GRAFIKAI SZERKESZTÉS
64 találat GRAFIKAI SZERKESZTÉS kulcsszóra
A Sparkland Kft.-t azzal a céllal alapítottuk, hogy a marketing feladatok teljes tárházát magas színvonalon és megfizethető áron végző ügynökséget alakítsunk ki régiónkban, illetve igény szerint országos lefedettséggel rendelkező ügyfeleink vonatkozásában országosan is, és ezáltal egy elégedett ügyfélkört hozzunk létre. A cég folyamatosan növekvő, s visszatérő megrendelései lehetővé tették a biztos növekedést. Az elmúlt időszak az ügyfélkör növekvő igényeinek maximális kiszolgálásával, ügyfélkör növelésével, és a cég bővítésével fejlesztésével telt. Cégvezetésünk multinacionális nagyvállalatnál szerzett tapasztalataiból adódóan belülről is ismerjük a megbízói elvárásokat. Kollegáimmal korábbi tevékenységeink során több, a jelenlegi és leendő megbízóink szempontjából is fontos tapasztalatra tettünk szert, és ezeket jelenleg is maximális hatékonysággal hasznosítjuk. Miskolc, Miskolc, Budapest
-3,5%
Grafikai stúdió, webes és nyomdai kiadványok, webáruházak, emblémázott termékek készítése
"A virtuális építkezéshez is szükség van hozzáértő szakemberekre."
1991-es megalakulásunk óta mi is részesei lettünk az információ világának. Célunk, hogy ebben a nem kis kihívásokkal teli időszakban a tradíciók megtartása mellett a modern kor igényeinek megfelelően próbáljunk alkotni és értéket teremteni. Mobil: 06-30/686-8753
Az Instrument Reklám Bt hirdetésekel foglalkzoik.
Cégünk grafikai tervezéssel, kivitelezéssel foglalkozik. Névjegykártyától a cégtábláig. Kis és nagypéldányszámú anyagok nyomdai kivitelezését egyaránt vállaljukon-line bélyegzőáruházunkon keresztül otthonából megrendelheti, vagy akár el is készítheti bélyegzőőjét mi pedig akár 24 órán belül házhoz szállítjuk.
szabadon felhasználható képgyüjtemények forgalmazása
Internet Biztonság Farkas Imre EV Honlapkészítés, web design, Győr br,
PRAKTICOMP WEBDESIGN Grafikai Kft , weblapszerkesztés, grafika készítés, reklámok, grafikai munka, internetes adatbázisok készítése
Cégünk arculattervezés és nyomdaipari szolgáltatásokat nyújt.
Az abedger Kft, vállalja rövid határidôvel az alábbiak megvalósitását: web-, honlaptervezés, grafikai munkálatok, retusálás, tördelés, műszaki szerkesztés, vektor és pixelgrafikus munkálatok elvégzését. Adobe programcsomag PROFI ismerete szavatolja a tökéletes végeredményt. Bôvebb információkért látogasson el a www.abedger.com honlapra.
Szolgáltatásaink összetettsége lehetővé teszi, hogy az e-business, e-publishing bármely részfeladatát a globális folyamatok tükrében tudjuk tervezni és megvalósítani.
Eback Hungary - Weboldal készítés, programozás, céges kiadványok szerkesztése, nyomdai előkészítés és kivitelezés.
Tevékenységeink: GRAFIKAI TERVEZÉS, ARCULAT TERVEZÉS, LOGÓ TERVEZÉS, REKLÁM, REKLÁMKAMPÁNY, REKLÁMGRAFIKA, WEBOLDAL, KÖNYV KIADÁS, REKLÁMTASAK GYÁRTÁS, BORÍTÉKNYOMÁS, NYOMDAIPAR, NYOMDAIPARI SZOLGÁLTATÁS, BORÍTÓ, KIÁLLÍTÁS TERVEZÉS, PLAKÁT, SZÓRÓLAP, ELÔKÉSZÍTÉS,
fénymásolás, színes, kiadvány, szerkesztés, kitűző, könyv, kiadás, kötés, meghívó, névjegykártya, nyomdai termék, nyomtatvány, oklevél, díszoklevél is, reklám, szervezés, rendezvény, kiállítás,
Szitanyomás, grafikai tervezés, kivitelezés, egyedi polók, weboldaltervezés, -készítés, könyv kiadás, nyomdai előkészítés, mozgókép, film, 2D, 3D animáció... VÉGÁLLOMÁS A TERVEZÉSBEN!
