GRAFIKA
Több mint 500 találat GRAFIKA kulcsszóra
Vállalatunk szoftverkészítéssel, szaktanácsadással foglalkozik.
Cégünk a Design területén tevékenykedik. Szolgáltatásaink: arculattervezés, kiadványszerkesztés, grafikai munkák, webdesign, látványtervezés.
Cégünk tevékenysége két részre osztható: orvosi és a másik a nyomdai-számítástechnikai.
Monitorok kalibrációja Szkennerek, digitális kamerák kalibrációja Nyomtatás, printerek és próbanyomat helyettesítés kalibrációja CMS munkafolyamatok integrálása az adott munkakörnyezetbe Multicolor technológia
A DRG Grafika Kft. 2003-ban jött létre a DuPont céggel kötött kizárólagos szerződés alapján a grafikai Tyvek alapanyagok magyarországi és néhány kelet-európai országban történő forgalmazására.
Az a vállalkozás, amely még nem rendelkezik internetes megjelenéssel, nincsen tudomása arról, hogy valójában mekkora veszteség éri, hiszen így csak az a szűk réteg ismeri őt, akivel eddig is kapcsolatban állt, vagy valamely média útján már hallottak róla. Szeretnénk azt elérni, hogy azon ügyfeleink akik minket választanak, érezhessék azt, hogy a siker és az ismertség az interneten is fontos tényezőt alkot.
egítjük Önt abban, hogy az Önök honlapja pontosan megfeleljen azoknak a céloknak, amit Ön a honlapjával el szeretne érni. Megbeszéljük Önnel az ötleteit, és megosztjuk saját tapasztalatainkat. Egyedi honlap fejlesztéseink során pontosan megismerjük az Önök célját. Ezáltal Önökkel együtt az igényeiknek megfelelő megoldást dolgozunk ki, amelynek segítségével növelhetjük vevőik számát, az elérhető árbevételt. A honlapkészítés során elkészült honlapot célszerű folyamatosan fejleszteni. A honlap elkészülte után kezdődik az igazi együttműködésünk, a honlap működtetése. Támogatjuk Önt javaslatainkkal, tanácsainkkal.
Tervek keszitesevel, berendezesi tanacsaokkal es magas szaktudassal alunk rendelkezesukre.
Belföldi tőzsdei reszvények Belföldi OTC reszvények Külföldi tőzsdei reszvények Külföldi OTC reszvények Numizmatikai értékpapírok DKJ-k, kötvények
plus-gratis, plusgratis, plus gratis, plus, gratis, ajándéktárgy, ajándék, reklám, reklámgrafika, grafika, tervezőgrafika, grafikai tervezés, design, web, weboldal, webdesign
A Priby DESIGN Bt honlapja www priby com Az arculattervezéstől a nagyformátumú nyomtatáson át a WEBdesign ig minden, ami grafikával kapcsolatos Alkalmazott grafika és ami mögötte van
Internet Biztonság Farkas Imre EV Honlapkészítés, web design, Győr br,
Vállalkozásunk egy fiatal, innovatív cég, mely elsődleges céljának tekinti az Észak-Alföldi régióban tevékenykedő vállalkozások átsegítését a csatlakozás által bekövetkezett változásokon, melyeket sok esetben nehézségként élnek meg a cégek. Ezen alapvető célunk elérése érdekében alakítottuk ki szolgáltatás portfoliónkat, amelyek az EN ISO 9001:2000, EN ISO 14001:1997 szabványoknak megfelelő minőségirányítási rendszerek bevezetéséből, a vendéglátás számára kötelező HACCP élelmiszer-biztonsági tanácsadásból, továbbá pályázati és informatikai szaktanácsadásból áll. Vállaljuk továbbá valamennyi ISO szabvány szerinti rendszerekhez kapcsolódó oktatások, illetve rendkívüli képzések lebonyolítását szervezett formában, akár megbízóik telephelyén, akár saját, jól felszerelt irodánkban, amely Debrecen belvárosában található.
Az 5NET teljes körű professzionális marketingkommunikációs megoldásokat biztosít ügyfelei részére, válogatott szakembergárdával és modern technikai háttérrel támogatjuk cégek, termékek online és offline megjelenését
logó, névjegykártya, levélpapir, kártyanaptár, plakát
Profilunk a reklámok, arculatok megjelenítéséhez szükséges eszközök létrehozása, nagy méretválasztékkal, igényes kivitelben.
A 3dhome oktatóközpont grafika- és 3D animációoktatással foglalkozik.
