GIMNÁZIUM
421 találat GIMNÁZIUM kulcsszóra
1950-ben megtörtént Budapest közigazgatásának átszervezése, Budafok része lett Budapest XXII. kerületének. Mivel a XIV. kerületben is volt egy "István Gimnázium", iskolánk felvette a Budai Nagy Antal Gimnázium nevet.
Az iskola története elválaszthatatlan része a település történetének. Budapest központjától 13 km-re található Pestszentimre, mint a XVIII. kerület része. Egy 1446-ban kiadott tulajdoni oklevélben Péteri-puszta elnevezésként említik a területet. 1877-ben 160 fő lakik Péteri-pusztán, 1910-ben már 1939 fő. A település lakosainak minden ügyes-bajos dolgukkal Soroksár községet kellett felkeresni. 1930-ban Soroksárpéteri elnyeri önálló nagyközségi címét, majd 1931. június 18-án Pestszentimre az új neve.
- BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM
VESZPRÉM, 8297 TAPOLCA, LISZT FERENC UTCA 12-14.
3 csillag 1 vélemény alapjánA leégett, de már nagyrészt helyreállított zárdában a Ranolder Intézet épületében kapott otthont az iskola. Eleinte két tanterem szolgálta az oktatást, a tantestület 4 főből állt. A tanulók száma 85 fő, megoszlásuk szerint 40 fiú és 45 leány kezdte meg tanulmányait.
A Harruckern János Közoktatási Intézmény 2007. július 1-én, öt iskola egyesülésével jött létre. A gyulai székhelyű, de három településen működő (Gyula, Elek, Szabadkígyós) oktatási intézménynek 2200 tanulója, 900 kollégistája, 600 művészeti oktatásban résztvevő általános és középiskolás diákja van, és ezzel az ország egyik legnagyobb oktatási centrumává vált, melyhez 2008-ban csatlakozott a Békés Megyei Mezőhegyesi Szakképző Intézet.
Az iskolánkban tanuló fiatalokat piacképes szakmákhoz szeretnénk juttatni és személyiségüket úgy formálni, hogy mind a hazai, mind a külföldi munkaerőpiacon jó eséllyel indulhassanak
Hat évfolyamos gimnáziumi képzés 1996 óta zajlik iskolánkban, ők a cések, akik az itt eltöltött hat év után szinte valamennyien egyetemen és főiskolán tanulnak tovább. Náluk nagy óraszámban folyik a nyelvoktatás és több éven keresztül tanulnak informatikát is.
A Bláthy Ottó Titusz Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium oktatással foglalkozik.
gimnázium, oktatás
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium weboldala
Iskolánkban 4 éves, 5 éves és 6 éves képzésben vehetnek részt a tanulók. A 4 éves és 5 éves képzésre 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek, a 6. éves képzésre pedig 6. osztályosok.
Belvárosi Tanoda Alapítvány
- ÁRPÁD FEJEDELEM GIMNÁZIUM, GAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA
CSONGRÁD, 6760 KISTELEK, IFJÚSÁG TÉR 3.Gimnázium, Gazdasági és Informatikai Szakközépiskola
- BERZE NAGY JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS SZAKISKOLA
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, KOSSUTH LAJOS ÚT 33.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola oktatással foglalkozik.
A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM oktatással foglalkozik.
- BÁNKI DONÁT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, BERCSÉNYI M. U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjánGimnázium és alapítvány.
Bethlen Gábor Református Gimnázium
Iskolánk szülői alapítású, 12+1 évfolyamos, alternatív pedagógia - waldorf módszer - szerint működő iskola. 1996 óta általános iskola, 2007. szeptemberétől többcélú, egységes iskolaként gimnázium is.
6 és 4 évfolyamos gimnázium, emelt szintű lelki és kultúrális programok
- BÁTHORY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4300 NYÍRBÁTOR, IFJÚSÁG ÚTJA 2.
4 csillag 1 vélemény alapjánA gimnázium 1954-ben, az akkor működő Óvónőképző jogutódjaként jött létre. Alapításakor az Általános Gimnázium nevet kapta, ahol humán és reálképzést folytattak. Az első gimnáziumi épület falán - a mai Édesanyák útján - emléktábla őrzi az ott töltött másfél évtized emlékét. A Báthory István Gimnázium név felvétele kötelességvállalás is volt, a nagy, európai mértékű uralkodó mércéjének való megfelelés, a város és a régió történelmi gyökereihez való fonódás.
- KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DÓZSA GYÖRGY ÚT 22.
