervezése és kivitelezése. Építészeti generáltervezés és kivitelezés Műszaki vezetés, műszaki ellenőrzés, Műszaki és igazságügyi szakértés, Ingatlanforgalmazás.
társasház úti kertesház sorház
A szombathelyi Polányi és Társa Kft generál-kivitelezésben magas- és mélyépítéssel, családi házak, lakóházak, különböző ipari létesítmények, (fűtőmű, sportcsarnok, szennyvíztisztító), csarnokok, gépalapozások kivitelezésével foglalkozik.
Cégünk építőipari részlege 1996 tavaszán alakult, amiből 2004 márciusában önálló kivitelező cég jött létre. 2006 júniusában megszereztük az ISO minősítést. Mindennemű építőipari tevékenységgel foglalkozunk, ami magába foglalja a tervezést, kivitelezést, építőanyag kereskedelmet, szállítást.
A STROM-MAVILL Kft. elsődlegesen elektromos generál kivitelezéssel, épületek teljes körű villanyszerelésével, komplett közvilágítás és térvilágítás telepítésével és tervezésével valamint erősáramú hálózatépítéssel foglalkozik.
Ma már a töltőállomások tervezésétől kezdve, az üzemanyag-technológiai kivitelezésén keresztül, a karbantartásig minden feladatot elvégzünk, ami egy töltőállomás tecnológiai rendszerén elvégezhető.
Megbízóink körében központi költségvetési szervek, önkormányzatok és intézményeik, ingatlanalapok, befektetők, fővárosi szolgáltató cégek, társaságok, lakásszövetkezetek, ingatlantulajdonosok, társasházak szerepelnek, amelyek részére különböző megbízási, üzemeltetési és vállalkozási szerződések keretében végezzük épületek és más ingatlanok felújítási, karbantartási, üzemeltetési és hasznosítási munkáit. Amennyiben szükséges, megbízható, leinformált alvállalkozókat veszünk igénybe, amelyek munkájáért teljes körű garanciát vállalunk.
Cégünk elsősorban családi házak kivitelezésével foglalkozik, de részt vettünk nagyobb volumenü munkákban is, mint például a Pécsi Tanárképző Főiskola (ma egyetem) rekonstrukciójában.
Cégünk rövid határidővel vállalja családi házak, társasházak, tetőterek, irodák, középületek, szállodák tervezését, továbbá meglévő épületek átalakítását teljes körű felújítását, az engedélyezési és kivitelezési tervek készítésétől a belső építészeten át a szerkezetkész, illetve a kulcsrakész állapotig, a kivitelezés teljes körű lebonyolításával, garanciával.
Építőipari generál kivitelezés Orako Ekler Komplex Zrt
Fő tevékenységi körünk az építőipar, melyen belül a kisebb javítási munkák mellett, elsősorban komplex, vagy rész kivitelezést vállalunk A kőműves szakipari munkákon túlmenően, a teljes körű, és precíz hidegburkolás is szolgáltatási palettánk része
DIAGRÁL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Cégünk fő tevékenysége építőipari beruházások, rekonstrukciók, felújítások megvalósítása lebonyolítóként, fővállalkozásban illetve generálkivitelezőként
építőipari generálkivitelezés, gáz, kaputechnika, fűtéstechnika, építőipari kivitelezés, légtechnika, villamosságtechnika, épületlakatosipar, építőipar, szigetelés, mázolás, kivitelezés, generál
Az 1995-ben alapított DVM group egy 100% magyar tulajdonban lévő középvállalkozás, mely generál tervezéssel, belsőépítészettel, projektmenedzsmenttel, környezetvédelmi tanácsadással és generál kivitelezéssel foglalkozik. Cégünk megalakulása óta soha nem működött veszteségesen, mindmáig vezető szerepet tölt be a magyar piacon. A cég fő üzleti tevékenységei közé tartozik az építészeti és belsőépítészeti tervezés, valamint a projektmenedzsment. Irodánkban professzionális szoftverek segítségét vesszük igénybe az építészeti, valamint a projektmenedzsment munkák megvalósításához, melyhez CAD programokat használunk. Terveink a magyar, valamint a nemzetközi szabványoknak megfelelően készülnek.
Épülettervezés, építészet. Építési engedélyezési tervek készítése és minden ami ezzel kapcsolatos. Energetikai számítás és tanusítás mindenféle funciójú épülethez. Szakatanácsadás, kivitelezői kapcsolatok. Vállalok átalakításokat, rendeltetés módosításokat és kisebb tervezési munkákat is. Generáltervezés, középülettervezés.
Könnyűszerkezetes házak kiváló minőségben, gyors megoldás, kedvező áron.
építészeti tervezés, építészeti tervező, építész tervező, kivitelezési terv, engedélyeztetés, engedélyeztetése, építészeti tervezések, építészeti tervezők, építész tervezők, kivitelezési tervek,
- BAU-TEAM ÉPÍTŐIPARI ÉS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÓ KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 17.A Bau-Team Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. az 1992. március 09-én keltezett alapító-okirat aláírását követően kezdte meg a tevékenységét. A társaságot két magyar állam-polgárságú magánszemély jegyzi.
Szórakozó helyek és egyéb vendéglátóipari egységek berendezéseinek kivitelezése, tetőfedő nád és nádtermékek értékesítése, vesszőbútor gyártás, forgalmazás!
