OKTATÁS GYŐRÚJBARÁT
4 találat OKTATÁS kulcsszóra GYŐRÚJBARÁT településen
1996 óta működő egyesületünk kezdetben autóversenyzéssel és azok szervezésével foglakozott - innen az egyesületünk neve is. Azóta ujjá alakultunk, és tevékenységeinket az íjász és lovassport irányába bővítettük. Jelenleg elsősorban íjászkodunk. Győrújbarát központtal a környékbeli íjászatot kedvelő embereket próbáljuk összefogni és egész évben szervezett keretek között biztosítani számunkra ezen szép hobby-juk művelésének lehetőségét. Többnyire 3D-zünk, de több más szakág kedvelőjét is megtalálhatod közöttünk. Tagjaink már évek óta szervezik az écsi 3D-s versenyeket. 2008-ban megrendeztük első terem versenyünket is. Távolabbi terveink között szerepel, hogy minősítő és pálya versenyek szervezésével bővítjük rendezvényeinket. Vállaljuk bemutatók tartását, és kezdő íjászok oktatását. Két tagunknak van íjász oktatói képesítése, öt egyesületi tag rendelkezik "biztonság technikai ellenőr" képesítéssel.
A Krisztina Lovas Udvar a Sokorói dombság lábánál egy nagy réten található Győrújbaráton, rengeteg védett madár köröz felettünk, üldögél báláinkon, a vadak a kapuig jönnek. Kb 5 perc ügetés után egy másik dimenzióban találjuk magunkat, távol a világ zajától, már kaptatunk is felfelé egy szűk ösvényen a hegyre, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk. Úttalan utakon, szurdokokon, emelkedőn, meredeken, homokos puha talajon vágtázunk, balról széles völgy, jobbról meredek, fenyvesekkel tarkítva. Ha inkább sík vidéket kedveljük, Mehetünk más irányba, a Pándzsa patak vadregényes, széles ártere, másfajta látványt kínál, ligetes, füves területek, tavak, vízi madarak, előttünk Pannonhalma tekintélyt parancsolóan magasodik, csak őzek, szarvasok és más kíváncsi állatok ?zavarják? meg a tökéletes harmóniát. A kikapcsolódáson túl, foglakozunk nemzetközi szinten versenyeztetéssel, díjugratás, military, díjlovaglás szakágakban, versenyzőink ifjúsági eb-re is minősültek, több megyei bajnokság helyezette
önkormányzat, polgármesteri hivatal, közigazgatás, közszolgáltatás, pályázat, oktatás, településfejlesztés, közművelődés, szociális ellátás, kultúra
Programok Erdőgazda - óriás társasjáték Tanösvény Erdei kerékpáros túra "Kémlelő" tájékozódási túra Akadálypálya A történelem és hagyomány mentén "Szurdik és Vaskapu" Játék "hegyek" - túra Játéktanítás Tájtúra lovaskocsival