Reklám, grafika, jelöléstechnika, emblémázás, gépi hímzés, dekoráció
Kedves Böngésző! Ingyen névjegykártya mindenkinek! GYANÚS? Ugyan, mit veszíthet? 48 órán belül ELKÉSZÍTJÜK az ÖN igényeinek megfelelő NÉVJEGYKÁRTYÁJÁT ingyen. A részletekről ' INGYEN NÉVJEGYKÁRTYA ' menüpontunk alatt tájékozódhat. (www.3r-tec.hu vagy www.grafikusom.hu) Gyorsnyomda vagyunk, ezenkívül grafikai munkákat is végzünk, autót és kirakatot dekorálunk, reklámtáblákat készítünk, országosan a legolcsóbbak vagyunk pályázatos táblák elkészítésében! (például Úmft C típusú tábla 4500Ft+áfa) Különlegességünk: - üveghatású 3D matrica (például: 40x5mm 20Ft/db+áfa) - átlátszó névjegykártya - formalakkozott névjegykártya (egyedi digitális technika, már 60db-tól kérhető) (bruttó 22Ft/db /színes/) A formalakkozott technika (mint a vízjelek) által MÁSOLHATATLAN kuponokat, törzsvásárlói kártyákat, céges dokumentumokat tudunk előállítani 1db tól!!! www.3r-tec.hu www.grafikusom.hu
Party rajzolás, karikatúrák, portrék, számítógépes grafika, fotózás, díszlettervezés a fő profilunk
A Városi Apród heti rendszerességű megjelenésével Budaörs, Kamaraerdő és leggyorsabban bevethető hirdetési újságja. A megjelenés hetente váltakozik Budaörs és Kamaraerdő között, így lehetőséget adva a hirdetéseknek és az újságnak a hatékony megjelenéshez.Ez Budaörs legolcsobb hirdetési lehetősége.Hatékony és minden postaládába eljut Budaörsön, és Kamaraerdőn. Hirdetés már 250Ft-ért kapható.A hirdetések grafikáit ingyen szerkesztjük Önnek vállalkozását vagy segíthessük problémájának megoldását. Állandóan megújuló akcióinkkal pedig igyekszünk az árakat olyan alacsonyan tartani, hogy a Városi Apród mindenki számára olcsó hirdetőújság legyen. Hirdetése ingyenesen megjelenik a budaörsi ügyes-bajos dolgokat neten kereső és megoldani kívánó lakosok által szívesen böngészett weboldalon a www.varosiaprod.hu-n. Szerksztőségünk címe: Városi Apród Budaörs, Károly Király u. 88. Tel:23-414-199. Vállaljuk névjegykártya, szórólap, meghívó, készítését is. A Városi Apród az apróhirdetés hazája Budaörsön
Mindent tudunk amit versenytársaink, csak mi hatátidőre...
- COOL-DESIGN BT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4516 DEMECSER, VASVÁRI PÁL U.10.
4 csillag 1 vélemény alapjáncool-design, reklám, design, kiadványszerkesztés, kiadványtervezés, nyomdai előkészítés, nyomdai kivitelezés, képeslap, meghívó, névjegykártya, szórólap, plottolás, újságszerkesztés, kirakatdekoráció, autódekoráció, grafika, nyomtatás
Cégünk 1989-ben alakult, fő tevékenységünk egyedi igényeket kielégítő szoftverek fejlesztése volt. Az idő folyamán tevékenységi körünket jelentősen kibővítettük, hogy ügyfeleinket minél jobban és megfelelő minőségben ki tudjuk szolgálni.
qp.hu kft - Qualitypress kreatív design stúdió - Több mint tíz éves tapasztalattal nyújtunk széleskörű, színvonalas szolgáltatást, akár internetes megjelenésre, nyomdai, grafikai munkára, reklámra, hirdetésre, vagy új cégarculatra van szüksége. Az elmúlt években az egyik fő profilunk a weboldalak készítése lett, ezen belül is leginkább egyedi tervezésű weboldalakat, multimédiás flash oldalakat, valamint adminisztrációs felületen keresztül menedzselhető, a megrendelő által feltölthető siteokat készítettünk ügyfeleinknek
Cégünk internetes arculattervezéssel foglalkozik
Nyomda, Kiadó, Kötészet, CD DVD gyártás, Multimédia, Grafikai szerkesztés, Tördelés
Infinite Communication - New media technology... Teljeskörű web hosting szolgáltatást biztosítunk minden létező üzleti forma interneten történő megjelenésének segítésére a lehető legnagyobb színvonalon. Szervereink és szakembereink megbízhatósága garantálja a zavartalan és biztonságos működést.