5 csillag 1 vélemény alapjánA gyermekkórus első jelentősebb eredményei és sikerei az ő nevükhöz fűződik. Az ország első ének-zenei iskolájaként 1950-ben létesült Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola 2007. július 1-je óta a Kecskeméti Művészeti Óvoda Általános Iskola Középiskola és alapfokú Művészetoktatási Intézmény kereteiben működik.
- NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
PEST, 2085 PILISVÖRÖSVÁR, SZABADSÁG ÚT 21Iskolánk örömmel fogadja mindazon diákokat, akik származástudatukat, kisebbségi identitásukat erősíteni, megélni kívánják, illetve az interkulturalitás jegyében valamennyi diákot, akik mélyebb érdeklődést tanúsítanak a német kultúra iránt. Kollégáink azonosulnak iskolánkkal, annak folyamatos fejlesztését állandó feladatuknak tekintik.
Általános Iskola és Újreál Gimnázium
- MÓRA FERENC GIMNÁZIUM
BÁCS-KISKUN, 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, KOSSUTH LAJOS UTCA 9.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz időben 1809-ig kell visszanyúlnunk, ha a gimnáziumi oktatás kezdeteit keressük. 54 év telt el a város újratelepítése óta, s máris felvetődött a magasabb szintű oktatás iránti igény.
A múlt század kiegyezését követő évtizedeit Balassagyarmaton is dinamikus fejlődés jellemezte. A város, mind területét, mind népességét tekintve növekedett, kisipari jellegének megmaradása mellett megyeszékhely jellegű hivatalnok várossá vált.
- ÁRPÁD FEJEDELEM GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
BARANYA, 7632 PÉCS, AIDINGER J. U. 41.
5 csillag 1 vélemény alapjánGimnázium és Általános Iskola
Iskolánkban 1946 őszén kezdődött meg a tanítás. Sokáig a város egyetlen gimnáziuma volt az "Árpád", s így fontos szerepe volt és van a helyi értelmiség kialakításában, a kulturális légkör megteremtésében.
- BERZEVICZY GERGELY KÖZGAZDASÁGI ÉS KÜLKERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
1046 BUDAPEST, BAROSS UTCA 72.1947-ben Újpesti Kereskedelmi Gimnázium, később Újpesti Közgazdasági Technikum, Közgazdasági Szakközépiskola, majd 1956-tól Berzeviczy Gizella Közgazdasági Szakkö- zépiskola néven működött. 1993-ban vettük fel Berzeviczy Gergely (1763-1822) haladó szellemű, felvidéki magyar közgazdász nevét.
Alapítás Már 1952-ben felvetődött a gimnázium létesítésének gondolata. A járás nagy területű: Okány, Kötegyán, Sarkadkeresztúr, Zsadány, Biharugra, Méhkerék, Újszalonta, Geszt, Mezőgyán, Nagygyanté; a területről a gimnáziumba jelentkezők száma évről-évre nőni fog; a község gimnáziumával a járás művelődési központja is lenne - ezek a szempontok a gondolatot tetté érlelték. A községi Párt, a Cukorgyár, a Földműves Szövetkezet, a Posta, a Gépállomás és a járási DISZ szervezet kérésére az Oktatásügyi Minisztérium 1953-ban engedélyezte a gimnázium létrejöttét. A gimnázium hivatalos neve: ÁLLAMI ÁLTALÁNOS GIMNÁZIUM SARKAD.
- PATRONA HUNGARIAE ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, DIÁKOTTHON, ZENE- ÉS SZAKISKOLA
1092 BUDAPEST, 1092 BUDAPEST, KNÉZICH U. 3-13.általános iskola, zene iskola, gimnázium, diákotthon
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája.
A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 2004. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit Újpest központjában a Nyár Utcai Általános és Szakképző Iskola épületében. 25 éves múltra visszatekintő és egy új iskolát lelkesen építő tantestület várja önt és gyermekét.
Iskolánk, mely önkormányzati intézmény, 1986-ban nyitotta meg kapuit. Ma már 20 osztályban összesen 640 diák tanul nálunk.
- BAJZA JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
HEVES, 3000 HATVAN, BALASSI BÁLINT ÚT 17
5 csillag 1 vélemény alapjánGimnázium, környezetvédelmi és egészségügyi szakközépiskola
Iskolánk patinás épülete régmúlt időkre tekinthet vissza. A több, mint egy évszázadot átívelő fennállása óta számos iskolatípus váltotta egymást falai között, vagy osztotta meg otthonát egyidőben a múlt század végétől napjainkig. Az 1855-ban épült iskolánk története nem sokkal a városegyesítés (1873) után indult, amikor még a főváros tíz közigazgatási kerületből állt és a Váczi út 21 a Terézvároshoz tartozott, a régi, nagy VI. kerülethez, amelynek külső fele a Nyugati pályaudvartól Újpest határáig terjedt. Az épületet körülölelő utcák nevei: Lőportár utca, Angyalföldi út. Taksony utca, Váci út - még ma is változatlanok.
- BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
VAS, 9700 SZOMBATHELY, BOLYAI U. 11
5 csillag 1 vélemény alapjánA Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely egyik legkeresettebb oktatási intézménye, a Berzsenyi Dániel Főiskola gyakorló iskolája 12 évfolyammal, amelyben meghatározó profil a 8 osztályos és a 4 osztályos gimnázium.
Az iskolánk alaptevékenysége és szakfeladatai: - iskolás korúak hat- és négyosztályos gimnáziumi oktatása, felkészítése az érettségi vizsgára - felnőttek gimnáziumi oktatása - felnőttek szakközépiskolai oktatása (1998-ig) - tanfolyami oktatás, vizsgáztatás
Az iskola tantestületének deklarált szándéka, hogy olyan általános iskolai tanulóknak is biztosítsa a továbbtanulás és az érettségizés lehetőségét, akik korábban nem nyújtottak kiemelkedő tanulmányi teljesítményt.
szakképzés
- MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, HOLLÓ LÁSZLÓ SÉTÁNY 6Iskolánk gimnázium és szakközépiskola, melynek elsődleges feladata az általános műveltséget megalapozó, érettségi és szakmai vizsgára, valamint felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás biztosítása, a munkába álláshoz és az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek nyújtása.
- MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA - BAJA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, DUNA U. 33
5 csillag 1 vélemény alapjánAnyanyelvü oktatás és hagyományápolás
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium a fiváros egyik peremkerületében van, adottságait, lehetiségeit ez a tény jelentisen befolyásolja. A kedvezi infrastruktúrájú, nagy múltú, neves belvárosi gimnáziumoktól távol esik; ugyanakkor a peremkerületek és az agglomeráció számára a centrum szerepét tölti be. A XVII. kerület sajátos településföldrajzi helyzete mindenképpen szükségessé teszi, hogy egy színvonalas képzést nyújtó gimnázium mőködjön a központjában.
- BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, BÉKÉSCSABA
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, HAÁN LAJOS U. 2-4
4 csillag 1 vélemény alapjánÖsszetett iskolánk általános iskolai és gimnáziumi helyi tanterve szervesen kapcsolódik egymáshoz magas színvonalú, differenciált általános képzéssel biztosítva a felkészülést a kétszintű érettségire, a felsőoktatásban való továbbtanulásra, kilépést a 8. osztályt követően azok számára, akik más intézményben kívánják folytatni tanulmányaikat.
- BÉKÉSCSABAI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZEBERÉNYI TÉR 2. PF.: 426
1 csillag 1 vélemény alapjánBékéscsabai Evangélikus Gimnázium, művészet, oktatás, BEGART, fetészet, szobrászat, textil, tűzzománc, ecdl, tanfolyam, szakközépiskola, alapfokú, intézmény, közoktatás
A Március 15 Gimnázium és Szakképző Iskola oktatással foglalkozik.
- BALASSAGYARMAT-NYÍRSÉG TAGINTÉZMÉNY SZAKKÉPZŐ, SPECIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, NYÍRJESPUSZTA 5A tagintézmény a szlovák határ közelében, Balassagyarmattól 5 km-re természetvédelmi tájkörzetben található. Az épület régebben ifjúsági táborként üzemelt. A műszaki átadás után 1998. November 30-án nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó hátrányos helyzetű fiatalok számára, ahol egészségükben akadályozott, érzékszervi - mozgásszervi sérült, valamint szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai oktatása - képzése történik.
- BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, GÁL ISTVÁN LTP. 701.
5 csillag 1 vélemény alapjánBárdos László Gimnázium oktatással foglalkozik.
A Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnáziumba 2003/2004-as tanévben 124 diák járt. 73-an tettek sikeres érettségit egy vagy több tantárgyból, 16-an befejezték középiskolai tanulmányaikat és minden tantárgyból leérettségiztek.
A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium északkelet Magyarország egyik legfiatalabb középfokú oktatási intézménye. A Makovecz Imre által tervezett épületben 1993-ban kezdődött el az oktató-nevelő munka.
A történelmi és kulturális emlékekben gazdag közel 1000 éves Vác város művelődési hagyományait őrzi, ápolja és továbbfejleszti iskolánk, a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium - közismert nevén a váci Gépipari Technikum. Iskolánk létrejötte és működése szorosan kapcsolódik a hazánkban és térségünkben kibontakozott iparfejlesztési törekvésekhez, és része a magyarországi középfokú műszaki szak-, ember- és technikusképzésnek.
oktatás, sportoktatás