Képeslap, címer, cégembléma, oklevél tervezés, kivitelezés NYOMTATVÁNYOK szerkesztése, készítése különleges grafikai hatásokkal, trükkökkel TELJESKÖRŰ NYOMDAI KIVITELEZÉS
Kiállítások szervezése Kiállítások tervezése az önök egyéni elképzelései alapján is. Kiállítások kivitelezése OCTANORM installációból vagy teljesen egyedi elemekböl Grafikai munkák: tervezés, kivitelezés, computeres betűvágás.
Fotózás Szkennelés Nyomdai előkészités Nyomdafilm készités Nyomdai kivitelezés Szitázási munkák
Az Artcél Reklám és Grafikai Stúdió 2000 márciusában alakult Tevékenységi körünk a logótervezés, komplett céges arculat kialakítása vagy már meglévő áttervezése, statikus és komplex adatbázis alapú dinamikus weboldalak készítése
Nyomdaipar Magazinok Térképek Teljes körű nyomdai szolgáltatás a Stúdiótól a nyomáson át a Kötészetig
Internet Marketing MEGOLDÁSOK - Marketing stratégia kis és középvállalkozóknak. Cikkeink a jelenleg használt leghatékonyabb Internet marketing módszereket tanítják közérthető egyszerűséggel. További marketing megoldások: Internet marketing cikkek, DÍJTALAN marketing tanácsadás és konzultáció, automatizálás és hatékony kivitelezés.
- COOL-DESIGN BT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4516 DEMECSER, VASVÁRI PÁL U.10.
4 csillag 1 vélemény alapjáncool-design, reklám, design, kiadványszerkesztés, kiadványtervezés, nyomdai előkészítés, nyomdai kivitelezés, képeslap, meghívó, névjegykártya, szórólap, plottolás, újságszerkesztés, kirakatdekoráció, autódekoráció, grafika, nyomtatás
A Halation Media kreatív ügynökség: a teljeskörű e-business és interaktív megoldások szállítója, szakértői tanácsadója.
A NetKey eSolution Kft fő tevékenységei szoftverfejelsztés, szerverhosting, webtárhely szolgáltatás, webáruház, e shop, weblapkészítés, online hirdetés, marketing, számítógépes grafika, valamint hálózatok, hálózatépítés
reklám, grafikai tervezés, cím és reklámfestő, cégtábla, nyomdai előkészítés, reklámfestő, grafika, reklámgrafika, grafikai stúdió, dekoráció
- OUTLINE GROUP VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ SZOLGÁLTATÓ KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 1052 NYÍREGYHÁZA, VÁCI STR. 19-21.Több éves szakmai együttműködést követően, alkotócsoportunk életre keltésével egy olyan kreatív és sokoldalú iroda létrehozása volt a cél, amely komplex szolgáltatást nyújt a vizuális kommunikáció területén, valamint kiemelkedik minőségi szolgáltatásaival és megbízhatóságával.
Fő tevékenységi körünk cégek arculat kialakítása, tervezéstől a kivitelezésig.
A Focus-Fox stúdió a legkomplexebb utómunka-stúdió a mai Magyarországon. A céget 1995-ben alapítottuk, s kezdetben a hirtelen megerősödő reklámfilmes szakma igényeit elégítettük ki, az akkor legfejlettebb videótechnológia segítségével.
Zátrok Ágnes reklámtábla, cégtábla készítése, webdesign, html programozás, felirat, embléma, grafika, grafikai tervezés, címfestés, öntapadós fólia, fóliázás, feliratozás, dekoráció, reklám ajándéktárgyak emblémázás, ponyvafestés, jármű dekoráció, járműfeliratozás
Design Studio.
Cégünk létrehozásakor elsődleges célunk az volt, hogy szolgáltatási körünk a szerteágazó piac minél nagyobb területét lefedje. Az igény felmérésétől kezdve, a kreativ, előkészítési és természetesen kivitelezési munkálatok egy csapat kezében, projektorientáltan legyenek kivitelezve. Grafikusainknak, operátorainknak, programozóinknak, professzionális video munkálatokban jártas szakembereinknek köszönhetően, ügyfeleink gyakorlatilag egy helyen kapják meg a várt minőségi munkát, terméket.
Vállalkozásunk 1998-tól van jelen a hazai reklám, design és grafikai piacon.
Grafikai Tervező iroda
3D tervezés Felhasználása szinte minden területen lehetséges, legyen az formatervezés, lakberendezés vagy akár belsőépítészet. A megrendelő még az elkészülte előtt láthatja elképzelését és igény szerint módosítható az.