Az Art Work Design Bt. 2003-ben Budapesten alakult. Az Art Work Design Bt. egy Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság, melynek fő profiljai: a nagykereskedelem, az export-import, a design, a reklámtevékenység, a számitástechnikai tevékenység, a webdesign.
Fő tevékenységünk a public relatoins, vagyis a közönségkapcsolatok szervezése, bizalom építése, a nyilvánosság megteremtése megbízói részére.
Állványok és nyomdatechnika
grafika, grafikai stúdió, grafikai tervezés, grafikai arculattervezés, grafikai előkészítés, grafikai kivitelezés, grafikai munka, grafikai szaktanácsadás, grafikai szerkesztés, grafikai szolgáltatás,
Az AGO Design Kft., professzionális design szolgáltatásokat nyújt kis- és középvállakozásoknak.Továbbá segít a vállalati arculattervezésben is az ezzel foglalkozó ügynökségeknek, illetve nagyvállalatoknak.
Kiemelt minőségű ofszetnyomtatás színkezelő rendszer felügyeletével B1-es méretig. Kiadónk a gazdaság kiemelt résztvevőinek ad gyakorlati tanácsokat, ötleteket az amerikai Harvard egyetem és a német Spiegel kiadó hátterével. MANAGERPRESS ÉS NINCS TÖBB STRESSZ... Budapest területén igény szerint ingyenes házhoz szállítás.
Cégünk animációs filmek készítésével foglalkozik.
COGRAF Grafikai Stúdió - Könyv, folyóirat, tipográfia, borító, illusztráció, szórólap, prospektus, katalógus, éves beszámoló, naptár, képeslap, meghívó, sajtóhirdetés, plakát, embléma, arculat, web
Viki & K Bt, Webviki, Webszerkesztés, Honlapszerkesztés, Webdesign, Weblap készítés, Honlap készítés, Weblap szerkesztés, Honlap szerkesztés, Weboldal készítés, Weboldal szerkesztés, Kereső optimalizálás, Keresőoptimalizálás, Böngészőoptimalizálás, Böngésző optimalizálás, Tárhelykezelés, Tárhely kezelés, Grafikai munkák, Flash honlap készítés, Flash szerkesztés, Bannar készítés, Intro készítés. Komplex szolgáltatást nyújtunk.
Vállalkozásunk szitanyomással foglalkozik. Gyakorlatilag minden textil és papír felületre végzünk szitázást, már egészen kis mennyiségtől, akár 1 db-tól, grafikai tervezéssel együtt, kedvező áron.
A kulcsrakész internetes megoldások szállítója
Cegunk a multimediaval foglalkozk.
Stúdiónk 17 főből álló ütőképes, kreatív csapat Küldetésünk, hogy megbízóink piaci pozícióját, arculatát és eladásait erősítsük vizuális megoldásainkkal, ötleteinkkel Grafikusaink, látványtervezőink, programozóink és marketing szakembereink saját területükön az élvonalba tartoznak
Nyomtatott anyagok kivitelezésével, előkészítésével kezdtük, de az elmúlt évek munkája során összegyűlt tapasztalat, az új médiák, új technológiák iránti érdeklődés szélesebbé tette tevékenységi területünket. Legjelentősebb a nyomtatott anyagokkal való munka. Nem csak a kivitelezést és a nyomdai előkészítést vállaljuk, de a tervezést is, és persze a nyomdát is megszervezzük, ha szükséges. Arculattervezést (és a hozzákapcsolódó logó illetve embléma megtervezését) is vállalunk természetesen. Másik jelentős területünk a webhelyek tervezése, készítése. Új arculattal (lásd fentebb) vagy a meglévőt felhsználva, új webhely vagy a régi frissítése, statikus vagy dinamikus oldalak, minden jöhet. Megtervezzük egy egész lakás (vagy szoba) be- és elrendezését, tanácsot adunk az építési tervek elkészítéséhez, adunk látványtervet, és akár egyedi bútorokat is tervezünk. Készítünk még számítógépes multimédiás anyagokat. Látványosan prezentálhatja, például, vállalkozását a számítógép képernyőjén.
Vállaljuk könyvek és más nyomtatott, vagy elektronikus szakmai anyagok összeállítását, szöveggondozását és korrektúráit, szerkesztését, gondozását, grafikai és tipográfiai tervezését, nyomdai előkészítését, nyomdai kivitelezését
Grafikai tervezés, nyomdai előkészités Nyomdai kivitelezés Webdesign Fotó készités Videófilm gyártás
A Top School Oktató Központ 2000 szeptemberétől oktat számítástechnikai, szoftverkezelési ismereteket egyéni hallgatóknak, kis- és nagyvállalatok dolgozóinak. Akkreditált felnőttképző intézmény, hivatalos ECDL vizsgaközpont, így a képzésein résztvevők megszerezhetik az Európai Unió által támogatott nemzetközi bizonyítványt. Tanfolyamainak döntő többségét államilag elismert, akkreditált képzési programok alapján, szakirányú tanári diplomával rendelkező, munkájukat főállásban végző, oktatókkal tartja, amely biztosíték arra, hogy a hallgatók szakszerű képzésben és maximális figyelemben részesülnek. Minden hallgató számára önálló, gyors és magas szintű technikai kapacitással bíró, 17" TFT monitorokkal felszerelt, Internet kapcsolattal is rendelkező munkaállomást biztosítanak. A tanítás-tanulás folyamatát tanári számítógéphez csatlakoztatott projektor és központilag hozzáférhető gyakorló fájlok segítik.
Szolgáltatásaink: // Webdesign: Céges weboldalak, Design orientált weboldal készítés, Statikus és dinamikus weblap készítése, Webshop, Webportál tervezés, Egyedi rendszerek készítése // Domain regisztráció, tárhelyek ügyintézése: .hu, .com, .eu domain nevek beregisztrálása, fenntartása, Domain névhez tartozó tárhely lefoglalása (webes admin felület, php, mysql futtatási lehetőség) // Keresőoptimalizálás: Google, Yahoo és egyéb keresőkre optimalizálás, keresőbarát weboldal készítése, Tippek, tanácsok meglévő weboldalához // Cégarculat tervezés: Logo, Embléma tervezés, Céges papírok és csomagolások tervezése, Arculati kézikönyv készítése // Kampányok: Plakátok, Flyerek, Bannerek (Reklámcsíkok), Minisite-ok tervezése // Grafikai Tervezés: Kiadványok, Katalógusok, Brosúrák tervezése // Tipográfia: Egyedi betűk tervezése, Létező betűk egyedivé tétele // Fotózás: Portré és tárgyfotók készítése
Egyedi NEON feliratok - Beltéri amerikai típusú NEON dekorációk - Világító táblák - Tetőreklámok - Élvilágító táblák
A vállalat virtuális adminisztrációs szolgáltatásokkal foglalkozunk.
TT Lézergravír- és Hímzőstúdió Hímzőprogram tervezést hozott grafika, fotó vagy mintadarab alapján vállalunk. A grafikát személyesen, postán vagy e-mailen juttathatja el hozzánk. A grafikáról egy előzetes árajánlatot adunk, ennek elfogadása után készítjük el a programot.
Cégünk tevékenysége két terület köré csoportosul. Egyrészt finanszírozással, hitelezéssel, másrészt webdesignnal foglalkozik. A Lenber Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 2002-ben alapítottuk, amely azóta a magyar internet piac ismert szereplője. 2002-ben alakultunk, de tudásunk és tapasztalatunk a digitális grafikai megoldások területén 1992-re nyúlik vissza. Eme hosszútávú múltbéli tapasztalatnak köszönhetően jelenlegi megbízásainknál képesek vagyunk többet szolgáltatni, mint csak egy-egy szeletét az Önök marketingigényének.
Cégünk 1983-as alapítása óta foglalkozik üzleti és gazdasági reklámfelülelek, nyomdai és grafikai munkák megtervezésével, gyártásával, applikálásával, címfestéssel.
12