Az INTERSONIC S.R.O. dvdk forgalmazásával foglalkozik
Honlap készítés Webtárhely Átalakitás és karbantartás Grafikai munkák és arculattervezés Kiadványszerkesztés egzotikus nyelven is Multimédiás alkalmazások fejlesztése
Grafikai tervezes, arculattevezes, nyomdai kiadvanyok tervezese, kivitelezese; egyedi nyomdatechnikak, web-oldalak hattergrafikajanak keszitese, otletadasa, stb.
Cégünk nagy hangsúlyt fektet a személyes kontaktusra, a minőségi és mégis gyors kiszolgálásra!
Signroll Mérnökiroda és Reklám Kft. 1993-ban alakult a nevében foglaltaknak megfelelően mérnöki tervezői és reklám kivitelezési-tervezési tevékenységre. A szakmai hátteret a tulajdonosok okl. villamosmérnöki és okl. gépészmérnöki előélete, valamint a reklámkivitelezésben eltöltött, összesen 18 év tapasztalat biztosítja. Szükség esetén grafikusok, belsőépítészek, látványtervezők segítik munkánkat. Gyártói hátterünket saját, valódi 3 dimenziós CNC megmunkáló gépünk és kiterjedt kooperációs kapcsolatunk együttesen adja. Megrendelőink számára félkész, nyers formában és komplett felületkezelt ?vákuumfóliázott, festett, szinterezett stb. - késztermékeket is készítünk. A komplett kiszolgálás érdekében igény szerint helyszíni szerelést, telepítést is vállalunk.
Netexpert webdesign grafika linux szerverek webhosting referencia filmek netradio
Honlapok tervezése kivitelezése. Weboldalak hibajavítása, felújítása, karbantartása. Bannerkészítés Keresőkbe regisztráció, keresőoptimalizáció.
Dextramedia Kft. 2003 óta foglalkozik önálló műsorkészítéssel. Külső beszállítói vagyunk több országos közszolgálati és kereskedelmi tv-csatornának. Stúdiónk palettáján az önálló televíziós műsorszámokon kívül többek között dokumentumfilmek, játékfilmek, reklámspotok és videóklipek, vállalati referenciafilmek gyártása, több kamerás esemény-rögzítés, valamint 3D animációk készítése is szerepel
Cégünk egyedi és kis példányszámú könyvkészítéssel foglalkozik, a tervezéstől a kötészetig. Naplóját, kéziratát, verseskötetét, fényképeit, alkotásait, referenciaanyagait igényes könyv alakjában láthatja viszont, ha eljuttatja hozzánk írásos és képanyagait, megosztja velünk elképzeléseit. Mi méltó formát adunk emlékeinek, szellemi kincseinek. Fontosnak tartjuk, hogy teljes körű megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek. Vállalunk szkennelést, képretusálást, színkorrekciót, gépírást, könyvtervezést, tördelést, könyvszerkesztést, a könyv nyomtatását és kötését. Könyvkiadáson kívül hagyományos grafikai tevékenységeket is végzünk: logó- és arculattervezést, kiadványszerkesztést, reklámgrafika készítését.
Stúdiónk 17 főből álló ütőképes, kreatív csapat Küldetésünk, hogy megbízóink piaci pozícióját, arculatát és eladásait erősítsük vizuális megoldásainkkal, ötleteinkkel Grafikusaink, látványtervezőink, programozóink és marketing szakembereink saját területükön az élvonalba tartoznak
Egérpadok Könyöklők Naptárak Poháralátétek Pénz visszaadó alátétek Gépi kasírozás
grafika, dekoráció, design, kirakatrendezés, kiállításszervezés, mambo, mambo open source, kiállítás, grafikai stúdió
Könyvkiadók, nyomdák, kiadványszerkesztők figyelem! Könyvekhez, prospektusokhoz, naptárakhoz, és egyéb más nyomdai termékek tetszetősebbé tételéhez kínáljuk fel szolgálatainkat!
Balogh János a Dési Huber-, a VASAS-, és a MÁV képzőmuvészeti szabadiskoláiban, valamint Tapolcsányi Boldizsár festőművész útmutatásai alapján sajátította el a rajzolás és festés alapelemeit. Ipari műszaki kenyérkereső foglalkozásai mellett érdeklődése a grafika, a fafaragás és a szobrászat felé fordult. Grafikai tevékenységén belül saját leleményeként a rézhuzal formációs képalkotó módszert alakította ki. A rézvonal lágy futása és fémes csillogása sajátos képi kifejezést és hatást kölcsönöz a műveknek. A hatást az anyag és a téma megtalált harmóniája biztosítja, melyet a formálás biztonsága erősít.
